2011. május 4., szerda

Szandra Burke's life 98 rész

Szijasztok!! Itt a kövi rész! Ebben megjelenik egy új szereplő, akinek a képe már is itt a fejezet elején látható!! Remélem tetszeni fog. Jó olvasást, puszi:D


Néhány hónap telt el a történtek óta. Egy ideig még próbáltak keresni Debiék, de nem álltam velük szóba, aztán talán egy hónap után kezdtek alább hagyni a próbálkozásaikkal. Makacs módon nem tágítottam a döntésemen. Taylorral az SMS-ezgetés óta nem beszéltünk, még csak nem is találkoztunk, és sehol sem futottunk össze. Mintha tényleg sose létezett volna. Még jó ideig fájt az, hogy nem lehetek vele, de mostanra kezdek túl lépni rajta. Bár valahol még mindig tátong bennem az a lyuk, és ha valaki kérdez róla, egyértelműen megmondom, hogy nem akarok róla beszélni, mert attól félek mindig, hogy előtör az a fájó érzés és akkor megint kicsit magamba zuhanok. Viszont az megnyugtatott, hogy nem haragban váltunk el és tudom, hogy nem utál, meg semmi ilyesmiről nincs szó, csak egyszerűen muszáj volt szakítani. Bár vége volt, de természetesen még érdekelt, hogy mi a helyzet vele, így mikor volt időm, elolvastam róla a híreket, amikben nagyrészt az volt, hogy milyen boldog Lily-vel és, hogy a forgatás után is találkozgattak. Na, hogy ebből mi igaz és mi nem, nem tudom, de akárhogy is nehéz Őt látnom más lányokkal, el kell fogadnom. Igazából még örültem is, hogy a pletykák szerint jobban összeismerkedett Lily-vel, hiszen így eltereli a gondolatait és talán még boldog is. Én viszont senkivel nem akartam randizni, és fiúzni sem akartam. Idő kellett ahhoz, míg nagyjából túl leszek Tayloron. Média hál’ semmit sem sejt az egészből, csak annyiról tudnak, hogy már nem vagyunk együtt. Travissel ezután tartottuk a kapcsolatot, főleg miután megtudta, hogy szakítottunk. Eljött hozzám néhányszor, de minden alkalommal, amikor jött, folyamatosan azt éreztem, hogy nyomul rám és erőteljesen azt akarja, hogy járjak vele. Még annak ellenére is, hogy kifejezetten hangsúlyoztam azt, hogy nem akarok új kapcsolatot, és főleg nem vele. Hiszen tényleg minden olyan érzésem elmúlt iránta, és már csak a baráti érzés maradt meg bennem. Ezért kicsit meg is sértődött, de utána végre felfogta és nem nyaggatott utána. Már túl vagyunk még egy karácsonyon és egy szilveszteren, ami meglepetésemre elég jól telt. Karácsonykor összegyűlt a család, és a legjobb barátnőimet is áthívtam hozzánk, így jó hangulatban és békésen telt el. A szilveszter pedig szintén ilyen békésen telt. Nem mentem sehová, csak otthon ünnepeltem a családdal és persze úgy szint a baráti körömmel. A munkával kapcsolatban, készül az új album, de ezúttal nem tervezek turnét a nyáron. Három éve folyamatosan dolgozok vagy az új albumon, vagy turnén, vagy fellépéseken, vagy valamin, de most már úgy gondoltam, hogy a nyárt úgy fogom kezdeni, hogy elmegyünk a családdal egy nyaralásra, aztán pedig majd meglátom. Ideje lesz kicsit szüneteltetni ezt a pezsgést, és egy kis nyugalomra lesz majd szükségem. Ahogy kezdtem felnőni, egyre inkább arra jutottam, hogy nem fog ártani 1-2 hónap szünet és, hogy ideje végre élnem a kamerák nélkül is. Aztán majd újult erővel vágok bele. Bár lehet, nem jól fogok dönteni, nem tudom. Majd elválik. Az biztos, hogy több időt akarok a barátaimmal lenni és főleg a családommal, mert a karrierépítgetés minden időmet elveszi tőlük.

A mai reggeli kelésem is, viszonylag jó volt. Nem voltam rosszkedvű, vagy ilyesmi. Inkább csak amolyan semlegesnek éreztem magam. Sok ilyen semleges reggelem volt az utóbbi hónapokban, így már megszoktam. Ahogy kinyitottam a szemem, kis nyújtózkodás után, kimásztam az ágyból, majd a fürdőbe érkezve, elvégeztem a szokásos reggeli teendőmet. Ezek után még nem sok kedvem volt felöltözni, így korgó gyomromra eszmélve, úgy döntöttem, hogy előbb lemegyek reggelizni. A lépcső aljából már éreztem a finom illatokat, így magamba szívva egy kicsit az illatból, mentem be elmosolyodva a konyhába.

- Jó reggelt – néztem anyura, aki a sütőnél állva épp bundáskenyeret sütögetett, és Stellára, aki jó kedvűen vigyorgott a pult mögül.
- Jó reggelt – mosolyodott el anyu.
- Lehet enni? Mert már éhes vagyok – simogattam meg a hasam.
- Persze – vágta rá – hogy aludtál? – kérdezte, s közben vettem ki magamnak.
- Jól – bólogattam mosolyogva.
- Ráérsz ma?
- Ühüm – bólogattam, s haraptam bele – miért?
- Lenne egy feladatom neked – néztem rá kíváncsian.
- Igen?
- Be kellene ma vásárolni, de nem érek rá. Be kell mennem apádhoz segíteni valami projectben. Megtennéd, hogy bevásárolsz? – nézett rám kérlelően.
- Persze – vágtam rá – és talán te jöhetnél velem – néztem Stellára, aki hevesen kezdett bólogatni.
- Akkor ezt meg is beszéltük – mosolygott anyu.


A reggeli közben még hülyéskedtem kicsit Stellával, majd Nickel is, mivel ő is beért épp a reggeli végére. Miután jól laktam, szóltam Stellának, hogy öltözzön, és akkor indulunk bevásárolni, és így tettem én is. Felmentem a szobámba, onnan pedig a gardróbomba. Kis nézelődés után, egy farmert vettem elő és egy fekete pólót, felöltöztem és mivel mostanság eléggé rákaptam a Michael Jacksonos kalapokra, így most is felraktam egyet. Felhúztam egy kényelmes csizmát, felvettem a bőrdzsekim, illetve a táskám, és Stella szobája felé indultam.

- Na, kész vagy? – kukkantottam be az ajtón.
- Igen – vágta rá vigyorogva.
- Akkor gyere, menjünk – nyitottam ki előtte az ajtót.


Lekutyagoltunk a lépcsőn, majd anyukám, kezembe nyomva a pénzt, a garázsba indultunk. Beültünk Stellával, és a rádiót bekapcsolva, kigurultam a placcra, majd a szokásos kedvenc bevásárló központunk felé vettem az irányt, a Best Buy felé. Az úton jó kedvre derültem, hiszen Stella majdnem végig énekelt a rádióval, ami bevallom nagyon aranyos volt és majd összefaltam. Furcsa belegondolni, hogy igazából nem vagyunk testvérek, de még is mennyire hasonlít rám ez a kis tökmag. És ez igaz Nick-re is. Bár vele sokkal többet marjuk egymást, de ezek a kis összekapások köztünk, nem sokáig tartanak, mert utána mindig csak nevetünk rajta. Lehet tényleg a szüleim elé, engem a sors szánt. Ki tudja?!

Ahogy odaértünk, Stella már felpörögve ugrott ki az autóból, mire megijedtem kicsit, nehogy elcsapja még valami, így gyorsan én is kiszálltam, lezártam az autót, majd kézen ragadva kis húgomat, bementünk. Voltak egy jó páran, de nyugisan elvettünk egy nagy kosarat, majd elindultunk vásárolni.

- Bele szeretnél állni? – kérdeztem Stellától, a kosárra nézve.
- Ühüm – bólogatott.
- Na, gyere – emeltem fel – mióta lettél te ilyen nehéz? – raktam bele gyorsan.
- Nem is – vágta rá sértődötten.
- Csak vicceltem – néztem rá bocsánatkérően.


Erre csak elvigyorodott, majd elindultunk az első sorok között. Igazából nem is tudtam, mit vegyek, csak vásároltam, azt, ami biztosan kell, és azt is, ami nem biztos, hogy kell. A játék sor felé haladva, Stella már izgatottan és kis kutya szemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni, így befordulva a kedvenc sorába, elkezdett a rózsaszín játékok közt nézelődni. Egyből elkezdte belepakolni a kosárba, azokat, amik kellettek neki, de mivel így is már rengeteg játéka van otthon, úgy, ahogy rakta, én úgy tettem vissza a polcra.

- Miért nem veszed meg? – morcoskodott.
- Azért mert így is rengeteg játékod van otthon – néztem rá kicsit szigorúbban.
- De azok már unalmasak – tette karba a kezét.
- Unalmasak? Tök klassz játékaid vannak, olyanok, amik más gyerekeknek nem adatik meg. Úgy, hogy ne izélj itt nekem – vágtam rá.
- Jó – mondta duzzogva.


Látva, duzzogását, kicsit megesett rajta a szívem.

- Jó, rendben. De csak egyet választhatsz. Nem többet! – jegyeztem meg, mire csillogó szemekkel elvigyorodott.


Kis hezitálás után, végre kiválasztott magának egy rózsaszín, nagyobb macit, amit ezen túl végig magánál fogott. Itt a másik hasonlóság köztünk, ugyanis én is maci megszállott vagyok. Teli van velük a szobám. Tovább haladva, lazán nézelődtünk a polcok között, s közben jól elszórakoztattuk egymást. Hírtelen a sütis polcokról eszembe jutott az egyik kedvenc keksz tekercsem, amit már iszonyú régen ettem, így azt kezdtem fürkészni a szememmel, míg pár perc után végre megtaláltam és hezitálva néztem, hogy melyik ízűt vegyem le, mivel rengeteg volt belőle. Szám szerint vagy 5 fajta ízű volt, és mind az öt ízűt a kezembe vettem és úgy próbáltam választani egyet. Pár percnyi gondolkodás után, még is a csokisnál maradtam, hiszen ez a másik szenvedélyem ennivalóban, de amikor be akartam dobni a kosárba, véletlenül leejtettem az összest, így bosszúsan guggoltam le, hogy felszedjem.

- Jaj de bamba vagy! – hallottam kishúgomtól meglepően.
- Hát, kösz! – mormogtam.
- Kedves húgod van – hallottam meg a hátam mögül egy vicces és kellemes, de ismeretlen féri hangot.


Felnéztem, és amikor megláttam az arcát, mint akibe a villám csapott. Először azt hittem Taylorral állok szembe, de aztán észbe kaptam és rájöttem, hogy ő nem Taylor. Egy kellemes megjelenésű, mosolygós és jóképű fiú állt előttem, csillogó szemekkel rám nézve.

- Hadd segítsek – guggolt le mellém mosolyogva.


Én, mint akit pofon vágtak úgy elámultam és nem tudtam hova rakni a kedvességét, de jól esett, hogy segített összeszedni, az én botlásom által elkövetett kis vétket. Miután összeszedtük, visszaraktuk a helyükre és Stellára kissé bosszúsan néztem rá, amiért az előbb lebambázott, de tudom, hogy részben igaza van. Majd visszanéztem az ismeretlen fiúra, aki még mindig mosolyogva fürkészte az arcomat.

- Köszi, hogy segítettél – böktem ki végül.
- Igazán, nincs mit –legyintett – oh, és még be sem mutatkoztam – forgatta a szemét viccesen – Chris Riggi vagyok – nyújtott kezet.
- Szandra Burke – mosolyodtam el és fogtam vele kezet.
- Örülök, hogy találkoztunk – mosolygott.
- Én is – mosolyogtam kissé zavarba jőve.


Nagyon furcsa volt, de tényleg mintha kiköpött Taylor mását látnám. Az arca, a mosolya és a kedvessége is emlékeztetett Rá. Csak elámulva figyeltem rá, azon töprengve, hogy hogy létezhet ez. És hogy, hogy pont belém botlik? Kábultan néztem rá folyamatosan, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét.

- Van rajtam valami esetleg, vagy…? – kérdezte.
- Jaj, nem – ingattam a fejem – csak… - kuncogtam hitetlenkedve – annyira hasonlítasz az én… - Tayloromra – akartam kimondani, de megállítottam a szám, hogy mégse ezt bökjem ki – az egyik ismerősömre – mondtam végül mosolyogva.
- Oh – nevetette el magát.
- Tényleg bocsi, de… hihetetlen – kuncogtam vele.
- Semmi gond – nevetett még mindig.
- Szerelmesek, szerelmesek – kuncogott a kosárból kukkolva Stella, és erre a kijelentésére nagyon bosszúsan és kicsit elszégyellve magam néztem rá. Persze Chris csak elnevette magát, de én éreztem, hogy az arcomba áramlik a vér, és, hogy egyre jobban elpirulok.
- Bocsi… - néztem Chrisre – kicsit bolondos a húgom. Néha összehord badarságokat – próbáltam terelni.
- Nem gond – nevetett – erre mentek? – bökött a fejével a következő sor felé.
- Ühüm – bólintottam.
- Akkor, ha nem bánjátok, veletek tartok.
- Rendben – vontam meg a vállam.


Elindultunk a másik soron, s közbe szemem sarkából próbáltam nézni, de még mindig nem igazán hittem el, hogy hasonlíthat így Taylorra. Lehet, mondjuk más nem így gondolná, de engem emlékeztet Rá. Nagyon is.

- És, egyébként sokszor jársz ide? – kérdezte pár csendnyi szünet után.
- Igen – bólintottam – mindig a családom itt vásárol. És te? – néztem rá – eddig még nem láttalak erre felé.
- Mert nem itt lakok – mosolygott.
- Hát akkor? – húztam fel a szemöldököm.
- Igazából Vancouverben élek, és lejöttem a nagyszüleimhez egy hétre – magyarázta – de már holnap után megyek haza.
- Ühüm, értem – bólogattam – én itt lakom L.A-ben – mosolyogtam.
- Tudom… - mondta – mármint ne érts félre, ismerlek. Elég sokszor látlak a tv-ben.
- Aha – néztem rá rosszallóan – de ugye nem azért jöttél ide hozzám, mert láttál a tv-ben?
- Jaj, dehogyis – ingatta a fejét – ne érts félre, nem akarok rosszat. Csak láttam, hogy segítségre szorultál, és odamentem. De ha zavarok, akkor már is elmehetek.
- Oké, semmi gond. Csak tudod, nem igazán bízom az olyan emberekben, akik az ismeretségem miatt kezdenek úgymond nyalizni.
- Csak gondoltam, jó lenne beszélgetni. Hidd el, semmi hátsó szándékom nincs – mosolygott.
- Rendben, elhiszem. És köszi, a kedvességed – mosolyodtam el.
- Ilyen széplánynak, persze, hogy segítek – mosolygott.
- Oh, köszi – hajtottam le a fejem, ismét érezve, hogy pirulok.
- Nincs mit – kuncogott.
- És egyébként dolgozol valamit? – kíváncsiskodtam.
- Igen – bólogatott – az apámnak van egy virágboltja, és abban segítek neki.
- Tényleg? – néztem rá mosolyogva – imádom a virágokat – vallottam be.
- Ennek örülök – nevetett – te csinálsz esetleg még valamit az éneklésen kívül?
- Hát… nem igazán – nevettem el magam – ez a szenvedélyem. Hogy dalt írjak és előadjam őket.
- Az jó – nevetett – sikeres vagy, ami azt jelenti, hogy jól csinálod – mosolygott.
- Hát… igen – kuncogtam – és megkérdezhetem, hogy hány éves vagy?
- 19 – vágta rá – és te?
- 18 leszek idén. Végre – sóhajtottam örömmel.
- Az szép – bólogatott – bár hidd el nekem, nem nagy szám, amikor betöltöd a nagykorúságot. Ugyanolyan marad minden – vonta meg a vállát.
- Igen, már mondta egy-két barátom, akik már betöltötték – bólogattam – de én attól még nagyon várom – mosolyogtam.
- Elhiszem – mondta – és én megkérdezhetem, hogy ki volt az az ismerősöd, akire úgy hasonlítok? – hajtottam le a fejem elkomorodva-e kérdésére.
- Hát… - motyogtam.
- Persze nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd – komolyodott el ő is.
- Akkor ne haragudj, de… - néztem rá bocsánatkérően.
- Semmi gond – legyintett.


Örültem, hogy nem feszegette ezt a témát, mert egy az, hogy nem is ismerem őt, a másik pedig, hogy nem szeretek Róla beszélni.

Az egész bevásárlás alatt jól elbeszélgettünk, meg tudtam róla néhány dolgot és közben Stellával is hülyéskedett, amin csak nevettem. Jól éreztem magam vele, őszintén. És nem tudtam, hogy azért, mert ennyire emlékeztet Taylorra, vagy saját maga miatt. Bár azért nem teljesen ő volt Taylor, hiszen belőle csak egy van, de azért tényleg jól elszórakoztunk, és őszintén jól éreztem magam vele. Kedves srác és nem az a nyomulós fajta. Örülök, hogy pont belém botlott és így megismerhettem egy kis részt belőle. Elég sokáig sétálgattunk a sorok között, és gyorsan el is ment az idő. Amikor végeztünk, még a szatyroknál is segített, aminek nagyon hálás voltam, hiszen nem lettem volna képes elcipelni az autóig.

- Örülök, hogy megismerhettelek – mondta az autónál állva.
- Én is – mosolyogtam rá.
- Figyelj csak… - mosolyodott el rám – már holnap után reggel utazok vissza, ezért nem lenne kedved, holnap mondjuk velem ebédelni? – kérdezte félénken.
- Hát… - hezitáltam – rendben – bólogattam mosolyogva, és meglepődve saját magamon.
- Rendben – könnyebbült meg – ismered a LaBos-t?
- Öh, azt hiszem, tudom, merre van.
- Akkor mit szólnál, ha ott találkoznánk, dél körül?
- Rendben – mosolyogtam.
- Örülök – mosolygott.
- Köszi, a segítséget még egyszer. Nem tudom, hogy cipeltem volna ki ezeket a holmikat – néztem a zsúfolt csomagtartóba.
- Semmiség – legyintett – és szívesen máskor is – mosolygott – akkor majd holnap – lépett hátrébb.
- Oké, szia – intettem neki mosolyogva.


Beültem az autóba, majd Stella vigyorgó arcát látva mellettem, nekem is ismét el kellett mosolyognom, majd ahogy beindítottam, már indultunk is haza. Nem tudom mi ütött belém, hogy ilyen könnyen elfogadtam a meghívását, de valahogy úgy éreztem, hogy szívesen ebédelek vele. Semmi rossz érzésem sincs felőle, és jól is érzem magam vele. Ez nem minden pasinál van így az utóbbi időben. És azt hiszem ez nem egy randi, hanem csak egy egyszerű baráti találkozó.

Ezen gondolkodtam egész hazaúton, s ahogy leparkoltam a garázsba, szóltam Nicknek, hogy jöjjön segíteni. Bepakoltunk a konyhába, onnan pedig mindent a helyére tettünk, majd igaz bár késő délután volt, de úgy döntöttem, hogy átsétálok Laurenhez egy kicsit. Így elköszöntem a testvéreimtől, mondva, hogy hová megyek, majd elindultam felé.

Amint odaértem, bekopogtam és néhány percnyi várakozás után, mosolyogva nyitott nekem ajtót, majd a kanapéra leheveredve, belekezdtünk a traccspartiba.

Elmeséltem neki Chris-t, és, hogy milyen aranyos volt velem, illetve, hogy milyen kísértetiesen hasonlít Tay-re, amit csak elámulva hallgatott végig. Ő is elmesélte, hogy a mai napot az ő Jace-ével töltötte, és bár kicsit félénken említette Jace nevét, hiszen tudta, hogy róla is eszembe jut Taylor, mint szinte mindenről, de megnyugtattam, hogy nyugodtan ki mondhatja a nevét. Órákig trécseltünk, mikor észbe kaptam, hogy milyen hamar eltelt az idő, így egy gyors búcsú után, hazamentem. Hazaérve, anyukám megdicsért engem és Stellát is, hogy milyen szépen bevásároltunk, majd utána a szobámba érve, gyorsan letusoltam, a pizsamámba bújtam, és egy kis tv-zés után, hamar el is aludtam….

8 megjegyzés:

wonderworld írta...

na jó, ez így gyors volt, és sajnálom ugyan a történteket, hogy taylor így kikerült a képből, azért örülök, hogy szandra megint boldog meg minden:D
jó rész volt, nekem megint nagyon tetszett:D
siess:D
puszi:D

szandíí* írta...

öööh... na jó. Nem mondok semmit előre inkább:D
Csak annyit, hogy köszi és örülök, hogy tetszett:D
sietni fogok
puszi

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,kár hogy vége van mindenek,és tuti össze jönn ezzel a srácal,várom a kövit puszi niki

szandíí* írta...

hát... majd meglátjuk hogy fog alakulni:D
De még1x mondom, hogy nem kell elkeseredni, hogy most egy kicsit eltűnt Tay:D
köszi
puszi

Ariel írta...

Szia!!!
Nagyon jó rész lett, egyszerűen imádtam! Igaz az előzőhöz nem írtam, de akkor most: annyira jól leírtad az egészet!!! :) Ebben a részben egy kis felüdülés volt, szóval... huhh! :DD
Várom a folytatást!!!
Puszi!! =)

szandíí* írta...

szija:D
köszi:D
és hát igen!! nem akartam azért a szomorú részt túldramatizálni mert azt már nem szeretem!!
sietni fogok
puszi

wonderworld írta...

na jó gonosz vagy. szóval nem tűnt el tay véglegesen, szóval már nagyon felcsigáztál, hogy hogy akarod visszahozni a történetbe, mert őszintén, én ezek után, már nem tudnám.
siess:D
puszii:D

szandíí* írta...

hmm... pedig azt hiszem tudjátok, hogy elég jól tudom kevergetni a dolgokat:D
és nem nagyon lehet kiismerni engem
szóval... mondhatom, hogy meglepetés lesz az, ahogyan majd Tay "visszatér".
Elvégre ez a történet róluk szól.
Csak nem fogom pont Taylort kiírni belőle:D

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.