2010. augusztus 8., vasárnap

Living the Dream 17 rész

Amikor odaértünk, lassan kiszálltunk és bekopogtunk. Debi örömteli arccal várt már minket, és boldogan betessékelt. Köszöntünk neki, és mondta, hogy már mindenki a hátsó udvaron van. Mi oda vettük az irányt. Én direkt kicsit lemaradtam, mert nem tudtam mi fog várni. Amikor kiértem nem láttam sehol Taylort, így felhúzott szemöldökkel néztem körbe.
- Mindjárt jön szerintem – bökött oldalba Nick
- Ühüm – ráncoltam a homlokom.
Mindenkinek sorba köszöntem, persze Makena az ölömbe landolt úgy megörült nekünk. Aztán a hátam mögött meghallottam az ismerős hangot. „Na, gyere, bemutatlak” – erre a mondatra értetlenül lassan fordultam meg. Tudtam, hogy Taylor hangja, de hozott magával valakit? – képedtem el. Óvatosan megfordultam, és megfagyva rogyott le az arcomról a mosoly.
- Hát ez mit keres itt? – morogtam Taylornak szúrós pillantással.
- Van neve is – flegmáskodott velem – és én hívtam meg – ámultam el erre.
Erre csak egy gyilkos pillantással néztem végig az utálatos Taylor Swiften. Aztán ez a gyilkos pillantás Tay-re szegeződött, aki folyamatosan olyan furán viselkedett velem.
- Gyere, bemutatlak a szüleimnek – tolta el előlem Swiftet.
Én, mint akit oda ragasztottak álltam ott tágra nyílt szemekkel. Semmit sem értettem. De az biztos, hogy Taylor nálam elásta magát. Végignéztem, ahogy sorba bemutatja a szüleinek ezt a kis…-ot, aztán az én szüleimnek is, akik mikor meghallották ki ő rám néztek felhúzott szemöldökkel. Látták rajtam, hogy majd megesz az utálat, amit Swift és Lautner felé mutatok. Amikor mindenkinek bemutatta, és leültette Swiftet egy asztalhoz, közelebb mentem ugyanazzal az arckifejezéssel.
- Beszélhetnénk? – morogtam dühösen Lautnernek.
- Most? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem, majd holnap! – fogtam meg a karját és húztam magam után.
- Mit akarsz? – rántotta ki a karját a kezem közül.
- Mi a fenéért hívtad ide, huh? – kezdtem ordibálni vele, direkt, hogy észrevegye magát Swift.
- Randizgatok vele! – vágta rá.
- Hogy mit csinálsz vele? – ámultam el ismét
- Jól hallottad. – vonta meg a vállát felhúzott szemöldökkel.
- Te nem fogtad fel, mit mondtam neked róla? – csóváltam értetlenül a fejem.
- Attól, hogy utálod, még én jóban lehetek vele, sőt még akár szerethetem is – nézett végig rajtam.
- Kurvára jól tudtad, hogy mennyire utálom, és azt is tudtad, hogy ma itt leszek és te még is voltál olyan barom, hogy meghívod? Mi ezzel a célod? Mit akarsz? – ordítottam vele.
- Semmit – mondta lazán.
- Semmit? Kibaszottul nem értelek. Most azt akarod, hogy elmenjek vagy mi? Miért viselkedsz így velem? Tegnap miért csókoltál meg? – továbbra is ordítoztam vele.
- Hát, nem tudom. De Swift itt marad – fordult el.
- Neked fontosabb ő, mint én? – húztam fel az orrom.
- Úgy látszik! – zárta le a témát
- Akkor cseszd meg! – hajoltam közelebb, hogy jól értse.
Ezzel fogtam magam és berohantam a házba, ahol Debi és anyukám csevegtek és cipelték az ennivalókat kifelé. A szemeimben könnyek gyülekeztek, de nem akartam, hogy valaki meglásson így, ezért egyenest a bejárati ajtóhoz rohanva, kinyitottam és kimentem rajta. Egyszerűen csak haza akartam menni, nem bírtam itt maradni. Megéreztem, hogy a könnyeim az arcomon végig csorognak, a kezemet a szám elé tettem, így próbáltam lenyugtatni a bennem feltörő zokogás hangját. Anyukám utánam sietett és aggódva fogta meg a vállam.
- Hé, mi történt? Mi a baj? – nézte, ahogy a könnyeim egyre jobban folynak.
- Anyu – hebegtem – haza akarok menni, nem akarok itt lenni, nem akarok – hadartam el gyorsan.
- De hát mi történt?
- Nem tudom elmondani, csak hadd menjek haza, kérlek – csuklott el még jobban a hangom.
- Vigyelek haza?
Amire már csak egy bólogatással válaszoltam, mivel a torkomban megjelent gombóc megakadályozta, hogy több hang kijöjjön a számon.
- Hozom a kulcsot, addig próbálj megnyugodni – rohant vissza a házba.
A légzésem egyre szapora lett, de próbáltam nyugtatgatni magam. Gondoltam majd otthon kiadok magamból mindent, ott ahol senki sem lát, reménykedve abban, hogy anyukám nem marad ott velem. Pár másodperc múlva, már jött is kifelé anyukám a kulccsal. Beültem és már indultunk is. Egész úton, anyukám rám-rám pillantott, én pedig visszafojtva könnyeimet ültem ott megdermedve. Amikor hazaértünk kiszálltam, és egyből bementem a házba, anyukám pedig követett.
- Na, jó mi történt? – csukta be az ajtót
- Taylorral nagyon csúnyán összevesztünk – zártam rövidre.
- Hjaj. Taylor Swift miatt igaz? – nézett rám együtt érzően.
- Is – vontam meg a vállam. – de egyedül akarok lenni. Te csak menj nyugodtan vissza, ne aggódj miattam – indultam felfelé.
- Viccelsz? Már rég láttalak ennyire sírni, és azt mondod, hogy ne aggódjak érted? – suttogta halkan.
- Komolyan. Jól vagyok – hazudtam. – tényleg ne aggódj – zártam le a témát.
- Biztos?
- Tuti – intettem neki.
Még hallottam, ahogy köszön és becsukja maga mögött az ajtót, aztán felvánszorogva a szobámig, magamra csuktam, és lerogyva az ajtónál kezdtem el zokogni.
Ez teljesen szíven ütött. Miért viselkedett velem így? Nem is az fáj, hogy elhozta Swiftet, hanem, hogy kimondta „Ő fontosabb, mint én”. Egyszerűen…. mi történt? Kérem vissza a régi Taylort. Ki ez, akivel most veszekedtem? Úgy látszik mindenféleképpen meg akart bántani. Hát gratulálok sikerült neki. Abban biztos lehet, hogy soha többé nem akarom látni, nem akarok vele beszélni, nem akarom még a nevét sem hallani. Elmondtam neki mindent, erre ő az egyik gyenge pontomat sebzi meg. Hát normális, most őszintén? Mert szerintem bazira nem az. Jó, nem vártam el tőle, hogy utálja Swiftet, de legalább annyit tehetett volna, hogy nem hívja, meg mikor tudja, hogy én is ott leszek. Ezzel elcseszte az egész napomat. Sőt, nem is tudtam, hogy randizik vele. Ismét padlóra küldött. Mindenféle érzés kering bennem: gyűlölet, fájdalom, csalódottság. Mikor megnyíltam neki, erre újra megbánt. Méghozzá nagyon. Várhatja, mikor fogok vele szóba állni. Kétszer is totál belém mart. Ezek után mit vár tőlem? Adtam neki egy második esélyt, arra, hogy jóban lehetünk, és erre megint elbassza. Mióta randizgatnak vajon? És miért nem mondta el nekem? Nem is érdekel. Nyugodtan legyen azzal a kis csontkollekcióval. A gyomromban és a torkomban most egyszerre fájdalmat érzek. Ez rosszabb, mint mikor szakított velem. Nagyon megbántott. Sosem képzeltem volna, hogy ilyen is tud lenni. Hát, most kimutatta a foga fehérjét. És még a sírást sem tudtam abbahagyni. Folyamatosan, ha rágondolok, azt érzem, hogy sírnom kell. Sosem beszélt velem így. Most akkor azért haragudott meg rám, mert ő csókolt meg? Vagy miért tette ezt velem? Nem értem, és nem is akarom tudni. Na, jó, akarom tudni, de nem fogok vele szóba állni. Soha többet.
******
Nem tudom mennyi ideig ülhettem itt, de most már teljesen kisírtam a szemem. Taknyom-nyálam egybe volt. Hallottam, hogy valaki a szobám felé igyekszik, de nem bírtam felállni.
- Szandra, jól vagy? – ismertem meg anyukám hangját.
- Talán – próbáltam feltápászkodni az ajtó elől, hogy beengedjem anyukám. – gyere be – nyöszörögtem, ahogy sikeresen felálltam és lehuppantam az ágyamra.
- Mi történt? Mondd el kicsim. Halálra aggódtam magam – ült le mellém és simogatta meg a könnyes arcom.
- Taylornak elmondtam, hogy mennyire nem bírom Swiftet, erre kiderül, hogy randizik vele és, hogy ő fontosabb nálam. Röviden ennyin akadtam ki – vontam meg a vállam.
- Az tény, hogy nem volt szép tőle.
- Tény? Méghozzá nagy tény. És csak ennyit mondasz? Nem tudom, miért csinálja ezt velem – kezdett ismét könnybe lábadni a szemem. – teljesen meg tudtam neki nyílni, erre hátba döf. És kérlek, ne, mondd azt, hogy „majd kibékülünk”, mert nem fogok az már biztos. Adtam neki még egy esélyt, és elszúrja. Nem az én gondom – töröltem le a könnyem.
- Hát, te tudod, mit csinálsz – simogatta meg a hátam.
- Te mit tennél a helyemben? Ha mondjuk, 15 évvel korábban lenne, és apu ezt csinálná veled? Hogy randizgat azzal, akit ki nem állhatsz?
- Szerintem ugyanezt tenném, mint te – villant elő egy fél mosoly anyu arcán. – de, ha jóvátenné, akkor megbocsájtanék neki. És szerintem még Taylor sem tudja, mit akar.
- Hát én nem fogok. Ahogy ma viselkedett, kétlem, hogy bocsánatot fog kérni. – vontam meg a vállam.
- Tudod milyen. 1 napig, ha bírja, úgy hogy össze vagytok veszve – kuncogott.
- Most más volt. Sosem viselkedett velem még így. És tegnap megcsókoltuk egymást, szóval… ezt még nem mondtam – hajtottam le a fejem.
- Óóh, hát akkor, figyeld meg pár óra és hívni fog, vagy eljön – mosolygott.
- Felőlem – húztam meg a vállam. – tényleg nem fogok neki megbocsátani. – csóváltam a fejem – akárhogy fog könyörögni, nem érdekel.
- Mintha ezt már hallottam volna – bólogatott.
- Anyu, most támaszt akarsz nyújtani, vagy arra akarsz rábeszélni, hogy ezek után ne haragudjak arra a kétszínű szívtelen dögre? – emeltem fel kicsit a hangom.
- Én, nem akarlak rábeszélni, csak ismerlek már – ráncolta a homlokát. – tudod, hogy szeret téged – mosolygott ismét.
- Ezt honnan veszed? – ráncoltam a homlokom.
- Ahogyan rád néz, és ahogy ugrál körülötted. Egyértelmű – vonta meg a vállát. – komolyan már nem lett volna meglepő, hogy ha egyik nap bejelented, hogy megint Taylorral vagy.
- Kétlem, hogy szeretne. Különben nem ezt tette volna. És nem leszek vele – piszkáltam az ágyamat.
- Lehet még most így gondolod…
- És így is fogom gondolni – fejeztem be a mondatot.
- Aludj erre egyet.
- Szerinted ez nem nagy ügy? – szökött égbe a szemöldököm.
- Az. De ez úgy szokott lenni, hogy minél jobban szeretsz valakit, annál jobban haragszol rá. – vonta meg a vállát és állt fel. – Késő van, megyek én is lefekszem aludni. Próbálj meg te is – csukta be az ajtót maga mögött.
Azt akartam hinni, hogy nincs anyunak igaza, de még is igaza van. Ha jobban belegondolok, az, aki nem nagyon érdekel arra kevésbé szoktam haragudni, de viszont akit szeretek arra pedig kegyetlenül. Most akkor mi van? Taylort még mindig szeretem vagy mi? Azt hiszem ideje magamba szállnom és bevallani 1-2 dolgot. Oké, lehet, még tényleg szerelmes vagyok bele. De azt érezném, szóval ez valami más. Vagy csak… azért nem érzem, mert az érzelmeim összekeveredtek? A szeretet helyett, most düh van. Ezt érzem jelenleg. De az a tegnapi csók… istenem… tényleg jó volt. Rágódhatok még ezen jó ideig – gondoltam el. Felálltam az ágyról és bementem a fürdőbe, ahol levetkőztem és beálltam a tus alá. Pár percig hagytam, hogy a víz verje a testemet, aztán neki kezdve, letusoltam, kimásztam és felkaptam egy alvós cuccot. Visszavánszorogtam a szobámba, előkaptam egy ceruzát, egy papírt és a kedvenc akusztikus gitáromat, és kiültem a csillagos ég alá, az erkélyemre. Úgy érzem, most jön az ihlet. Mindig akkor jön, ha szomorú vagyok, és ezt dalban fejezem ki. Mint már régebben említettem, valaki naplót ír, én pedig dalba fojtom az érzéseimet. A kezemet óvatosan ráhelyeztem a húrokra, és az ösztöneimre hallgatva, elkezdtem egy kellemes új hangzású dallamot játszani. Amihez már jött is a szöveg…

„Azt mondtad könnyű lesz
a szívedre hallgatni
Azt mondtad rendben leszek,
Akkor most miért vagyok összetörve?
Nem akarok összetörni”

„Most már minden olyan, mint egy csata
Te mindig mellettem álltál
De most magányos vagyok
Elérted, hogy elmenjek”

„Miért olyan zavaró, bonyolult és sokáig tartó?
Miért csináltad azt, amitől bedühödtem?
Vissza akarok menni oda, ahol még boldog vagyok”

(Részletek:Miley Cyrus-Don’t wanna be torn dalából)

„Egy új dal” – jelentettem ki mosolyogva. Már késő volt, mire befejeztem. Nagy meglepetésemre, 1,5 óra alatt, összehoztam egy kész dalt. Úgy látszik ilyen téren, Taylor jó hatással van rám. Már későre járt, ezért visszaraktam a gitárt a helyére, a dalt pedig gondosan elraktam a többi közzé. Már kicsit jobban éreztem magam. Jó érzés, ha születik egy új dal, ami teljesen rólam szól és az érzelmeimről. Talán lehet, megmutatom a következő albumnál. Egészen jó lett, tényleg. Visszavánszorogtam az ágyamba, bár nem voltam még álmos, de lefeküdtem. Nem igazán jött rám az álmosság, ezért órákig csak forgolódtam ide-oda. Kattogott az agyam folyamatosan. Nem tudtam, kiverni a fejemből ezt a mai napot. És Taylort sem. Többször is leforgattam az agyamban a veszekedést, hogy miért csinálhatta, miért viselkedett velem így, de nem találtam rá választ. Végül beadva a derekamat, valahogy még is elálmosodtam és elaludtam…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.