2010. augusztus 17., kedd

Living the Dream 21 rész

Több órányi tv-zés után eljött az ideje, hogy elkezdjek készülődni a ma esti vacsorára. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Elegáns, szexi, vagy csak normális? Nem tudom. Nem épp hódításra készülök, de azért csinos legyen. Habár ha jobban belegondolok, miért ne? Talán Jesse-vel féltékennyé tehetem Taylort. Nem is rossz ötlet. De ezzel meg csak kihasználnám Jesse-t. Na, majd meglátjuk mi fog ebből kijönni. A ruhákhoz visszatérve, végül megakadt a szemem egy elegáns fekete, kivágott felsőn és egy kihívóbb farmer nadrágon. Ez jó lesz – vettem ki a gardróbból mindkettőt. Letettem az ágyra és átvonultam a fürdőbe, ahol elővigyázatosságként megmostam a fogam, és a hajvasalóval szebb hullámokat varázsoltam a hajamba, amit egy hullámcsattal az egyik oldalt felfogattam. Visszatérve a szobámba, felvettem a kikészített ruhákat, még dobtam magamra egy könnyebb, de látványos sminket és befújtam magam Christina Aguilera finom parfümével. Mire mindennel készen lettem, már épp az óra a hetet mutatta. Pontos vagyok… és elégedett – néztem meg magam a tükörbe. Felkaptam a fekete D&G táskám és lassan letipegtem a konyhába ahol anyukám a vacsorát készítette elő.

- Hát, te hová készülsz? – hökkent meg, ahogy meglátott.
- Ma nem itthon vacsorázok! – mosolyogtam huncutul.
- Kivel akkor és hol? – nézett értetlenül.
- Tudod – forgattam a szemem – Jesse McCartney-vel. Mindjárt itt lesz értem – néztem az órámra.
- És ilyen felsőben akarsz menni? – nézett végig rajtam.
- Miért, milyen ez a felső? – néztem magamra.
- Kivágott, és sokat mutató – csóválta a fejét.
- Nem öltözök át – húztam fel a szemöldököm.
Nem válaszolva, csak visszafordult és folytatta azt, amibe belekezdett.
- Ne csinálj semmi butaságot – motyogta
- Nem fogok – ráncoltam a homlokom.
Nem értem mi baja van. Tudja, hogy nem fogok hülyeségekbe belemenni. Na, jó, néha igen, mikor fel vagyok pörögve, de azért észnél vagyok mindig. Leültem a nappaliba izgatottan, hogy mikor jön végre.

******

Pár perc üldögélés után meghallottam az ajtó csengőt, és felugorva tipegtem az ajtó felé. Lassan kinyitottam és a szőke jóképű srác mosolyogva nézett végig rajtam.
- Csini vagy – elégedetten bólogatott.
- Köszi – vontam meg a vállam – mehetünk?
- Persze – engedett ki udvariasan az ajtón.
Nem tudom, de valahogy éreztem, hogy ez a ma este jól fog eltelni. Egy kis huncutságra vágytam, ami ritkán jön elő, de most, hogy megláttam Jesse-t előtört belőlem ez az érzés. Udvariasan kinyitotta az autója ajtaját és én pedig behuppantam az anyós ülésre. Pár másodperc múlva, már magam mellett éreztem a helyes Jesse jelenlétét. Beindította az autót és már indultunk is.
- Hová megyünk? – néztem rá huncutul.
- Majd meglátod – nézett rám csábosan.
Már Studio City-nél járva, kicsit értetlenül még egyszer rákérdeztem.
- Na, hová megyünk? – néztem rá.
- A kedvenc éttermembe – forgatta a szemét viccesen.
- Oh! Oké – nyugodtam meg.
Az úton nem sokat társalogtunk, de sokszor rám-rám pillantott és szemérmetlenül végignézett rajtam. Amikor közeledtünk már tudtam, hogy hová akar vinni, mert mindenhonnan paparazzik jöttek elő és készítették a kameráikat.
- A fenébe! – szitkozódott – honnan tudták, hogy ide jövünk – ráncolta a homlokát.
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
Bevallom kivételesen most örültem, hogy itt vannak. Valószínűleg holnapra minden címlapon a mi képeink fognak virítani így Taylor figyelmét sem fogja elkerülni. Ez gonosz dolog, de végül is nem akarok Jesse-től semmi komolyabb dolgot. Jó pasi meg minden, de nem igazán az én esetem. Viszont Taylor visszakapja azt, ami jár neki. Talán még a hecc kedvéért meg is csókolnám Jesse-t. Tudom, hogy azt nagyon nem szabadna csinálnom, és nem is fogom, csak elgondolkodtam ezen. Ahogy leparkoltunk, körülöttünk mindenhol fények és kattogások hallatszódtak. Oldalra néztem és láttam, hogy közeledik egy testőr, aki szerintem Jesse-é lehet.
- Ha nem gond a testőröm körülöttünk lesz. Tudod, sosem lehet tudni az ilyen helyzetekben – válaszolt a magamban feltett kérdésre.
- Persze, tudom – húztam el a szám
Még egy termetesebb férfi kijött az étteremből, hogy rajtam segítsen. Én hülye, megtanulhattam volna már, hogy bárhová megyek Tomot is hívni kell. Az a férfi kinyitotta nekem az ajtót és próbált védeni a fotósoktól. Jesse-re néztem és ő a fejével jelezte, hogy próbáljak utána menni, ahogy tudok, és én így tettem az ismeretlen társaságában. Az egész bejáratig mindenhonnan záporoztak a kérdések mindenhonnan „Honnan ismeritek egymást? Szandra hol hagytad Ryan-t? Randiztok Jesse-vel?” Én a fejemet lehajtva próbáltam takargatni magam. A kérdések sem érdekeltek annyira. Semmi közük sincs a magánéletemhez. Talán ezek a fényképek alapján már fognak találgatni, hogy mi van Ryannal, de nem tudom, hogy tisztázzam-e a helyzetet. Gyorsan bementünk az étterembe, és immár a fotósok jelenléte nélkül, bátran élvezhettük egymás társaságát. Jesse megköszönte a férfi segítségét, ő pedig elvezetett minket az asztalunkhoz. A testőr is lelépett, tisztes távolságba, úgy, hogy most már csak ketten voltunk.
- Meleg helyzet volt! – nézett rám bűnbánóan
- Nekem mondod. Pfhuu – fújtam ki a levegőt.
- Bocsi a paparazzik miatt – húzta el a száját.
- Mi? Te kérsz bocsánatot? Nem tudtad, hogy itt vannak és amúgy is ebbe bele kell törődni – vontam meg a vállam – nem mehetünk sehová sem a jelenlétük nélkül. Nyugi, én is tudom milyen rossz érzés – néztem az étlapra.
- Ja – fintorodott el. – na, akkor rendelünk valamit? – derült jobb kedvre.
- Hát, én még nem döntöttem – olvastam tovább a sorok közt.
- Én már tudom, mit kérek – csapta össze lágyan a tenyerét – Pontyot – kuncogott.
- Azt én is szeretem. Az nekem is jó lesz – mosolyogtam rá. – és öhm…. most csak ásványvizet mellé – bólogattam.
- Rendben – mondta kicsit értetlenül.
Ahogy eldöntöttük, mit kérünk már közeledett is a pincér.
- Mit hozhatok? – mosolygott ránk.
- Mindkettőnknek ponty, a hölgynek mellé ásványvíz nekem pedig… biztos nem iszol velem, valami finom bort, vagy pezsgőt? – nézett rám
- Nem, nem. Még nem vagyok 18 – súgtam oda neki.
- Ja – bólogatott – akkor… nekem is jó lesz ásványvíz.
- Rendben. – írta fel magának a pincér
- Amúgy szép ez az étterem – kémleltem körbe
- A kedvencem. Itt mindig olyan…. jól főznek – bólogatott elégedetten.
- Hát, ha te mondod – mosolyogtam. – na, és gondolkodtál a dalról? – tértem a munkához.
- Ne már. Munkáról dumáljunk? – ráncolta a homlokát – A-a.
- Azt mondtad ez nem randi – húztam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Hát….- húzta meg a vállát – eljöttél az a lényeg – kuncogott
- Rafinált vagy – csóváltam kuncogva a fejem.
Amire ő is eleresztett egy mosolyt. Pár perc múlva már hozta a pincér az italainkat.
- Egyébként mit csináltál ma? – kortyolt egyet
- Hollywood-ba mentem próbálni a GMA-re. Szerda reggel jelenésem lesz – vontam meg a vállam. – és te?
- Semmi különöset! – rántotta meg a vállát – csak vártam a ma estét.
- Oh – kuncogtam.
- Szóval… - tette le a poharát – nem sokára kezdődik a turném, és arra gondoltam, hogy tudod most lesz ez a duett
- Igen? – húztam fel a szemöldököm.
- És, hogy nem-e lehetne egy ilyen közös turnét indítani. – vonta meg a vállát.
- Wáow. Jesse – tettem a kezem az asztalra – ne haragudj, de én kábé 2 hete fejeztem be a turném, és majd csak jövő nyárra tervezek egy újabbat. Most az új albumon fogunk dolgozni, aztán jönnek a promók, rajongói találkozók stb.… Tudod, hogy megy ez. – húztam el a szám.
- Oh, értem. Semmi gond – mosolygott. – És, hogy állsz ezzel az…. élettel? – húzta fel a szemöldökét.
- Úgy érted, ezt a felhajtást körülöttem? – mosolyogtam.
- Ühüm – forgatta a szemét.
- Hát… én régebben is olyan voltam, hogy szerettem a figyelem középpontjában lenni. Szóval… nincs ellenemre a felhajtás – vontam meg a vállam. – Bár amikor a magánéletembe kutakodnak, attól meg tudnék őrülni. – fújtam ki a levegőt.
- Ja. Az tényleg rossz – húzta el a száját. – és vannak tesóid?
- Igen. Van egy bátyám és egy húgom. Neked?
- Egy húgom és egy öcsém. – kuncogott.
- Oh, akkor te vagy a legnagyobb? – tátottam a szám O formájúra.
- Igen – bólogatott büszkén. – te pedig akkor a középső?! – találta el.
- Ühüm – bólogattam.
- A béketűrő – vonta meg a vállát – vagy, hogy szokták mondani.
- Azért nem mondanám magam béketűrőnek, mert… hármunk közül talán én vagyok a legveszekedősebb szóval… - forgattam a szemem.
- Tényleg? – nyíltak nagyra a szemei.
- Ühüm. De ez kedvfüggő is. Tudod, néha kötekednék, türelmetlen vagyok és minden idegesít, máskor pedig mindenkihez kedves vagyok, segítőkész és türelmes, de viszont nagyon bolondos és vicces is szóval elég… furának mondanám magam – kuncogtam el a mondat végét.
- Fura? Szerintem ez tök jó – mosolygott
- Viszont még van egy flegma énem is, amire nem vagyok büszke. Ha valaki beszól, nem félek megmondani neki a magamét – rántottam meg a vállam. – legyen az bárki. Aztán ott van még a dühös énem is. Általában szoktam olyanokat mondani, amit nem gondolok komolyan, aztán pedig kénytelen vagyok bocsánatot kérni – húztam el a szám – sokféle személyiség vagyok – vontam meg ismét a vállam. – Ja, és a színpadon is tök más vagyok szerintem. A színpadon teljesen rock-pop sztár vagyok. Belevetem magam a zenébe. Táncolok, ugrálok, a rajongóimhoz közeledek. Imádom ezt csinálni, imádok színpadon lenni. Aztán amikor lejövök akkor megint ugyanaz a szomszéd lányka vagyok. Bulizni is szeretek, de nem túlzottan a kedvenc hobbim – kuncogtam.
- Wáow. Hát, ha már hobbi, mit szeretsz szabadidődben csinálni?
- Ez valami interjú? – nevettem el magam – ezt mindig kérdezik tőlem – húztam el a szám – de amúgy, szabadidőmben legtöbbször csak lazulok, tv-zek, vagy a barátaimmal lógok. Vásárolok, vagy ha épp van barátom, akkor vele vagyok – hajtottam le a fejem. – bowlingozni is szeretek, vagy régebben Lakers meccsre is elmentem pár barátommal.
- Szereted a Lakerst? – nyíltak nagyra a szemei.
- Hát, nem igazán a kosár a kedvenc sportom, de az akkori barátommal eljártunk párszor – hajtottam le ismét a fejem Taylorra gondolva.
- Wáow. Be kell vallanom… egyre jobban kedvellek – bólogatott értetlenül – és akkor melyik a kedvenc sportod?
- Semmi! – jelentettem ki – vagy is, ha a tánc sportnak nevezhető, akkor táncolok – húztam el a szám – tényleg csak az edző terembe járok le néha. – vontam meg a vállam.
- Akkor, hogy vagy ilyen… csinos? – húzta fel a szemöldökét – már, mint tudom, hogy a tánc jó sport meg tök jól formálja az alakot… vagy mi – forgatta a szemét – de akkor is!
- Először is a gének… aztán amikor rengeteg dolgom van egy nap, akkor elfelejtek enni, valahogy – húztam el a szám.
- Enni pedig kell.
- Tudom. Hidd el, nem szándékosan csinálom. Imádok enni nem is erről van szó. Csak tényleg olyankor az evés a legutolsó dolog, ami az eszembe jut.
- Értem. És akkor milyen kajákat szeretsz?
- Hát, a csirkét mindenhogy megeszem. De azon kívül nem nagyon eszek más húst. Még a halat is nagyon szeretem. De amúgy zöldség és gyümölcs a kedvenc nálam. Tényleg nem szeretem, a steak-et, vagy az ilyen sülteket – fintorodtam el – nem tudom miért, ne is kérdezd
- Mondjuk a hamburgert sem? – ámult el.
- Nem a kedvencem. Úgy vagyok az ilyen ételekkel, hogy megeszem, ha nagyon éhes vagyok és olyankor már mindegy, hogy mit eszek csak egyek már valamit – nevettem el.
- Szóval akkor megeszed, de nem szereted – szűkült össze a szeme
- Valahogy így – kuncogtam. – és te? Mesélj te is.
- Hát, én nem vagyok valami túlzott sok személyiség – vonta meg a vállát – türelmes és nyugis vagyok. Nem szeretek veszekedni, meg ordibálni. Nem vagyok valami idegbeteg típus. Sokan beképzeltnek tartanak… na, jó talán egy kicsit az vagyok, de egy sztárnak kell az önbizalom. – vonta meg a vállát – tudom, nem vagyok olyan felkapott, mint te – hajtotta le a fejét, ami kicsit összezavart. Hogy értette, hogy nem olyan felkapott, mint én? – ráncoltam a homlokom
- Ühüm – lepleztem az értetlenségemet. – és akkor ez a duett azért kell, hogy… felkapottabb légy vagy mi? – szűkítettem össze a szemem.
- Jaj, dehogy. Csak úgy az eszembe jutott – vonta meg a vállát
- Aha, értem – hajtottam le a fejem még mindig értetlenül.
Kezdem azt hinni, hogy tényleg csak azért csinálja a duettet, hogy híresebb és felkapottabb legyen. Mondjuk nem igazán zavar, de akkor ne hívogasson randira és ne flörtölgessen velem. Még összezavar itt a végén, és akkor tényleg meg fogok őrülni. Pár perc múlva már hozták a rendelt ételeket, mi pedig egy kínos csend beálltával kezdtünk falatozgatni. A Jesse iránti „rajongásom” mintha kezdett volna elmúlni ez után a kis csevegés után. Nem kell jó pofiznia azért, hogy meglegyen a duett. Még a végén gondolok egyet és lemondom. Bár ilyet úgysem tennék. A villák csattogását hallottuk csak. Nem sokat tudtam meg róla, de bevallom már nem is nagyon érdekelt. Nem szeretem a nyalizós embereket, és ezek szerint ő az. Hát, mindegy. Majd lesz valami.
******
A vacsora végére kissé feloldottabb lett a hangulat. Mondott jó vicceket Jesse, amiken nagyokat kuncogtam. És én is meséltem neki vicces történeteket. Végül is, jól elvoltunk. Megköszöntük a vacsorát, és a testőre társaságában vezettek minket a hátsó bejárathoz, ahol reményeink szerint nem lesznek fotósok. Az autójával ide parkoltak, hogy még véletlenül se kapjanak le minket. De ahogy kiértünk ott állt két fotós.
- Ne már! – dörmögte az orra alatt.
Én utána mentem és próbáltam takargatni magam. Folyamatosan próbáltak minket előröl lefotózni, de az egyik fotós megbotlott én meg egy halk kuncogással kinevettem. Legalább lesz mosolygós paparazzi képük is. – gondoltam egy vállhúzással. Gyorsan ellépkedtünk az autóig, ott pedig kinyitották nekem az ajtót és beültem. Másodpercek múlva, már Jesse indított is és elfurikáztunk onnan. Hazafelé nem sokat beszéltünk, hiszen már mindent átrágtunk a vacsora alatt és kedvem sem volt már társalogni. Amikor hazavitt, amíg kikötöttem magam a biztonsági övből átviharzott az én oldalamra és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam egy fél mosollyal és elindultam az ajtó felé.
- Jól éreztem magam ma – fordultam meg, hogy lássam.
- Én is. Köszi, hogy eljöttél és jobban megismerhettelek – mosolygott.
- Hát… igen – bólintottam egyet.
Láttam a szemében, hogy egy csókra számít, de én egyáltalán nem akartam megcsókolni így, hogy ne csalódjon annyira egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia – mosolyogtam és fordultam az ajtó felé.
- Szia. Jó éjt – indult az autójához.
- Neked is – zártam be magam mögött az ajtót.
Amikor bementem rápillantottam az órámra és 10 órát mutatott. „Wáow. Azt hittem még csak 9 óra körül van” – vontam meg a vállam. A szüleim a nappaliba tv-ztek épp.
- Megjöttél? – fordult felém anyukám
- Igen – mosolyogtam rájuk és indultam az emeletre.
- Hogy érezted magad? – kérdezte ismét anyukám.
- Jó volt – mosolyogtam. – de megyek, lefekszem. Jó éjt – szaladtam fel a lépcsőn.
Bementem a szobámba és a fürdő felé véve az irányt, ledobáltam magamról a ruhákat. Beálltam a tus alá és 20 percnyi fürdés után, kiszálltam és magam köré terítettem egy törölközőt. Kimentem és előkerestem a kockás pizsama alsómat hozzá pedig egy topot. Felkaptam magamra, aztán az ágyra heveredve kezdtem kapcsolgatni a tv-t. Közben eszembe jutott, hogy holnap lesz este az Oprah show. A stúdió Los Angelesben van, de nem épp ezen a környéken. Michael úgy is fog hívni holnap ezzel kapcsolatban. Nem volt semmi érdekes a tv-ben. Kapcsolgattam, ide-oda de végül a zenecsatornánál maradtam. Eszembe jutott hírtelen megint Taylor. Tök jó, hogy ennyire próbálkozik a bocsánatkéréssel. Na, ja, ma még hírét se hallottam – húztam fel a szemöldököm. Nem is érdekel. Azt csinál, amit akar. Ahogy elhessegettem ezeket a gondolatokat a telefonom szólalt meg. Előkerestem és a képernyőről megítélve az emlegetett volt. Hezitáltam, hogy vegyem-e fel, végül úgy döntöttem, hogy csak hadd csörgessen. Nem fogom neki felvenni. Próbálkozzon nyugodtan, nem hiszem, hogy megenyhülnék. Sokáig csörgetett, de nem érdekelve bámultam a tv-t. Pár perc múlva a telefonom ismét rezgésbe kezdett, de ezúttal egy sms-t jelzett. „Ezt már megnézem” – gondoltam, ahogy felvettem a kezembe a telefont. Megnéztem kitől van, és természetesen Taylortól. „Vedd már fel az istenit. Nem haragudhatunk egymásra örökre te is tudod. Amúgy láttam a képeket, hogy ma Jesse McCartney-val voltál. Most komolyan? Jesse McCartney? És mi van Ryannal? Vagy már három pasival kavarsz egyszerre? Őszintén, most ezzel mit akarsz elérni? Jó, tudom, most nem nekem kellene az észt osztani, de valakinek beszélni kell a fejeddel. Mi volt ez a találka Jesse-vel? Randi vagy mi? Amúgy ma voltam nálatok nem rég. Rendesen meglepett az anyukád azzal, hogy Jesse McCartney-val vagy. Nem akarok veszekedni, sem rosszba lenni veled. Ne haragudj a történtek miatt. Kérlek, hívj vissza, vagy csak írj” – és most azt hiszi meghatódtam? – húztam fel a szemöldököm. De viszont egyértelmű: féltékeny. Hezitáltam, hogy írjak-e vissza, végül úgy döntöttem, hogy csak azért is visszaírok neki.

„Ugye milyen jó érzés? Csodálatos. Még is ki vagy te nekem, hogy fenyegetőzöl, hogy vegyem fel a telefont? Nem veszem fel, ne is számíts rá. Képzeld Jesse Mccartney-val randizok. Abban biztos lehetek, hogy jobb fej, mint te. Legalább nem hazudozik össze-vissza mindent. Ryan? Oh vagy te még nem tudod? Képzeld, hogy SZAKÍTOTTAM VELE. És már nincs a képben. Ezzel azt akarod mondani, hogy kavarós vagyok vagy esetleg ribanc? Kúrvára elcseszted. Oh, voltál nálunk? Kár volt magad megerőltetni. És igen is haragszok. Hogy gondolsz te olyat, hogy elhozod azt a senkit arra a partira?? Tudtad, hogy ott leszek és te még is szítani akartad a tüzet. Csak mondom, hogy engem elfelejthetsz. A számomat nyugodtan törölheted, és lécci ne zaklass kössz” – nyomtam meg a küldés gombot. Ez kicsit flegmásra sikeredett, de istenem… ez van, ha valaki belém köt. Tudja, milyen vagyok. Nem fogok 1-2 sms után megbocsájtani. És az sem fog meghatni, ha azt mondja „voltam nálatok” és kit érdekel? Az éjjeli szekrényre dobva a telefont, kikapcsoltam a tv-t és nyakig felhúztam a takarót. Úgy látszik bevált a „féltékennyé teszlek Taylor” művelet. És még ő van felháborodva – forgattam a szemem. Megint meghallottam a telefonom rezgését, és tudva, hogy talán Taylor írt vissza, nem álltam meg, hogy ne nézzem meg.
„Igen, nagyon rossz érzés képzeld. Nem fenyegetőzök, csak meg akarom beszélni. Miért nem mondtad, hogy szakítottál vele? Mikor volt ez? Miattam szakítottál? Elismerem, nem mondtam el pár dolgot, de sosem hazudtam neked. Hülye vagy? Nem azt mondom, hogy kavarós vagy, azt meg végképp, nem hogy ribanc. Csak nem jó mindenkivel kavargatni. Te ezt zaklatásnak veszed? Mert épp 2 napja próbálok bocsánatot kérni, csak te nem hagyod. Ne mondd, hogy elfelejthetlek, mert a szívem szorul össze. Komolyan miért csináljuk mi ezt? Nem kellene így gyötörnünk egymást. Kérlek, beszéljük meg.”
Nem tudtam mit visszaírni. Nem találtam a szavakat. Az az önző büszkeségem… esélyt sem adok arra, hogy elmagyarázza. Valószínűleg még egy ideig nem is fogok. Végül hírtelen döntésként egy rövid sms-ben válaszoltam. „Nincs mit mondanom” – küldtem el. Ezúttal a fiókba belelöktem a telefont, hogy ne halljam, ha esetleg visszaírna. Befordultam és próbáltam erőltetetten elaludni. Sajnos most nem ment könnyen ez az elalvás. Gyötört az az érzés, hogy meg kellene beszélnem vele, de nem akartam látni. Tudom, ha meglátom és elkezd magyarázkodni, végül úgy is megbocsájtok neki. Pár órát hánykolódtam még az ágyban, aztán valahogy elnyelt a mély álom….

4 megjegyzés:

XxbellaxX írta...

Szijja!
Nagyon jó lett ez a fejezet is!!
Rem Szandra hamar kibékül Taylorral!!
Várom a folytatást!!

szandíí* írta...

igen kifognak nyugi:D köszi:D

GoOofy írta...

Szijjóó
Áh...Szandra remélem ki békül Tay-el...Nem jó ez az összeveszős...Jesse meg...Hát...Öhm...Érdekes...Na majd meglátjuk mi lesz velük...
Siess a frissel!
Puszillak!
=)GoOofy(=

szandíí* írta...

tudom, tudom. De nem sokára kiderül minden:D Amúgy először Jesse-t valami komolyabb szerepben akartam, mondjuk úgy, hogy Szandra bele esik vagy ilyesmi, de inkább változtattam a helyzeten. Annyit elárulok, hogy szép békülés lesz:D

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.