13 rész

Itt az új rész. Ez kicsit rövid lett, de ez csak nektek kedvez mert minél rövidebb egy rész annál hamarabb lesz új:) És amint látjátok felraktam egy másik fejlécet, ami szerintem jobban illik a történethez. Remélem tetszik. Várom a véleményeket


„Mi pedig sikeresen túl éltük ezt a „nagy és veszélyes kalandot”.”
Miután elvitték az ikreket a rendőrautóval. Megkérdezték tőlünk hogy nem-e bántottak minket. Mi elmondtunk nekik mindent, aztán hívtak egy mentőt ,hogy bevigyenek egy kis vizsgálatra. Amíg megérkezett a mentőautó addig próbáltam még kicsit pihenni, de egy ismerős hang megcsapta a fülem.
- Jézusom kicsim hát meg vagy.
- Anyu, apu.
Erőre kaptam és odaszaladtam hozzájuk. Szorosan megöleltem mindkettőjüket, és persze a bátyámat is. Nagyon hiányoztak. Közben megjöttek Taylor szülei is. És ők is szorosan ölelkeztek.
- Jól vagy kicsim? Nem bántott? Mi történt?
- Anyu,apu egyszerre csak egy kérdést. Na szóval, igen jól vagyok csak kicsit fáj a lábam. Öhm hát a jobbik iker egyszer fejen vágott. És hogy mi történt? Elraboltak.
- És most hol vannak?
- Elvitték őket gondolom a rendőrségre.
- És Taylor hogy került ide?
- Hát a rablás előtt sétálgattunk és közben beszélgettünk, és annyira nem figyeltünk oda hogy erre a helyre keveredtünk. Aztán elment megkérdezni egy nőt hogy merre kell innen kijutni, és az egyik iker hátulról lefogott aztán már csak annyira emlékszem hogy egy lyukban ébredtem fel.
- Őrület. Ilyen elmebetegeket.
- Hát igen.
- Veled megyünk a kórházban rendben?
- Persze.
- Akarod hogy valamelyikünk a mentő autóval menjen veled?
- Nem kell, úgy is ott lesz Taylor.
- Rendben, akkor kocsival megyünk utánatok majd.
- Oké.
- De most ne haragudjatok meg kell köszönnöm Taylornak hogy „megmentett”- mondta apu
- Oookéé.
Én is vele mentem, és akkor már jött Nicholas, és anyu is. Kíváncsi voltam mit fog mondani apu.
- Sziasztok, jól vagy Taylor?
- Persze, csak a mellkasomat fájlalom.
- Á értem. Figyelj, csak meg akartam köszönni hogy megmentetted Szandrát. Esetleg tehetek valamit érted?
- Nagyon szívesen, és köszönöm de jelenleg csak egy puha ágyra vágyok ahol sokáig aludhatok- viccelődött Taylor.
- Még túl kell esnetek egy kisebb vizsgálaton aztán pihenhettek.
- Aha.
- Igen.
És itt egymásra mosolyogtunk. Közben megérkezett a mentő autó, Taylorral beültünk és már vittek is minket. Nem volt sok mondanivalóm Taylornak, mert már azt hiszem mindent elmondtam neki. És már ezerszer megköszöntem kb. Meg energiám se volt beszélni, de ahogy elnéztem Taylornak sem. Édes volt ahogy a szemét már alig tudta nyitva tartani. Látszott rajta hogy nagyon fáradt. Aztán eszembe jutott az a csók:/ Mi lesz ezután? Együtt járunk, vagy csak a pillanat miatt volt, hogy azt hittem itt a vég. Nem tudom, de azt tudtam hogy akarom Taylort. Azt nem tudtam hogy ő mit akar. De ahogy ránéztem mindig azt láttam a szemében, hogy ő is azt akarja amit én. Együtt lenni. Semmi mást. Szembe ült velem, és folyton rajtam tartotta szemét / már ha tudta/. Már majdnem csak zavarba jöttem.
- Mit nézel annyira?
- Áh semmit, csak gondolkodtam.
- Micsodán?
- Hogy mi lesz ezután?!
- Hogy érted?
- Velünk mi lesz.
- Érdekes, én is ezen agyaltam.
- Komolyan?
- Aha.
- És akkor, mire jutottál?
- Nem tudom, de szerintem nem ez a megfelelő pillanat hogy megbeszéljük. Mindketten elég fáradtak vagyunk. Majd talán holnap.
- Tudom, de azért van remény? Vagy csak a félelem hevében volt az a …… csók- elpirult. De édes.
- Taylor.
- Jó rendben semmi gond.
- Micsoda?
- Tudom mi a válaszod! Nem vagyok elég jó neked.
- Miről beszélsz?
- Nem így van?
- Egyáltalán nem. Nagyon is kedvellek. És megpróbálhatnánk szerintem. Aranyos srác vagy. És azt hiszem nekem pont egy ilyen fiúra lenne szükségem.
- Tényleg?
- Bizony.
- Ugye nem hülyítesz?
- Miért nem hiszel nekem?
- Mert fura dolgokat hallottam rólad.
- Miféle dolgokat?
- Hát hogy kihasználod a fiúkat, meg ilyenek. És hogy összejössz velük aztán meg dobod őket. De nyugi én egyáltalán nem hittem neki.
- Ki mondta ezt neked?
- Az egyik csaj a suliból.
- Név szerint?
- Katarine.
- Jaj atyám az a pletyka mániás.
- Igaz?
- Dehogy, egyáltalán nem igaz. Eddig csak egyetlen egy pasim volt, és az tudod ki. Szerintem egy pasifaló csaj meg nem ilyen.
- Ezt akartam tudni.
- Rendben.
Aztán már meg is érkeztünk a kórházba. Mentünk CT-re, és a sebészetre is. Nekem letapasztották a fejemet, mert még mindig csúnya volt, tudjátok attól az ütéstől. Taylort tovább vizsgálták mert ő sokkal többet kapott mint én. Sajnáltam szegényt. Együtt voltunk bent a sebész orvosnál. És amikor levette a felsőjét csupa kék + lila folt volt rajta. Jaj, ő mindig kap, és miattam. Talán még sem olyan jó ötlet ez az együtt járás. Még a végén megölöm szegényt.
- Hát elég csúnyán elrendezték önt.
- Igen,tudom. De nem olyan fájdalmas mint aminek látszik.
Amíg vizsgálta még a doki addig körbenéztem, és párszor találkozott a tekintetünk Taylorral. Persze elkezdtünk mosolyogni. Amikor végzett a doktor, elmondta hogy semmi komolyabb bajunk nincs. Csak ki kell heverni és ennyi. Bár ajánlott egy jó pszichológust, de megmondtuk neki hogy nincs rá szükség. Nem omlottunk össze. Ott voltunk egymásnak. Aztán kimentünk és elbúcsúztunk egymástól arcra puszival. És hazamentem a szüleimmel. Mikor hazaértem, olyan mintha ezer éve nem lettem volna itt. Pedig ez csak 3 nap volt. Gyorsan felmentem a szobámba, megengedtem a kádat vízzel, és belefeküdtem. Annyira jól esett, hogy el is aludtam. Anyukám jött be felkelteni, hogy egyek valamit.
- Egyél valamit kicsim. Mióta nem ettél már?
- Nem tudom, de most hogy mondod farkas éhes vagyok.
- Tessék, hoztam neked egy kis pizzát, mert mióta eltűntél tiszta ideg voltam így főzni sem tudtam. És rendeltem inkább.
- Jaj anyu, ez tökéletes. Köszi. Pont ez kell nekem. Egy forró fürdő és pizza. Nyami.
- Szívesen. De megyek én is lefürdök, hosszú volt ez a nap.
- Igen hosszú, jó éjt.
- Neked is.
Ahogy kiment, én már is elkezdtem enni /a vizes kezemmel/. Jó volt itt üldögélni, és pihenni. Jól laktam, aztán kiszálltam a fürdőből, felöltöztem pizsibe, és bekapcsoltam a lap top-om. Nem tudom miért kapcsoltam be, végül is aludtam a kádban és így már több az energiám. Amikor felmentem mindenki „letámadott” hogy „úristen, jól vagy? Mi történt veled?” kb minden barátom. Így bevettem őket közösbe és elmondtam nekik mindent. Ők pedig néha csak annyit mondtak „de bátor vagy” „úristen” „aaah”. Egyszóval csak ámultak. Megbeszéltük a barátnőimmel hogy holnap átjönnek hozzám, mert én nem szívesen megyek egyenlőre sétálgatni. Taylort kerestem de nem volt fent. Biztosan már lefeküdt aludni. Jobb lesz ha én is ezt teszem. Aztán elköszöntem a csajoktól, és én is lefeküdtem.

12 rész

Itt a következő rész. Szeretném elmondani, hogy nem fogok képeket berakni mivel szerintem sokkal jobb ha a saját fantáziádban formálod meg ezt a történetet.

„És már csak annyit éreztem hogy elborulok mint egy létra.”

- Hol vagyok? Mi történt?
Egy sötét lyukba ébredtem fel. Mi ez a hely? Körbenéztem és senkit nem láttam. Próbáltam nyugtatni magam. De kevés sikerrel. Miért raboltak el?! Vajon keresni fognak? Talán ha nyugodt maradok, akkor találok valami kiutat. Nem szabad pánikolnom. Mi van Taylorral? Vajon ő rendben van. Remélem semmi baja nincs, és épségben kijutott erről a borzalmas helyről. De még is hol lehetek?! Régebben mintha apám említett volna valami helyet, ahová tilos mennem. Talán ez lenne az a hely? Nem tudom. Csak annyit tudok hogy ki kell innen jutnom. Hírtelen meghallottam valami hangot. Valaki közeledett. Aztán lassan kezdett kinyílni az ajtó. Én gyorsan a sarokba húzódtam, felhúzott lábakkal. Fogalmam sincs ki lehet az. Nem láttam még az arcát. Megjelent egy sötét kabátos férfi előttem, és elkezdett közeledni hozzám.
- Látom felkeltél.
- Mit akar tőlem?
- Sok mindent kis szívem.
- Miért pont én?
- Mert olyan gyöngének néztél ki ott. És amúgy is kell a friss hús.
- Friss hús? Meg fog ölni?
- Ahogy viselkedsz. Ha azt csinálod amit mondok, akkor talán életben hagylak. De ha ellenszegülsz, akkor viszont sajnos meg kell hogy öljelek.
- Élvezi ezt?
- Nagyon is.
- Hogy egy 14 éves lányt kínozzon?
- Minél fiatalabb annál jobb. De szó sincs itt kínozásról. Csak kiélem a vágyaimat.
- Hogy micsoda?
- Úgy ahogy mondom. De most magadra hagylak.
A félelem futkosott a hátamon. „Csak kiélem a vágyaimat” ezt a mondatot nem tudtam elfelejteni. Ezzel azt érti hogy…. hogy megerőszakol? Teljesen sokkot kaptam. Miért történik ez velem?! És ha nem csinálom amit kér megöl. Valahogy ki kell jutnom innen. De ha nem sikerül akkor is megöl. Túl sokat kockáztatok. De kockáztatnom kell ha ki akarok jutni. Próbáltam keresni egy lyukat, vagy bármit amin segítséget tudok kérni. De semmi. Az egész lyuk, vagy nem is tudom micsoda ez, körbe volt falazva. Szinte lehetetlen innen kijutni. Még is hány lányt ejtett már fogságba? El sem merem képzelni. Megint leültem a sarokba, felhúzott lábakkal, és a lábamra hajtottam a fejem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. És egyszer csak beugrott. Az álmom. Az a rettenetes álom. Amiben egy ismeretlen férfi üldözött, én pedig nem tudtam menekülni. Aztán ledobott valamibe én pedig….pedig meghaltam?! A végét nem tudom, mert mindig felébredtem. De teljesen összeomlottam. Mi van ha igaz ez az álom? És akkor nem érdemes menekülnöm előle? Mert megöl. Nem ez biztosan egy másik álom. Ez nem lehet igaz. El sem tudtam búcsúzni a szeretteimtől. Minden reményem elszállt. Már csak annyira tudtam gondolni, hogy az a férfi megerőszakol, aztán megöl. Nem, nem lehet így vége az életemnek. Nem hagyom. Nem szabad feladnom. A telefonom, talán az segít. De nem találtam a zsebembe. Biztosan elejtettem. Mit tehetnék? Semmi nincs körülöttem , csak a fal. Még egy bot sem, vagy valami deszka amivel meg tudnám magam védeni. Egyszerűen nem hittem el hogy ez velem történik. Eddig rengeteg horror filmet láttam, és most úgy érzem mintha én is egy ilyen horror filmbe csöppentem volna. Csak egy baj van. Ez nem csak egy film, hanem a valóság. A szörnyű valóság. Már csak abban reménykedem, hogy Taylor kijutott innen és keresnek engem a rendőrökkel, és a szüleimmel együtt. Aztán hírtelen megint meghallottam hogy jön valaki. Azt hiszem az a férfi fog jönni. Megint olyan lassan nyílt ki az ajtó, mintha az örökkévalóságig nyílna kifelé. És ahogy sejtettem, az a férfi jelent meg. Nagyon féltem, hogy most mit fog velem csinálni.
- Na gyere kislány. Át megyünk egy másik szobába, ahol jobb lesz neked. Csak hogy ne tűnjek olyan kegyetlennek.
- Milyen szobába? És mi megyünk át?
- Nyugalom, oda viszlek ahol tudsz aludni is. Nem vagyok kegyetlen addig, amíg meg nem próbálsz szökni. Rendben?
Én csak bólogattam, nem mertem annyira beszélni. Aztán át vitt egy viszonylag jobb „helyiségbe” ahol volt ágy. Igaz nagyon rossz ágy volt, de legalább van. És végre itt van villany is. Bementem és leültem az ágyra.
- Remélem tudsz egy kicsit pihenni.
- Miért lett hírtelen ilyen kedves?
- Hát tudod, ha látom a lányokon hogy milyenek. Mármint félénkek, vagy bátrabbak. Na szóval a félénkeket áthozom ide, mert tudom hogy nem mernek szökni. A bátrabbakat, vagy akik visszaszájalnak, na azok pedig ott maradnak. Így megy ez.
És megint csak bólintottam. Tényleg ilyen félénknek tűnök?! Pedig tervezem a szökést. Csak még nem tudom hogy csináljam. Ezek szerint nagyon rémült lehet az arcom. De legalább itt jobban tudok gondolkodni.
- Van magának gyereke?
- Persze hogy van. Csak egyiket sem ismerem.
- Értem.
- Pihenj kicsit, nagyon nyúzottnak látszol.
Bólintottam. Ez undorító. Van gyereke és nem ismeri egyiket sem. Teljesen undorító. Most hogy látom, tud kedves is lenni. Talán ezt kihasználhatom. Már is elkezdtem agyalni a szökésen. Aztán megint beugrott az álmom. Ugyanaz az álmom, amikor az elején kedves velem és azt mondja az az alak hogy ne féljek, nem bánt. És csak utána bánt. Már nem értem. Lehet tényleg nem jelent ez semmit sem. Így gyorsan eltereltem a gondolataimat. Tayloron járt az eszem. Most hogy szinte életveszélyben vagyok, annyira hiányzik. Mindenki hiányzik, nagyon. Remélem mindenki jól van. Ha lehetne most egy kívánságom, valószínűleg azt kívánnám hogy láthassam utoljára őket. De ez sajnos nem fog megtörténni. A szökés. Hogy kellene csinálnom. Vagy jobb ha talán meg sem próbálom?! De meg kell próbálnom. Elvégre ha kijutok akkor életben maradok, ha pedig nem úgy is meghalok. Vagy nem tudom. Körbe néztem a szobába, és találtam egy-két dolgot amivel megvédhetem magam. Egy vas rudat találtam, elég nehéz volt. De ha kell akkor jó lesz. Megint egy hang, de ez nem olyan hang volt mint azé a férfié. Valaki szaladgált óvatosan az ajtók között, ha jól hallottam. Az ajtón volt egy kis ablak, kinéztem rajta. Nem hittem el amit látok.
- Taylor. Itt vagyok.
- Végre megvagy.
- Mit csinálsz te itt?
- Szerinted? Próbállak megmenteni ettől a pszichopata állattól.
- De… de hogy találtál meg.
- Majd elmondom, de most sietnünk kell. Hol vannak a kulcsok?
- Nem tudom. Szerintem nála van.
- A fenébe. Most mi legyen?
- Nem tudom. Keress valami szeget, azzal talán kitudod nyitni. Mint a fílmekben.
- Tényleg.
- Siess.
- Na megvan.
- Gyerünk
- Csinálom. –Ez az.
Nem hittem el. Taylor a hősöm?! Na jó ez olyan hercegnősen hangzott. De akkor is. Amikor kinyitotta az ajtót egyből olyan szorosan megöleltem ahogy csak tudtam.
- Jól van. Minden rendben lesz.
- Köszönöm, köszönöm.
- Ne viccelj már. Te is megtetted volna.
- Igen.
- Gyere siessünk.
- Tudod merre jöttél be?
- Azt hiszem, de ne ijedj meg ha eltévedünk. Csak bízz bennem.
- Rendben.
Megfogtuk egymás kezét, és óvatosan lépkedtünk, mert fogalmunk se volt hogy itt van-e az a pasas vagy nincs. Egy másik szobába értünk, ami látszólag valami kínzó szoba lehetett. Vagy nem is tudom. Megkönnyebbültünk, mivel azt hittük hogy nincs itt senki. Aztán hírtelen megjelent a sötétből egy nagy lánccal. Taylor elengedett és neki ment a pasinak. Fogalmam sem volt hogy mit tegyek. Segítenem kell. Nem láttam a közelbe semmi szerszámot, vagy valamit. Megfordultam és ugyanaz a férfi jelent meg előttem. Hogy lehet ez?! Nem hiszem el, Ikrek! Az álmom, a tükör. Minden kitisztult előttem. A kedvesebbik iker, és a félelmetes iker. Megfogott és neki lökött erőteljesen egy oszlopnak. Éreztem hogy vérzik a fejem. Aztán megint megfogott és ráültetett egy székre. Megkötözött, nem voltam teljesen az eszméletemnél, de annyit láttam hogy Taylort kikötötték egy falhoz azzal a lánccal. Kezdtem észhez térni. Láttam hogy Taylort elkezdték verni. És az egyik iker közeledik hozzám.
- Észhez tért.
- Látod, mondtam hogy addig minden rendben, amíg nem szöksz. De mostantól ne ilyen kedvességre számíts. És köszönj el a kis barátodtól.
Nem érdekelt mit mondott. Csak az utolsó mondatra lettem figyelmes „Köszönj el a kis barátodtól” hogy micsoda? Nem lehet. Nem, nem.
- Kérlek…. ne tegyétek. Az én hibám. Ne ő bűnhődjön miattam.
- Már túl késő, kislány. Először megkínozzuk a kis haverod. Aztán itt szépen végignézed a halálát.
- KÉREM NE. –ordítottam.
Mindketten közelebb jöttek.
- Úgy látszik nagyon szereted őt.
- Persze hogy szeretem, a barátom.
Aztán valaki csöngetett. Az életmentő csöngetés. A számra szikszalagot tettek. Én pedig remegtem, és közben zokogtam. Ahogy Taylorra ránéztem, csupa vér a mellkasa, levették róla a felsőt és így kínozzák, nem hiszem el. Ez nem lehet.
- Hé nyugodj meg, jól vagyok.
Mivel nem tudtam beszélni, így csak ránéztem és próbáltam bólogatni.
- Figyelj rám rendben? Próbáld a kezed kiszedni a kötélből. Valahogy próbáld meg, sikerülni fog.
Megint csak bólogattam. Megpróbálom, meg kell próbálnom. Mozgattam a kezem ide-oda. Éreztem hogy a kötél kezd engedni, aztán hírtelen csak kiszakítottam belőle az egyik kezem. Levettem a szalagot, és kikötöttem gyorsan a lábam is. Oda szaladtam Taylorhoz.
- Jól vagy?
- Igen, de oldozz ki gyorsan.
- Rendben.
Nagyon szorosan volt megkötve, de én csak szakítottam. És sikerült kioldoznom. Nem volt idő megölelnünk egymást, futnunk kellett. Beszaladtunk abba a szobába ahonnan kiszabadított.
- Annyira sajnálom.
- Azt sajnálod hogy elkaptak minket?
- Azt hiszem.
- Nyugodj meg. Ki jutunk.
- Rendben.
- Gondolkodjunk. Hova tudnánk bújni?
- Minden épületbe van szellőző. A szokásos módszer.
- Szokásos módszer?
- Hát a filmekben.
- Jó ötlet. Gyere ott feltudsz mászni.
Felemelt és gyorsan felmásztam, utána pedig Taylor is feljött. Egymásra néztünk, és látta Taylor hogy reszketek, nagyon féltem. Olyan helyzetben vagyunk amit sosem képzeltem volna. Úgy értem hogy itt bujkálunk két őrült pasas elől. Taylor közelebb jött és szorosan átkarolt. Megnyugtatott, és már nem annyira remegtem. Aztán alattunk hallottuk hogy nyílik az ajtó. Az egyik iker jött be. Én pedig ismét nagyon elkezdtem félni. Taylor a kezét a számhoz emelte, hogy ne adjak ki hangot és még szorosabban átölelt. Én is a kezemet a számhoz fogtam, hogy még véletlenül se adjak ki hangot.
- Hová a fenébe tűnhettek?
- Hát tesó, őket már fújhatod. Szerintem már rég elmentek.
- Az nem lehet. Ránk küldik a rendőröket.
- Talán most nekünk kellene menni a rendőrök elől.
- Nem megyünk sehová. Itt kell lenniük valahol.
- De tudod mi van? Én már unom ezt. Mindig molesztálod a kiscsajokat. Ezt már nagyon nem élvezem.
- Mi az ki akarsz szállni?
- Igen.
- Hát rajta, menj csak.
- Nem fogok miattad börtönbe kerülni. És megyek is.
El se hittem, az egyik ikertől megszabadultunk. Egy maradt. Amikor kimentek mindketten egymásra néztünk, és elmosolyodtunk. Taylor elvette a kezét. Elkezdett közeledni az arcával. Én pedig csak néztem a szemét és a száját. Nem ez a legjobb hely az „első” csókra, de most már nem utasítom vissza. Amikor éreztem hogy az ajkai már enyémen vannak, megkönnyebbültem. Először csak apró csókokat adtunk egymásnak, aztán már egyre vadabbak lettek. Teljesen elfelejtettük hogy hol vagyunk. Jobb nem is lehetett volna ez a csók. Annyira jól esett. Aztán amikor a dolgok már „vadabbra” fordultak, észbe kaptunk, és abbahagytuk. Annyira jól esett a közelsége, teljesen megnyugtatott. Egymás szemébe néztünk, és csak mosolyogtunk.
- Végre.
- Most gúnyolódsz?
- Dehogy.
- Akkor jó.
- Talán most már lemehetnénk.
- Nem tudom.
- Gyere.
- És ha még itt van?
- Már egyedül van. Azt hiszem el tudok vele bánni.
- Rendben.
Adott még egy puszit, és leemelt a szellőzőből. Nem volt ott senki. De még is jobb ha óvatosak vagyunk. Lassan kimentünk, nem láttunk senkit. Taylor visszaemlékezett hogy merre van a kijárat. Megcéloztuk, és lassan elindultunk. Hallottunk kint valami zajt, amikor közeledtünk a hanghoz felismertük. Ez egy rendőr sziréna. Megörültünk, és elkezdtünk gyorsan kifelé szaladni. Sikeresen kiértünk. De láttuk hogy a rendőr autó nem ide jött. Hanem egy másik házhoz. Elkezdtünk kiabálni, és ugráltunk a rendőrnek hogy vegyen észre minket. Szerencsénk volt, mert megállt és kiszállt a kocsiból. Mi gyorsan oda szaladtunk és elmeséltünk neki mindent. Hívta az erősítést, és addig beülhettünk a kocsiba.
- Minden rendben lesz.
- Tudom.
Aztán Taylor mellkasára hajtottam a fejem. Éreztem hogy a szája a homlokomra tapadt. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam aludni. Úgy hogy csak úgy csináltam. Pár perc múlva már megérkezett az erősítés. Elfogták mindkét ikret. Mi pedig sikeresen túl éltük ezt a „nagy és veszélyes kalandot”.

11 rész

„Töprengtem még kicsit, és aztán hamar elaludtam.”

Reggel későn keltem fel, elaludtam. Kb 10 óra környékén másztam ki az ágyból, és teljesen elfelejtkeztem Taylorról. Gyorsan felvettem valami itthoni cuccot, és lementem. Már mindenki fent volt, Taylorral együtt.
- Ó végre felkelt a kisasszony.
- Bocsi anyu, csak elaludtam.
- Rendben, semmi gond.
- Jól aludtál Taylor?
- Aha, nagyon.
- Akkor okés.
- Kérsz reggelit?
- Persze
Amíg reggeliztünk, nem nagyon beszélgettünk, csak anyukám kérdezősködött a tegnapról. Mindent elmeséltem neki, és közbe Taylor is beleszólt, amikor valamit eltúloztam.
- Fel kellene hívni a szüleimet.
- Ó tényleg, ne haragudj már is felhívom őket. Mond a telefonszámot.
- 046635
- Rendben, akkor felhívom őket.
Amíg anyu beszélt a szüleivel, addig mi is beszélgettünk.
- Meddig szeretnél maradni?
- Hát ha kell már is elmegyek.
- Dehogy, nem úgy értettem. Csak…
- Elmegyünk valahová délután?
- Micsoda?
- Délután nincs kedved menni valahová?
- Hová?
- Nem tudom, mondjuk a moziba.
- Randi?
- Olyasmi.
- Hmm nem is tudom.
- Naa ne kéresd magad.
- Nem kéretem magam – mondtam nevetve.
- Látom hogy el akarsz jönni.
- Már ennyire ismersz?
- Ó szóval igazam van?
- Talán.
- Akkor délután?
- És milyen filmet akarsz megnézni?
- Valami roman….
- Nem romantikázunk.
- Azt hittem a lányok szeretik a romantikát.
- És ez így is van. De mi lenne ha csak ennénk valamit? Nincs nagy kedvem mozizni.
- Nekem az is jó. De lássuk csak, most te hívtál randira?
- Honnan veszed? Csak ajánlottam valamit.
- Aha.
- Mi olyan vicces? –próbáltam komolyan mondani, sikertelenül, mert elnevettem magam.
- Á semmi. Akkor délután mikor?
- Öhm 4 óra? Hol?
- Itt a parknál van egy kis kajálda, vagy étterem féleség, tudod hol van?
- Ó kérlek, nem tudsz olyan helyet mondani amit nem ismerek. Persze hogy ismerem.
- Akkor ott, 4 órakkor.
- Okés. De már menni is akarsz?
- Én nem, de tudod az a szülői aggódás.
- Ja.
- Szeretnéd még ha maradnék?- olyan édesen és huncuton mondta.
- Nem tudom.
- Na Taylor, szóltam a szüleidnek és azt mondták rendben, de jó lenne most már haza menni, azt üzenik.
- Igen, tudom. Nem is akarok a terhükre lenni.
- Nem voltál teher – szóltam közbe.
- Huh megnyugodtam. Na de akkor megyek.
Kikísértem az ajtóba és elbúcsúztunk.
- Szóval akkor délután találkozunk.
- Redben szia.
- Szia.
Adtunk egymás arcára puszit, és elment. Még csak 11 óra volt, és én pedig nagy kedvet kaptam (ismét) a zenéléshez. De mivel most fent volt a szobámba a gitárom, így nem a zeneszobába vettem az irányt, hanem a szobámba. A húgom átjött hozzám, ahogy meghallotta ,hogy énekelek + gitározok. Szerette hallgatni, és én pedig szeretem a közönséget. Plusz már őt is elkezdtem gitárból oktatni. Úgy mint én, ő is nagyon szereti a zenét. Hát látszik hogy tesók vagyunk, és így van ez a bátyámmal is. Bár az ő életébe inkább nagyobb szerepet tölt be a tanulás. Mivel egyszer majd olyan akar lenni mint az apánk. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyen üzleti dolgok, de ha esetleg nem jönne össze ez a zenész karrier, akkor író szeretnék lenni, mondjuk egy divat magazinnál. Vagy esetleg asszisztens. Azt hiszem volt délután 1 amikor befejeztük a zenélgetést, és Stella pedig lement enni. Nekem meg a telefonom csörgött.
- Sziaa végre felvetted a telefont.
- Szia, na mondd.
- Tegnap hazaértél épségbe? Már aggódtam, hívtalak vagy 100-or.
- Ja bocsi, csak lent voltam a konyhába Taylorral.
- Hogy kivel?
- Öhm Taylorral.
- Miről maradtam le?
- Ó semmi olyasmi. Annyi hogy tegnap amikor mentem hazafelé Joe és a haverjai letámadták Taylort, én pedig pont ott voltam. Szegénykémet úgy összeverték hogy alig bírt felállni. De most már sokkal jobban van. És azért aludt itt mert anyukám felajánlotta.
- Állj, ott aludt?
- A vendégszobába.
- Viccelsz velem ugye?
- Nem – már nevettem.
- Te mázlista, még nem is jártok de már ott is aludt. Ej ha.
- Ó teee már megint dili vagy.
- És ma van valami programod?
- Délután Taylorral.
- Na mondom én. És randi?
- Olyasmi.
- Olyasmi? Az vagy nem?
- Az.
- Na.
- Neked van?
- Nem de majd Jace-el elmegyek valahová. És hol lesz a randi?
- Itt a parknál abba a kajáldába.
- Nem moziba visz?
- Nem akartam ma mozizni.
- Ó milyen kis kényes lettél.
- Ez nem is kényes, csak nincs kedvem filmet nézni.
- Aha. Vagy csak nem akarsz közelebb kerülni hozzá.
- Még ezt nem tudom. Tudod hogy kedvelem, de egyenlőre nem tudom hogy akarok-e megint barátot.
- Jaj Taylor nem olyan mint Joe.
- Te ezt honnan veszed?
- Látszik rajta, hogy milyen rendes. Tuti hogy nem kavarna félre.
- Igazából ezért akarom először megismerni, aztán majd meglátom.
- Ezt nem te döntöd el. Az érzések csak úgy jönnek. Ha bele szeretsz jobban és még mindig úgy gondolod hogy „csak barátok”, szerinted visszautasítod majd?
- Kibírom.
- Hát kétlem. Akkor már vele akarsz lenni mindig, meg jaj hát én magyarázok neked. Tudod milyen szerelmesnek lenni.
- Hát de még olyan halálosan szerelmes nem voltam.
- Hidd el hogy egyszer biztos eljön az az úgynevezett „nagy ő”.
- Biztos.
- Na jó, akkor majd holnap dumálunk, lehet hogy átmegyek kicsit. Jó randizgatást. És ne utasítsd vissza ha esetleg megint próbálkozna.
- Meglátom. Gyere nyugodtan, és köszi. Szija
- Szija.
Kicsit megéheztem, de úgy döntöttem hogy most már nem eszek, majd csak a randin. Nem volt kedvem csinálni semmit, így csak tv-zgettem. Aztán pedig csak arra emlékszem hogy 3 óra lett.
- Jaj ne már. Ez az örökös alvás. El fogok késni.
Szóval elaludtam. Gyorsan felkeltem, lezuhanyoztam és felvettem valami kényelmeset, de egyben szépet is. Részletesebben: egy fehér short-ot, és egy pánt nélküli rózsaszín felsőt, topánkával. A hajamat is szépen összefogtam, aztán mire mindennel kész lettem már majdnem 4 óra volt, így gyorsan elindultam. Bár én olyan vagyok, hogy általában mindig kések. Amikor odaértem már Taylor is ott várt. Egy kockás ing, és farmer volt rajta. Jól áll neki az ilyen ing, de nekem jobban tetszenek azok amik kicsit szűkebbek rajta. Amikor meglátott egy nagy mosollyal fogadott.
- Szia, hm milyen csini vagy.
- Szia, hát köszi, te se panaszkodhatsz.
- Szóval akkor, első hivatalos randi.
- Gyakorlatilag második.
- Ja a mozi.
- Bár ne mondtam volna.
- Most miért?
- Kínos volt.
- Ó hát én kifejezetten élveztem.
- Abban biztos voltam.
- Mit csináltál délután?
- Hát punnyadtam, most pedig itt vagyok. Te?
- Dettó.
- Szerintem rendelhetünk. Elég éhes vagyok.
- Oké
Szólt Taylor a pincérnek és kértünk magunknak.
- Mesélhetnél magadról.
- Hát mit szeretnél még tudni? Azt hiszem már mindent elmondtam a bulin.
- Mondjuk hogy milyen pasik jönnek be.
- Ó ne már. Most komolyan?
- Aha.
- Hát jól van. Nincs ideálom, az a lényeg hogy őszinte, hűséges és kedves legyen. Ennyi. És akkor neked milyen csajok jönnek be?
- Igazából nekem sincs ideálom, de a hűség és az őszinteség nekem is nagyon fontos. Én úgy vagyok vele, hogy ha valakivel járok, akkor nem más lányok után szaladgálok, hanem ott vagyok mellette. Nem szoktam csak azért járni egy lánnyal hogy ágyba vigyem, vagy ilyesmi. Olyanokkal járok akik tényleg tetszenek.
- Tényleg?
- Igen.
- Király – és egy nagy mosolyt villantottam.
- De kérdeznék valamit?!
- Mondd.
- Miért nem engedsz magadhoz közelebb?
- Hát tudod, ez a Joe-s dolog megviselt, már mint nagy hatással volt rám. Ha valaki megtetszett és én is neki, és megkérdezte hogy „járunk?” én egyből igent mondtam. Hamar belementem az ilyenekbe, de ezek után már meggondoltabb lettem. Nem szeretnék még egy olyan évet, vagy akár hónapot mint az előző volt. Ezért nem engedlek közelebb. Először meg akarlak ismerni, nem bele ugrani egyből. Aztán majd ha mondjuk komolyra fordulna, és kiderülne hogy te is olyan nőcsábász vagy mint a többi srác, akkor pedig megint ki járna rosszul? Én. Ezt pedig nem akarom.
- Aha, értem. Én nem vagyok olyan srác. Hidd el.
- Még ezt nem tudom.
- Tisztelem a lányokat. Nem vagyok olyan, aki minden hétvégén állat módján berúg, és hány mindenfelé. Amikor először a suliba találkoztunk, emlékszel rá?
- Igen.
- Nem azért mentem oda mert nem tudtam hogy merre van a terem. Hanem amikor megláttalak, azt gondoltam hogy „nekem ez a lány kell”. Olyan, nem is tudom. Furcsa érzés tört rám. Egyből megkérdeztem az itteni haveromtól hogy „ki ez a lány?” ő pedig elmondta azt amit tud rólad. Én meg csak annyit mondtam „wow meg kell ismernem”.
- Tényleg?
- Igen, nem hazudok. Komolyan.
- Hiszek neked. Hát akkor én hadd kérdezzek? Egyből belém szerettél a nélkül hogy megismertél volna?
- Nem, csak tényleg mintha valami mágnes húzott volna oda hozzád. Ezt nem lehet szavakba elmondani. Nem vagyok szerelmes, egyenlőre. De talán az lehetnék.
- Meg volt már az első nagy szerelem?
- Hát még az a nagy szerelem nem, de voltam már szerelmes.
- Kibe?
- A volt barátnőmbe, Liába. 1,5 évig jártunk.
- És mi történt?
- Egyszerűen csak kihűlt a szerelem.
- És ki szakított?
- Közös döntés volt. Barátok maradtunk.
- És máig tartjátok a kapcsolatot?
- Hát a szakítás után 2-3 hétig tartottuk, de utána már nem annyira.
- Mikor volt ez?
- Fél éve.
- Túl vagy rajta?
- Teljesen, mivel a szakításhoz közelegve már akkor csak barátnak tartottam. Tudod, már nem akartam megcsókolni meg ilyesmi.
- Ja értem.
Közben kihozták az ételt, amit rendeltünk és elkezdtünk enni. Közbe nem nagyon beszélgettünk, mert az illetlenség lenne, teli szájjal beszélni. Sokszor egymás szemébe néztünk, és folyton mosolyogtunk. Azok a szemek. Jaj olyan szép barna szemei vannak. És azok a fogak. Csodálom hogy Taylor nem nagy nőcsábász. Vagy is azt mondta, pedig szerintem a fél suli érte van oda. És velem akar randizni. Akkor ez azt jelenti hogy nagyon tetszek neki. Bár erre már rájöttem. Még mindig nem tudom hogy engedjem közeledni hozzám. Jaj bár ne lett volna ez a Joe, már rég együtt lennék Taylorral. Rendes,aranyos, vicces és törődik velem. Amikor mindketten végeztünk, megittuk a kólánkat de még túl korán volt ahhoz hogy hazamenjünk.
- Van kedved sétálni?
- Persze.
- És amúgy mit szeretnél csinálni a jövőre nézve? Oké tudom, hogy hülye kérdés.
- Nem hülye kérdés. De amúgy minden vágyam hogy legyen egy albumom. Imádok énekelni, és zenélni.
- Hű ez azért nem kicsi álom.
- Igen, tudom, de mindent megteszek ezért. Egyenlőre csak suliba járok, aztán majd meglátom merre sodor az élet. De nem mindent a sorsra bízok. És te?
- Hát tudod, ahogy már mondtam már színész vagyok. De nem kaptam olyan nagyobb szerepet még. Ezt pedig folytatni akarom. Igaz mostanában abszolút semmi szerepet nem kaptam, de úgy is a sulit akarom elvégezni először.
- Aha értem. Mibe szerepeltél már?
- Nézted régen a „Mindig nyár” c. sorozatot?
- Nem.
- Akkor láttad a Tucatjával olcsóbb 2-őt esetleg?
- Igen láttam. Á úristen Eliot ugye?
- Igen, a másik nagyobb szerepem pedig a…
- Lávalány és Cápasrác?
- Pontosan. Honnan tudod?
- Láttam azt is. Csak eddig a cápasrácra nem figyeltem fel.
- Aha.
- Édes voltál benne. A kicsi Taylor- mondtam nevetve.
- Jaj ne már. Zavarba hozol.
- Ó tényleg? Azt hittem téged nem lehet zavarba hozni.
- Dehogy nem.
- Jó tudni. Akkor ki is volt az az édes kis srác azon a karate bajnokságon?
- Fejezd be- már nevetett, és elpirult.
- Most miért?
- Csak azt ne mondd hogy ott voltál.
- Nem voltam ott.
- Akkor honnan tudod?
- Te mondtad.
- Ja. Na jó más téma?
- Hány éves is vagy?
- 15. Tényleg nem is tudom hogy te hány éves vagy?
- 14.
- Akkor nem sokat tévedtem.
- Mennyinek néztél?
- 15.
- Hát már nemsokára annyi leszek.
- Nem sokára lesz a szülinapod?
- Hát még majdnem 3 hónap múlva.
- Hát az még messze van.
- Tudom, de már tervezek 1-2 dolgot.
- Mikor lesz?
- Július 30.
- Pont nyár közepén.
- Hát úgy is mondhatjuk.
- Mit tervezel?
- Egy bulit.
- Nagyot?
- Még nem tudom.
- Meghívsz?
- Háát nem is tudom.
- Oké.
- Ott leszel nyugi.
- Tudom.
- Milyen magabiztos lettél.
- Azért már kicsit megismertelek.
- Hogy milyen vagyok? Á nyugi az életem 10%-áról tudsz kb.
- Az nagyon kevés. De remélem megismerhetem azt a 90%-ot.
- Kevés bizony. Hát majd meglátom.
Valahogy messze elkeveredtünk, egy ismeretlen helyre. Errefelé még sosem jártam. Pedig azt hittem hogy már ismerem ezt a környéket. Félelmetes egy hely volt. És fura emberek ültek egy padon. Bámultak ránk, mint akik még nem láttak embert. Őszintén kezdett megijeszteni.
- Hé tudod merre vagyunk?
- 1 hete lakom itt, szerinted tudom?
- Jó mert én sem tudom.
- Most viccelsz velem?
- Nem viccelek.
- Forduljunk vissza.
De már fogalmunk se volt merre volt a visszaút.
- Kezdek félni ezen a helyen.
- Nyugi, ezek is csak emberek.
- Azt látom. De fura és félelmetes emberek.
- Kijutunk majd innen nyugi.
- Remélem.
- Fogd meg a kezem.
- Mi?
- Gyerünk, ne kényeskedj. Fogd meg a kezem.
- Miért?
- Hogy ne veszítsük el egymást.
- Rendben.
Olyan meleg, és puha volt a keze. Jól esett a közelsége. És biztonságban éreztem magam mellette. De még mindig nem tudtuk hogy merre vagyunk.
- Van nálad telefon?
- De hülye vagyok. Hát persze a telefon. Már is felhívom a szüleimet.
- Rendben, állj meg itt mindjárt visszajövök.
- Hová mész?
- Csak ott látok egy viszonylag nem rémisztő nőt, megkérdezem tőle hogy mi ez a hely?!
- Rendben.
Amíg Taylor elment, elővettem a telefonom és próbáltam felhívni a szüleimet.
- A francba, nincs térerő.
Aztán hírtelen valaki hátulról lefogta a kezemet, és a számat. Próbáltam sikítani, hogy meghallja Taylor. De nem sikerült. Rettenetesen megrémültem. Elraboltak. Valami pszichopata elvitt és Taylor pedig nem látta. Most mit csináljak? Valami büdös rongyot tett a szám elé. És már csak annyit éreztem hogy elborulok mint egy létra.