2011. május 1., vasárnap

Szandra Burke's life 95 rész

Szijasztok!! Itt a következő rész:D Nem is beszélek tovább:D Remélem tetszeni fog, jó olvasást. Puszi



A turné további része a jó kedv és a szórakozás mellett nagyon hamar elment. Bevallom az egyik szemem sír, de a másik nevet, amiért szempillantás alatt véget ért ez a fél éves turné. Reményeim beváltak, hiszen tényleg fenomenális volt minden egyes koncert és Taylorral azt a veszekedést kivéve, egy teljesen hihetetlenül jó nyárt tudhatok magam mögött. Bár kicsit elfáradtam, hiszen a napi alvás szintem lecsökkent 3-4 órára, de ettől függetlenül sokkal jobban fel voltam dobva, mintha 9-10 órákat aludtam volna. Habár ilyen jó csapat és rajongók mellett, nem lehet nem jól érezni magunkat. A szülinapom előtti és utáni koncerteken, mindig megleptek 1-1 tortával, így füstbe ment az a tervem, hogy nyugodtan eltölthetem. Ráadásul a családom is meglepett azzal, hogy eljöttek hozzám a szülinapomon, Mexikóba. Nem számítottam rájuk, így tényleg nagy meglepetés volt, amikor épp próbáltunk és kihívott Mary azzal, hogy van kint néhány ember, aki engem keres. Aztán kimentem a stadionból és megláttam a családomat. Annyira jó volt, és el is érzékenyültem kicsit, amiért eljöttek hozzám. Egyből Nick „nyakába” ugrottam, mivel ő volt a legközelebb, aztán sorba végig ölelgettem mindenkit, és még a kis kutyámat is elhozták, így őt is összeölelgettem. Végül a napot egy vacsorával zártuk, így az volt az egyetlen nyugis óra a születésnapomból. A Los Angelesi koncertjeim egyikén meglepetésemre, eljött Bruno Mars is a barátnőjével, akiket nagyon szívesen fogadtam, és jól elbeszélgettem velük. Taylorral továbbra sem tudtam találkozni, csak egyszer, amikor a Teen Choice awards díjátadó előtt hazajött Los Angelesbe és épp akkor voltam ott én is egy napot, így pár órát együtt lehettünk. Oh és ha már Teen Choice. Hónapokkal ezelőtt felkértek, hogy lehetnék az egyik műsorvezető, de vissza kellett utasítanom az ajánlatot a turné miatt és, hogy azért kicsit részt vehessek még is a díjátadóba, épp Tampában volt koncertem, ahonnan élőben közvetítettek egy dal alatt. Ráadásul megtiszteltetés kép, még díjat is kaptam, amit szintén ott a koncerten vettem át. Erről a díjátadóról jutott eszembe, hogy akkor egy éve volt, hogy újra találkoztunk Taylorral. Visszagondolva kellemes emlék volt, hogy újra láthattam, de ha arra az érzésre gondolok, amit akkor éreztem iránta, na, az már nem volt olyan kellemes. Ezekre gondolva az is beugrott, hogy mennyi idő eltelt már azóta és, hogy mennyi minden történt már velünk ebben az egy évben. Elmondhatom, hogy ennyi rizikó után, csoda, hogy még együtt vagyunk és, hogy szeretjük egymást. Persze a rosszak között, rengeteg jó dolog volt. Sőt, sokkal több jó volt, mint rossz. Taylor sok mindent megtett értem, és ha már magamnál járok, akkor kész őrület, hogy bírja elviselni Taylor a kirohanásaimat. Tűz és víz vagyunk. Ő az aranyos kedves és türelmes srác, én pedig a veszekedős és hisztizős lány. De úgy tartja a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ez azt hiszem ránk különösen igaz. Viszont még mindig ott van bennem az a kis féltékenység Lily-vel kapcsolatban, amit inkább elnyomtam magamban, mert nem akartam megint felhozni és újra veszekedésbe torkolni Taylorral. Most, hogy véget ért a turné, izgatottan tértem haza, hogy végre kipihenhetem otthon magam. De bántott az a dolog, hogy szegény Taylor alig, hogy vége az egyik forgatásnak jön rá a másik. Bár az meg fogja könnyíteni a találkozásokat, hogy nekem már viszonylag több időm lesz elmenni hozzá a forgatásokra. De akkor is aggódom érte, hogy ennyit dolgozik. Persze értem, hogy a munkája a szenvedélye, de nem szabad eltúlozni. Még a végén beteg lesz, vagy összeroppan. A partnerek miatt viszont nem aggódom, mert tudom, hogy a Twilight stábjával és Kristen mellett jó kezekben lesz. Igazából ezek után, munka terén az új albumra startolunk rá, de ezúttal valami teljesen újat akarok készíteni. Persze a dalszövegek már megvannak, de valami új, pop-osabb hangzást szeretnék, ami egy kis új színt visz a karrierem építésébe. Oh és míg el nem felejtem. Felajánlottak egy nagyon pici kis szerepet egy zenés filmben, ahol igazából saját magamat kell alakítanom pár percben, mint híres ember. És persze el is fogadtam, hiszen ez jó lehetőség a színészet felé. Ráadásul a főszereplő, egyik kedves ismerősöm, Hilary Duff. Szóval e-miatt is izgatott vagyok. Bár a forgatásra majd csak januárban kell bemennem, és addig még van néhány hónap.

Most épp a szobámban, egy délutáni kellemes napon pihengetek az ágyon, a fejemben Taylorral. Hiszen ma fog hazaérkezni pár napra a Breaking Dawn forgatásáról, aminek nagyon örülök, mert végre megint együtt lehetünk néhány napot. Ezúttal majd nem fogok kimenni elé a reptérre, mert értesültem néhány fotósról, hogy megtudták Taylor érkezését, és nem sok kedvem van most a paparazzikhoz, így át fogok menni Debiékhez és majd ott fogom várni. Igazából már nem akartam tovább húzni az időt, így felálltam az ágyról és a földszintre indultam. Ahogy lépdeltem lefelé a lépcsőn, jó fülemnek hála meghallottam, hogy Debi épp itt van és anyukámmal beszélget a konyhában valamiről, amit csak motyogásnak hallottam, de ahogy közelebb mentem, tisztábban hallottam.

- Szerinted mikor mondjuk el neki? – álltam meg a lépcső utolsó pár fokán, anyukám hangját hallva.
- Nem tudom – mondta bizonytalanul Debi.
- Eredetileg is 17 éves korában akartuk elmondani, de sosem gondoltuk volna ezt – sóhajtott anyukám – nem tudom, hogy fogja fogadni.
- Nem hiszem, hogy örülni fog – sóhajtott immár Debi.
- Nagyon félek, hogy annyira meg fog ijedni, hogy elmegy.
- Azt nem hiszem.
- De olyan boldog. Nem akarom elvenni a boldogságát – hallottam anyukám gondokkal teli hangját.
- Muszáj megtudnia.
- Tisztában vagyok vele.
- De én is félek, hogy nem fogja elfogadni.
- Reménykedjünk, hogy ezek ellenkezője fog történni.


Nem értettem miről beszélnek, de nagyon komolynak hangzott. Volt egy olyan érzésem, hogy rólam van szó, de teljesen bizonytalan voltam.

- Hát ti miről beszélgettek? – léptem elő, mosolyogva, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.
- Áh, semmiről – legyintett anyu.
- Szia Debi – intettem neki – hát, te?
- Szia, drágám – mosolygott – nekem csak… beszélnem kellett az… - nézett anyura – anyukáddal.
- Ja, értem – bólintottam.
- De, én már megyek is – állt fel – Taylor alig 1 órán belül otthon lesz, és én még alig csináltam valamit – mosolyodott el.
- Egyébként épp hozzátok indultam – mosolyogtam – mehetek veled?
- Hát… - nézett anyura, aki bólintott egyet – gyere.
- Oké – néztem rájuk értetlenül.


Nem értettem, hogy miért ilyen titokzatosak, de bevallom, most jobban érdekelt, az, hogy Taylor nem sokára itthon lesz. Így elköszöntem anyukámtól, majd Debi mellé vágódva az autóban, elindultunk feléjük.

Az úton próbáltam kérdezni, hogy miről beszéltek, de mindig csak azt válaszolta, hogy „semmi különösről”, így miután megérkeztünk inkább már nem faggattam tovább, gondolva arra, hogy mégsem rólam beszéltek. Bementünk, majd miután Make-nek és Dannek köszöntem, segítettem Debinek, abban, amiben tudtam, s közben Make-el is elhülyéskedtünk. Nem sokra rá, hírtelen meghallottuk, hogy leparkol a ház elé a fekete Range Rover, és még jobb kedvvel vártuk, hogy végre bejöjjön. Másodpercek múlva az ajtó kezdett nyílni, és Taylor mosolygósan lépett be, mire én is még nagyobb mosolyra húztam a szám.

- Helloka – mondta kacéran rám nézve.
- Hello idegen – mosolyogtam és kuncogtam el magam.
- Na, mi a helyzet erre felé? – kérdezte fél mosollyal.
- Hát, nem sok minden – vigyorogtam, mint a tejbe tök.


Elkuncogta magát, majd miután lerakta a holmijait, apró csókot lehelve ajkaira, öleltem át szorosan.

- De jóó – motyogtam a nyakába, amin ismét csak felkuncogott.


Majd kibújva nyakából, mintha a többiek ott se lettek volna, finom ajkaira tapadtam egy hosszabb csók erejéig.

- Hé, anyádat meg se öleled? – váltunk szét Debi erőteljes hangjára, amit bevallom kicsit furcsálltam, mert nem szokott ilyen erőteljesen ránk szólni, sőt ha jól belegondolok ránk se szokott szólni.


Persze erre Taylor mosolyogva megölelte, majd az apját is és Make-t is sorban. Ezt követve felvitte Taylor a szobájába a cuccait, majd miután jól lakott, felmentünk a szobájába s az ágyán ücsörögve, beszélgettünk. Elmesélte, hogy milyen volt a forgatás miután elmentünk, meg, hogy milyen volt a díjátadó. És úgy összességében mindent elmesélt. Én is mindent elmeséltem, ami épp akkor eszembe jutott és beszélgettünk még arról, hogy hogy lesz neki a Breaking Dawn forgatás, és, hogy kábé milyen gyakran fog hazajönni. Közben furcsa módon Debi sokszor benézett ránk, vagy csak úgy tett, mintha keresett volna valamit. Nem értettem miért viselkedett így. Nekem elég fura volt az már biztos.

- Anyukád ma egész nap olyan fura – mondtam Taylornak, miután kiment Debi.
- Mert? – mosolyodott el.
- Hát átjött nálunk, és ott anyuval valamin pusmogtak. És az óta olyan fura, nem vetted észre?
- Hát… - vonta meg a vállát.
- Nekem fura, hogy amikor megcsókoltalak odalent, szinte ránk kiabált, hogy „anyádat meg se akarod ölelni” – utánoztam a hangján – most meg mindig benéz ránk. Mintha csinálnánk valamit nyitott ajtónál… de mindegy – kuncogtam el magam a végén.
- Biztos csak hiányoztam neki – emelte fel a fejét büszkén.
- És ezért ólálkodik utánunk?
- Lehet – vonta meg a vállát.
- Hát… oké – nevettem el magam.
- Hé, tudod mi jutott eszembe? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Na, mi?
- Hogy aludj ma itt! – mosolyodott el huncutul.
- Rendben – bólogattam nevetve.
- És akkor majd meglátjuk mi lesz zárt ajtónál – húzta fel a szemöldökét csábosan.
- Jaj, te… - csaptam bele a hasába, mire elkezdett nevetni – még most jöttél haza és már is… áh, mindegy – ingattam a fejem kuncogva – akkor hoznom kell át ruhát – álltam fel az ágyról.
- Elviszlek – állt fel ő is.


Felálltunk majd mielőtt leindultunk volna, akartam tőle egy finom csókot, így kicsücsörítve számat, megpuszilt. Kézen fogva mentünk le a lépcsőn, ahol a család épp volt.

- Itt alszik ma Szandra. Hozunk holnapra ruhát. Mindjárt jövünk – vette kezébe Tay a kocsi kulcsokat.
- Mi? – jött oda Debi felhúzott szemöldökkel – nem aludhat itt – ingatta a fejét, s mondta erőteljesen, amin meglepődtem és egyszerre rosszul is esett tőle.
- Miért nem aludhat itt? – húzta fel Taylor a szemöldökét.
- Szandra, drágám, ne haragudj – nézett rám bocsánatkérően, mire csak ingattam a fejem, jelezve, hogy nincs semmi gond – de veled – nézett Taylorra – egy nagyon fontos dologról kell beszélnünk.
- Mondhatod előtte is – mosolygott rám Tay, mire én is elmosolyodtam.
- De ez nem olyan… - motyogta Debi alig hallhatóan.
- Rendben, értem. Nincs semmi gond – szóltam közbe – majd máskor – mosolyogtam Tay-re, aki csak elhúzta a száját.
- De azért még haza vihetem? – kérdezte Tay, Debitől.
- Öhm… ühüm – bólintott.


Ez volt Debinek a mai napi viselkedésének egyik legfurcsább tette. Sosem mondta eddig ki ilyen nyíltan, hogy nem aludhatok itt, ráadásul mióta megengedték az egymásnál alvást, a szabályokat megszegve, volt olyan, hogy egy héten, háromszor vagy négyszer is együtt aludtunk. Szóval nem értettem miért csinálta ezt. De ahogy Taylorra néztem, azt láttam rajta, hogy ő sem érti ezt az egészet. Érdekes, hogy pont mikor mindketten itthon vagyunk, akkor kell titkolózni meg furán viselkedni.

Ezek után beültünk az autóba, majd Taylor a gázra lépve, el is indultunk.

- Látod? Mondtam, hogy anyukád tök fura ma – néztem rá.
- Igazad van. Nem szokott ilyen… szigorú lenni – ráncolta a homlokát.
- És vajon mi lehet az a fontos dolog, amit nem hallhatok?!
- Nem tudom – vonta meg a vállát – mindenesetre bocsi, ha megbántott, az ő nevében is – nézett rám bocsánatkérően.
- Oh, én nem haragszok – ingattam a fejem – csak nem értem mire fel ilyen szigorú velünk.
- Lehet csak rossz napja volt.
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
- Majd ma még felhívlak, oké? – mosolygott rám miután megálltunk előttünk.
- Oké – mosolyodtam el.
- Na, gyere ide – hajolt át, hogy megöleljen.


A nyakához bújtam, s tudva, hogy ma már valószínűleg nem találkozunk, jól magamba szívtam azt a finom illatát. Kibújva öleléséből, egy hosszasabb forró csókkal búcsúztunk egymástól, majd kiszállva az autóból, még intettem neki és bementem a házba, ahol a szüleim a nappaliban tv-ztek.

- Sziasztok – intettem nekik mosolyogva.
- Szia – köszöntek szinte egyszerre.
- Na, hazaért Taylor? – kérdezte anyukám.
- Igen, végre – mosolyogtam s huppantam le a fotelbe.
- És ő jól van?
- Igen, jól néz ki. Bár kicsit fáradtnak tűnt, de a héten kipiheni majd magát.
- Na és mit csináltatok?
- Beszélgettünk – vontam meg a vállam.
- Ennyit?
- Ühüm – bólogattam értetlenül-e kérdésre – nem tudod, mi van ma még Debivel?
- Miért? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát olyan furán viselkedett. Ránk szólt, amikor megpusziltam Taylort, meg amikor felmentünk a szobájába, állandóan minket ellenőrzött úgymond, aztán ma ott akartam aludni, erre azt mondja, hogy nem aludhatok most ott, mert valamit meg akarnak beszélni Taylorral – magyaráztam.
- Hát… lehet most bekeményített.
- Pont most – motyogtam az orrom alatt – na, de mindegy – sóhajtottam –fent leszek a szobámba – álltam fel és indultam el a lépcsőn.


A szobámba érve, mivel nem terveztem mára már semmit, így úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek lefürödni, aztán majd tv-zek. Magamra engedve a vizet, lassacskán lezuhanyoztam, illetve a hajamat is megmostam, majd felkaptam a pizsamámat és az ágyra heveredve, megálltam a szokásos kedvenc csatornámnál, amit végre nézhetek. Hiszen a turné alatt egyszer sem tudtam nézni. Épp egy új sorozat ment, ami bevallom ezúttal nem nyerte el a tetszésemet, így inkább továbbkapcsoltam a tv-t és végül megálltam a másik kedvenc sorozatomnál, a Vámpír naplóknál, amibe mondanom sem kell, hogy nálam Damon nagy favorit. Elvarázsolóan szép kék szemei vannak, és nagyon tetszik ez a rossz fiús szerepe Iannek. Persze ezt nem mondom Taylornak, nehogy még félreértse a rajongásomat Ian iránt. Sajnos még nem sikerült találkoznom vele, de lehet nem is olyan nagy baj, Iannak. Mert szerintem, ha ebben a pillanatban találkoznék vele, rosszabb lennék, mint 10 tinédzser lány egybevéve. Valószínűleg, a nyakába ugranék és hajtogatnám, hogy „imádlak Ian”. Ahogy ezt elképzeltem egy kisebb röhögő görcs tört rám, hiszen tuti, hogy nagyot nézne Ian, ha egyszer csak a nyakába ugranék, mint ismert ember. Vagy lehet, kiröhögne. Nem tudom, de a lényeg, hogy nagyon szeretem, ahogy ebben a sorozatban alakít. Igazából ezt sem mondtam Taylornak, de megkockáztatom, hogy ez a sorozat jobb, mint a Twilight. Rengeteg izgalmas rész van benne, és a pasik is szívdöglesztőek. A Twilight is jó, de ez jobb.

Már későre járt és kezdtem álmosodni, amikor még vártam, hogy hívjon Taylor, de nem hívott. Így mivel elkezdtem aggódni egy kicsit, úgy döntöttem, hogy inkább majd én felhívom.

- Szia, szívem – szóltam bele mosolyogva, ahogy felvette.
- Szia – hallottam, hogy elmosolyodik ő is.
- Miért nem hívtál? Azt hittem már van valami gond!
- Hát… csak most sikerült ágyba kerülnöm – hallottam meg hírtelen szomorkodó hangját.
- Van valami baj? – kérdeztem aggódva.
- Nem, csak… fáradt vagyok kicsit.
- Biztos?
- Ühüm.
- Csak mert olyan szomorú hangod van.
- Tényleg csak fáradt vagyok.
- Rendben – mosolyogtam – ugye holnap találkozunk? Elmehetnénk, mondjuk ebédelni, vagy utána fagyizni valahová.
- Hát… - hallottam kis hezitálást a hangjában – ne haragudj, de nem lehet – döbbentem le-e válaszára.
- Miért?
- Behívtak valami hülye… megbeszélésre – sóhajtott.
- Szegénykém. Hazajössz pihenni, erre még itt is unalmas megbeszélésre kell menned – húztam el a szám.
- Ühüm.
- És egész nap fog tartani?
- Szerintem igen – mondta szomorúan, ami ismét nyugtalanított.
- Biztos, hogy minden oké?
- Ühüm.
- Haragszol rám, vagy mi a baj?
- Dehogy haragszok. Csak… a fáradtság.
- De tudod, hogy elmondhatod, ha valami baj van!
- Tudom – mosolyodott el.
- Akkor jó – mosolyodtam el én is – de akkor nem is zavarlak. Pihenj csak.
- Oké – suttogta – szia.
- Szeretlek – vágtam rá még mielőtt lerakja.
- Én is – sóhajtott.
- Szia – bontottam a vonalat.


Ahogy leraktam egyből azon kezdtem gondolkodni, hogy Taylor is most olyan furcsa volt. Vagyis olyan szomorú volt és kedvetlen. Pedig délután még olyan jó kedve volt és ez a rosszkedv engem is elért ez által. Valami furcsa érzés ütött belém. Nem éreztem jól magam, amiért Taylort szomorúnak hallottam. Valami különös szomorúság volt a hangjába. Lehet tényleg a fáradtságtól volt, vagy, hogy holnap lesz neki az az unalmas megbeszélés. Fogalmam sem volt, de eléggé aggódtam érte. Viszont még éreztem magamon az álmosságot, így kikapcsoltam a tv-t és magamra húztam a takarót. Kis ideig még kattogott az agyam, hogy vajon Taylor miért lehetett ilyen szomorú, de nem találtam rá a megfelelő választ. Így egy kis forgolódás után, végre sikerült elaludnom…

7 megjegyzés:

wonderworld írta...

most haragszok rád. itt abbahagyni?! mi ez a furcsaság? ez gonosz húzás volt. mit titkolnak?! most annyira felcsigáztál!
persze imádtam mint mindig.
nagyon jól írtad meg, de attól még gonosz vagy.
siess, mert szétvet a kíváncsiság.
pusssz:D

pixie.(: írta...

Szia.
Most csakis egy szó jut eszembe. gonosz, gonosz,gonosz :DD
De tényleg itt abbahagyni... annyira kiváncsi vagyok :PP
ez a sok furcsa dolog.
irnom se kell hogy nagyonnagyon jó volt.
gyorsan hozzd a frisst (:

szandíí* írta...

szijasztok!!
hát, hogy ne lőjem le a poént csak annyit mondok erre a furcsaságra, hogy a kövi részben nagyot fog koppanni mindenki:/
köszii egyébként:D
ha jól haladok az írással, akkor holnapra várható:D
puszi

Ariel írta...

Szia!!
Ó-ó, nagyon rossz előérzetem van... több dolog is eszembe jutott (bevallom egy-kettő miatt a röhögőgörcs kapott el, de a többi... semmi jót nem sejtek)
Siess nagyon, kíváncsi vagyok!! Azt már csak mellékesen mondom, hogy mint mindig, nagyon jó lett!
Puszi!! =)

szandíí* írta...

szija:D
háát... nem mondok semmit:D
köszi
sietek vele
puszi

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,én is kiváncsi vagyok,de ne mond azt hogy Szandra Tay testvére,mert padlót fogok,várom a kövit puszi niki

szandíí* írta...

szija
majd meglátjuk:D
köszi
puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.