2011. április 15., péntek

Szandra Burke's life 84 rész

Szijasztok!! Itt a következő rész:D Igazából nincs sok hozzá fűzni valóm, így remélem tetszeni fog és véleményezitek:D Jó olvasást és mindenkinek kellemes hétvégét, puszi:D

Másnap már kora reggel ébresztettek. Bevallom nagyon morcos voltam, hogy hajnalok hajnalán már felkeltettek, hiszen elvileg a kórházban pihennek a betegek, de a nővérek és a doki már jön ellenőrizni reggel 6-kor. Bár jó hír volt, hogy már jobban éreztem magam, de a torkom még mindig fájt. Amíg bent volt az orvosom, elmondta, hogy ma vizsgálatokra fogok menni, amiktől nagyon megijedtem. Hála istennek még sosem voltam kórházban és nagyon be paráztam, hogy egyedül kell mennem ezekre a vizsgálatokra. Ráadásul fogalmam sincs, hogy mit fognak velem csinálni. Leszedték rólam azokat a fura kábeleket is, így már szabadabban érezhettem magam. Még halandzsázott valamiről a doki, amit abszolút nem értettem, de csak bólogattam rá, majd a kísérőjével együtt távozott a szobámból. Még egy napja se voltam ott, de én már is haza akartam menni. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy konzervbe zárt szardínia. Nem mehettem sehová, csak maximum a kórtermek között sétálgathattam. Ráadásul vissza se tudtam már aludni. Viszont már éreztem, hogy éhes vagyok, így mivel nem mondták, hogy ehetek-e vagy nem a vizsgálatok előtt, így úgy döntöttem, hogy elkezdek lassan eszegetni azokból, amit Debi hozott nekem. Az elején kicsit nehezen ment le, az égető érzés miatt, de utána csak egyre jobb lett.

Miután éreztem, hogy elég volt és jól laktam, úgy döntöttem, hogy ideje lenne megfürödni, így, ahogy tudtam lebirkóztam magam az ágyról, a kezembe vettem a tisztálkodó eszközeimet, meg egy új pizsamát, felkaptam a papucsomat, és a kis szobámban lévő fürdőbe mentem. Miután végeztem, felöltöztem és visszaültem az ágyamba. Hálát adtam annak, aki tv-s szobába rakott, hiszen akkor biztos elunnám magam, így fogtam a távirányítót és bekapcsoltam a tv-t. Bevallom már elszoktam attól, hogy reggel tv-zzek, de végre most adtak is valami jót benne.

Nem sokkal később már jött is befelé egy nővér, aki elvezetett az első vizsgálatra, s torkomban dobogó szívemmel mentem be a fehér köpenyes emberek közé.

*******

Nem tudom hány órán át járkáltam ide-oda a vizsgálatokra, de bevallom eléggé elfáradtam már a végére. Volt, amelyik elég kellemetlen volt, de a többsége nem is fájt. Mindenki nagyon kedves volt velem, s mivel látták, hogy végig izgultam és féltem, így próbáltak megnyugtatni, ami néha sikeres is lett. Az egész délelőtt ráment ezekre a vizsgálatokra, s amikor kimondták, hogy nincs több, megnyugodva battyogtam vissza a szobámba. Alig vártam már, hogy lefeküdjek és aludjak egy jót, így egyből szinte beestem az ágyba, s megpróbáltam pihenni…

********

Halk suttogásokra lettem figyelmes, s fáradt szemeimet kezdtem felfelé nyitogatni. Ahogy kezdett kitisztulni előttem a kép, megláttam anyukám mosolygó arcát, mire én is elmosolyodtam, s lassan felültem.

- Szia, kislányom – mondta anyukám egy puszival – sokkal jobban nézel ki.
- Jobban is érzem magam – mosolyodtam el – és sziasztok – intettem a családnak, s Taylor szüleinek – mióta vagytok itt?
- Úgy egy fél órája jöhettünk – szólt Nick az órájára pillantva.
- Jézusom, akkor miért nem keltettetek fel? – húztam fel a szemöldököm.
- Hát, hogy pihenj nyugodtan – mosolygott apu.
- Egyébként délelőtt is be akartunk jönni, csak Taylor felhívott, hogy vizsgálatokon vagy – magyarázta anyu.
- Taylor volt itt délelőtt? – kerekedtek ki a szemeim.
- Ühüm – bólogatott.
- És mikor jön vissza? – kérdeztem felcsillant szemekkel.
- Majd váltjuk egymás, hogy egy percre se légy egyedül. Úgy, hogy amikor mi elmegyünk, akkor majd ő jön.
- Aha – bólogattam – és miért nem jön be most?
- Biztos valami dolga van – vonta meg a vállát anyu.
- Oké – vontam meg a vállam
- Na, és milyen vizsgálatokon voltál? – kérdezte immár apu.
- Hát sok félén. Nem tudom pontosan, de sokan voltam.
- Este tudtál aludni?
- Hát… igen – vontam meg a vállam – nem volt gond. Csak az volt az egyetlen gond, hogy hajnalok hajnalán már keltettek – mondtam tetetett morcoskodással, s erre mindenki elkezdett kuncogni.
- Mikor jössz haza? – szólalt meg a kis Stella olyan édes hanggal, hogy majd elolvadtam. De mielőtt válaszoltam volna, magam mellé ültettem az ágyra.
- Nem tudom, de most azonnal már hazamennék – mondtam neki, s közbe néztem anyuékra.
- Hát… reméljük, a hétvégére haza engednek – mondta anyukám.
- Mi? A hétvégére? Nekem már péntekre otthon kell lennem – rémültem meg – pénteken tánc próba, és nem akarom kihagyni.
- Ki beszél itt tánc próbáról? – jött be hírtelen vicces hanggal a dokim – sajnálatosan kell közölnöm, hogy a héten még nem fogsz táncolni – állt meg az ágyam szélénél.
- Mert? – húztam fel a szemöldököm.
- Mert legyengült a szervezed és ezért pihenned kell pár napot, hogy utána új erőre kapj – magyarázta.
- Van nekem elég erőm, nem lesz gond, dokikám – legyintettem lazán.
- Hát, pedig még egy pár napot bent maradsz.
- Hmm… én azt terveztem, hogy már holnap hazamegyek – vontam meg a vállam.
- Hidd el, a te érdekedben mondom, hogy maradj, amíg fel nem épülsz.
- Semmi bajom sincs – vágtam rá – a torkom pedig szokott fájdogálni. Kibírom – vontam meg a vállam.
- Majd meglátjuk – mosolyodott el – mindenesetre, megjöttek a mai vizsgálatok eredményei, és örömmel közlöm, hogy minden rendben van – magyarázta.
- Látja, doki? Minden rendben, akkor már holnap mehetek is – döntöttem el magamban.
- Nem tágítasz, igaz?
- Makacsfajta vagyok – vontam meg a vállam.
- Holnap még biztos nem mész haza, de ha utána ha már én is azt látom, hogy jól vagy, akkor majd talán haza engedlek.
- Na, jó. Ebbe még bele egyezek – húztam el a szám.
- Oké. Viszlát – ment ki a doki.


A többieken végignézve, mindenkin láttam, hogy visszatartják a nevetést, s ahogy kilépett a doki, mindannyian kuncogásba törtek ki.

- Te aztán tudsz alkudozni – nevetett még mindig Nick.
- Hát, na – vontam meg a vállam – a célom, hogy minél hamarabb kikerüljek innen – kuncogtam immár én is.


Elkezdtünk beszélgetni még 1-2 dologról, s végre megkaptam a telefonomat is, egy kis győzködés után. Anyukám is hozott egy kis finomságot otthonról, amit hamar meg is kóstoltam. Nem tudom mennyi ideig lehettek bent nálam, de szerintem biztos volt egy óra. Majd hamar el is búcsúztak tőlem, s elmentek. Emlékezve anyukám szavaira, hogy Taylor fogja őket „felváltani”, izgatottan vártam, hogy mikor lép már be. Nem sokra rá, a folyosón lépteket hallottam, mire egyből felültem az ágyban, s csillogó szemekkel vártam, bízva abban, hogy hátha ő jön. De, ahogy nyílt az ajtó, bár nem Taylor volt, de ugyanúgy nagy mosoly kerekedett az arcomra.

- Szia, Lauren – köszöntem neki boldogan.
- Hát, szia – sietett hozzám, s ölelt meg szorosan – istenem, annyira örülök – motyogta a fülembe.
- Én is örülök, hogy itt vagy.
- Annak is örülök, de annak még jobban, hogy élsz – bontakoztunk ki egymás öleléséből, s ült le az ágyam melletti székre, amit kiguvadt szemekkel néztem, az előbbi mondatán fent akadva.
- Hogy élek? – kérdeztem rá.
- Nem mondták el a többiek? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmit nem mondtak. Azt se tudom, mi történt azon kívül, hogy tudom a vízben voltam, de utána filmszalag szakadás.
- Rendben – sóhajtott nagyot – akkor elmondom én. Remélem, a többiek nem fogják bánni.
- De várj. Taylor nem jött?
- Jönni akart, csak felhívtam, hogy szeretnék kicsit beszélgetni veled, kettesben. De majd nyugi jönni fog nem sokára, Jace-el együtt, mert már ő is nagyon akart jönni.
- Oké – mosolyodtam el – mondhatod.
- Szóval… úgy történt, hogy miután elmentél úszni, a srácok még fociztak egy ideig, aztán elmentem inni valóért és arra jöttem vissza, hogy téged keresett Taylor meg Jace. Kérdezgették, hogy biztos úszni mentél-e én meg mondtam, hogy igen, biztos. Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha még a vízben vagy meg minden, és ezt Taylor is értette és erre bement utánad a vízbe. Ő hozott ki, de amikor kihozott és megláttalak, azt hittem elájulok.
- Miért? – kerekedtek ki a szemeim.
- Mert annyira rosszul néztél ki. Tiszta fehér voltál, jéghideg és a szád is tiszta lila volt. Komolyan annyira megijedtem, hogy azt se tudtam mit csináljak. Közben hívtuk a vízi mentőt, és betakartunk jól a kendőkkel, aztán amikor mondta, hogy nincs pulzusod, áh… hát komolyan az agyvérzés szélénél álltam. Jace hívta a mentőket, és amikor ideértek, megvizsgáltak meg minden, aztán beraktak a kocsiba és 2x kiütöttek. De hallod én annyira sírtam. Nagyon rossz volt végignézni, és áh… félelmetes volt – rázkódott össze. Ezeket hallva, hogy mennyire aggódott értem, nagyon ellágyultam.
- Oh – billentettem oldalra a fejem.
- Azt hittem, hogy meg fogsz halni, egyedül Jace nyugtatott, hogy jól leszel meg minden. Aztán elvittek a mentővel, mi meg gyorsan felhívtuk a szüleidet, meg összepakoltuk a parton a kis dolgaidat és jöttünk is befelé. Órákig vártunk, és ez mindannyiunkat nagyon kiakasztott. Aztán beállított azzal az orvos, hogy vagy 1 óráig küszködtek az életedért, de életben vagy. Viszont még nem tudják, hogy nem-e szenvedtél agykárosodást. Én mondjuk ott megakadtam, hogy életben vagy és… rettenetesen megnyugodtunk. Aztán már várni kellett, hogy felkelj, és amikor tegnap mondta Taylor, hogy semmi bajod, egyszerűen mintha egy hatalmas szikla esett volna le a vállamról.
- Oh, ez tényleg félelmetes – gondoltam ismét végig Lauren mondatait – jól esik, hogy ennyire aggódtatok, de most már tényleg jól vagyok – mosolyodtam el.
- Viccelsz? Egy egész ország aggódott.
- Mi? – ámultam el ismét.
- Nem tudom hogyan, de a sajtó is kiderítette ezt, és ma már szinte mindegyik újságban benne van. Alig lehet bejutni elől a kórházba, annyi újságíró van itt, meg fotós. De a sajtósod közvetít nekik és már megnyugtatta őket.
- Ezt nekem nem is mondták a szüleim.
- Pedig szegénykéimet, őket se igazán hagyták békén. Apukád is nyilatkozott pár mondatban, de gyorsan el is jöttek.
- Szegények – húztam el a szám – és Taylor jól bírta?
- Az újságírókat, vagy azt, ami veled történt?
- Hát… mindkettőt – vontam meg a vállam.
- Hát, őszinte leszek. Amikor kihozott, onnantól egy szót se tudott beszélni, csak szavakat mondott. Szerintem nagyon ki volt borulva. A mentőbe is veled ment. De itt a kórházba, míg várakoztunk, egyszerűen beszélni se lehetett vele. Párszor odamentünk hozzá, de elküldött minket azzal, hogy egyedül akar most lenni. Komolyan mondom én, így embert még nem sokszor láttam magába zuhanva.
- Jaj, egyem meg – lágyultam el ismét.
- Látnod kellett volna, hogy mennyire be akart már jönni hozzád tegnap.
- Igen. Őt láttam meg, először amikor felébredtem, és annyira jól esett.
- Gondolom – mosolyodott el – egyébként már tegnap is be akartunk nézni Jace-el, de gondoltuk, hogy inkább hagyunk pihenni. Meg, hogy légy a családoddal inkább – mosolygott.
- Oh, ti is a családom vagytok – mosolyogtam rá – nyugodtan gyertek csak. Én csak örülni tudok annak, hogyha van itt velem valaki, mivel másképpen elunnám itt az életemet.
- Oh – mosolygott Lauren is, és öleltük meg egymást még egyszer.
- Tényleg, imádlak titeket. Te olyan, vagy mint a nővérem, Jace meg olyan mintha a második bátyám lenne. – mondtam, ahogy kibontakoztunk egymás öleléséből.
- Hát ezt szerintem még sok mindenki nevében mondhatom, hogy mi is imádunk téged és sokak élete megváltozott volna, hogyha minden másképp történik – mosolyodott el.
- Oh – lágyultam el, s most én öleltem meg.
- A rajongóid is teljesen megrémültek. Legalábbis, ahogy olvastam. Tegnap este nézegettem Twitteren meg Facebookon, és mindenki azt kérdezgette, hogy tényleg meghaltál-e? Vagy, hogy élsz-e még? Mert ha nem akkor ők nem tudják, mit csinálnak magukkal, meg ilyenek.
- Oh, de aranyosak. Mármint azért, hogy aggódnak értem. Tényleg nagyon jól esik mindenkitől – mosolyogtam.
- És volt még bent ma valaki?
- Persze, a szüleim meg Taylor szülei is. Csak nem értem, hogy Taylor miért nem jött be hozzám hamarabb. Már annyira szeretném látni, meg megölelgetni.
- Azért nem jött be, mert, mondta nekem, hogy ő akar bejönni utoljára, hogy többet lehessen itt.
- Ja – bólintottam.
- Tudod már, mikor engednek haza?
- Nem – ingattam a fejem – ma próbáltam alkudozni a dokival, hogy holnap engedjen kifelé, de azt mondta, hogy talán holnap után majd csak.
- Aha, értem. És egyébként fáj még valahol?
- A torkom ég még egy kicsit, de nem vészes. Kapom a gyógyszereket és csak egyre jobb lesz.
- Na, az jó. És az itteni emberek, nem zaklatnak úgymond?
- Nem – ingattam a fejem – a legtöbb idősebb ember, de amikor voltam ma vizsgálaton néhányan megállítottak.
- Ja, tényleg. A vizsgálatok milyenek voltak?
- Hosszúak és rosszak – mondtam semlegesek – de hála istennek mindent rendben találtak.
- Ennek nagyon örülök – mosolygott.
- Nem szólt Michael vagy Jason a borítóval kapcsolatban?
- A-a – ingatta a fejét – de mondta Michael, hogy a táncpróbát akkor a héten elhalasszák és, majd jövő héten lesz akkor. Meg, hogy majd ha már itthon leszel, akkor eljönnek. Csak nem akarnak zavarni bent.
- Ühüm, értem. Kár, hogy elhalasszák. Oh, miért kellett ennek a hülye lábamnak begörcsölnie – morogtam magamnak, s Lauren csak halkan kuncogott, morgásomon.


Mondott még Lauren néhány olyan dolgot, ami szintén jól esett, és el is lágyított, de megnyugtattam, hogy semmi szimuláció nincs, tényleg már jól vagyok. A szavaira visszaemlékeztem, s csak akkor döbbentem rá, hogy tényleg már a mennyország kapujában álltam. Vagyis, majdnem meghaltam. Ezen nagyon ledöbbentem. Eddig csak tv-ben láttam olyat, hogy valaki a halál küszöbén volt és még is az orvosok visszahozták, de úgy tűnik ez sajnos velem is megtörtént. Azt hiszem, szerencsésnek érezhetem magam, hogy ez sikerült, és tényleg mindenféle gond nélkül, 2 nap alatt már alig érzek fájdalmat. Igazából nem akartam ebbe a gondolatba nagyon belebonyolódni, hiszen a fő, hogy élek és folytathatom az életemet. És igazából arra is rájöttem, hogy az élet egy nagy kincs, amit akár egy lábgörcs is elvehet. Ezért mostantól tényleg vigyázni fogok magamra. És értem már, miért óvnak ennyire a szüleim. Ezen rágódásom közepette, hírtelen újra lépteket kezdtem hallani, mire Lauren is és én is elmosolyodtam, remélve, hogy ez már tényleg Taylor lesz. Így újra csillogó szemekkel néztem mereven az ajtó felé. S látva, hogy lassan nyílik, legszívesebben oda szóltam volna, hogy „nyissad már azt az ajtót kifelé, és gyere befele”, de inkább nem kiabáltam. Viszont amikor kinyílt, végre nagy megkönnyebbülésemre Taylor kukucskált be, s látva nagyra húzódó mosolyomat, ő is elmosolyodott.

- Végre – kuncogtam fel boldogan, s izgágán emelkedtem fel az ágyból.
- Csak nem hiányoltál? – húzta fel a szemöldökét, fél mosollyal a száján.
- Hülye – mormogtam, s ahogy közelebb jött, jó szorosan megölelgettem, Lauren pedig végig kuncogta ezt a kis jelenetet.
- Hé, én is itt vagyok – bukkant elő Jace, Tay hátánál.
- Jaj, gyere te is ide – mondtam vicces hangon, még mindig nagyon boldogan s öleltem meg őt is. Esküszöm így senkinek nem örültem egész nap, mint nekik.
- Na, azért – motyogta Jace mosolyogva, kibújva ölelésemből.
- Te! – mutattam rá Taylorra, mire megrettenve nézett rám – gonoszkodsz velem. Nem jöttél be egész nap – mondtam sértettséget színlelve.
- Hát… most itt vagyok – vonta meg a vállát egy mosolyt rejtegetve.
- Hát, ja – bólogattam csípőre tett kézzel.


Pár másodperc múlva, mindkettőnkből kitört a nevetés, s mind a négyen jót szórakoztunk a hülyeségeimen. Végre a nap folyamán most először nagyon jó kedvem lett. Örültem, hogy a legjobb barátaimmal lehetek. Mondjuk, sok legjobb barátom van, de ők tényleg azok. Igen, ezt Taylorra is értem, hiszen valójában mi barátok is vagyunk részben. Számíthatunk egymásra, és mindent elmondhatok neki, és ez fordítva is így működik. Meg amúgy is szerintem egy tartós kapcsolat titka az, hogyha a felek barátok is egyben. Gondolkodásomból Jace szavai zökkentettek ki.

- Hű, sokkal jobban nézel ki.
- Jól érzem magam – vontam meg a vállam – adtak valami pirulát, ami úgy tűnik hatott.
- És most hogy érzed magad? – kérdezte immár Taylor.
- Jól vagyok. A torkom ég még egy kicsit, de azon kívül príma minden – mosolyogtam rá.
- Ugye nem zargatnak ezek a vénemberek itt, mert ha igen, egy szavadba kerül?! – mondta Jace megint csak viccesen.
- Nem – ingattam a fejem kuncogva – nem zargatnak. Aranyos itt mindenki.
- Akkor jó – húzta ki magát büszkén – látjátok, mondtam én, hogy rendbe jön – mosolyodott el.
- Legalább már elmondhatom, hogy egyszer majdnem kinyírtam magam – húztam el a szám, s próbáltam viccesen mondani.
- Elmondtad…? – nézett Tay, Laurenre.
- Baj? – húzta el a száját.
- Nem – ingatta a fejét.
- Hahó, én is itt vagyok. És örülök, hogy végre megtudtam. Nem nagy cucc. Túléltem, itt vagyok, élek és virulok – zártam le gyorsan ezt a témát. Bevallom, nem szívesen emlékszek vissza, azokra az érzésekre, amik akkor bennem keringtek és, hogy így belegondoltam, mától kétszer is meggondolom, hogy elmegyek-e egyedül úszni.
- Igaz – mosolygott Tay.
- Mostantól óvatosabb leszek – vontam meg a vállam.
- Hát ez a minimum – mondta Jace és Taylor fura módon egyszerre, mire Laurennel összenéztünk, majd utána megint elnevettük magunkat.
- Na, jól van. Mi megyünk lassan – állt fel Lauren – holnap reggel már lehet jönni?
- Persze, gyere. Úgyis ezek már hajnalok hajnalán ébresztenek – forgattam a szemem - meg legalább nem unatkozok – örültem meg.
- Okés. Úgysincs semmi dolgom – vonta meg a vállát – és mondjuk, megcsinálom a hajad, meg minden – csillant fel a szeme.
- Oké – csillogott nekem is a szemem.
- Akkor majd jövök – ölelt meg gyorsan.
- Én is bejövök majd délután megint – mondta Jace, s ölelt meg ő is.
- Oké, sziasztok – intettem nekik, s tűntek el hamar.


Bár szomorú voltam, hogy elmentek, de örültem is, mivel végre kicsit kettesben lehetek Taylorral, és tudunk kicsit beszélgetni. Valójában először fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele a kis mondandómba, majd látva, hogy Taylor szóra nyitja a száját, inkább hagytam, hogy ő beszéljen először.

- Szóval, tuti, hogy jól vagy? – kérdezte lágyan.
- Tuti – mosolyogtam rá – igaz, hogy tényleg úgy kiborultál, hogy nem akartál senkivel sem beszélni?
- Ki…? Lauren! – motyogta magában.
- Nem baj. Csak kérdezem – vontam meg a vállam.
- Valójában, sokkal jobban ki voltam, mint, ahogy az látszódott – vallotta be, és hajtotta le a fejét – magamat hibáztattam, meg már ott ki voltam akadva, hogy kiütöttek és azt végig néztem, meg az a gondolat, hogy… hogy elveszíthetlek. Megőrjített – nézett fel a végén.
- Hiszen nem is a te hibád. Ez senki hibája, egyedül az enyém, mert túl messzire mentem a parttól. De egy percre se gondold azt, hogy a te hibád – mondtam ráncolt homlokkal.
- Ha jobban figyeltem volna… - ingatta a fejét.
- Nem kell mindig megvédened. Tudok magamra vigyázni, de ez, hogy begörcsölt a lábam, erről tényleg senki nem tehet. Van ilyen. Úgy, ahogy elmesélte Lauren, félelmetes lehetett, de túl kell rajta majd lépni. És hé, te mentettél meg – mosolyodtam el a végén, mire ő is elmosolyodott. De láttam rajta, hogy eléggé elszomorodott, meg már amúgy is megint vágytam a forró ölelésére, így széttártam a karom, jelezve, hogy bújjon oda hozzám, s értve fizikai jeleimet, szorosan megöleltük egymást – amúgy se vagyok az a fajta, akitől olyan könnyen megszabadulhatsz – mondtam, kibújva öleléséből, s erre elnevette magát, majd ismét szorosan megöleltük egymást. Annyira jól esett végre így megölelni. Úgy hiányzott már. Éreztem, hogy a nyakamhoz bújik, amitől egy forróság öntött el, s elkezdtem lágyan simogatni a fejét, éreztetve vele, hogy tényleg itt vagyok. Most éreztette velem először, hogy szüksége van rám.


Percekig így öleltük egymást, majd miután kibontakoztunk egymás öleléséből, végre úgy éreztem, most elmondhatom, hogy milyen jó volt Őt meglátni először.

- Mondhatok valamit? – néztem a szemébe.
- Ühüm – bólogatott.
- Amikor felébredtem… el se tudom mondani, milyen megnyugvást jelentett, hogy téged láttalak meg először.
- Tényleg? – mosolyodott el.
- Igen – mondtam komolyan.
- Én pedig… valamit megfogadtam magamnak.
- Mit? – csillant fel a szemem kíváncsian.
- Azt, hogy… - sóhajtott - nem, először is el kell mondanom, hogy… nagyon szeretlek – nézett a szemembe, s e szavaira, teljesen ellágyultam.
- Oh, én is szeretlek – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- És megfogadtam, hogy… vigyázni fogok rád, és nem hagylak el– mosolygott.
- Oh – biccentettem oldalra a fejem – de aranyos vagy – megmondom őszintén, nem igazán tudtam, hogy mit mondjak erre, de nagyon jól esett.

Eddig is tudtam, hogy számíthatok rá, de mostantól már biztos is vagyok benne. Hálámként, még egyszer megöleltem szorosan, majd jelezve, hogy feküdjön be mellém, arrébb mentem és bebújt hozzám. Annyira édes volt komolyan.

Bár kicsit furcsálltam, hogy azt mondta, hogy nem fog elhagyni, hiszen ezzel a kijelentésével, mintha elhatározta volna magát, és ettől bevallom kicsit megijedtem. Örültem is, de megijedtem. Nem tudom, de még nem igazán gondoltam bele, hogy talán Taylorral örökre együtt leszünk. Ez merész kijelentés, de az érzéseim szerint lehetséges. A jövő titka, mint mindennek. Inkább még azt mondom, hogy fiatalok vagyunk, és nem kell elkapkodni semmit. Én legalábbis még nem akarom elhatározni magam egy ideig. Imádom Taylort meg minden, de szerintem arra még messze nem állnék készen, hogy elhatározzam magam mellette. Bár az is lehet, hogy csak én értelmeztem félre. Mindenestre jól esett végre, hogy odabújhattam hozzá egy kicsit. Bekapcsoltam a tv-t, s Taylor elkezdte kapcsolgatni, majd egy csatornán megállva, azt néztük. De én inkább csak jól hozzábújtam, és elmélyedten hallgattam szívverését. Ő sem inkább a tv-vel foglalkozott, hanem örömömre velem. Sokat puszilgatott, meg simogatott gyengéden, ami nagyon megnyugtatott és a gyomromban ismét pillangókat lehetett volna fogatni. Bár tudom, hogy kórházban vagyunk, de bevallom nem igazán érdekelt. Egész délután összebújva turbékoltunk. Esküszöm ez a délután sokkal jobban gyógyított, mint azok a pirulák, amiket adtak. Hála istennek, senki sem jött be. Sem az orvosok, sem a nővérek, senki. Viszont a telefonom csörgött jó párszor, és a hogy létemről érdeklődött mindenki, ami persze szintén jól esett. Meglepetésemre, még olyanok is felhívtak, akikkel már régóta nem is beszéltem, köztük a turnén megismert egyik táncosom, Jon, akit már említett Michael, hogy az idei turnén is velünk fog tartani. Meg még jó páran. Mire észbe kaptunk már beesteledett, és az idő is hamar elszaladt.

- Jó lenne, ha itt maradhatnál – motyogtam, az órára pillantva, ami már a látogatási idő vége felé járt.
- Én is örülnék. De nem lehet – húzta el a száját.


Erre egy elég szomorú, de egyszerre vicces fejet vágtam. Tényleg jó lett volna, ha itt maradhatna, de muszáj volt elfogadnom, hogy senki sem aludhat itt velem.

- Holnap bejössz? – kérdeztem.
- Még jó – vágta rá – holnap nekem sincs túl sok dolgom, úgy, hogy lehet, már délelőtt beugrok.
- Az jó lesz – bólogattam hevesen egy mosollyal az arcomon.
- Jó lesz? – mosolyodott el ő is.
- Jó, bizony – bólogattam még mindig.
- Akkor okés – kuncogott rajtam.


Egy forró és gyengéd csók után, lassan elköszöntünk egymástól, majd ahogy elment, már is éreztem a hiányát. De az a gondolat száguldozott a fejemben, hogy holnap már reggel jön Lauren és Taylor is bejön hamarabb. Unalmamban, a tv-re szegeződtem inkább, s kapcsolgatás közben megálltam a Vámpír Naplóknál. Igazából eddig csak hallottam róla, hogy jó sorozat meg minden, de még nem volt időm megnézni egy részt sem, ezért úgy döntöttem, hogy most megnézem.

Hát… meg kell hagyni, nem szívesen mondom ki, főleg Taylor miatt, de ez jobban tetszett, mint a Twilight. Bár nem tudom ez melyik része volt már, de nagyon izgalmas volt és hát… Ian, nem semmi benne. Már e-rész után nagyon megtetszett és eldöntöttem, hogy ha hazamegyek, elkezdem majd letölteni a lap-topomra a részeket és megnézem mindet. Nem sokkal később már éreztem, hogy kezdenek a szemeim leragadni, ezért kikapcsoltam és magamra húzva a takarót, pár perc alatt el is aludtam…

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,olyan cuki Taylor,én nem szeretem a vámpirnaplókat,főleg Ian-t,várom a kövit puszi niki

Molly H. írta...

szija:D
köszi:D
én igen, nagyon szeretem:D ezért is írtam bele!! Ian-ért meg odáig vagyok meg vissza!! :P

pappfruzs írta...

szia:D
ez eszméletlen volt:D komolyan!
én ugyan nem szeretem a vámpír naplókat, de ebből akár egy érdekes folytatás is lehet, és téges ismerve, meg ahogy a szereplőket formázod, lesz is:D
nagyon jó volt, imádtam:D
siess a kövivel:D
puszi:D

Molly H. írta...

szija:D
hát... inkább így előre nézve, azt mondanám, ha nem is pont a következő résztől, de hamarosan kezdenek majd bonyolódni a dolgok és izgalmas lesz meg minden:D:D
köszi:D
sietek,
puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.