2011. május 24., kedd

Szandra Burke's life 109 rész

Egész éjjel szinte majd felfaltuk egymást. Bár, már nem mondhatom el azt, hogy most először történt meg, de most is varázslatos volt. Tele gyengédséggel, szenvedéllyel és legfőképpen szerelemmel. Elmondhatom, hogy talán életem egyik legjobb éjszakája volt. Nem sokat aludtunk, mert főleg egymással törődtünk és nem igazán tudtuk beérni a másikkal. Majd hajnal körül, mikor már Taylor nem bírta tovább szusszal, csak akkor tudtunk elaludni. Bár én még kis ideig fent voltam, és csak hallgattam a szuszogását, illetve végig mosolyogva figyeltem, édes és kisfiús arcát, ahogy aludt. De nem sokra rá, hozzábújva, én is hamar álomba szenderültem.

**********

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki a nyakamba mélyen belepuszilt, s észbe kapva, hogy ki is van mellettem, egyből el is mosolyodtam.

- Jó reggelt napfény! – suttogta a fülembe lágyan.
- Hm… - sóhajtottam nagyot, kinyújtózva – hány óra? – kérdeztem rekedtesen, egy ásítás közepette.
- Mit számít az? – motyogta.
- Igaz – értettem vele egyet és bújtam közelebb hozzá – nem akarok felkelni – motyogtam.
- Nem is muszáj – ölelt magához finoman.
- De mivel már jól ismerlek, így tudom, hogy te nem tudsz egész nap feküdni! – vetettem el a gyors, egész napi lustálkodás ötletét.
- Ez így van – kuncogta el magát – de, most még lustizhatsz! Nekem sincs kedvem még felkelni – bújtunk össze, melegen tartva az ágyat.
- Juhé! – őrjöngtem kómásan és ásítottam bele még egyszer.


Erre Tay csak halkan felkuncogott, és csak békésen élveztük egymást. Jó volt ez a csend. Végre mondhatom, hogy minden békés most már. Semmi félelem nem volt bennem. Főleg azért, mert itt van velem Taylor, és tudom, hogy nem is fog elmenni. Tudom, hogy szeret és én is Őt. És azt is tudom, hogy vele akarom leélni az életemet, mert biztos vagyok abban, hogy senki sincs hozzá fogható. Tudom, hogy sokat veszekszünk, és vágunk egymás fejéhez olyanokat, amiket, ahogy kimondtuk meg is bántuk, de én akkor is szeretem. Ezek után, kétlem, hogy bárki szét tudna minket szakítani, annyira megerősödött bennünk, legalábbis bennem, minden iránta érzett érzelmem. Még ezek a békés és csendes pillanatok is annyira jók. Pedig csak fekszünk egymás mellett, összebújva. Még is olyan sokat jelent.

Nem tudom meddig feküdhettünk így, de ezeken gondolkodva, az álmosság kiment a szememből, s éreztem, hogy Taylor sem aludt vissza. Így kibújtam ölelésünkből, és felülve az ágyon, kezeimet is kinyújtóztattam.

- Terv a mai napra? – kérdezte Tay elmosolyodva.


Nem tudom miről, de valahogy eszembe jutott, hogy Taylor egyébként a Breaking Dawn-t forgatná, így nem értem, hogy miért is van még L.A-ben.

- Neked amúgy nem a Breaking Dawn forgatáson kellene lenned? – néztem rá.
- Már vége van. Legalábbis nekem – válaszolt mosolyogva.
- Hogy-hogy? – feküdtem vissza a hátamra, s néztem rá.
- Hát… már felvettük az én részeimet.
- Ja – bólintottam.
- Szóval…? Terv? Ötlet?
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
- Menjünk le Long Beach-re.
- Megint a partra? – húztam fel a szemöldököm – ne. – ingattam a fejem.
- Érthető, hogy a víz már nem a kedvenced, de azt hittem szeretsz a partra járni.
- Szeretek is, csak már unom! – vontam meg a vállam. Hírtelen eszembe jutott a paintball, és, hogy muszáj oda elvinnem Taylort. Ezekre gondolva, rejtélyesen rámosolyogtam.
- Na, mi jutott eszedbe? – kérdezte szintén elmosolyodva.
- Paintball-oztál már?
- Az nem olyan lövöldözős valami?
- De – vágtam rá.
- Nem, még nem – ingatta a fejét.
- Akkor megvan a mai program – csaptam össze a tenyerem.
- Menjünk… paintballozni? – húzta fel a szemöldökét, halkan felnevetve.
- Miért, az tök jó! – vágtam rá.
- Te már voltál?
- Hogyne! Laurenékkel.
- De hát az fiús játék.
- És? Hol van az megírva, hogy a lányok nem paintballozhatnak, vagy mondjuk, nem gokartozhatnak?
- Sehol – kuncogott.
- Ennyi! – vágtam rá – felhívom a srácokat, és mehetünk. Hidd el nekem, iszonyat jó!
- Ennyire odáig vagy érte? – kuncogott rajtam.
- Aha – bólogattam – igaz másnap csak úgy virítani fogsz a kék-lila foltokban, de annyi baj legyen – legyintettem.
- És…! – nézett rám rejtélyesen.
- Mi és? – húztam fel a szemöldököm.
- Ma cserélünk. Te jössz nálunk – mosolyodott el.
- Jó – vágtam rá – de… először anyukáddal beszélnem kell, emlékszel?
- Tényleg.
- Akkor lehet, áttesszük délutánra a paintballt. Hány óra? – ültem fel, s az órára pillantva, figyeltem, hogy még 10 óra van – felhívod anyukádat, hogy nem-e találkozhatok vele?
- Nálunk is beszélhettek. Nem kell azért találkozót megbeszélni.
- Hmm…. rendben – bólintottam.
- Akkor, ma paintball – sóhajtott nagyot.
- Azt hittem szeretsz akciózni – mondtam egy kacér mosollyal az arcomon.
- Szeretek is – vágta rá elmosolyodva.
- Akkor mi a gond? – húztam fel a szemöldököm – nyugi, kapsz védő felszerelést. Bár szegény Jace-en nem segített a múltkor – húztam el a szám, visszagondolva, hogy szegénynek a legérzékenyebb pontját találtam el.
- Mert?
- Semmi, semmi – ingattam a fejem – de jobb, ha felkészülsz, mert nem kispiskóta az ellenfeled – emeltem fel büszkén a fejem.
- Na, ne mondd! – vágta rá kuncogva.
- De, de – bólogattam – nem kell engem annyira alábecsülni.
- Nem is tettem – kuncogott.
- De komolyan! Nem kell itt izélni, hogy jaj fájt-e vagy valami! Csak keményen – bólogattam mosolyogva.
- Izélni – ismételt engem.
- Jól van, na! – kuncogtam el magam – akkor… elmegyünk nálatok? – váltottam kicsit komolyabbra.
- Ühüm – bólogatott.


Ezzel kimásztam az ágyból, s magamra kaptam egy hosszabb felsőt, majd a fürdőbe mentem, s kis gondolkodás után, végül úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok. Így elhadartam gyorsan Taylornak, hogy hová megyek, majd a zuhany alá álltam, és elkezdtem magamra verettetni a vizet.
Miután végeztem, kiszálltam, és magam köré tekerve egy kendőt, mentem ki a gardróbomba.

- Nagyon dögös! – szólt utánam Taylor kuncogva, ahogy elmentem előtte.


Erre csak kinyújtottam rá a nyelvem, és a ruháim között kezdtem el keresgélni. Nem sokáig kutakodtam, csak egy farmert és egy fehér felsőt vettem elő, rá pedig egy vékonyabb mellényt. Felöltöztem, majd visszatérve a fürdőbe, lófarokba fogtam a hajam, és készen állva léptem vissza Tay-hez, aki még mindig épp öltözködött.

- Lehetőleg anyukáddal négyszemközt akarok beszélni! – szólaltam meg, s erre csak felhúzta rám a szemöldökét.
- Mit akarsz neki mondani, amiről nem tudhatok?
- Semmit, csak… mindegy. Négyszemközt akarok vele beszélni, és kész.
- Ja – mondta semlegesen.
- Most mit hisztizel? Attól, hogy a barátnőd vagyok, szerintem nem muszáj mindenbe beleavatkoznod – húztam fel reagálására a szemöldököm.
- Nem hisztizek – morogta – azt te szoktad csinálni – motyogta alig hallhatóan, de reményeit széttörtem, mert meghallottam, de inkább elengedtem a fülem mögött, mivel nem akarom már a reggelt veszekedéssel kezdeni.
- Most mi bajod van ezzel? Akkor legyél ott, mit bánom én! Na! – fújtam nagyot.
- Jó, mindegy! – vágta rá duzzogva.


Egy kicsit feszült lett a helyzet, de mivel nem akartam még jobban gerjeszteni a feszültséget, így inkább nem szóltam vissza és hagytam hadd duzzogja ki magát. Akárhogy is tervezte, egyszer sem mondtam neki, hogy azt akarom, hogy ott legyen, mialatt az anyukájával megbeszéljük a dolgokat. Mit gondolt? Azért nem szeretném, hogy ott legyen, mert így bizalmasabban tudok beszélgetni Debivel és mindent elmondhatok neki, ami bántja a szívem. Igazából, a legfőképpen az bántott, hogy fájdalmat okoztam nekik a viselkedésemmel és ezért akarok elnézést kérni tőle.

Láttam rajta, hogy még mindig duzzog, így inkább úgy döntöttem, hogy majd a gardróbomba huzakodok fel, így odamentem, s felvettem egy fekete kényelmes nyári csizmát. Majd ahogy felálltam, megijedve éreztem, hogy már a hátam mögé lopakodott, és átkarolva derekamat hozzám bújt.

- Most meg nyalizol, mi? – mosolyodtam el.
- A-a – motyogta, elszégyellve magát – bocsi – motyogta a fülembe.
- Miért is?
- Mert olyan hülye vagyok.
- Nem vagy te hülye, csak gondolkozz, mielőtt beszélsz – vágtam rá.
- Megfogadom – motyogta, kisebb kuncogást elrejtve – akkor béke?
- Én nem haragszok – vontam meg a vállam.
- Akkor jó – puszilt bele az arcomba – most már mehetünk! – jelentette ki.
- Oké – fordultam vele szembe.


Bocsánatkérően nézett rám, s közben elővette azt az aranyos arckifejezését is, amitől mindig majd elolvadok.

- Nem haragszok – ismételtem önmagam.
- Tuti? – nézett boci szemekkel.
- Ne nézz már így! – kuncogtam el magam – tényleg nem – ingattam a fejem – és mehetünk! – tettem hozzá.


Hogy tényleg elhiggye, adtam egy puszit a szájára, majd mosolyogva indultunk le a földszintre, ahol persze összefutottunk anyukámmal. Gyorsan elhadartam neki, hogy hová megyünk, és azt is, hogy ma, ha minden igaz, váltás lesz és én alszok ott. Volt egy kis kifogása ellene, de pár percnyi győzködés után, rávettem. Majd Taylor autójába huppanva, már indultunk is feléjük.

Hamar oda is értünk, és kiszállva az autóból, Taylor előre engedett, majd belépve a házba, láttam, hogy Dan és Debi a nappaliban voltak, s ahogy észrevettek minket, nagy csönd lett a házba. Ahogy gondoltam, kicsit kínosan éreztem magam, és bátortalanul néztem Taylorra.

- Gyere – motyogta, s kézen ragadva mentünk bentebb.
- Sziasztok – intettem félénken feléjük.
- Sziasztok – mondták szinte egyszerre, halványan elmosolyodva.
- Debi… - kezdtem bele – beszélhetnénk? Négyszemközt!
- Persze – bólintott.


Értve a célzásomat, Dan felállt mosolyogva, és elment, majd érezve, hogy Taylor még mindig ott áll mellettem, ránéztem.

- Már itt se vagyok! – emelte fel mindkét kezét védekezően.


S ezzel felment az emeletre, így végre Debivel kettesben maradva.

- Gyere, ülj le – mondta. A kanapéra leültem vele szembe.
- Öhm… nem is tudom, hogy kezdjek bele – gondolkodtam el hírtelen. Tényleg fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem, de végül még is belekezdtem valahogy – szóval… - sóhajtottam nagyot – sajnálom, hogy fájdalmat okoztatom nektek, azzal, hogy… úgymond kitagadtalak titeket az életemből – néztem rá bocsánatkérően – pedig szeretlek titeket, de nem szülőként. És így utólag, már tudom, hogy miért éreztem így. És azt is sajnálom, hogy… nincs meg a lányotok.
- Nem kell, sajnálkozod – ingatta a fejét – semmi baj nincs. Sosem haragudtunk rád. Hiszen érthető. Lehet így volt a legjobb, hiszen ha ez nem így történik, akkor talán sosem derül ki, hogy… végül én tévedtem – hajtotta le a fejét.
- De nem értem, hogy, hogy jöttetek rá? Vagyis, honnan gondoltátok, hogy én vagyok az?
- Hát… míg turnézni voltál, és Taylor is távol volt, anyukáddal sokszor beszélgettünk, és valahogy elmondta nekem, hogy… örökbe fogadtak. Elkezdtem kérdezősködni, hogy mikor és hol fogadtak örökbe, meg minden, és így valahogy belém ötlött. Minden egyezett. És akkor értettem meg, hogy miért érezlek lányomnak és, hogy miért kedveltelek meg szinte azonnal, amikor találkoztam veled – mesélte elmosolyodva – ez nem a te hibád. Sőt, nekem kell bocsánatot kérnem, hogy ennyi ideig fájdalmat okoztam, nem csak neked, de a fiamnak is. Nem is tudom, hogy juthatott eszembe az, hogy ide költöztesselek – ingatta a fejét szomorúan.
- Semmi gond nincs – mosolyodtam el – csak az anyai ösztön beszélt belőled.
- És tudnod kell, hogy… mi nem haragszunk. Örülünk, hogy együtt vagytok megint, mert veled boldog Taylor, és ez a legfontosabb nekünk. Egyszerűen csak nem értem, hogy, hogy érezhettem ezt ennyire félre.
- Semmi baj – nyugtatgattam – szerintem, el kellene felejtenünk ezt a néhány hónapot. Csak éljünk tovább, úgy, ahogy régen. Hidd el, hogy most, hogy megint Taylorral lehetek, minden sértettség, bánat… egyszerűen minden ilyen rossz érzés eltűnt belőlem.
- Igen, tudom – mosolygott – nagyon szeret téged.
- Én is szeretem… nagyon – emeltem ki az utolsó szót.
- Tudom, tudom – bólogatott.
- Akkor, megbeszéltük? Biztos, hogy semmi gond nincs? – kérdeztem rá még egyszer mosolyogva.
- Minden rendben – mosolygott.
- Rendben – sóhajtottam nagyot megkönnyebbülve.


Örültem, hogy végre megbeszéltük, így már nem éreztem kínosan magam, sőt, mintha mi se történt volna, úgy viselkedtünk egymással. Nem sokra rá, Taylor vizes hajjal szánkázott le a lépcsőn, és a konyha felé indult, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Itt sem vagyok! – motyogta egy gyors falatot bekapva a sütiből.
- Már megbeszéltük – mondtam elmosolyodva, mire sütivel tele tömött pofiját egyből ránk kapta, és hevesen kezdett bólogatni. Ezen muszáj volt elnevetnem magam, annyira aranyosan tömte magába.
- Akkor, gyere fel – motyogta, miután lenyelte.
- Oké – bólintottam.


Felmentünk a szobájába, de még mindig nem értettem, miért ilyen vizes, és, ahogy jobban megnéztem, át is öltözött.

- Miért ilyen vizes a hajad? – kérdeztem leülve az ágyára.
- Csak lefürödtem! –vágta rá.


Hírtelen eszembe jutott a paintball, és, hogy szólnom kellene a barátainknak.

- Akkor megyünk még paintballozni? – kérdeztem rá nézve.
- Ühüm – bólogatott és ment vissza a fürdőbe, megszárítani haját.
- Akkor felhívom a srácokat –vettem elő a telefonom.


Gyorsan felhívtam mindenkit, és tetszett nekik az ötlet, bár amikor mondtam, hogy Taylorral megyünk, mindenki hangjában hallottam a meglepődést, kivéve a Laurenében, de persze ő már tud mindenről. Meg is beszéltük, hogy nem sokára találkozunk a paintball pályánál. És ahogy kész lett Taylor, indultunk is, hogy minél hamarabb ott legyünk, így több időt lehetünk a pályán.

Út közben nagyjából felkészítettem, hogy mire számíthat és meséltem neki arról, amikor először voltunk. Néha jó kedvűen felnevetett, de volt olyan, hogy behúzta fülét-farkát a fájó lövöldözések hallatán. Nagyjából emlékeztem az útra, így könnyen oda találtunk, s ahogy közeledtünk, már messziről láttam az ismerős alakokat. Leparkoltunk Laurenék autója hátához, és jó kedvűen mentünk a többiekhez közelebb.

- Sziasztok – köszöntünk szinte egyszerre.
- Sziasztok – köszöntek, még mindig kissé meglepetten.


De nem igazán foglalkoztunk velük, úgy is látják, hogy együtt vagyunk, meg amúgy sincs miért magyarázkodni. Egyből Laurenhez mentem fülig érő mosollyal, s értve boldogságomat, ő is hatalmas mosollyal fogadott. Miután mindenki köszönt mindenkinek, elindultunk a pálya vezetőhöz, s szintén megint elmondta a szabályokat, illetve a többi tudni valót. Meg kaptuk a ruhákat, illetve a védőfelszerelést, a puskákkal együtt, majd egy külön pályára vezényeltek minket, ahol kedvünkre futkározhatunk. De mielőtt neki indultunk volna az akciózáshoz, csináltunk néhány képet, majd gyorsan kiszúrva a legjobb búvóhelyet, egyből elfoglaltam, és lesben vártam az „áldozataimat”…

**********

Ahogy reméltem, most is nagyon élveztem az egész játékot. Bár kaptam jó néhány telibe talált lövést, aminek tuti, hogy holnap meg fog maradni a helye, de tényleg nagyon jó volt. Igazából most sem tudtam, hogy épp kit lövök, mert a maszkokból senkit sem lehetett felismerni. Csak remélni tudtam, hogy ezúttal senkit sem sértettem meg, főleg nem Taylort. Már késő délután volt, amikor mindenki fáradtan ült le a fa asztal köré. Rendesen kiakcióztuk magunkat, az már biztos. De megéri minden percet. Kis pihenés után, végül úgy döntöttünk, hogy ideje hazaindulni, így gyors búcsút véve egymástól, autóba szálltunk, és hozzám indultunk, hogy összeszedjek néhány cuccot magamnak.


- Na, milyen volt? – néztem Taylorra kíváncsian.
- Jó volt – bólogatott elmosolyodva.
- Nem lőttek meg nagyon?
- Nem – ingatta a fejét – téged?
- Hát… biztos lesznek holnap lila foltjaim, de jól vagyok.
- Remélem nem én lőttelek meg úgy – kuncogta el magát.
- Én személy szerint azt se láttam, hogy kit lőttem, és azt sem, hogy ki lőtt engem – kuncogtam én is.
- Én se tudom – mosolygott – majd mehetünk többször is.
- Pont ezt akartam mondani! – vágtam rá egyetértően.


Ahogy odaértünk, kiszálltam, és gyors tempóban vágtáztam fel a szobámba, mivel addig Tay kint maradt az autóba. Gyorsan, amit épp találtam, összedobtam, és még elraktam a szükséges holmijaimat, majd anyutól gyors búcsút véve, beszálltam Taylor mellé és már indultunk is feléjük.

Picit fáradtan, de ugyanakkor jó kedvűen mentünk fel a szobájába, s hamar le is pakoltam a cuccaimat. Mindketten leizzadtunk és kicsit koszosak is voltunk, így nem akartam halasztani a fürdést.

- Mehetek én először fürödni? – néztem rá, közben előszedve a tisztasági holmijaimat.
- Miért kellene külön menni? – húzta fel a szemöldökét huncutul – ne pazaroljuk a vizet!
- Vannak mások is a házban!
- Hát… ide biztos nem jönnek be – mosolygott kacéran – na, nem lesz semmi! A fürdés alatt – tette hozzá.
- Na, jó – forgattam a szemem elmosolyodva.
- Mindjárt megyek – vigyorgott.


Erre csak bólintottam egyet mosolyogva, majd a fürdőbe vonultam. Nem akartam várni, míg bejön, így levetkőztem gyorsan és a tus alá álltam. Nem gondolkodtam, csak kikapcsoltam az agyam és élveztem a meleg áramlatot a testemen. Hátradöntöttem a fejem, hogy a hajamat is érje a víz, s lecsukott szemmel kezdtem el mosni.

Hírtelen egy forró kezet éreztem meg csípőmön, s egyből hátrébb döntöttem magam, hogy egész testemen érezhessem érintését. A fejemet hátulról a vállára döntöttem, s Ő forrón belepuszilt oldalról az arcomba. A szívem akaratlanul is heves ütemben kezdett el dobolni, és a testemet forróság érzet járta be. Nem akartam ettől tovább menni, így nem fokoztam a tüzet bennünk azzal, hogy visszareagálok finom puszijára. Elrugaszkodtam tőle, és megfordultam. Láttam rajta a vágy utáni epedezést, de ő sem firtatta tovább inkább. Próbáltam lenyugtatni heves szívverésemet azzal, hogy inkább folytatom a fürdést és nem nézek a vízcseppekkel teli testére. De egy mozdulattal Taylor két kezével, arcomat közre fogta, és lágyan, de ugyanakkor forrón az ajkaimra tapadt. Éreztem benne a vágyakozást, mindkettőnk felől, de nem szítottuk, csak lágyan csókolgattuk egymást. Bár a szívem, ismét majd kiesett a mellkasomból, és az ütőereimen szinte látni lehetett, ahogy dobog. Közelebb húzott magához, hogy jobban érezhessük egymást, s keze immár a nyakamra tévedt, majd beletúrt vizes hajamba. Én derekánál fogtam át, és a hátát kezdtem simogatni, miközben el nem engedtük egymás ajkait. Kontrolálltam a vágyaimat, így csillapodni látszódott a majd kieső szívem heves dobogása. Szünet nélkül csókoltuk egymást. Lágy, finom, szenvedélyes és forró volt. Ezek a legjobb szavak rá. Éreztem, hogy Taylor is majd bele remeg szerelemmel teli csókolózásunkba, de úgy tűnt, ő is kontrollálja magát. Majd levegőért nyúlva, zihálva váltunk szét, alig pár milliméterre egymás ajkaitól. Néhány másodpercnyi szünet után, Taylor ismét rám tapadt, de immár csak lágy apró csókokat lehelgettünk egymásra. Olyan puha és finom ajkai vannak, hogy egész nap elcsókolgatnám így, az már biztos. Majd újra elváltunk egymástól és csak néztünk egymás szemébe, szerelemmel teli tekintettel. Simogatta az arcomat, és le nem vette rólam a szemét. Majd, hogy megtörjem a transz-t, levettem róla tekintetem, és homlokunkat összeérintve bújtam hozzá. Megpuszilta a homlokom, s erre csak elmosolyodtam. Nem tudom, hogy tudja-e mit jelent ez a szimbólum, de én tudom, és örültem neki, hogy megtette ezt a lépését. Hiszen az, ha egy pár egyike, megpuszilja a másik homlokát, nem jelent mást, mint, hogy: örökre szeretni fog. Én hiszek ebben, csak úgy, mint a csodákban, és remélem, hogy mindez így is lesz, mert én tudnám örökkön-örökké szeretni. Ezen elgondolkodva, éreztem, hogy szóra akarja nyitni a száját, így újra tekintetébe fúrtam az enyémet, és vártam a mondanivalóját. Mélyen a szemembe nézett, és sóhajtott egyet, majd belekezdett.

- Gyere hozzám…

3 megjegyzés:

wonderworld írta...

mi van?!!!!!!!!!!!!!!!! na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
áááááááááááááÚúúúúúúúúúúúúúúúúrIsteeeeeeeeeeeeeen:D
ez kész:D
egyszerűen.
tyűhh. na jó erre nem tudok mit mondani:D rohadtjól leírtad, de a vége....
ááá ez betette a kiskaput:D
siess!!!!!!!!!!!!!!
puszi:D

pixie.. :DD írta...

szia.
őő mivan??? :DD kiváncsi vagyok szandra válaszára de basszus hnap megyek 3 napos oszt.kirándulásra úgyhogy még várnom kell. na mind1 :) nem mondom hogy siess :P
puszi.

Névtelen írta...

Szia!Úristen!!!!!Nagyon jó lett,mondjon igent,siess a kövivel,puszi niki

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.