2011. május 6., péntek

Szandra Burke's life 100 rész

Nah szijasztook!! Meghoztam a 100-adik részt:D Először is el kell mondanom, hogy amikor elkezdtem ezt a történetet, fogalmam sem volt arról, hogy ennyi rész fog születni belőle. Másodszor pedig ez a sok rész nektek köszönhető, hiszen azon kívül, hogy részben magamnak írok, nektek is írok, hiszen nélkületek nem hiszem, hogy folytattam volna. Az idő múlásával ez a történet nagyon a szívemhez nőtt,és biztos vagyok benne, hogy szomorú leszek, amikor vége lesz. Na, de a lényeg, hogy köszönöm szépen mindenkinek, aki olvassa. Külön köszönet azoknak, akik minden résznél hagynak egy kis véleményt. Ezek nagyon jól esnek nekem, és motivál arra, hogy minél jobban írjak. Még egyszer köszönöm!! A fejezet remélem tetszeni fog. Jó olvasást mindenkinek. Millió puszi!!


Másnap reggel mosolygósan és jó kedvvel ébredtem fel. Őszintén vártam már a találkozót Chris-el. De mivel még volt időm a megbeszélt időpontig, így úgy döntöttem, hogy pihenek még egy keveset.

Miután rendesen kipihentem magam, és már nem volt kedvem tovább feküdni, az órára néztem és megkönnyebbült sóhajjal másztam ki az ágyból, látva, hogy ideje végre készülődnöm. Így a fürdőbe érve megtettem a szokásos teendőket, majd a bőröndömhöz mentem, ahol igazából megint csak nem tudtam dönteni. De mivel egy baráti ebédről van szó, így egy farmert és egy fekete felsőt húztam elő, felöltöztem, aztán újra a fürdőbe lépve, a hajamat lófarokba kötöttem, minimálisan kisminkeltem magam, és díszítésként, még a hajamba raktam egy fekete-gyöngyös hajráfot. A szobámba visszamentem, ahol felhúztam egy bőrszínű kényelmes magas sarkút, felkaptam a bőrdzsekimet és egy sálat, majd a táskámat a vállamra akasztva, elindultam a hotel aulájába. Mivel már múlt este szóltam Michaelnek, hogy ma valószínűleg programom lesz, így e-miatt már nem kellett aggódnom és a hotelből kilépve fogtam egy taxit, beültem és lediktáltam neki a címet, majd a gázra lépve el is indultunk. Az úton egyre izgatottabb lettem, és már felkészültem rá, hogy újra sok nevetésben lesz részem. És persze közben újra a várost kezdtem el fürkészni a szememmel, és jó kedvűen néztem végig, ahogy egy park mellett elhaladva, láttam a kis gyerekeket játszani. Mindig eszembe juttatják az én gyerekkoromat. Én is mindig a parkba mentem a barátaimmal és ott játszottunk, vagy amikor már nagyobbak lettünk, csak lógtunk ott.

Ezeken elmélkedve, az autó lassítására lettem figyelmes, és látva, hogy megérkeztünk, kifizettem a taxit, majd kiszállva belőle, elkezdtem a járdán sétálni, az étterem felé. Igazából nem sokan voltak erre, ami egy kis megkönnyebbülést okozott nekem, mert ez azt jelentette, hogy normálisan meg ebédelhetek majd Chrissel. Viszont hírtelen, ahogy lépkedtem egy nagyon furcsa érzés kerítetett maga köré. A szívem is valamiért nagyon hevesen kezdett dobogni, aminek nem láttam semmi értelmes okát.

- Nem hiszek a szememnek – hallottam meg hírtelen egy ismerős hangot, de igazából nem tudtam hová tenni, így a hang felé fordulva, elkerekedett szemekkel néztem az előbb engem szólító személyre.
- Kristen? – mosolyodtam el látványára, ahogy lazán a szemben lévő étterem előtt üldögél, egy cigivel a kezében. Látva, hogy még Chris sehol sincs, úgy döntöttem, hogy addig oda megyek hozzá.
- Hát mit keresel itt csajos? – állt fel megölelni.
- Ezt én is kérdezhetném – nevettem el magam miután kibújtam öleléséből.
- De komolyan, mit csinálsz te itt? – mosolygott felhúzva szemöldökét.
- Hát egy… barátommal találkozok – mosolyogtam – hát te? – néztem rá kíváncsian.
- Csak lógunk a srácokkal – vonta meg a vállát – épp a Breaking Dawn-t forgatjuk és szünetet kaptunk végre – vigyorodott el.
- Oh, értem – bólintottam egyből arra gondolva, hogy talán Taylor is épp Vancouverben tartózkodhat. De mivel ez egy viszonylag nagyváros, így kétlem, hogy összefutnék vele.
- Hadd nézzelek csak – nézett rajtam végig bólogatva – csini vagy – mosolygott.
- Oh, köszi – mosolyodtam el.
- Csak egy baráttal mi? – mosolyodott el kacéran.
- Tényleg csak egy baráttal – kuncogtam el magam.
- Olyan rég láttalak már. Mi a helyzet veled?
- Semmi különös – vontam meg a vállam – dolgozgatok, ennyi. Hát veled?
- Dettó – vonta meg a vállát.


Ebben a pillanatban ismét átment rajtam valami szokatlan és furcsa érzés, amit egyszerűen nem értettem. Kristen valamit még magyarázott nekem, de inkább erre az érzésre figyeltem oda. Aztán hírtelen ahogy Kristen mögé néztem, megértettem, miért váltott a szívem olyan hevesre, és, hogy mi, jobban mondva, ki okozta ezeket a furcsa érzéseket bennem. A mosoly egyből lerogyott az arcomról, és jókedvemet elvéve, szomorú érzés költözött belém. Hírtelen újra előtörtek bennem a régi érzések, és elméletben, már rég odamentem volna hozzá megölelni, de tudtam, hogy nem lehet. Ahogy észrevett Taylor, ő is mereven megállt, majd először elkerekedett, aztán szomorú szemekkel nézett rám. Láttam rajta, hogy ledöbbent, azért mert itt lát. Én pedig egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Semmit sem változott, de láttam rajta a fáradtságot és a kimerültséget, még messziről is. Igazából ezeken kívül, semmit nem tudtam leolvasni arckifejezéséről. Nem láttam rajta, hogy szenvedne, vagy, hogy szeret-e még, és bevallom egyrészt örültem neki, másrészt pedig nagyon elszomorított.

- Hé, Szandra! – hallottam meg Chris hangját a túloldalról, mire odakaptam a fejem, s látva mosolygós arcát, halványan én is elmosolyodtam, közben arra gondolva, hogy kihúzott ebből a csávából.
- Bocsi, de megyek – néztem Kristenre, és gyorsan mielőtt Taylor odaért volna, még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd átmentem a túl oldalra.


Végig éreztem, hogy engem néz, de akkor sem fordultam meg. Minden jó kedvem elszállt, és csak magamra erőltetett mosollyal mentem oda Chrishez.

- Szia – öleltem meg gyorsan.
- De jó téged újra látni – mosolygott – hű, csinos vagy – bólogatott.
- Köszi – mosolyodtam el ismét halványan.
- Tök jó az idő, esetleg üljünk ki vagy…? – nézett rám kérdőn.
- Öh… menjünk be inkább – válaszoltam és bólintására bementünk.


Nem akartam, hogy Taylor végig nézze, ahogy egy másik fiúval ebédelek. Igazából innentől kezdve senki másra nem tudtam gondolni. Annyira jó lett volna vele beszélgetni, meg tudni, hogy jól van-e mostanában, hogy mit csinál, és, hogy, hogy van a családja. Bár tudom, hogy nem akarom őket látni még mindig, de azért érdekelt a hogy létük, mivel Debit és Dan-t ugyanúgy szeretem, mint amikor még együtt voltunk Taylorral. Míg leültünk és kikértük az ennivalót, felidéztem magamban a régi szép emlékeket, amik csak úgy jöttek-mentek a fejemben. Bár csak az elmémben, de újra éreztem az érintését, ahogy végig simított az arcomon, vagy, ahogy megsimogatta a karom. Újra éreztem, ahogy megpuszil, hallottam a fejemben minden hangját, ahogy kimondja a nevem, és, ahogy rég szólított. Illetve, ahogy kimondja a varázsszót. Újra láttam a szemem előtt, egész közelről azt a szép, csillogó szemét. Újra megéreztem ajkaimon, forró csókját. Ezekre gondolva egy gyors libabőr száguldott át rajtam, de ugyanakkor újra előkerültek a régi fájdalmak, amik akkor keringtek bennem. Az a szúró érzés, amit a mellkasomban és a szívemnél éreztem. Utáltam ezt a fájdalmas érzést, de most valahogy még is jól esett. Jól esett, hiszen így tudom, hogy létezett, sőt még létezik ez a szerelem az én részemről. Ekkor jöttem rá, hogy az idő semmit sem tett. Eltelt 5 hónap még is az érzéseim nem változtak iránta. Sőt, talán még erősebbek, mint valaha. Az étteremben üldögélve, még mindig éreztem, hogy az üveg túl oldaláról engem fürkész, ezért nem mertem oda nézni. Aztán hírtelen újra szembe vágott a valóság, és rájöttem, hogy Taylor és köztem, sosem lehet már semmi. Ezért úgy döntöttem, hogy ha Chris úgy akarja, akkor talán megpróbálhatnék vele randizni. Hiszen jól érzem magam vele, és az érzéseimen kívül semmi akadályát nem látom annak, hogy ne randiznék vele. Már csak azért is, hogy hátha eloszlatja bennem a Taylor iránt érzett erős érzelmeket, és elfeledteti velem Őt. Ezekbe belegondolva, összeszorult a gyomrom, hiszen minden porcikám ellenkezett, de tudtam, hogy ez a helyes döntés, és így is fogok cselekedni.

- Hahó?! Látom, te már máshol jársz! – legyezgetett előttem Chris mosolyogva.
- Oh, ne haragudj – mosolyodtam el – csak elgondolkodtam.
- Azt láttam – kuncogott – na, és min gondolkodtál ilyen mélyen?
- Áh, semmin – legyintettem lezárva ezt a témát – milyen napod volt? – mosolyodtam el.
- Most már nagyon jó – mosolygott – és neked? Milyen volt a forgatás?
- Jó volt – bólogattam mosolyogva – jól éreztem magam és kár, hogy már végeztem is – húztam el a szám.
- Akkor már holnap utazol is vissza?
- Nem tudom még – vontam meg a vállam – úgy volt, hogy három napra jövök, de tegnap mindent letudtam a forgatáson.
- Hát… remélem, maradsz még holnap – mosolygott – akkor megmutathatnám a virágboltot, és apukámat is megismerhetnéd – vetette fel az ötletet – sőt, ha gondolod, jöhetsz velem kihordani néhány rendelést.
- Ez tök jól hangzik – bólogattam beleegyezve.
- Akkor maradsz? – csillogott fel a szeme.
- Szerintem igen – mosolyogtam – de holnap késő délután már tuti, hogy utazok.
- Kár – húzta el a száját.
- De… talán majd meglátogathatsz, ha lenne kedved hozzá.
- Tényleg? – vigyorodott el.
- Persze – mosolyogtam.
- Ennek örülök – kuncogott – mert… szeretnélek megismerni. Mármint, nem a Rock sztár Szandra Burke-öt szeretném, hanem az igazit – vallotta be félénken.
- Majd meglátjuk – vontam meg a vállam mosolyogva.
- Egyébként melyik szállodában vagy most?
- Öhm… a Fairmontba.
- Aszta – bólogatott – luxus kivitelben – nevetett fel.
- Hát… adjuk meg a módját – nevettem vele – egyébként nehogy azt hidd, hogy ez a luxus csajszi vagyok – ingattam a fejem – csak általában a menedzserem mindig ilyen hoteleket foglal le.
- Értem – mosolygott – nem is gondoltam volna – kuncogott.
- Oké – kuncogtam én is.
- Egyébként láttam, hogy beszélgetsz azzal a lánnyal ott a túlsó oldalon – nézett oda, de én még mindig nem néztem – ismered?
- Persze – vágtam rá – egy jó fej barátnőm. Csak nem tudom, hogy ismered-e, Kristen Stewartnak hívják, és ő színésznő, ezért elég keveset találkozunk.
- Igen, láttam már néhányszor, csak a neve nem ugrott be – mosolygott.
- Ja – mosolyogtam.


Az ebéd alatt ismét jól elbeszélgettünk, és megint tudtam meg róla néhány új dolgot, illetve már én is meséltem neki egy keveset magamról, amit kíváncsian hallgatott végig. Viszont a beszélgetések közben volt olyan, hogy kiesett az agyam és elbambultam, amit Taylornak köszönhetek, hiszen végig a fejemben járt. Ott volt előttem mindig az a szomorkás arca és nem tudtam mire fel vélni. Illetve még egy ideig éreztem, hogy rajtam tartja a szemét. Ugyanakkor tudtam, hogy nem kellene rá gondolnom, és, hogy egyenesen ki kellene Őt törölnöm a fejemből, de nem ment. Ennyi idő után sem tudtam kitörölni csak úgy. Tudom, hogy Vele lennék a legboldogabb, de úgy tűnik a sors nagyon is kibabrált velünk. Ráadásul még mindig nem értem, hogy szerethetem ennyire, miközben gyakorlatilag Ő a bátyám. Mert általában el szokott múlni a szerelem, de nekem valahogy nem ment. Talán már túlságosan is kötődök hozzá. Nem tudom. Vagy az lehet a baj, hogy mindig a szép emlékek jutnak az eszembe, és nagyon szeretném még egyszer azt érezni, amiket akkor éreztem. Lehet, inkább a rosszakat kellene felidéznem és akkor elmúlna. Viszont az pedig fájdalmas lenne, és megint csak szenvednék. Így még mindig Chrisben láttam a kivezető utat ebből a szerelemből. Az ebéd végén megbeszéltük, hogy holnap reggel akkor eljön értem a szállodába, és elvisz a kis virágboltjukba, amit viszont már jobban vártam. Szinte biztos voltam abban, hogy a holnapi nap jó lesz, és tele lesz nevetéssel, kivéve akkor, ha Taylor újra megfertőzi az agyamat. Miután felálltunk és Chris fizetett, kissé félve mentem ki az étteremből, de miután körbe néztem és nem láttam sehol Őt, megkönnyebbülve mentem tovább. Mikor épp taxit akartam hívni, Chris felajánlotta, hogy elvisz a hotelbe, így elfogadva ajánlatát, melléje huppantam az autójába, majd elindultunk. Igazából jól elment az idő és már jócskán a délutánt súroltuk, így miután megállt a hotel előtt, elbúcsúztam tőle és a portásnak intve egyet, felmentem a szobámba. Levettem a cipőm és a tv-t bekapcsolva az ágyra heveredtem, és valami nézhetőre kapcsoltam. Igazából most tök mindegy volt, hogy mit nézek, mert a csönddel körbezárva, Taylor újra a gondolataimba férkőzte magát. Ezúttal most azok a képek ugrottak be, hogy mennyi mindenen mentünk már így is keresztül. Rengetegszer vesztünk már össze, aztán kibékültünk, ott volt az amikor… szó szerint majdnem meghaltam, és Ő végig ott volt velem, túl vagyunk az első közös szilveszteren, karácsonyon és még egy esküvőre is elmehettünk együtt. Megismerhettem a családját, akikről rádöbbenve, kiderült, hogy az én családom is. És akkor itt megint megáll a menet, mert újra azt érzem, hogy a valóságba pottyantam, és akárhogy is álmodozok Taylorról, úgy sem lehet az enyém, soha. Nagyon fogom irigyelni azt a lányt, akibe majd beleszeret Taylor, és immár ő érezheti Taylor gyengédségét és kedvességét. De ha boldog lesz azzal a lánnyal, akkor semmi kivetni valóm nem lesz ellene. Én pedig majd csak túl leszek rajta valamikor, és komolyan Chrisben bízok, hogy ő majd segíteni fog ebben.

Egészen estéig az ágyon feküdve ezeken gondolkodtam. És akárhová kapcsoltam a tv-t, vagy bármi másra próbáltam gondolni, egyszerűen nem ment. Semmi nem kötötte le a figyelmemet. Igaz, Laurennel beszélgettem néhány percet, talán annyira felejtkeztem el Róla, de ahogy letettem a telefont és újra a csend volt körülöttem, megint csak senki más nem jutott az eszembe. Hírtelen gondolatsoromból az ajtó kopogása vetett véget, így érdeklődően mentem az ajtóhoz és nyitottam ki.

- Hello – köszöntem elmosolyodva egy pincérnek öltözött fiatal fiúnak, akinek a kezében egy szép csokor virág virított.
- Szia – köszönt kedvesen – ugye, Szandra Burke? – húzta fel a szemöldökét.
- Igen –vágtam rá.
- Ez a tied – adta a kezembe a virágot.
- Oh, köszönöm – vigyorodtam el – kitől van?
- Nem tudom – vonta meg a vállát – biztosan lesz ott egy kártya – mosolygott – akkor további jó estét.
- Viszont – zártam be magam mögött az ajtót.


Nagyon tetszett a virág, és nagyon jól esett. Bár megkérdeztem, hogy kitől lehet, de egy emberre számítottam, akitől jöhetett, az pedig Chris. Főleg, hogy tudom, hogy az apjának egy virágboltja van és ő szállít. De azért persze tényleg nagyon aranyos tőle, hogy gondol rám. Találtam rajta egy kis kártyácskát is, és már kíváncsiságból is meg akartam nézni, hogy mit írt, így a kezembe vettem és elkezdtem a sorok között olvasni.

„Igazából nem is tudom, mit művelek, de muszáj látnom téged. Ma a hoteleddel szemben lévő park hídján foglak várni, este 9-kor. Semmi gond, ha nem jössz el, de tudnod kell, hogy én ott leszek. T” - olvastam el ledöbbenve.

Taylor? – kérdeztem magamban és nyeltem nagyot. Pont rá nem számítottam. Biztos, hogy Ő az? – tettem fel újra a kérdést magamban. Nem igazán hittem el, hogy ő küldte nekem ezt a szép csokrot, és, hogy ő kéri, hogy találkozzunk. Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Minden porcikám azt sugallta, hogy menjek el, mert iszonyatosan hiányzik nekem, de ugyanakkor megállított egy gondolat. Az, hogy „nem szabad”. Nagyokat sóhajtottam azon morfondírozva, hogy mit is csináljak. Nem értettem, hogy mit akarhat tőlem. Vagy tényleg csak látni akar? Egyáltalán honnan tudta, hogy ebben a hotelben szálltam meg, hogy pont ebbe a szobában vagyok? Utánam nyomozott, vagy mi? Nem, azt nem hiszem. Nem értettem az egészből semmit. Az órára pillantottam és már 8 órát mutatott. Vagyis 1 óra múlva ott lesz a hídon, ahol írta. Nem tudtam, hogy menjek-e vagy ne. Végül is, mi történhet, ha elmegyek? Újra összetörök és sírni fogok 3 napon át. Ezt nem akarom, így inkább arra hajlok, hogy ne menjek. De aztán újra belém ötlött az, hogy most láthatom és találkozhatok vele. Megérné nekem az, hogy ha most találkozok vele, utána megint csak sírni fogok? – kérdeztem magamtól értetlenül. Nem – vágta rá egy hang a fejemben. A virágot a kezembe vettem és magamba szívtam a finom illatát. Kerestem rajta Taylor illatát, de csalódottan érzékeltem, hogy nincs rajta. Leültem az ágyra, majd ismét ezen gondolkodtam. Azt sem szerettem volna, hogy ha nem megyek el, akkor Taylor csalódni fog. De oda írta, hogyha nem akarok menni, akkor nem muszáj. A menni akarás és a nem akarás érzése teljesen egyenlő volt. Igazából kézzel-lábbal mennék, de tényleg nem tudom, hogy megéri –e ismét összetörni a már amúgy is romokban heverő szívemet. Folyamatosan az órára pillantottam, és már alig 10 perc volt 9 óráig. És még mindig nem tudtam dönteni.

Újra beugrottak a szép emlékek bánatomra, és a menni akarás érzésem, mintha kezdett volna erősebb lenni. Így kihasználva a pillanatot, felpattantam az ágyról és még gyorsan megigazítva magam a tükörben, elindultam a parkba. Ahogy beértem oda, már messziről láttam a kivilágított kis hidat és az ismerős alakot. A sötétben megint meg kellett állnom, kis hezitálás kedvéért, de végül tovább indultam. A szívem a torkomban dobogott, és már minden részem reszketett. Féltem attól, hogy újra találkozunk. Féltem, hogy teljesen rosszul fog elsülni ez az egész. Háttal állt nekem így nem vett észre. Tőle még jó néhány méterre megálltam még egyszer, hogy újra átgondoljam. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit művelek, hiszen nem kellene itt lennem, de még is itt vagyok. Újabb lépéseket tettem felé, majd megálltam tőle úgy 4 lépésnyire, és vártam, hogy észrevegye, hogy itt vagyok…

6 megjegyzés:

pixieee. írta...

szia:)
najó megint a gonosz szó jut az eszembe miért hagytad itt abba? :DD
amúgy nagyon szépen leírtad. imádom ahogy írsz.
és gratulálok a 100 részhez :D
siess a következővel.

wonderworld írta...

eret vágok magamon. itt meg mi lesz?! gonosz vagy, nagyon. siess a kövivel, mert nagyon kíváncsi vagyok, és bocs hogy az előbb csak oda gyorsan összedobtam valamit a csetbe de nem volt időm:/ gratulálok a századik részhez, tényleg megérdemled a sok olvasót, és komizót, mert nagyon jól írsz;)
siess:D
puszii:D

szandíí* írta...

szijasztok:D
hát muszáj voltam itt abbahagyni:D bocsi:D
semmi baj wonderworld:D
köszönöm a kedves szavakat:D
sietek
puszi:D

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,puszi niki

szandíí* írta...

szija
köszi
puszi:D

szandíí* írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.