Kampány

Szijasztok:D Most mással jöttem! Carly, az Emlékeimet Keresve című blog írója indított egy kampányt, miszerint vannak erőszakos írók, akik folyton azt akarják, hogy kommenteljünk. Ezzel én is egyetértek, azért is írtam ki, hiszen én is láttam már olyan blogot ahol azzal "fenyegetnek", hogy x meg y komment után rakják fel az új részt. Szerintem ez egy nagy baromság, már bocsi a csúnya kifejezésért. Hiszen aki szeret írni, az úgyis ír akármennyi olvasója van, aki meg nem az ne is írjon akkor. Én is úgy kezdtem, hogy alig 2-3 olvasóm volt, de megmondom őszintén nem zavart, és nem vették el a kedvemet az írástól. Sőt... még több történet íródott meg bennem és egyre több ötleteim vannak, amiket nagyon szeretnék papírra vetni majd. És ezzel az erőszakos írókkal is úgy vagyok, hogy ha látok ilyet, akkor bele se kezdek a történetébe, mert én személy szerint nagyon nem szeretem az ilyen embereket és így a történeteiket sem szeretem olvasni. Szerencsére nem állok kapcsolatba jelenleg ilyen íróval (kal), akivel pedig kapcsolatba voltam, azzal már rég nem vagyok. A lényeg, hogy próbáljunk meg együtt kampányolni az ilyen bloggerek ellen. Nyugodtan kitehetitek a saját blogotokra és ti is elmondhatjátok a véleményeteket :D

Szandra Burke's life 63 rész

Szijasztok!! Először is nagyon sok boldog szülinapot a mi Taylorunknak. Tök fura, hogy már 19:/:/ És ő az az első olyan sztár akit már több mint 1,5 éve imádok!! Nah de a lényeg, hogy meghoztam nektek a frisst:D Remélem tetszeni fog! Jó olvasást puszi


Másnap Lauren hangjára keltem fel.

- Szandra, gyere, kelj lassan, mert megyünk reggelizni, aztán pedig indultok a próbára – rázogatott óvatosan.
- Rendben – nyögdécseltem kómásan.


Lassan feltápászkodtam, s pár percig az ágy szélén üldögélve bambultam magam elé, míg kicsit magamhoz térek. Persze, ahogy hallottam fél álmomban, Lauren jól szórakozott rajtam a kis kuncogásaiból ítélve, mert, ahogy ismerem magam, ilyenkor olyan képet vágok, mint aki azt se tudja, hol van. Miután félig-meddig magamhoz tértem, elvánszorogtam a táskámig, ahonnan kivettem a reggeli teendőkhöz szükséges dolgaimat, majd a fürdőbe lépve, elvégeztem azokat.

- Milyen idő van kint? – kérdeztem Laurenhez fordulva, amint kiléptem a fürdőből, immár jobb állapotban.
- Hát… annyira nincs hideg, de L.A-hez viszonyítva hideg van – vonta meg a vállát.
- Jól van – mentem ismét a táskámhoz.


Gondolkodás nélkül előkaptam egy farmert és egy egyszerű szürke felsőt és átöltöztem, majd Lauren-t követve indultunk az ebédlő felé, ahol már az asztal ismét tele volt mindenféle finom reggelivel.

- Jó reggelt álomszuszék – mosolygott rám anyukám.
- Jó reggelt – mondtam két nyújtózkodás közepette.


Mindenkinek köszöntem, majd az asztalhoz ülve, el is kezdtük a reggelit. Bár én még nem is voltam éhes, de azért tömtem magamba egy kis ennivalót. A reggeli közben nem mindenki volt olyan élénk, mint tegnap este, de nem is meglepetés, hiszen a sok álmos fejből kivehető volt, hogy nem rég keltek velem együtt. A reggeli után visszamentem a szobába, felhúztam egy tornacipőt, felvettem a bőrdzsekimet, és, hogy védjem a torkomat, a nyakam köré tekertem egy sálat, majd Michaellel és a bandával, elköszöntünk a többiektől és indultunk a próbára. Nem izgultam most különösebben. Teljesen nyugodt voltam. Az eszemben inkább a mai este és Taylor járt. Taylor! – mosolyodtam el – Az én édes Taylorom. Vajon mit csinál most? Oh, hát persze. Biztosan már Debi nyúzza, hogy menjen vele vásárolni a mai estére. Ahogy elképzeltem milyen képet vág, amikor az imádott anyukája hurcolássza magával ide-oda, a bevásárló központban magamban elkuncogtam magam, mire a többiek is rám mosolyogtak, félig értetlen fejjel. Vagy az is lehet, hogy talán még alszik. Áh, kétlem. Ő nem olyan hétalvó, mint én. Maximum, ha sokáig volt fent. Na, és itt van a mai este. Kész rejtély számomra. Bár nem számítok olyan nagy bulira, hiszen általában az ilyen puccos esték nekem mind unalmasan telnek. Lauren eddig mindig fogott magának egy helyes vagy épp csak neki helyes pasast, akivel el tudott beszélgetni, de én általában sosem élvezem az ilyeneket. Még ha jó zene lenne, akkor azt mondanám, hogy elmegy, de áh… inkább, no comment. Nem várok sok jót. Mondjuk most a család is itt lesz, persze Stellán kívül, hiszen ő még kicsi az ilyenekhez, de esetleg még Nick az utolsó reményem, hacsak ő is le nem lép valami lánnyal. Majd elválik. Mire feleszméltem, már meg is érkeztünk a stúdió helyszínére, majd a már megszokott fotós hadsereggel siettünk be az épületbe, ahol kedvesen fogadtak az ott lévő emberek. Amíg Luke és a többiek beszerelik a szükséges hangszereket, addig én és Michael egy kedves és szimpatikus férfival kezdtünk el társalogni egy kapucsínó kíséretében. Jobban mondva, csak Michael és ő társalogtak, inkább én csak némán hallgattam őket. Miután intett nekem Luke, hogy készen vannak, udvariasan szóltam közbe Michaelnek, majd a bólintására oda siettem a többiekhez, fel a színpadra és egy kis hangolás után, bele is kezdtünk a próbába.

Minden jól ment, össz-vissz kétszer kellett elpróbálni a dalt, amivel készülünk, majd ahogy visszaértem Michael-höz, immár a műsor szerkesztőivel ácsorogtak ott rám várva. Elmagyarázták a műsor menetét, és, hogy mikor kell bemennem, illetve, hogy a műsor kezdése előtt hányra kell ott lennünk, majd egy gyors búcsúzást követően, visszaszálltunk az autóba, és indultunk a szállodába.

Amikor visszaértünk egyből felmentünk, ahol meglepetésemre mindenki a tv előtt gubbasztott a luxus nappaliban. A reggeli kómás kelésem ellenére, immár egy picit fel voltam pörögve és semmi kedvem nem volt itt üldögélni egész délután, ezért eldöntöttem, hogy felrázom a többieket is.

- Mi ez a lazulás itt kérem?! – mondtam kuncogva, ahogy bentebb mentem – New Yorkban vagyunk, nem Chichago-ban. Na, gyerünk. Menjünk kirándulni valahová – tettem csípőre a kezem. Erre mindenki összenézett, majd értetlenkedve nyitotta szóra apukám a száját.
- Reggel még alig láttál, már meg kirándulni akarsz? – hökkent meg.
- Az reggel volt – vontam meg a vállam.
- Mi megyünk veled – szólalt meg a hátam mögött a drága bandám.
- Helyes – mosolyogtam rájuk – még valaki?!
- Hülye vagy?! Jó, hogy megyek – állt mellém Lauren fülig érő szájjal.
- Én is megyek – állt fel Nick.
- Én is mehetek? – szólalt meg Stella, a szüleinket fürkészve.
- Hát… akkor Tomot vigyétek magatokkal – néztünk rá.
- Azért vagyok – állt fel mosolyogva.
- Akkor esetleg még valaki?! – tettem fel a kérdést-önmagamat ismételve.


Erre már senki nem válaszolt, így megvontam a vállam majd egy „Akkor majd jövünkkel” el is köszöntünk a bent maradtakkal. Igazából nem is bántam, hogy a felnőttek nem jönnek, hiszen akkor az lett volna, hogy „vigyázz erre meg vigyázz arra” stb… Tomot, a testőrömet pedig nagyon bírjuk. Jó fej és jól elvagyunk vele. Mivel tényleg nem volt annyira hideg, mint, ahogy Michael mondta, így közösen eldöntve, arra jutottunk, hogy inkább sétálunk. A szállodától elindulva, jártuk végig az utcákat, ami most is tele volt mindenhol és szokás szerint, rengetegen bámultak meg minket illetve sok nagyon aranyos rajongó félénken jött oda hozzánk, fotót vagy épp csak egy aláírást kérni. Persze én teljesítettem a kívánságukat, hiszen ez a legkevesebb. Sokkal többel tartozok nekik, mint hinnék. Közben sokat nevettünk és hülyéskedtünk, kötekedtünk egymással illetve hecceltük egyik-másik embert. Viszont egyszer valahogy az esti bálra terelődött a téma és Lauren valami olyat mondott, ami belefagyott az eszmémbe.

- Szerintem nem fogsz te ma unatkozni – nézett rám huncutul mosolyogva.
- Ezt hogy érted? – szökött fel az égbe a szemöldököm.
- Áh, sehogy, sehogy – legyintett ezzel elintézve a dolgot.


Nekem persze nem ment ki a fejemből ez. Biztos, hogy utalhatott valamire. Azért ennyire már ismerem. Nagyon furdalta a kíváncsiságomat. De tudtam, hogy úgy sem tudok semmit sem kiszedni belőle, ezért nem is próbálkoztam tovább. A séta további részében ismét nagyok voltak a röhögő görcsök, főleg nálam, bár néha-néha még mindig elkalandoztak a gondolataim Lauren mondata után. Nagyon jól telt el a délután, majd időben visszamentünk a szállodába és a műsorra kezdtünk el összepakolni, amikor ismét az eszembe vágott az a mondat.

- Hé, Lauren – néztem rá mosolyogva – mire céloztál, amikor azt mondtad, hogy nem fogok unatkozni?
- Áh, tényleg semmire. Csak van egy jó megérzésem. Nem tudom – vonta meg a vállát mosolyogva.
- Rendben – vontam meg a vállam, így tényleg elintézve a dolgot.


Pedig már csillant fel bennem valami remény, de úgy tűnik, hogy még sem lesz semmi. Eloszlatva végleg ezeket a gondolatokat, a kikészített ruha szettet, ami egy fekete szűk farmer, egy mintás fehér felső, 2 db kiegészítő övvel, egy kényelmes fellépő csizma és különlegességként egy rózsaszín divatos sapkát vettem fel. Gyorsan átöltöztem és gondolva arra, hogy a műsor előtt úgy is megcsinálják a hajam és ki is sminkelnek, csak igazítottam rajtuk egy picit aztán indulásra készen álltam. Néhány perc múlva, már mindenki kész volt, majd lassan elindultunk és az autóba bevágódva, már mentünk is.

Az út közben már végre kezdtem izgatott lenni. Kíváncsi voltam már, hogy milyen lesz élő műsorban lenni, ugyanis még nem sikerült eddig ezt megtenni. Meg persze biztos a hangulat is jó lesz. Ahogy odaértünk, már rajongók és fotósok ezrei várták, hogy kiszálljak az autóból. Erre sem kellett sokat várniuk, hiszen nekem is picit már sietnem kellett, de, hogy ne okozzak csalódást a rajongóknak, ismét meg álltam néhány fotó és aláírás erejéig, majd Tommal a hátam mögött bementünk, ahol már mindenki ide-oda sétálgatott. Látszólag minden rendben volt, így nem strapáltam magam. Michael vezetésével, már is bementem a sminkeshez, s egyből egyszerre 4 kéz kezdett el rajtam dolgozni. A fodrász illetve a sminkes is. Közben a kezembe vettem a műsor menetét, amit külön nekem is kinyomtattak, és elkezdtem olvasgatni, nehogy valamit még elrontsak. Miközben olvasgattam, hírtelen a zsebemben kezdett el a telefonom rezegni, majd egy mosollyal az arcomon gyorsan a fülemhez kaptam.

- Szia – szóltam bele lágyan, Taylor hangjára várva.
- Szia, szépségem! - mosolygott bele – na, mi a helyzet?
- Épp a sminkes és a fodrász kezei közt ülök – kuncogtam.
- Oh – nevetett fel ő is.
- És veled? Mit csináltál ma?
- Semmi különös. Anyunak segítettem díszíteni, meg még ezt-azt. Gondolom neked izgalmasabban telt a nap.
- Hát… voltunk próbán, aztán meg kimentünk sétálni, most meg itt vagyok – vontam meg a vállam – de jó nap volt. Már csak a bálon legyek túl, meg a műsoron. De főleg a bálon.
- Mi bajod van a bálokkal? – kuncogott.
- Semmi bajom nincs velük, de miért pont szilveszterkor kell ilyen puccos izére mennem. Meg a legtöbb ilyen unalmas. Nem nekem való.
- Hátha megváltozik a véleményed ma – nevetett még mindig.
- Neked legyen igazad.
- Szandra! – szóltak hírtelen az ajtóból.
- Ne haragudj, de most mennem kell. Szerintem most fognak „bekábelezni” – macskakörmöztem a kezemmel.
- Persze, menj csak – mosolygott – Jó szórakozást neked.
- Remélem, meglesz, legalább a műsorban – kuncogtam – neked is. Te biztos jól fogod magad érezni.
- Reméljük. Na, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Mielőtt felálltam volna, gyorsan megnéztem magam a tükörbe, hogy mit kreáltak, és elégedetten mentem ki a színfalak mögé. Ahogy kiléptem, jól sejtettem, hogy a „bekábelezés jön”, ugyanis két kedvesnek tűnő fickó jött oda hozzám és kezdte rám rakosgatni a már meg szokott dolgokat. Miután végeztek már épp, hogy ment a műsor. Pont Jordin Sparks volt a színpadon, amit én mosolyogva néztem végig, hiszen nagyon szeretem, ahogy énekel és kedves csajszinak tartom, bár valahogy még sem sikerült a színfalak mögött találkoznom vele. Majd még gyorsan meginterjúvolták Jordin-t és végre egy rövid felkonferálás után, mi állhattunk az előbb említett színpadra. Bevallom már izgultam is, nehogy elrontsak valamit az élő showban. Elessek, vagy elfelejtsem a szöveget… jajj még az kéne. Felálltunk a színpadra és Luke már is belekezdett a dalba, amit második slágeremként tudhatok maga mögött.

Szerencsére nem rontottam semmit, és a hangulat is egyre jobb lett a dal alatt. Mindünk feloldódott kellő képpen, és miután megkaptuk a tapsvihart a stúdióból, a bandám társaságában léptünk oda a műsorvezetőhöz, aki szintén kitörő örömmel és kedvességgel fogadott minket. A gyors interjú után, már következett is az utánunk jövő fellépő, aki szintén egy új híresség, Bruno Mars személyében. Személy szerint én imádom ezt a fickót. Annyira jó hangja van és tehetséges. Mosolyogva figyeltem, ahogy előadja a „The first time” című dalát, amit persze szintén nagyon szeretek. Nem találkoztam még vele, de úgy tűnik, hogy most végre sikerül. Mosolyogva néztem végig az előadását, majd ő is oda lépett hozzánk és őt is meginterjúvolta a műsorvezető. Innentől már csak nagyrészt az ez évben történtekről beszélgettünk. Én is elmeséltem, az élményeimet, és, hogy mennyi jó is történt velem. Persze szóba került a magán élet is, de könnyen ki furakodtam magam belőle. Tapasztalat. Szóba került az év elején történt Haiti földrengés, aminek a segítésén természetesen én is részt vettem. A politikát is felhozták, aminek nem igazán örültem, hiszen nem szeretem, ha valaki politizál. Igazából úgy vagyok ezzel, hogy oké Obama lett az elnök, mindenki őt akarta és itt vége a tudománynak. Reklámként beszéltem még a hamarosan kijövő albumomról és a turnéról is, na meg persze elmondtam, hogy várhatnak egy klipet, amit majd csak ezek után kezdünk forgatni. Jól elbeszéltük az időt és a műsor is színes volt, ráadásul a hangulat is nagyon adta magát. Éjfélhez közeledve a műsor menete szerint ki kell mennünk a tűzijátékra, na és persze a himnuszra, így gyorsan magamra kaptam a kabátomat és immár a családommal, illetve a műsorban szerepelt vendégekkel álltunk kint. Már nagyon izgatott voltam. Alig vártam, hogy átlépjünk a következő évbe. Lauren szintén mellettem állva, ugrándozott izgatottan. Aztán pár perc múlva elkezdett mindenki visszaszámolni, s e-közben a stáb tagok illetve a műsorvezető osztott ki 1-1 pohár pezsgőt, amiből én is és a családom is kapott. Majd a himnusz elkezdődésével mindenki csöndben adta át a tiszteletet az újévnek.

A himnusz utolsó másodperceiben már lehetett hallani a pezsgők robbanását és a sikítozásokat, majd ahogy véget ért, mindenhol konfetti gépek kezdtek el lövöldözni, mi pedig átadva magunkat a mulatságnak és az örömnek, szintén elkezdtünk sikítozni és ugrándozni. Az első, akihez odafordultam az természetesen a mellettem álló mostani legjobb barátnőm, Lauren és fülig érő mosollyal ölelgettük egymást Boldog Új évet kívánva. Majd sorban a családtagjaimon, a bandán, Michael-ön és egyszerűen mindenkin végig mentem ugyanígy ujjongva. Aztán az ismeretlen, de kedves emberkékhez is odamentem. Már csak Taylor hiányzott és az az eszméletlen új évi csókja. Sajnáltam, hogy nincs itt, vagy is, hogy én nem vagyok ott... na, jó a lényeg akkor is az lenne, hogy vele lennék. Úgy megölelgettem volna. Az első szilveszterünk lenne együtt. Na, de bízok abban, hogy nem az utolsó. Ezen elmélkedésemből a tűzijáték első robbanása zökkentett ki. Mindig is szerettem a tűzijátékot, szerintem olyan szép. Most is így volt. Bár New York-tól mit is vártam. A sokáig tartó tűzijáték után, visszamentünk a stúdióba, ahol gyorsan bekaptunk valamit, mivel nekem már személy szerint majd kilyukadt a gyomrom, majd megköszönve a stáb tagok munkáját, elköszöntünk rövid időre tőlük és elindultunk a szállodába, a bálra készülődni.

Amikor oda értünk egyből felmentünk a lakosztályba, ahol már várt az anyukám által bérelt fodrász és sminkes. Bár nem értettem miért bérelt, amikor van saját. De mivel én úgy döntöttem, hogy lefürdök, így először anyukámat és Lauren-t vették kezelésbe. Pár perc alatt lezuhanyoztam, ügyelve arra, hogy a hajam ne legyen vizes. Majd gyorsan megtörölköztem és a kikészített fehéres-rózsaszín ruhába belebújtam és látva, hogy kész lett anyukám, elfoglaltam a helyét a székben és már hozzá is kezdtek a hajamhoz illetve a sminkemhez. A sminkkel nem sokat kellett bíbelődni, hiszen az nagyon tetszett, amit a stúdióban kreáltak, így csak javítottak rajta. Viszont a hajammal kicsit többet kellett foglalkozni, hiszen egy bálra azért illik illő frizurával menni. Alul feltűzte, oldalt pedig lazán kieresztett néhány hullámos tincsemet, majd még rakott bele néhány kiegészítő csatot és kész is volt. Rakott rá még egy kis lakkot, hogy tartsa, majd felhúztam a ruhához vásárolt cipőt és az álarcot, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, felkaptam a retikülöm és a kabátomat, majd látva, hogy már csak rám várnak, végre elégedett arcok kíséretében indultunk el. Meg kell hagyni, mindenki nagyon elegáns és szép volt. Bár az álarccal még mindig nem voltam kibékülve. Arra jó, hogy valakit úgy ismerjenek meg, hogy közbe nem látják az arcát. Csak remélni tudtam, hogy a bálon senkit nem fogok össze keverni. Lassan lesétáltunk az autóhoz, majd ahogy behuppantunk már indultunk is. Út közben nem igazán beszélgettem. Inkább Los Angelesben járt az eszem. Biztosan jól szórakoznak oda haza. Legszívesebben mindenkit felhívtam volna sorban, de minél hamarabb ott vagyok a bálon, annál hamarabb elmehetek.

Amikor odaértünk, a fotósok ismét letámadtak, de ezúttal számítottam rájuk, hiszen minden ilyen eseményen ott lebzselnek. Kiszálltunk mindannyian és néhány kép erejéig kint maradtunk, majd besiettünk a hideg elől. Amint beértünk, leadtuk a kabátunkat és elvegyültünk a többi öltönyös és estéi ruhás emberke között. Ahogy gondoltam, a zene dög unalom volt, mindenki csak beszélgetett, semmi tánc, csak itt-ott lassúzott valaki. Laurennel egymásra néztünk elhúzott szájjal, majd a pincértől elvettünk egy kis innivalót és unalom űzésként azt kezdtük el kortyolgatni. Néhány perc múlva Laurennek megakadt a szeme egy igen elegáns fickón, majd rám nézett azzal a kérlelő pillantásával.

- Menj csak! – biccentettem a pasi felé, akit kinézett magának.


Fülig érő mosollyal indult el. Már meg szoktam ezt tőle. Mindig kinéz valakit magának. De ez persze nem gond. Nem fogom magamhoz kötni vagy ilyesmi. Viszont így már csak egyedül ácsingóztam ott. A szüleim beszélgetnek valami idősebb emberrel, Nick-et már nem is láttam a teremben, Michael pedig szintén elvonult a terem valamelyik sarkába. „De, jó” – gondoltam magamban semlegesen. Így csak nézelődtem, körbe és iszogattam az italomat. Bár igazából az érdekelt, hogy mikor léphetek le innen végre.


- Szia. Zavarlak? – hallottam meg egy idegen hangot mellőlem.


Értetlenül oda fordultam, majd néhány másodperc alatt végigpásztáztam a srácot, végül egy fél mosollyal az arcomon visszaköszöntem.

- Szia, nem zavarsz – mosolyodtam el.
- Még nem volt alkalmam hivatalosan is bemutatkozni, de már a műsorban találkoztunk – mosolygott az álarc alatt.
- Öhm…. – néztem rá értetlenül.
- Bruno Mars.
- Oh, ne haragudj. Csak az álarc miatt nem ismertelek fel – húztam el a szám bocsánat kérően.
- Semmi gond – mosolyodott el.
- Oh. Én pedig Szandra Burke – fogtam vele kezet – örülök, hogy megismertelek.
- Én is. Jó voltál a műsorban.
- Köszi. Te is.
- A szüleiddel vagy itt?
- Igen, velük is. Meg egy barátnőmmel meg persze a menedzseremmel.
- Ühüm, értem. Egyébként nem baj, hogy ide jöttem?
- Dehogy – legyintettem – legalább nem unatkozok.
- Ja. Elég uncsi egy ilyen bál – húzta el a száját.
- Nekem mondod – értettem vele egyet – szívesebben lennék Los Angelesben a barátommal.
- Hát én is így vagyok vele. Csak én a barátnőmmel – mosolygott.
- Oh, van barátnőd? – mosolyodtam el.
- Igen – bólogatott – csak nem tudott eljönni. Meg, hogy őszinte legyek nem szívesen keverem bele ebbe az őrült világba.
- Igaz – bólogattam én is – amúgy meg kell dicsérnem a hangodat, nagyon szép. Legalábbis én odáig vagyok érte – vallottam be picit elpirulva.
- Köszi – mosolygott.
- Nincs mit.


Jól elbeszélgettem Bruno-val. Nagyon aranyos pasi és az a legjobb, hogy tényleg csak barátilag jött oda hozzám, ami egyben kedves is tőle, hiszen nem is ismertük eddig egymást és ő csak úgy idejött. Leginkább a munkáról beszélgettünk, mivel szerintem egyikünk sem akarta a másiknak csak úgy kiteregetni a magán életét. Elég jól elvoltunk, még nevettünk is. Fél óra beszélgetés után, a sok üdítőtől már ki kellett mennem a mosdóba, így gyorsan elnézést kértem és elvonultam a mellék helységbe. Miután végeztem, zsörtölődve indultam vissza, mivel a bénaságomnak hála lefröcsköltem magam véletlenül vízzel a kézmosásnál. Viszont ahogy kiléptem az ajtón, hírtelen egy kéz szorosan a számra tapadt, majd a derekamon körbe is megéreztem a másik kezet és a folyosói falhoz vetődve, a szívem félelmet érezve kezdett el száguldozni a mellkasomban. Nagyon megijedtem. Nem mertem mozdulni sem, hiszen fogalmam sem volt, hogy kivel állok szembe, mivel a hátam mögött fogott le. Az elmémet a régi emlékek öntötték el. Nem akartam megint olyan helyzetbe kerülni. Persze csak velem történnek ilyenek… engem találnak meg… a bűnözők. Bűnözők – mondtam még egyszer magamban. Egyre jobban féltem, már majdnem csak pánikoltam. De próbáltam meg tartani a hideg véremet és nem elveszteni a fejemet. Hírtelen éreztem egy közeledő arcot a fülemhez, mire már a lábam is remegésbe kezdett. Hogy fogok én most innen kijutni?! – kérdeztem magamban nagyot nyelve.

- Hé, ne félj! Csak én vagyok – hallottam meg az ismerős hangot…

Szandra Burke's life 62 rész

Másnap reggel pihentem nyitottam fel a pilláimat. Bevallom már izgatott voltam a New Yorki út miatt. Utoljára a turnémon jártam New Yorkban, és akkor is nagyon jó volt. Gyönyörű este a város. Egyetlen egy hibája van, az, hogy a legfőbb utakon illetve járdákon akkora tömeg van, hogy szerintem egy kis szál ropi sem fér el közöttük. Viszont semmi pénzért nem laknék New Yorkban. Itt is, L.A-ben vannak, olyan helyek ahol nagyon sok ember van egyszerre, de azért itt nyugisabb minden, meg persze az állandó jó idő is közrejátszik az imádatomhoz. Miután elgondolkodtam ezen, első dolgom az idő felfedezése volt, s a telefonomért nyúlva megállapítottam, hogy már majdnem csak 11 óra. Hogy aludhatok ilyen sokat? – tettem fel magamban a kérdést. Hiszen körülbelül 10, esetleg fél11 lehetett, amikor elaludtam. Lehet erre tényleg csak az a megfelelő válasz, hogy hét alvó vagyok. Nehéz lesz majd átállni a korán keléshez, hiszen az ünnepek után, be fog indulni a munka. Jön a klipforgatás, promó képek, a turné további szervezése, és persze nem utolsó sorban még fel kell venni a bónus dalt, persze ha Jasonnek tetszik. Meg még ki tudja, mi jön közbe – gondolkodtam el mindezen. De igazából nem is bánom, ha végre megint beindul az életem. Mondjuk így sem unalmas, de jobb az, ha tudom azt csinálni, amit szeretek. Az elmélkedéseimből feleszmélve, Taylorra gondolva, hogy talán bármelyik percben betoppanhat, kiugrottam az ágyból, majd a fürdőbe mentem, ahol elvégeztem a szokásosakat. Ezek után a gardróbból gyorsan elővettem egy itthoni kék melegítő alsót és egy fehér atlétát és végül még gyorsan lófarokba fogtam a hajam, majd a gyomrom korgó hangjára, lementem enni valamit.

- Szia – köszöntem Nicknek, aki szintén épp reggelizett – a többiek? – húztam fel a szemöldököm az üres konyhán körbe nézve.
- Fent vannak… gondolom, New Yorkra pakolnak befelé – vonta meg a vállát.
- Ja. Te bepakoltál már?
- Mindenki úgy csinál, mintha 1 hétre mennénk, közbe meg egy napra – forgatta a szemét – nem sok mindent kell bepakolni, úgy, hogy majd nem sokára hozzá kezdek – mondta semlegesen, mire kezdtem aggódni, hiszen ritkán láthatom ilyennek.
- Mi van veled?! Tök rossz kedved van – ráncoltam a homlokom, s közbe csináltam magamnak reggelit.
- Áh, semmi – húzta el a száját.
- Mondhatod nyugodtan.
- Nem tudom… csak nincs sok kedvem New Yorkba menni.
- Nekem nem hazudhatsz! Imádsz utazni. Nem hiszem el, hogy nem akarsz NY-be jönni – ültem le vele szembe, s kezdtem falatozgatni.
- Jól van – vonta meg a vállát – lány van az ügyben.
- Szinte sejtettem. Milyen lány?
- Rachel a neve. Nem olyan régóta ismerem és az elején tetszett is meg minden, csak mióta tudja, hogy te vagy a húgom, folyton rólad kérdezget, ezért most bizonytalan vagyok – magyarázta s hajtotta le a fejét.
- Úgy érted, félsz attól, hogy miattam van-e veled vagy tényleg tetszel-e neki?
- Pontosan – bólogatott szomorú szemekkel.
- Hm… hát derítsd ki valahogy – vontam meg a vállam.
- De, hogy?
- Nem tudom… mondjuk, udvarolgass neki meg ilyenek, és ha látod rajta, hogy értékeli, akkor biztosan érdekled, de ha nem akkor… nem – húztam el a szám – félsz attól, hogy kihasznál, igaz? – eszméltem fel a tényleges érzésére.
- Ühüm – bólogatott.
- Pocsék tesó vagyok – ingattam a fejem.
- Nehogy már magadat okold! – horkant fel – sajnos vannak ilyenek. Csak az a szerencsém, hogy nem gabalyodtam bele ebbe a lányba – húzta fél mosolyra a száját – nem tehetsz róla.
- Nem haragszol rám? – néztem rá aggodalmasan.
- Ne viccelj már. Hiszen a húgom vagy. Meg amúgy sincs miért haragudnom rád – legyintett s állt fel tárt karokkal – na, gyere ide – mosolygott.


Erre én is fülig érő mosollyal, öleltem meg. Jól esett ez a kis „tesói” ölelés. Azért sajnálom Nicket, hiszen elég rossz érzés, ha ilyennel találkozik az ember. De biztosan majd lesz egy olyan lány, akit tényleg mellé rendelt a sors. Kibújva az öleléséből, gyorsan még bekapkodtam néhány falatot, majd a szobámba felmentem, hogy én is elkezdjek pakolni. Előtte a hifimet bekapcsoltam, hogy azért legyen némi zene is, majd Michael szavaira gondolva, a melegebb ruháimat kezdtem bepakolni az úti táskámba. A pakolás közepette, hírtelen egy kopogásra kaptam az ajtó felé a fejem, s elmosolyodva néztem Taylorra, ahogy áll az ajtóban.

- Szia – mosolyogtam s mentem oda megölelni.
- Szia – mosolygott vissza.
- Anyu engedett be? – indultam vissza a választott ruhákhoz, s közben pakoltam befelé.
- Ühüm – bólogatott és ült le az ágyam szélére.
- Nem baj, hogy még pakolgatok? – néztem rá.
- Dehogy is. Csináld nyugodtan – mosolygott.
- Nem rég keltem, úgy, hogy… - vontam meg a vállam – szólj, majd ha untatlak – kuncogtam el magam.
- Te? – húzta fel a szemöldökét – te sosem untatsz – vonta meg a vállát.
- Oh, akkor okés – kuncogtam el a végét.
- Amúgy lent találkoztam Nickel, de elég… fura volt. Mi van vele? – ráncolta a homlokát.
- Csaj ügy. Épp ma beszélgettem vele. Azt mondja, hogy lehet, kihasználja az a csajszi azért, mert én vagyok a húga. Ettől meg tök rosszul érzem magam – húztam el a szám.
- Oh, értem – nézett együtt érzően – de ne okold magad e-miatt.
- Persze – forgattam a szemem – a baj, hogy mindent a szívemre veszek – vontam meg a vállam.


Erre csak egy fél mosoly kúszott fel Tay arcára.

- És, mi a helyzet az otthoniakkal? – váltottam témát.
- Semmi, megvannak – mosolyodott el – amúgy mikor is lesz Ryannek a bulija?
- Öhm… nem tudom. Az sem biztos, hogy elmegyek. Bár kíváncsi vagyok a rejtélyes barátnőjére. És… ha elmegyek, jössz velem? – rebegtettem felé a pilláimat.
- Persze. De szerintem kicsit talán kínos lesz… - húzta el a száját.
- Nem lesz. Jó fej srác. Lehet még a végén haverok is lesztek – mosolyodtam el.
- A jövő kérdése. Bár mindig is hálás leszek azért, hogy ott volt veled a nehéz időszakban – rogyott le a mosoly az arcáról.
- Ühüm – hajtottam le a fejem vissza emlékezve.
- Nem akartam elrontani a kedved – éreztem magamon a pillantását.
- Nem rontottad el, csak… előjöttek az emlékek – mutattam egy ilyen „jól vagyok, nyugi” féle mosolyt.
- Beszélhetsz róla, ha szeretnél.
- Már elmondtam neked mindent, és úgy érzem, hogy tényleg kezdek túl lenni az egész dolgon – mosolyodtam el – végre 1 év elteltével.
- Jó ezt hallani – mosolygott ő is.


Amíg pakoltam addig továbbra is beszélgettünk, kisebb-nagyobb megszakításokkal, s Tay unaloműzés képp belenézett a lap-topomba, majd az újonnan kirakott fotóimat fürkészte végig, huncut mosollyal azon a cuki képén. Amikor végeztem, már alig 1,5 óra maradt az indulásig, így, úgy döntöttünk, hogy csak a partra megyünk le kicsit sétálni.

Kábé egy órát sétáltunk lent, immár kézen fogva, ami nagyon jó volt. Nem sokat beszélgettünk, inkább csak élveztük egymás társaságát és a gyönyörű kék vizet, ami néha séta közben ellepte a lábunkat. Amikor visszaértünk már alig fél óra volt az indulásig, így lassan elkezdtem készülődni, de látva Tay arcát, hogy talán úgy érzi, hogy útban van, megnyugtattam.

- Maradj nyugodtan. – mosolyogtam rá, ahogy a szobámba értünk.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.
- Persze – vágtam rá és mentem a gardróbhoz.


Míg válogattam a ruhák között, gondolva arra, hogy New York-ban hideg lesz, továbbra is beszélgettünk néhány dologról. Sosem értettem, hogy tudunk ennyit beszélgetni, de az csak jó dolog.
Végül egy szűk farmernál és egy vajszínű kötött pulcsinál maradtam, gyorsan átöltöztem, majd a fürdőben még igazítottam magamon. Még gyorsan felhúztam egy szintén vajszínű, kényelmes csizmát, és a kezembe véve a bőrdzsekimet, indulásra kész voltam.

- Csini – nézett végig rajtam kaján mosollyal.
- Köszi – mosolyodtam el rejtve a pirulásomat – menjünk le – biccentettem neki az ajtó felé.


Segítség képp, az utazómat a kezébe vette, majd ahogy leértünk a földszintre már mindenki toporzékolva várt.

- Nem jött még Michael? – kérdezte anyukám felé fordulva.
- A-a – ingatta a fejét.
- Mehettek nyugodtan, szerintem mindjárt itt lesznek.


Ja, még nem mondtam, de külön megyünk a reptérre, mert nem akarják a szüleim, hogy utánuk is fotósok száguldjanak. Meg azért is, hogy a menedzseremmel, meg a többi szokásos emberrel lássanak együtt.

- Rendben – bólintott rá apukám, és indult a garázs felé.
- Majd a reptéren akkor találkozunk – intettek még gyorsan.


Így Tay-el kettesben maradtunk néhány percre és ezt a kis időt arra használtuk, hogy normálisan elbúcsúzzunk egymástól. Egymásra néztünk, majd értve az arckifejezésünket – ami azt sugározta, hogy öleljük meg egymást – szorosan egymás karjaiba zártuk magunkat és apró csókokkal halmoztuk el egymást. Mint gondoltam, néhány perc múlva meg is érkeztek Michael-ék, így kisétáltunk hozzájuk, s Taylor gyorsan berakta még a táskámat a csomagtartóba, majd még egyszer megöleltük egymást.

- Hívj fel, ha megérkeztetek – motyogta a fülembe.
- Oké – suttogtam én is.


Miután kibontakoztam az öleléséből, még adtam egy puszit az arcára, majd az autóba Lauren mellé bevágódva, indultunk is.

- Látom, dúl a love! – kuncogott mellettem Lauren.


Erre csak szótlanul elmosolyodtam. Ennyire látszana?! – tettem fel magamban a kérdést. Hát… ha igen az csak jó.

- De a tegnapi az nagyon jó volt! – szólalt meg ismét Lauren – elmehetnénk többször így bowlingozni.
- Szerintem is – mosolyogtam és értettem egyet.
- Durva volt az a versengés köztetek – kuncogott.
- Hát… na – vontam meg a vállam – mi ilyenek vagyunk.
- De aranyos volt – mosolygott – hallod. Olyan nagy mázlid van ezzel a sráccal.
- Mert? – mosolyodtam el.
- Mert olyan jól kijöttök egymással.
- Persze – horkantam fel – azért veszekszünk annyit.
- Azért mert több közös van bennetek, mint gondoljátok.
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.
- A kutya is látja. Mindketten makacsak és büszkék vagytok, és… - tette fel a mutató ujját – imádjátok egymást. Ezt még a vak is látja – fejezte ki a gondolatait – vagy akkor most mond azt, hogy nincs igazam! – vonta meg a vállát.


Csak elmosolyodtam, azon, hogy tényleg milyen igaza van Laurennek. Jól látja a dolgokat. Bár a veszekedésünk fő okai mindig valami butaság. Nem tudom, de valahogy majd le kellene szoknom erről a „gyorsan megsértődök és felkapom a vizet” tulajdonságomról. Nem tudom kitől örökölhettem, hiszen se anyukám se apukám se Nick se Stella nem ilyen. Lehet akkor ezt – is – az én drága nagyapámtól örökölhettem, bár őt sem láttam ilyennek. Mindegy, nem olyan érdekes. Mikor kiértünk a repülőtérre, kiszálltunk, majd a táskáinkat a kezünkbe véve az épületbe igyekeztünk. Gyorsan túl lettünk az ellenőrzésen, és a repülő bejáratához indultunk, ahol kint már a család, a banda és a többi szükséges ember állt.

- Na, megjöttünk – mosolyogtam rájuk, ahogy közelebb értünk.
- Akkor üljünk be – indultak felfelé Stelláék.


A helyünkre leheveredtünk Laurennel, bekötöttük magunkat, majd néhány percnyi várakozás után, már éreztem, hogy elkezdenek alattunk forogni a kerekek. Unaloműzés képp, elővettem a telefonomat és mivel Laurennek is olyan kedve volt, így elkezdtünk „fotózkodni” a repülőn. Mondjuk így sok közös képünk van már, de mindig jól jönnek az újak.

Úgy belemerültünk a nagy fotózkodásba, hogy végül mindenkivel csináltam egyet-egyet, meg csoportosat is. Jó hangulat volt fent. Szokás szerint végig viccelődtünk Jens-el. Kész az a csávó. Mindig is olyan bolondos volt. Majd mikor meguntuk, visszaültünk a helyünkre és vártuk a hamarosan következő leszállást, ugyanis össz-vissz körülbelül 1 óra hossza az út.

Ahogy leszálltunk és ismét túl lettünk egy ellenőrzésen, fotósok kíséretével mentünk a műsor által rendelt autóhoz, és indultunk a Hilton szállodába. Mikor oda értünk, kikértük a több szobás lakosztályt – hogy mindenki egy helyen legyen – és a hatodikra indultunk. Egyébként nem tudom Michael miért pont ezt a luxus hotelt foglalta le, mikor elég lenne 1 napra egy egyszerű is, de hát, ha már lefoglalta, akkor nem fogok cirkuszolni neki. Biztos voltam benne, hogy egy nagyon szép lakosztályt kaptunk, hiszen ez még is csak Paris Hilton egyik hotele. Személy szerint még nem találkoztam vele, de egyszer majd szeretnék. Nem mondom, hogy csodálója vagyok, de kedvelem a csajszit. Amikor felértünk, és kitárult előttem az ajtó, azt hittem dobok egy hátast. Nem csalódtam az már biztos. Nagyon szép volt a nappali. Ráadásul még egy koktél pult is volt. Na, az minek kellett? – kérdeztem magamban. Egyből az első szobát céloztam meg magamnak, ami szintén nagyon tetszett. Városra néző kilátás… tökéletes ráadásul Laurennel leszünk egy szobában, még jobb. Mindenki elfoglalta a szobáját majd pár perc múlva a csomagjaink is megérkeztek. Miután körbe jártuk ámuldozva Laurennel a lakosztályt, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a benti medencéhez a srácokkal együtt, de először Michael-höz fordultam.

- Michael – mentem oda hozzá, aki a kanapén szürcsölgette az üdítőjét.
- Igen?
- A próba mikor lesz?
- Holnap délelőtt.
- Ja, rendben. Akkor lementünk a medencéhez – fordultam immár a szüleim felé, akik bólintásukkal engedélyt adtak rá.


Csak aztán az eszembe ötlött, hogy nem is hoztam magammal se bikinit se fürdőruhát.

- Lauren! – néztem rá – nem hoztam fürdő ruhát.
- A fenébe! Én sem – húzta el a száját – lent van egy ruhás bolt. Hátha van egy pár fürdő ruhájuk is.
- Télen? Szerintem nincs – húztam fel a szemöldököm.
- Próbáljuk meg – vonta meg a vállát – hátha szerencsénk lesz.
- Neked legyen igazad – indultunk le.


Lementünk a lifttel, majd Lauren már rutinosan ment a boltba és az eladónőhöz lépve, már tette is a kérdést.

- Elnézést, szeretnénk fürdőruhát nézni, esetleg van önöknél?! – kérdezte határozottan.
- Azt hiszem maradt néhány bikini a nyári kollekcióból, megyek megnézem a raktárban, addig várjanak itt – indult el a nő.
- Na, látod! – fordult felém mosolyogva.
- Így kell ezt csinálni – pacsiztam vele össze nevetve.


Pár perc múlva a nő már hozott is a kezében néhányat, mi pedig sietősen kiválasztottuk azt, ami a kezünkbe akadt, majd a lakosztályba visszaérve átöltöztünk és kezünkben egy kendővel, leindultunk a medencéhez, ahol már a többiek ott voltak.

- Hol voltatok már csajok? – kérdezte Lukas.
- Vásárolni! – vágtam rá – nem terveztük, hogy medencézni fogunk, így muszáj volt gyorsan intézkedni.
- Oh, értem – kuncogott.


Leraktuk a törölközőket, majd mielőtt csobbantunk volna, megszoktuk a picit hidegebb vizet, aztán újra kimászva a medencéből, Laurennel kézen fogva, nekifutásból ugrottunk bele.

Így telt el az egész délután. Nagyon jól szórakoztunk. Egymást löktük befelé, és általában mindig Nick nyomott le a víz alá, mire én is viszonoztam. Kakasoztunk, fogócskáztunk és marháskodtunk. Néhányszor sikerült vizet is nyelnem, de nem nagyon izgatott, hiszen tiszta volt. A fogócskánál nem egyszer volt olyan, hogy a medence szélénél majdnem elcsúsztam, de ezt már tőlem meg lehetett szokni. Mikor épp már kicsit kifulladtunk a nagy játékba akkor beültünk a jakuzziba és ott pihentetve magunkat, merültünk bele a beszélgetésbe. Este felé, már mikor rendesen kiáztattuk a bőrünket, mindünk kiszálltunk és magunk köré csavarva a kendőt, megtöröltük a lábunkat, és felsétáltunk a lakosztályba.

- Pont, most akartam szólni nektek – lépett elém anyukám – készüljetek lassan, mert mindjárt megyünk le vacsizni.
- És… muszáj kiöltözni? – tettem fel neki a kérdést, mert nem igazán volt kedvem ezek után még ahhoz is.
- Nem – ingatta a fejét – nyugi. Felhozatjuk a vacsit – nyugtatott meg.
- Ja, akkor okés – indultam a szobánk felé Laurennel.


Elsőnek a fürdőt céloztam meg, ahol megfürödtem és a hajamat is megmostam, majd mikor végeztem, magam köré csavartam egy kendőt, na meg a hajamat is kendőbe tekertem, és a táskámhoz léptem. Gondolva arra, hogy én már ma nem megyek ki a városba, egy fehér atlétát és egy kényelmes piros melegítő alsót vettem fel. Megtörölgettem a hajamat és Laurennek átadtam a terepet, aki szintén gyorsan elvégezte ugyanezeket. Pont mikor kész lett ő is, anyukám bekukkantott hozzánk.

- Gyertek lányok – mosolygott – itt a vacsora.
- Oké – indultunk el.


Eddig észre sem vettem, de már tényleg éreztem, hogy éhes vagyok, sőt egy picit még fáradt is. Biztosan a víz és a sok móka fárasztott le. Kisétáltunk az ebédlő asztalhoz, ami hatalmas volt, és látva a sok gusztusos ételt, még nagyobbat morgott a gyomrom. Leültünk és miután drága édes apukám elmondta az áldást, neki láttunk az evésnek. Ritkán van ez, hogy az egész csapat együtt vacsorázik, de ezek az élmények mindig jók. Ha jobban belegondolok, már ők is a családhoz tartoznak. Illetve, amikor turnézok akkor ők a családom, hiszen olyankor maximum anyukám van velem a családból.

A vacsora közben ismét jó hangulat volt. Jens hozta a formáját. Sokat beszélgettünk, főleg az ünnepek utáni teendőkről. Michael elmagyarázta, hogy jövő héten már kezdődik a klipforgatás, viszont előtte lesz egy megbeszélés a rendezővel, hogy mi, hogy legyen meg ilyenek. A stúdió munkálatok is szóba kerültek, és szót ejtettünk a turnéról is. A vacsi végén, elégedetten dőltem hátra, a pocimra rakva a kezem, jelezve, hogy igen ám jól laktam. Szerintem ezen az éjszakán híztam vagy 2 kg-t. Esküszöm, beperelem a szakácsot, hogy ilyen jól főz – kuncogtam magamban. Miután mindenki pihentette magát a bőséges vacsora után, jó éjt kívántunk Laurennel és bevonultunk a szobánkba, ahol egyből pizsamába vetődtem át. Majd a tv elé leheveredtünk. Ahogy kapcsolgatta Lauren a tv-t, az egyik adón épp a Twilight ment, amiről eszembe jutott Taylor. Elfelejtettem felhívni – csaptam a homlokomra.

- Mi az? – nézett rám értetlenül Lauren.
- Áh, semmi. Csak megígértem Tay-nek, hogyha megérkezünk, felhívom – magyaráztam, s közben vettem elő a telefonom.
- Hát, kicsit elkéstél ezzel – kuncogott – na, de megyek ki egy kis teáért, hozzak neked? – állt fel az ágyról.
- Igen, köszi – mosolyogtam rá.


Gyorsan előkerestem Tay számát és elkezdtem tárcsázni. 1 csörgés után már fel is vette.

- Szia – szóltam bele egyből azzal a „ne haragudj” hanglejtésemmel.
- Szia – mosolyogott bele, mire kicsit megnyugodtam.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak eddig – húztam el a szám.
- Hát… ami azt illeti már kezdtem aggódni.
- Bocsi – kértem bocsánatot még egyszer.
- Semmi gond – mosolygott.
- Csak amikor megérkeztünk lementünk medencézni aztán meg vacsiztunk és én hülye – ingattam a fejem – most jutott eszembe, hogy megígértem.
- Akkor jól érezted magad – mondta lágyan.
- Igen, nagyon. Ha tudnád, kikkel vagyok összezárva – forgattam a szemem – egyik bolondabb, mint a másik – kuncogtam el a végét.
- Oh – nevetett ő is.
- Ráadásul úgy jöttünk Laurennel, hogy nem terveztük a medencézést, ezért le kellett mennünk a ruha boltba, fürdő ruhát venni.
- Hol kapnátok fürdőruhát télen?
- Szerencsénk volt, mert még maradt a raktáron néhány, de szerintem az eladó nő kicsit se nézett minket hülyének – kuncogtam.
- A lényeg, hogy még is volt – nevetett ő is.
- De egyébként nagyon szép lakosztályt kaptunk. Jó, mert így mindenki egy helyen van, nem össze-vissza.
- Melyikben száltatok meg?
- A Hiltonban.
- Azt nevezem – emelte fel a hangját meglepődötten és nevetett.
- Michael néha túloz – legyintettem.
- Hát… azért még sem olyan rossz dolog luxus lakosztályon aludni.
- Tényleg nem – kuncogtam – na, és te mit csináltál?
- Semmit – mondta unottan – tv-ztem, meg mi is nem rég vacsoráztunk. Anyu már nagyon izgatott a holnap miatt – kuncogott.
- Gondolom – nevettem vele – majd segíts neki.
- Persze – mosolygott – lesz majd próba?
- Igen, majd holnap délelőtt. Este pedig 8-kor fog kezdődni a műsor. Kérdezni akartam, hogy nézni fogsz-e de szerintem úgyis a vendégekkel leszel elfoglalva.
- Nézni foglak – mosolygott.
- Tényleg? – örültem meg.
- Ühüm – kuncogott.
- Akkor jó. – mosolyodtam el.


Közben bejött Lauren és az ágyam melletti éjjeliszekrényre tette a bögre teát, mire egy „köszi”-t tátogtam neki.

- Amúgy, Laurennel vagyok egy szobába – kapta fel erre a fejét Lauren.
- Kivel beszélsz? – tátogta
- Az jó – mondta Tay közben, mosolyogva.
- Taylorral beszélek – mondtam normálhangon Laurennek, mire csak elmosolyodott.
- Ki az? – szólt bele Tay.
- Oh, csak Lauren kérdezte, hogy kivel beszélek.
- Jah. És az út milyen volt?! Nem is kérdeztem.
- Jó volt – gondoltam vissza a sok hülyéskedésre és kuncogtam el magam – majd bemutatom neked egyszer a banda tagjaimat. Nagyon bolondok.
- Oké, rendben – nevette el magát.
- Hé, és kitől fogok új évi csókot kapni?! – tettem fel a kérdést tetettet kétségbeeséssel.
- Hát igaz az nem éjfélkor lesz… de tőlem – váltott kacérra a mondat végén – jó lesz? – képzeltem el magamban, ahogy fel-le húzogatja a szemöldökét.
- Igen – mondtam én is huncuton – holnap felhívsz?!
- Mindenképp – válaszolt immár lágyan és édesen – nem tudnék úgy elaludni, ha nem hallom a hangod – lágyultam el ez után a mondata után.
- Oh, édes vagy. Apropó… édes. Mikor kapom meg a csokimat?!
- Mihelyst találkozunk – mosolygott.
- Nagyon helyes – nevettem el magam – alig várom!
- Én is – mondta ismét kacéran.
- Na, jól van. Rakom lassan. Kicsit már fáradt vagyok.
- Pihenj nyugodtan. Majd holnap felhívlak még a műsor előtt, oké?
- Oké – mosolyogtam – Jó éjt.
- Neked is. Szia – mosolygott.
- Szia – bontottam a vonalat.


Bevallom, ahogy elbúcsúztunk egymástól, rám tört egy amolyan „nagyon hiányzik Tay” érzés. Rossz volt tőle innen búcsúzkodni. Ráadásul még holnap sem fogom látni. Ez a legrosszabb abban, hogy utazgatunk mindketten. A hiány. Olyan jó lett volna, ha látom még elalvás előtt a mosolyát…. tényleg hiányzik. Az elmélkedésemből Lauren szakított félbe.

- Figyelj, elhoztam a turnés fellépő ruháid terveit – vette elő a táskájából – gyere, nézd meg – mosolygott.


Felálltam és leültem szembe vele az ágyon, majd elkezdte mutogatni a terveit. Mint mindig, most is nagyon jó ötletei voltak és az ízlésemnek is tökéletes volt. Ilyenkor hálát adok az istennek, hogy egy személyben találtam meg a tökéletes stylistomat, barátnőmet és még a tanácsadómat is. Miután végig néztük és elmagyarázta a további frappáns terveit, visszabújtunk mindketten az ágyba, és a tv-t kezdtük el bámulni, amiben semmi értelmes nem ment. A pilláim is kezdtek már leragadni, így nyakig magamra húztam a takarót, majd Laurennek Jó éjt kívántam, és percek alatt bealudtam….



A hilton