Szandra Burke's life 99 rész

Szijasztok drágák:D!! meghoztam az új részt!! Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. Puszi!!

Reggel a melegen áramló napsütésre keltem fel, ahogy szememet majd kiveri, így eltakarva a szememet, kezdtem hunyorogni. De mivel még semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, így megfordultam, s magamhoz ölelve kedvenc párnámat, pihentem még néhány percet.

A néhány percből végül majdnem egy óra lett. Miután kellő képpen felkeltem, és átugrottam a kómás szintet, kimásztam az ágyból és fürdő felé vándorolva elvégeztem a szükséges reggeli dolgaimat, majd eszembe jutva, hogy ma találkozok Chrissel, a gardróbba mentem. Nem akartam nagydobra verni, hiszen csak egy baráti ebédről van szó, és amúgy sem akarok tetszeni neki. Így néhány percnyi válogatás után, egy szürke farmernál, és egy csíkos fehér felsőnél maradtam. Visszamentem a fürdőbe, és mivel azért még is ki akartam nézni valahogy, így szépen lófarokba fogtam a hajam és minimális szinten tettem magamra egy kis festéket, majd a szobámban felhúztam egy fehér balerina cipőt, a táskámat a vállamra kaptam, és a földszintre indultam. Közben megnéztem az időt a telefonomon, és szinte sokkoltan lépdeltem a lépcsőn lefelé, azon, hogy már jócskán 11 óra is elmúlt. A konyhába érve, mosolyogva figyeltem, ahogy anyukám már ott tevékenykedik.

- Szia – mosolyogtam rá.
- Oh, szia – mosolyodott el – mész valahová? – nézett rajtam végig.
- Áh, csak egy ismerősömmel találkozok – legyintettem.
- És ismerem? – faggatott, tudva, hogy már Taylornál akar kilyukadni. Azóta mindig aggódott azért, hogy esetleg meggyengülök és végül még is fogok még titokban is találkozni Taylorral, de ez persze nem igaz.
- Nem – ingattam a fejem – tegnap ismertem meg vásárlás közben – mosolyodtam el.
- Oh, az jó – bólogatott látva rajta, hogy megkönnyebbült – és hogy hívják?
- Chris Riggi. Aranyos srác. Segített felszedni a keksz dobozokat, amiket leejtettem – mondtam a végét semlegesen, utalva ügyetlenségemre – beszélgettünk egy kicsit, aztán elhívott, hogy ebédeljek vele ma – magyaráztam újra elmosolyodva.
- Ennek kifejezetten örülök – mosolygott.
- De ez nem randi! – szögeztem le.
- Hát, persze – hallottam kis gúnyolódást a hangjában.
- Komolyan – vágtam rá kuncogva – nem randi. Csak egy sima baráti ebéd.
- És dolgozik valamit? Vagy hány éves? – húzta fel a szemöldökét.
- 19 éves és Vancouverben él valójában, csak a nagyszüleihez lejött pár napra. Egyébként van az apjának egy virág boltja, és ott besegít neki.
- Ez kedves – mosolygott.
- Igen, az – vágtam rá – és mivel délre beszéltük a találkozót, így megyek is elfelé. Nehogy még elkéssek és leszidjon – kuncogtam el magam.
- Vigyázz magadra – mosolygott.
- Rendben, szia – intettem neki és mentem a garázsba, autómhoz.


Bevágódtam és még a rádiót bekapcsolva, kigurultam, majd elindultam a megbeszélt helyre. Az úton valahogy eszembe jutott Taylor, megint. Kíváncsi vagyok, hogy vajon most mit csinálhat, hogy jól érzi-e magát, van-e valakije? Vagy hiányzok-e neki, gondol néha még rám? Bár már eltelt jó néhány hónap, de ugyanúgy sokszor gondolok még rá. Legalábbis nem telik el olyan nap, amikor ne jutna eszembe. És hál’ nem tudom hogyan, de sikerült az iránta érzett érzéseimet félre tennem, így megkönnyítettem a dolgom. Viszont, ahogy már mondtam, nem szeretek Róla beszélni, pont ezért, hogy, nehogy előtörjenek a régi érzések, mélyen belőlem. Az biztos, hogy sosem lesz hozzá fogható. Hiszen ő egyszerre az egyik legjobb barátom, és egyben szerelmem is volt, és mind a kettőt egy perc alatt csak úgy elveszítettem. De itt inkább abba is hagytam a gondolkodást róla, mert ezekre gondolva, éreztem, hogy kezdek meggyengülni, és, hogy kezdenek már is feltörni a régi emlékek, ezért gyorsan inkább a rádióban elhangzó pörgős és jó zenékre figyeltem, amik gyorsan meg is hozták a jó kedvemet.

Amint a megbeszélt helyre értem, már láttam, hogy szorgalmasan vár engem Chris, majd ahogy kiszálltam és elindultam felé, elmosolyodott és ő is elkezdett felém sétálni.

- Szia – mosolyogtam rá.
- Szia – mosolygott – örülök, hogy eljöttél.
- Általában betartom azt, amit mondok – mosolyogtam.
- Ennek örülök – kuncogott – gyere, akkor együnk valamit – indultunk az étterembe.


Leültünk, majd percek múlva az étlapról kikértük, ami kellett, és míg várakoztunk az ételekre, addig beszélgetésbe kezdtünk.

- Na, és mi jó csináltál még tegnap? – mosolygott.
- Áh, semmi különöset – legyintettem – átmentem a legjobb barátnőmhöz, dumcsiztunk egy kicsit, aztán pedig lefeküdtem – vontam meg a vállam – nehogy azt hidd, hogy az életem minden napja izgalmas – kuncogtam el magam.
- Végül is ez jó – mosolygott.
- És te? – kérdeztem vissza.
- Hát… van itt egy-két régi barátom, velük lógtam délután, aztán én is lefeküdtem – kuncogott – és egyébként, most mit csinálsz, hogy van időd ilyen kis találkozókra? – húzta fel a szemöldökét.
- Konkrétan? Semmit! – kuncogtam el magam – Illetve dolgozgatunk az új albumomon, fellépésekre járok, eddzek, táncolok, meg ilyesmik. Nem nagy dolog – legyintettem.
- Nem nagy dolog? – dülledtek ki a szemei – 17 évesen nem semmi, ennyi mindent csinálni – kuncogott.
- Hát… tudod, már megszoktam igazából. Inkább már az a furcsa, ha otthon vagyok és pihenek – kuncogtam el magam.
- Hm… nekem egy átlagos napom kábé így szokott kinézni: reggel hatkor kelek, virágokat szállítok, megyek a boltba, virágokat szállítok, eljön az este, lefekszek és alszok – mondta vicces hangon, mire muszáj voltam elnevetnem magam – tök izgi – viccelődött még mindig.
- Hát most miért, ez is izgalmas lehet – kuncogtam.
- Főleg, ha egy-két idős nénibe botlok, akik elkezdenek oltogatni. Na, gondolhatod, az milyen izgalmas lehet – bólogatott fintorogva. Erre szintén kitört belőlem a nevetés, főleg amikor elképzeltem, és percekig abba se tudtam hagyni.
- Ne haragudj de… - kuncogtam még mindig – elég vicces volt, ahogy elképzeltelek.
- Semmi gond – nevetett ő is.
- Azért ilyenekre komolyan kíváncsi lennék – bólogattam mosolyogva.
- Hát… ha gondolod, egyszer eljöhetsz velem egy napra – vonta meg a vállát.
- Mindenképp beleteszem, egy programnak – vágtam rá.
- Talán még plusz pénzt is keresnék, főleg ha idős bácsiknál kötünk ki – motyogta.
- Miért? Mi van velük? – kuncogtam már előre.
- Hát… ne tudd meg. Amikor találkozok ilyen esetekkel, akkor komolyan elő kell vennem a türelmemet hozzájuk, főleg ha sietek.
- Mert?
- Mert elkezdenek magyarázni minden badarságot. Én meg csak állok ott, mint egy szobor és mindig meg kell várnom, amíg kibeszélik magukat, vagy ha elmegyek, utánam szólnak és ők is szépen leoltanak – ingatta a fejét.
- Hááát, ezek az idős emberek – ingattam a fejem mosolyogva.
- Komolyan, nem tudom, nekik milyen agyjárásuk van, de az biztos, hogy nem mai – kuncogott.
- Tudni kell velük bánni – vágtam rá.
- Ez is igaz – nevetett.


***********

Az ebéd közben, szinte folyamatosan mesélt nekem a munkájáról és a jobbnál jobb sztorikon, csak fuldokolva nevettem fel. Nagyon jól éreztem magam vele, és azt hiszem ennyit az utóbbi 1 hónapban nem nevettem. Furcsa volt, hogy ennyi idő után, ő volt az első, aki így meg tudott nevettetni, hogy majd összepisiltem magam. Általában már megszoktam, hogy nem tudtam egy egészségeset nevetni, de most minden nevetés kijött belőlem. Azt hiszem, elmondhatom, hogy szinte az egész étterem minket nézett, és már muszáj voltam csitítgatni magam. Fenomenálisan jó pofa ez a Chris, és így utólag is örülök, hogy megismerhettem.

- Kár, hogy holnap már utazok haza – húzta el a száját, miután végeztünk az ebéddel – örülnék, ha még tudnánk találkozni.
- Igen, én is örülnék – mosolyogtam.


Hírtelen eszembe jutott valami. Az, hogy én a hétvégén utazok Vancouverben, a film miatt, amit már említettem, amiben igaz csak néhány percnyire leszek benne, de ott fogok tölteni 1-2 napot.

- De figyelj csak… - néztem rá – a hétvégén Vancouverben leszek.
- És ezt eddig miért nem mondtad? – nézett rám tettetett sértődöttséggel.
- Hát… most jutott eszembe – kuncogtam el magam.
- És, meg tudhatom, hogy miért jössz?
- Egy film miatt – vágtam rá – egy zenés filmben fogok szerepelni, de csak néhány percig, és mivel ott forgatják, így oda utazok pár napra.
- Ez nagyon jó – mosolyodott el – akkor talán összefuthatnánk ott, nem?
- De, persze. Örülnék neki – mosolyogtam.
- Ahogy én – vágta rá – akkor, esetleg megkaphatom a számod? – húzta fel a szemöldökét.
- Legyen az, hogy beírod a számod a telefonomba, és majd én, felhívlak. Tudod, azért nem mindenkinek adom meg.
- Persze, megértem. Így is jó – bólogatott.
- Oké – vettem elő a telefonom és adtam oda neki.
- De akkor hívj! – szögezte le, miután beírta.
- Mindenképp – kuncogtam rajta.


Egy gyors búcsú után, még egyszer elmondta, hogy hívjam, amire csak kuncogva egy „okést” feleltem, majd az autómba vágódva elindultam, azon morfondírozva, hogy csinálni kellene valamit, mivel nem sok kedvem van otthon punnyadni. Ismét elgondolkodtam azon, hogy milyen furcsa, hogy Chris kívülről Taylorra hasonlít, de belül úgy érzem teljesen mások. És mielőtt félreértés történne, barátként tekintek rá. Nagyon vicces és jó pofa fiú, és örülök, hogy már második találkozáskor ilyen jól elszórakoztattuk egymást. Úgy érzem, hogy ha így folytatódik, ebből egy jó barátság fog kisülni. És tényleg, valójában érdekelt ez a virághordozási dolog. Biztosan sokat nevetnénk egy ilyen napon. Ráadásul, amikor vele vagyok, Taylor még csak meg sem közelíti a gondolataimat. És ezért is hálás voltam neki, hogy így le tud foglalni. Őszintén sajnáltam, hogy már holnap hazamegy, de ugyanakkor már vártam, hogy legközelebb Vancouverben találkozhassunk, és megint röhögjünk egy jót.

Az út közben nem igazán jutott eszembe semmi értelmes, arra, hogy hová mehetnék kicsit szórakozni, így mielőtt a hazaúton indultam volna, Lauren előtt megálltam és kopogásom után, pár másodpercre ajtót is nyitott.

- Szia csajszim – ölelt meg mosolyogva.
- Szia – mosolyodtam el én is.
- Na, mi a helyzet? – engedett be az ajtón.
- Nem sok – vágtam rá – veled?
- Dettó – vonta meg a vállát és ültünk le a kanapéra – na, mi volt a találkozón? – nézett kíváncsian.
- Oh, hallod, ez a Chris annyira jó pofa, komolyan – hüledeztem róla – az egész ebédet szinte végig nevettük. De olyan hangosan, hogy szerintem az egész étterem minket nézett. Csoda, hogy nem raktak ki onnan – kuncogtam el visszaemlékezve.
- Ez jó – kuncogott ő is.
- És, hogy hétvégén megyek Vancouverbe, megbeszéltük, hogy majd ott összefutunk, mert holnap már megy is haza.
- Ühüm – bólogatott – és lesz belőle valami? – húzogatta a szemöldökét.
- Nem hiszem – kuncogtam el magam, látványára – de szerintem jó barátok leszünk.
- Ooooh – ógatott – pedig már készültem, hogy bemutatsz neki – mutatott színlelt sértődöttséget – mert, ahogy leírtad biztosan helyes – mosolyodott el.
- Tényleg helyes, de… nem tudom. Majd alakul valahogy. Jelenleg viszont nem hiszem, hogy lenne belőle valami.
- Hát… te tudod. De ha összejöttök, nekem szólj először – szögezte le.
- Oké – kuncogtam rajta – de igazából azért is jöttem, hogy nincs kedved valamit csinálni?
- Például?
- Nem tudom – vontam meg a vállam – csak nincs kedvem otthon punnyadni.
- Épp ma beszéltük egyébként Jace-el, hogy a srácokkal elmehetnénk paintballozni. Ha van kedves, akkor gyere.
- Paintballozni? – húztam fel a szemöldököm – még nem játszottam olyat.
- Nyugi, én se. De a srácok azt mondták, hogy jó buli – vonta meg a vállát.
- Hát… rendben. Max összetörjük magunkat – kuncogtam el magam.
- Hát… igen – nevette el magát.
- Akkor öltözzek át, vagy kapunk ott valami védőfelszerelést?
- Kapunk tudod olyan terep felszerelést, úgy, hogy ne öltözz át – mosolyodott el – de akár itt is maradhatsz, mert… - nézett az órájára – alig egy óra múlva, már megyünk is.
- Akkor jó – mosolyogtam.


Csevegéssel eltelt az az egy óra és mire észbe kaptunk, már indulnunk is kellett, így az autómat Laurennél hagyva, beszálltunk az övébe, és elindultunk. Az úton ismét, mint szokásosan most is nagyon jól éreztük magunkat, nevettünk és énekeltünk a rádióval együtt a kedvenc dalainkat, én pedig közben figyelmesen fürkésztem a szememmel az ismeretlen utat, ahol mentünk a paintball pálya felé.

Már messziről láttam Jace és a többi ismerős alakot, így mikor odaértünk, mosolyogva szálltunk ki, majd gyors üdvözlés után, elindultunk a pálya vezetőhöz, aki elmondta, hogyan is működik ez az egész. Bevallom, hiába lány vagyok, de nagyon megtetszett ez az egész paintball játék, és már alig vártam, hogy elkezdhessek lőni. Kitűnő szórakozás, és arra is jó talán, hogy levezessük a feszültséget. Miután megkaptuk a terep ruhát, és a védő felszerelést, a kezünkbe vettünk egy puskát, és egyből kiszemelve egy megfelelő búvó helyet, oda osontam, majd az első személyt, akit láttam a pályán, rácéloztam, és pár lövést rá gyakorolva, végre sikerült eltalálnom.


*********

Már jócskán beesteledett, amikor végeztünk a pályán. Eszméletlenül jól éreztem magam, és sokat nevettünk. Mindenkit sikerült kellően eltalálnom, és véletlenül még olyan helyeket is elértem, amit nem kellett volna, de hála a védőfelszerelésnek, semmi komoly baj nem lett. Ráadásul engem is elég sokszor eltaláltak és biztos vagyok abban, hogy holnap tele leszek kék-zöld foltokkal, illetve még festékes is lett néhány helyen a bőröm, de hidegen hagy. Majd elmúlik. A festéket pedig majd lesúrolom magamról. Lehet talán még izomlázam is lesz. De mind megéri. Biztos vagyok benne, hogy máskor is el fogok ide jönni ugyanezzel a baráti körrel, mert tényleg jól éreztük magunkat, és szerintem mindenki nevében is mondhatom. Szinte már a pályavezető ki akart minket rúgni, mert zárás után is játszani akartunk, de nem lehetett. Így muszáj volt, hogy vége legyen a lövöldözésnek, sajnálatomra. Miután elbúcsúztunk a srácoktól, Laurennel beszálltunk jó kedvűen az autójába, majd hamar el is indultunk.

Míg Lauren-hez értünk, immár nem olyan sokat nevettünk, mert mindketten éreztük magunkon, hogy eléggé lefárasztott a sok szaladgálás, és maga a nevetés is. Amikor odaértünk, kiszálltam, majd Lauren-től, is gyorsan búcsút vettem és immár az én autómba beszállva, hazavettem az irányt.

- Hát te merre jártál? – nézett végig anyukám kidülledt szemekkel, ahogy beléptem a házba – hol lettél te ilyen maszatos, vagy milyen? – ráncolta a homlokát.
- Hát… a barátaimmal elmentem paintballozni, és ott lettem ilyen festékes – vallottam be.
- Azt hittem találkozód van – hökkent meg.
- Az is volt, de utána beugrottam Laurenhez és onnan mentünk paintballozni.
- Hát… jó. De nem sérültél meg?
- Dehogy – ingattam a fejem – sőt, nagyon is jó volt – mosolyodtam el – csak lefárasztott. Úgy, hogy megyek is és lekaparom magamról a festéket – intettem neki.
- Rendben – szólt még utánam.


Felérve a szobámba, egyből a fürdőbe eredtem, ahol levetkőztem és a tus alá állva, magamra engedtem a vizet és próbáltam kaparni, a már a bőrömre száradt sokszínű festéket.
Elég sokáig kellett kaparnom, mire mindegyik lejött, de a lényeg, hogy sikerült, így miután végeztem, magamra kaptam a pizsamámat, és az ágyba mélyen belehuppanva, álmosan terültem el, közben a tv-t lesve. Bár nem sokáig néztem, hamar éreztem, hogy szemeim elnehezednek, így kikapcsoltam, majd magamra rántva takarómat, hamar álomba is szenderültem…

*********

Az a néhány nap hamar eltelt. Sőt, mire észbe kaptam már készülődnöm kellett a Vancouveri utazásra. Nagyon furcsálltam, de ebben a néhány napban, valahogy hiányzott nekem Chris és a poénjai és már izgatottan vártam, hogy végre megint láthatom. Pedig szó szerint alig ismerem, de tényleg mintha kicsit hiányzott volna. Szívesen felhívtam volna, de azt sem akartam, hogy félre értse a dolgokat. Benéztem néhányszor a stúdióba is, és örömmel láttam, hogy minden rendben van. A filmforgatást is már nagyon izgatottan vártam, és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz profi filmrendezővel és híres színészekkel együtt dolgozni. Bár tényleg csak pár perc lesz az egész a filmből az én részem, de én ennek is nagyon örülök. Három napot fogok Vancouverben tölteni és gyakorlatilag akkor így az egész hétvégét. Viszont ezúttal csak Michael és Tom fog velem utazni, mivel nincs igazán szükség másra. Igazából persze úgy volt, hogy legjobb barátnőm, Lauren is jön, de behívták a munkahelyére, így nem tudott elszakadni onnan.

Már Vancouverben vagyunk, egy szállodában, és ma kell bemennem a forgatásra, ahol egyelőre csak elpróbáljuk a jelenetet és aztán vesszük fel, így szorgalmasan és ugyanakkor izgatottan ugrottam ki az ágyból és egyből a fürdőbe igyekeztem serényen, ahol a szokásos dolgaimat megcsináltam. Ezután a kis mini bőröndömhöz indultam és bevallom őszintén, halványlila dúsztom se volt, hogy mit vegyek fel egy filmforgatásra. Talán csak szokásosan, ahogy szoktam öltözni, vagy esetleg öltözzek ki? Fogalmam sem volt. Így végül egy lila, elegánsabb felsőnél és egy farmernál maradtam, gondolva, hogy hátha nem dobnak ki e-miatt. A fürdőbe visszalépve, rendbe szedtem az arcomat, és mivel még volt idő, így lazán kivasaltam a hajam, majd felhúztam egy kissé virítóbb csizmát, a táskámat a vállamra kaptam, és a földszintre indultam, ahol reményeim szerint már várnak.

Így is volt. Michael és Tom már szinte toporzékolva vártak rám, majd siettetve szálltunk be a nekünk küldött autóba, és indultunk el a forgatásra. Az úton Michael nagyjából lezavarta, hogy mi fog rám várni ott, amit csak fél füllel hallgattam, mert félig az ablakon leskelődve fürkésztem Vancouver utcáit. Ahogy közeledtünk a forgatásra, már messziről láttam a sürgő-forgó embereket, így mikor kiszálltam, jobban szemügyre vettem mindent, és immár még izgatottabban vártam, hogy végre belevághassunk. Senki sem volt ismerős, pedig számítottam legalább Hilary-re, hogy ott lesz, mivel szerepelni fog a jelenetemben, de sehol sem láttam. A rendezőhöz odasétáltunk, aki kitörő kedvességgel és jó kedvvel üdvözölt minket, majd elmondta, hogy mi, hogy fog történni, illetve, hogy meg is kezdhetnénk a próbát. A végszóra végre feltűnt Hilary is, aki látványára elmosolyodtam, majd ahogy ő is rám nézett, elmosolyodott, és odasietve hozzám, egyből megöleltük egymást.

- Jaj, de rég láttalak – mondta, ahogy kibújtunk ölelésünkből.
- Hát… zajlik az élet – kuncogtam – na és mizujs veled?
- Látod – tette fel mindkét kezét – nálam is zajlik. Ezerrel forgatunk – nevetett fel.
- Ez jó – nevettem vele.
- Na, akkor kezdhetjük a próbát? – kérdezte a rendezőre nézve.
- Persze, gyertek – vezetett minket a megfelelő helyre – szóval – nézett rám – igazából, ahogy megbeszéltük, csak önmagadat kell adnod, mint híres énekes. Felmész a színpadra – mutatott a színpad felé – mi elindítjuk a zenéd, énekelsz, táncolsz, meg minden, úgy, ahogy szoktad szokásosan, aztán bejön Daffne, vagyis Hilary, és ő így félbeszakítja a fellépést, majd elnézést fog kérni a színpadon, neked pedig annyit kell tenned, hogy bólintasz egyet, és lejössz – magyarázta.
- Ennyi? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen – bólintott.
- Ez könnyű lesz – vontam meg a vállam.
- Ez a beszéd – csapta össze a tenyerét, a rendező – akkor kezdjük is – biccentett a fejével a színpad felé.


Felmentünk a színpadra, de mivel nem tudok magas sarkú csizmában táncolni, így muszáj voltam levenni a próbára, aztán kis állítgatások után, elindult a zene, mire, ahogy mondta a rendező, mindent ugyanúgy csináltam, mint egy normális koncerten, csak épp a zenekarom és a táncosaim voltak mások. A dal vége felé, forgatókönyv szerint Hilary szinte berontott a színpadra, elnézést kért tőlem, amiért félbeszakított, bólintottam egyet, és lejöttem. Tényleg könnyű volt, mit ne mondjak. Ezt bárki meg tudná csinálni. Az első próba végén a rendező tapsolva állt fel, és elmondta, hogy így tökéletes lesz, ahogy csináltuk, így készülve a felvételre, elküldött a fodrászhoz, illetve a sminkeshez, ahol megcsinálták a hajam és a sminkem, aztán a film stylistjához küldött, aki a stílusomhoz megfelelő ruhával felöltöztetett, majd újabb fények állítgatása után, kezdődhetett is a felvétel.

*********

Egész nap ott tébláboltunk e miatt az 5 perc miatt, de minden időt megérte. Vagy 10-szer biztos meg kellett csinálni ugyanazt a felvételt, mivel közelről, távolról, oldalról, és még alulról is készítettek külön-külön felvételeket. De persze közben voltak szünetek is, amit jó kedvvel és derűs beszélgetéssel töltöttem el Hilary társaságában. És mivel nem olyan sok mindent tudtam erről a készülő filmről, így kifaggattam Hilary-t, hogy miről fog szólni, hogy mikor lesz az első trailer, mikor lesz a Los Angelesi premier, amit már is beírtam a naptáramba, hiszen egyértelmű, hogy ott akarok lenni. Illetve még az is kiderült, hogy az egyik dalom lesz a film végén, amikor mindenkit felsorolnak, és ennek is nagyon örültem. Bár már volt rá alkalom, hogy valamelyik a filmbe illő dalomat tették a film végére, de ez most különleges, hiszen saját magam is benne szerepelek. Már rég beesteledett, amikor a rendező kimondta, hogy minden felvétel kész van, és, hogy végeztünk. Így elbúcsúztam Hilary-től és az aznap megismert kedves emberektől, aztán az autóba vágódva, visszaindultunk a hotelbe. Az oda úton eszembe jutott Chris és, hogy megígértem neki, hogy fogunk találkozni, így eldöntöttem, hogy mihelyst újra a hotel szobámba leszek, fel fogom hívni.

Amint a hotel elé beparkolt a sofőr, kiszálltunk és egy gyors búcsút véve Michaeltől, és Tom-tól, mindünk a saját szobánkba vonult. De mielőtt felhívtam volna Christ, gyorsan lezuhanyoztam, a pizsamámat magamra vettem és az ágyba bújva megállítottam a tv-t a kedvenc csatornámnál és látva rajta, hogy épp nem egy tök jó sorozat megy, előkaptam a telefonomat, persze elrejtettem a számom, és előkeresve Chris nevét, elkezdtem tárcsázni.

- Hallo? – hallottam meg kellemes hangját.
- Szia – köszöntem bele – öh… bocsi. Szandra vagyok – mutatkoztam be.
- Oh, szia – örült meg – már vártam a hívásod.
- Ennek örülök – nevettem el magam – figyelj, holnap szabad vagyok, ha gondolod, összefuthatunk valahol.
- Ez egy príma ötlet – mondta vicces hangon, mire ismét felnevettem.
- Rendben, akkor hol és mikor?
- Egy ebéd? Mondjuk az Urbanspood-ban?
- Urbanspood? – emeltem fel a szemöldököm.
- Tudom, kicsit hülye neve van, de nagyon finoman főznek ott. Tudod, merre van, vagy magyarázzam el?
- Hát… örülnék, ha elmagyaráznád – kuncogtam el magam – nem vagyok túl járatos erre.
- Oké – nevetett fel.


Nagyjából elmagyarázta, hogy merre van az a hely, majd elbúcsúztunk egymástól és újra a tv-t bámulva, elkezdtem nézni, immár egyik kedvelt műsoromat, a Jersey Shore-t. Miután megnéztem az adott részt, éreztem magamon, hogy kezd rám telepedni a fáradtság, így kikapcsolva a tv-t, magamra húztam a takarót, és kis forgolódás után, sikerült elaludnom…