Szandra Burke's life 102 rész

Szijasztok! Itt a következő rész:D És tudom, hogy megint csak a megfelelő szó rám az, hogy: gonosz. És ezért bocsánat, de ott abba kellett hagynom:D Remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást, puszi

A másnap reggelem elég rosszul kezdődött. Nem éreztem magam valami rózsásan. Hányingerem volt és alapból rossz volt a kedvem. Az órára pillantottam, és sóhajtva láttam, hogy már 10 óra van, ami azt jelentette, hogy nem sokára itt lesz értem Chris. Valahogy semmi kedvem nem volt most menni vele sehová. Így már azon voltam, hogy lemondom, de aztán eszembe jutott, hogy biztos rosszul esne neki, így inkább nem hívtam fel. Majd csak kibírom azt a néhány órát. Sőt, lehet még a kedvem is jobb lesz. Feltápászkodtam az ágyon, majd a fürdőbe kómásan lépkedtem be és lassan elvégeztem a szokásos reggeli dolgaimat, ezzel valamilyen szinten rendbe hozva magam. A rossz kedvemnek hála, annyira öltözködni se volt kedvem, de azt se akartam, hogy ferdén nézzen rám Chris, ha mondjuk egy melegítő alsóban meg egy atlétában állok oda neki. Így végül egy szürke farmernál és egy fekete blúznál maradtam. Felöltözködtem és újra a fürdőbe lépve, ló farokba fogtam, hullámos hajamat, és egy kis sminket is felkentem álmos és gondokkal teli arcomra. Miután kellő képpen rendbe hoztam magam, és még volt időm, így úgy döntöttem, hogy elkezdek bepakolni a bőröndbe, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen sietve össze lomolni minden cuccomat.

Közben mindig az órára néztem, és mikor már a megbeszélt idő felé jártam, abba hagytam a pakolászást és lementem a hallba, ahol épp Michael-el futottam össze.

- Szia – mosolyodtam el halványan.
- Szia – köszönt ő is – hová mész? – ráncolta a homlokát. Na ilyenkor esküszöm, olyan mintha apu lenne – motyogtam magamban.
- Egy barátommal találkozok – válaszoltam rá.
- Jó, de legalább 4-re érj vissza, mert 5-kor indul a gép és még a repülőtérre is ki kell menni – magyarázta.
- Rendben – vágtam rá – szia – intettem neki és mentem ki a hotelből.


Szerencsémre egy fotós sem járt arra, így nyugodtan megvárhattam ott. Igazából csak percekig álltam ott, és már meg is láttam az autóját, ami serényen tartott felém, így mikor láttam az autóból mosolygós arcát, én is elmosolyodtam halványan.

- Csak nem engem vártál? – kérdezte huncut képpel az autó ablakát lehúzva, ahogy megállt előttem.
- Nem is tudom – ingattam a fejem gondolkodóan.
- Na, gyere – kuncogott.


Beültem mellé, majd hamar el is indultunk.

- Mielőtt elmegyünk a virág boltba, nem akarsz enni valamit? – kérdezte rám nézve.
- Hát… nem vagyok még éhes, de attól ehetünk valamit – vontam meg a vállam.
- Mert tudok egy jó kis pék boltot, ahol isteni péksüteményeket csinálnak – csillant fel a szemem erre.
- Imádom a pék sütiket – vigyorodtam el jobb kedvre derülve.
- Akkor mehetünk? – kuncogott.
- Ühüm – bólogattam.


Furcsa volt, hogy Chris alig egy perc alatt felvidított, és a hányingerem is csak úgy hírtelen tűnt el. Jó döntést hoztam azáltal, hogy eljöttem vele és nem mondtam le. Az úton megint hülyéskedett Chris, amiken jókat nevettem felvidulva. Azt hiszem, kezdem megszeretni, mint barát, főleg a sok vicces poénja miatt. Pedig csak alig 1 hete ismerem, ráadásul egy bevásárló központ kellős közepén találkoztunk. Bár van ilyen. És őszintén amik történtek már velem, ezen meg sem lepődök.

A pékségbe érve Chris kikérte nekem a szerinte, ottani legfinomabb sütit, amit miután belekóstoltam egyetértően bólogattam, hiszen tényleg isteni volt. Ott is beszélgettünk néhány dologról, majd végre miután befejeztük a sütizést bepattantunk az autójába, és az apja boltja felé vettük az irányt. Bevallom nem voltam ideges és nem is izgultam. Persze kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az apukája és főleg a virág boltra is kíváncsi voltam. Az út közben elkezdett apukájáról mesélni, amiből azt szűrtem le, hogy ő is vicces figura lehet és nem utolsó sorban, jó ember. Majd ahogy oda értünk mosolyogva szálltam ki az autóból, és Chris-t követve, mentünk be a boltba. Bentebb lépve már is imádtam a helyet. Tele volt gyönyörű virágokkal, szinte elámultam. Még nem sokszor láttam ennyi szép virágot egy helyen az már biztos.

- Oh, fiam. Hát itt vagy – hallottam meg egy idősödő férfihangot, amiből gondoltam, hogy az apukája lehet, így oda fordultam ugyanazzal a mosollyal, amelyikkel bejöttem.
- Szia, apu – mosolygott Chris – ő itt Szandra – mutatott be neki.
- Örülök, hogy találkoztunk – fogtam vele kezet.
- Hát, még én – mosolygott – fiam, nem is mondtad, hogy ilyen széplány társaságát élvezheted – mondta viccelődve és nevetett fel. Ezen csak én is elkezdtem kuncogni.
- Oké apa, tudjuk – mormogta Chris. Amit igazából nem értettem, de csak nevettem morcos arckifejezésén.
- Na, akkor szeretnél, mondjuk meg tanulni virágot kötni? – csapta össze a kezét Chris apukája.
- Persze – vágtam rá kíváncsian.
- Apu, nem azért jöttünk, hogy virágot kössünk – ráncolta a homlokát Chris.
- Semmi gond – szóltam közbe – én szeretném. Ami új és szokatlan, simán jöhet – mosolyodtam el.
- Ez a beszéd – vágta rá az apja – akkor, kövess engem – indultam utána.


Láttam Chrisen, hogy nincs odáig meg vissza az ötleten, de ha már itt vagyunk, akkor kipróbálom, mert tényleg érdekelt. Elvezetett minket egy kis pulthoz, aminek a belseje tele volt mindenféle virágdíszekkel és szebbnél szebb virágokkal. Beálltam a pult mögé és figyelmesen néztem, ahogy Chris apukája megmutatja, az első virágokon, hogyan is kell szép csokrot készíteni belőlük, majd engem Chrisre bízva, kiment a vendégekhez, így kettesben hagyva minket. Bevallom nekem ez gyanús volt, hogy itt hagy minket, virágot kötögetni, kettesben, de nem volt ellenemre. Addig is ugye eltereli a gondolataimat valaki Másról.

*********

Azt hiszem talán 1,5 órát, vagy 2 óra is volt, míg ott kötögettünk, de nagyon jól éreztem magam. Sokszor bénáztam, de Chris az ügyes kezeivel kijavította a botladozásaimat. Csodáltam, hogy férfi létére ilyen jól tud virágot kötni, bár ahogy mesélte ez egy családi vállalkozás és náluk ez már hagyomány, hogy minden férfi tud náluk virágot kötni. Bevallom megirigyeltem Chris anyukáját, hiszen biztos rengeteg gyönyörű virágokat kapott. De mivel már a kezemet össze-visszakarcoltam és 1-2 helyen felsértettem egy kicsit, így úgy döntöttünk, hogy lelépünk onnan. Egy gyors búcsú után, újra autóba szálltunk, és elindultunk, bár nem tudom hová.

- Figyelj… - nézett rám Chris mosolyogva – készültem valamivel. Lehet nem fog tetszeni, nem tudom – hajtotta le a fejét félénken.
- Mondd – mosolyodtam el.
- Hát… csak arra gondoltam, hogy mit szólnál, ha délután piknikeznénk egyet? – vonta meg a vállát – valamelyik vancouveri parkban.
- Öhm… rendben – egyeztem bele – de tudod, hogy ma már utazok vissza Los Angelesbe és legalább fél 4-re vissza kell érnem a hotelbe, hogy még össze tudjak normálisan pakolni – magyaráztam.
- Nem gond – mosolygott – mehetünk a hoteleddel szemben lévő parkba is. Így közel leszel – vetette fel, amiről hírtelen a tegnap este jutott eszembe, de mivel nem akartam, hogy sejtsen valamit, így belementem.
- Hm… oké – bólintottam.
- Akkor… akár már is mehetünk oda – mosolygott.
- Minden nélkül? – húztam fel a szemöldököm.
- Ahogy mondtam, készültem rá – mosolyodott el és egy mozdulattal hátranyúlt a hátsó ülésre, és előhúzott egy piknikes kosarat, mire elnevettem magam, hogy tényleg ennyire készült.
- Oké – nevetem még mindig.


Bár kicsit féltem, hogy majd lefotóznak minket vagy valami, így reménykedtem, hogy nem vesz észre senki és nyugodtan leülhetünk piknikezni. Bevallom iszonyat régen piknikeztem már és tényleg jó ötletnek tűnt ez. Ahogy odaértünk, elsétáltunk egy viszonylag üres helyre, majd leterített egy plédet, és elkényelmesedtünk rajta. Segítettem kipakolni neki a finomabbnál finomabb ételeket, amiket hozott, majd kérésére bele is kóstoltam, és bólogatva adtam válaszomat, ami tükrözte neki, hogy nagyon finom. Közben valahogy néha elkószálódtak a gondolataim a tegnap estére, amire nagyon emlékeztetett, hogy most ott vagyunk abban a parkban. Persze próbáltam kontrolálni, és Chrisre figyelni, de volt olyan, hogy néhány perc kiesett és csak bámultam bambán Chrisre, aki közben magyarázott nekem. Bár a gondolataimat nem igazán tudtam kontrolálni, de az érzéseimet viszont igen. Legalábbis minden erőmmel azon voltam, hogy ne jusson eszembe, miket éreztem tegnap. Nem akarok megint elszomorodni és utána minden hazugságot összehordani Chrisnek, hogy miért lettem hírtelen szomorú.

- Hé – kaptam észbe újabb gondolkodásomból, Chris hangjára.
- Bocsi – húztam el a szám bocsánatkérően nézve.
- Semmi gond – mosolygott – van valami baj? Vagy… min gondolkodsz annyira? – na, tessék – motyogtam magamba.
- Nincs semmi gond – ingattam a fejem halvány mosollyal.
- Biztos?
- Ühüm – bólogattam.
- Rendben – mosolygott – de most már a viccet félretéve. Tudom, hogy gyakorlatilag most találkozunk úgy… negyed gyére. De el kell mondanom neked valamit – komolyodott el, amitől kissé megijedtem.
- Igen?
- Szóval… nem tudom, te hogy vagy vele, de azt hiszem, kezd közöttünk kialakulni valami – kezdett bele, de már tudtam, mi lesz a vége – és… tudnod kell, hogy nagyon tetszel nekem – jött közelebb – szóval… a lényeg, hogy szeretnélek közelebbről megismerni és nem csak úgy hébe-hóba találkozgatni – nézett mélyen a szemembe, őszinteséget sugározva – tudom, hogy jó pár mérföldre vagyunk egymástól, de el se tudod hinni, mire vagyok képes egy lányért – mondta komoly arccal.


Bevallom tényleg valami ilyesmire számítottam, de nem gondoltam, hogy ilyen komoly lesz. Pedig mindössze egy hete, ha ismerjük egymást. Nem létezik, hogy már is ilyen érzéseket táplálna irántam. Miközben én semmit sem érzek iránta. Legalábbis eddig. Igazából nem tudtam mit válaszoljak, de megijedtem az új kapcsolattól és még a gondolatától is.

- Elég bonyolult az életem – néztem én is a szemébe – nem tudom, hogy meg tudnál-e ezzel birkózni.
- Hidd el, meg tudok – mosolyodott el.


Ebben a pillanatban minden féle járt az eszembe. Jó lehetőség lenne Chris nekem arra, hogy elfelejtsem, tudjuk kit, de ugyanakkor lelkiismeret furdalásom van, hogy ő érez valamit irántam, én pedig semmit sem. Nem szeretnék kibabrálni vele és összetörni a szívét. Így nem tudtam mit válaszolni neki. Járjak vele, miközben valaki mást szeretek? Ez nem fair vele szemben. Nem érdemelné meg. De mire észbe kaptam, már azt vettem észre, hogy kezd közeledni az arcával, a szeme pedig, az én szemem és az ajkam között járt. Nem tudtam, hogy reagáljak. Húzódjak el, vagy hagyjam, hogy megcsókoljon?! De mire választhattam volna, megéreztem Chris ajkait az enyémen. Bizonytalanul csókolt meg, de ekkor már úgy gondoltam, hogy „rendben, akkor vágjunk bele”. Ezért visszacsókoltam. De semmit nem éreztem. Csak egy csók volt. Semmi olyat nem hozott ki belőlem, amit anno Ő. Nem dobogott a szívem hevesen, nem remegett kezem-lábam, nem ment át rajtam libabőr, egyszerűen semmi. Bár tudom, hogy ez nem az ő hibája, de azt hittem csak fogok érezni valamit. És ennek ellenkezője történt.

Taylor szemszög

Épp a szállodája előtt sétálgattam, amikor a túl oldalon, a parkban megláttam, hogy ugyanazzal a fiúval, akivel tegnap találkozott, most is vele van. Ültek és jó kedvűen piknikeztek. Láttam, ahogy mosolyog rá. Láttam, ahogy néz rá. És, ahogy nevetett vele. A szívemben ismét szúródást éreztem. Tudom, hogy Miatta van. Hiszen már nem szeret, és ezt a gondolatot egyszerűen nem bírom elviselni. Pár hónapja azt hittem, hogy ha elkezdek randizni Lily-vel, elfelejthetem, de pontosan az ellenkezője történt. Még jobban kötődök hozzá, és egyszerűen nem bírom elengedni. Muszáj látnom. Ráadásul azt akarják, tőlem, hogy úgy csináljak, mintha Lily-vel járnék, holott az ég egy adta világon semmit nem érzek iránta. Lily pedig komolyan gondolja ezt az egész baromságot. Ahogy Ránéztem, láttam rajta, hogy ő már túllépett és rég elfelejtett engem. Én pedig nem bírok tovább lépni, egyszerűen nem megy. Olyan nélküle, mintha nem kapnék levegőt és mintha haldokolnék. Nagyon szeretem, és úgy érzem, nem tudok nélküle élni. Ezen gondolatsoromat közbeszakítva, hírtelen már azt láttam, hogy az a férfi, akivel jókedvűen az előbb nevetgélt, immár valamiért komoly arcot vágott és komolyan beszélgettek. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon miről beszélgethetnek ilyen komolyan. Láttam az Arcát, és azt is láttam, hogy hezitál valamiért. Ismertem már ezt az arcot. Aztán hírtelen, megcsókolta az a férfi, én pedig, mint akit vagy tízszer hasba rúgtak, úgy álltam ott, egész testemben végigmenő fájdalommal. Tudtam, hogy el fog jönni ez az idő, amikor mással fogom látni, mással fogom látni, ahogy megcsókolják, de sosem készültem fel rá igazán. Ezt végignézve, akkora düh ment át rajtam, mint még soha. És akkora féltékenység borította el az agyam, hogy teljesen kétségbe voltam esve. Tudtam, hogy így is elveszítettem, de most már látom is. Saját szememmel. Úgy éreztem, hogy megint csak nem jutok levegőhöz. Fájt a lelkem, a szívem, és azt éreztem, hogy innentől kezdve, nincs miért élnem…

Szandra szemszög

Nem volt hosszú csók. Rövid és gyors volt. Igazából bevallom nem volt olyan jó. Legalábbis nem volt olyan jó, mint Vele. Elválásunkkor elmosolyodott, de én valamiért nem tudtam mosolyogni. Sőt, inkább sírni lett volna kedvem. Olyan érzés került belém, mintha megcsaltam volna Őt. Pedig szó sincs erről. Legalábbis érzelmileg egyáltalán nem csaltam meg. Ráadásul hírtelen valami rossz érzésem lett. Mintha valaki készülne valamire. Féltem attól, hogy az otthoniakkal történt valami. Hiszen általában sajnos be szoktak válni a rossz érzéseim.

- Én… sajnálom – kaptam észbe Chris sajnálkozó arckifejezésére.
- Hm…? – néztem rá értetlenül.
- A csókot. Tudom, hogy korai volt még – hajtotta le a fejét.
- Öhm… hát, igen – értettem egyet – de semmi gond.
- Biztos?
- Ühüm – bólogattam.


Chris szóra nyitotta a száját, de mielőtt megszólalt volna, hírtelen egy kislány jött oda hozzánk, mire őszintén elmosolyodtam, gondolva arra, hogy biztosan egy rajongóm, így a táskámból kezdtem előkotorni egy tollat, de a kislány csak megpöcögtette a vállam, én pedig értetlenül ránéztem.

- Ezt neked küldik – adott a kezembe egy vékony lapú cetlit, és hamar el is ment.


Nem értettem ebből semmit sem. Mi lehet ezen a papíron, és vajon ki küldte? Nagyon kíváncsi voltam, így kettéhajtottam a lapot és elkezdtem olvasni…