28 rész

Másnap reggel meglepően már felkeltem 8 órakor. Csak úgy kipattant a szemem. Érezhető volt, hogy izgatott vagyok a mai naptól. De még csak 8 óra. Mi a fenét csináljak én 10-ig? Na, mindegy. Felkeltem és bekapcsoltam a tv-t. Éppen az egyik adón az egyik kedvenc sorozatom ment. Név szerint a Grace klinika. Nem tudom miért, de szeretem az ilyen „doktoros” sorozatokat. 5 éves koromban fontolgattam, hogy lehet, orvos leszek. De még is a zenénél maradtam. Azóta is persze érdekelnek ezek, de hanyagolom. Mikor vége lett már fél9-et ütött az óra, így kikászálódtam az ágyból és a gardrób felé vettem az irányt. – Nah mit vegyek fel? – tűnődtem. Ez nálam minden napi probléma. Sosem tudom, mit vegyek fel. Először egy rövidnadrágért nyúltam, de aztán a kezem inkább egy miniszoknya felé vette az irányt. Kihúztam egy farmer miniszoknyát és a kedvenc kék színű felsőmet. Letettem az ágyamra, és elmentem a fürdőbe mosakodni, és fogat mosni. A hajamat megfésültem, aztán összefogtam egy lófarokba, így a hullámos tincseim természetesen lógtak. Még beleraktam egy egyszerű felsőmhöz illő hajráfot, aztán visszamentem és felöltöztem. Megnéztem magam a tükörbe, de még hiányzott valami. Elindultam ismét a gardróbomba és előhúztam egy övet, amit a derekam köré tekertem. – Mindjárt jobb. – gondoltam. Még csak negyed 10-et ütött az óra, de én már indulásra készen álltam. Felkaptam a táskámat és beleraktam a telefonomat, a pénztárcámat, és a videó kamerát. Kicsit meglepem Taylort, és ha megengedik, hogy bent legyünk a meghallgatáson, akkor felveszem. Ki tudja, lehet ez egy olyan szerep lesz számára, ami az egész életét megfordíthatja. Persze ha megkapja. Az ágyamat bevetettem még gyorsan, és lementem a konyhába ahol, mint mindig anyukám már sündörgött.
- Jó reggelt – ültem le a székre.
- Jó reggelt – mosolygott. – Hogy aludtál?
- Jól, és te?
- Én is. Mit kérsz reggelire?
- Hát igazából nem nagyon vagyok még éhes, de, hogy legyen valami a gyomromba eszek egy kis pirítóst. – indultam a konyhaszekrény felé.
- Hagyd csak, majd én megcsinálom.
- Ó, köszi. – ültem vissza.
- Na és várod már a mai napot?
- Igen, teljesen fel vagyok pörögve – nevettem.
- Azt látom – kuncogott a maga módján. – Biztos jó lesz.
- Remélem.
Amikor kész lett a pirítós, nekiláttam közben pedig a konyhai tv-nél néztem az egyik zeneadót. Anyukám mellém leült, aztán megérkezett Stella és apu is, így együtt reggeliztünk.
- Merre van Nick? – kérdeztem a szüleimtől.
- Tudod, hogy sokáig alszik. – magyarázta anyu.
- Ja tényleg.
- Hallom, hogy megtanítod Taylor húgát gitározni? – tért el a témától apu.
- Igen. Miért, baj?
- Dehogy is. Csak akkor gondolom, sokat lesztek együtt – aggódott.
- Apu. – szóltam rá. – Nem kell ennyire aggódni. Jól elvagyunk és nem csinálunk semmi őrültséget.
- Remélem is.
Isteneem. Kezd idegesíteni apám állandó kikérdezése. Ezzel csak azt fogja elérni, hogy lázadni fogok, és már nem fogok rá hallgatni. Elhiszem, hogy aggódik, de ez már túlzás. Meg amúgy sincs oka rá, hogy aggódjon. Amikor végeztem átmentem a zongorához, ami a zeneszobába volt. És „csak úgy” ütögettem néhány billentyűt, amiből egy egész jó kis dallam jött ki. Gyorsan előkaptam egy papírt és egy tollat és lefirkantottam ezeket az akkordokat. Ehhez a dallam- hoz egy dalt is írhatok akár. Amikor ránéztem az órára már elmúlt háromnegyed10 is, ezért visszamentem a konyhába. Már hallottam is az ajtócsengőt. Gyorsan felkaptam a táskám és kinyitottam az ajtót.
- Szia. Mehetünk? – kérdezte Taylor buzgóan.
- Igen, persze.
Megöleltem, és magam után becsukódott az ajtó. Taylor udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót és már be is ültem a hátsó ülésre, mellém pedig Taylor is behuppant. Illedelmesen köszöntem az apukájának, hiszen ő vezetett, aztán már indultunk is. Nem volt hosszú az út, csak fél óra kábé. És ez hamar eltelt. Végig beszélgettünk, meg zenét hallgattunk. Egy biztos, nem unatkoztam. Az apukáját is jobban megismertem és kiderült, hogy nagyon jó fej. Azt mondta, hogy bármikor átmehetek hozzájuk és ez nagyon jól esett.
Amikor odaértünk kerestünk egy jó parkolóhelyet és leálltunk. Bementünk az épületbe, ahol már jó páran voltak, és leültünk. Az apukája elment kérdezősködni, hogy, hogy lesz ez az egész, mi pedig csak nézelődtünk.
- Elmegyek a mosdóba – szóltam Taylornak.
- Oké.
Felálltam és mentem megkeresni a mosdót. Amikor végre megtaláltam bementem és megnéztem, hogy áll a hajam, és, hogy egyáltalán, hogy nézek ki.
- Te is a meghallgatásra jöttél? – szólt hozzám egy lány, aki szintén a tükörbe nézegette magát.
- Nem, csak a barátomat kísértem el. – válaszoltam kedvesen.
- Egyébként Kristen Stewart vagyok – nyújtotta a kezét.
- Én pedig Szandra Burke. – tettem a kezem az övébe. Aranyos lánynak tűnt. – És te a meghallgatásra jöttél?
- Igen. Behívtak Bella szerepéért.
- Tényleg? Ez tök jó.
- A barátod kit akarna majd alakítani?
- Jacob.
- Áh, igen, Bella „legjobb” barátja.
- Micsoda véletlen – nevettem el magam. – De most ha nem haragszol, megyek vissza hozzá.
- Rendben.
- Ja és sok szerencsét. – fordultam vissza az ajtóból.
- Köszi – szólt utánam.
Milyen rendes lány. Legalább tudom, hogy nem fog Taylornál próbálkozni a forgatáson. Nem mintha féltékeny lennék csak… tudjátok. Azért félti, az ember a barátját nehogy elszeressék. Gyorsan visszamentem Tay-hez és visszaültem mellé. Már láttam közben, hogy az emberek kezdtek szállingózni és már csak páran maradtak. Tay apukája is visszajött és elmagyarázta, neki, hogy, hogy lesz. Pár perc múlva szóltak Taylornak, hogy most már bemehet, de még nem ő jön. Az apukája említette, amikor visszajött, hogy mi is bemehetünk, így mindhárman elindultunk. Ahogy bementünk, lepakoltam a táskámat egy székre és előkaptam a kamerámat, amit egyenesen Taylor felé fordítottam.
- Héé ez meg mi? – nevetett felém nézve.
- Forgatok egy új filmet. Szeretnél kapni benne szerepet? – mozgattam fel-le a szemöldököm.
- Hát nem is tudom…- fogta komolyra. – Még jó. De nem érem be csak egy kis mellékszereppel. A főszerep kell – súgta bele a kamerába, nevetve. És erre persze, belőlem is kitört egy nevetés. – Na, gyere csak – kapta ki a kezemből Tay a kamerát. – Gyerünk, mondj valamit. – szólt Tay. Én pedig gondolkodóba estem, hogy mit is mondjak.
- De..héé! Én mondjak valamit? Ez nem az én meghallgatásom. Na add vissza – Ahogy elakartam venni a kezéből, Taylor elkezdett hátrálni aztán feltartotta a kamerát a magasba ahonnan persze nem értem el.
- Add vissza, gyerünk – tártam ki a tenyerem, ő pedig csak mosolygott és rám nézett egy ilyen „úgy se adom vissza” féle nézéssel. – Taylooor. – nyújtózkodtam a kamera után.
- Mi az, meg verekszetek egy kameráért? – szólt közbe Mr.Lautner, nevetve.
Mi pedig egymásra néztünk, és mindketten elkezdtünk nevetni. Tiszta hülyék vagyunk.
- Kérem csendesebben – szólt közbe egy ott dolgozó.
- Elnézést – mondtuk együtt Taylorral, görbére húzva a szánkat.
Vissza leültünk és pár perc múlva már hívták Taylort. Én gyorsan még beállítottam a kamerát és oldalról figyeltem mit alakít Tay. Nagyon jó volt, és vicces. Úgy láttam, hogy tetszik mindenkinek. Szerintem egyenesen lehengerelte őket, már a kisugárzása is olyan… nem is tudom. Olyan ellenállhatatlan és kedves. Ahogy néztem őt, egy büszke és egy olyan leírhatatlan jó érzés töltötte be az egész testemet. Beleharaptam az ajkamba és arra gondoltam, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány, hogy egy ilyen barátom van, mint Ő. Olyan őszinte… és tökéletes. Persze, tudom, hogy senki sem tökéletes, de ő még is az, számomra. Igen, ez a szerelem. Amit jelenleg érzek. És, hogy sosem akarom elengedni. Ettől a gondolattól teljesen libabőrös lettem, és gyorsan elhessegettem. Láttam, hogy pont idepillant és kacsintott egyet. Mire az arcomon egy hatalmas mosoly jelent meg.
- Köszönjük, hogy ide fáradt. Hamarosan értesítjük – zökkentettek ki a gondolataimból.
- Rendben, köszönöm – mondta Taylor udvariasan és elköszönt a rendezőtől.
Kikapcsoltam a kamerát és felálltam, hogy megöleljem Tay-t.
- Remek voltál! – súgtam neki, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Köszi. – ölelt vissza szorosan.

27 rész

- Jól van – adták meg magukat.
- Szóval?
- Ma felhívott egy híres sztárnak a menedzsere – ismét kezdte apám.
- Milyen sztár? És mit akar? – a szívem hevesen dobogott. Éreztem, hogy valami jó fog ebből kisülni.
- Szóval az a helyzet, hogy ő Mandy Moore menedzsere és…
- Úristen Mandy Moore? És mit mondott?
- Kicsim, hadd folytassam.
- Mond már – sürgettem.
- Ott volt a fesztiválon a menedzser és felvett téged videóra ahogy énekeltél.
- És?
- Megmutatta Mandy-nek és nagyon tetszett neki. És szeretne veled találkozni.
- Úristen! – kezdtem sikításba – És mikor akar találkozni?
- Jövő héten.
- Ugye elmehetek.
- Hát, ahogy megígértem… ha jön egy jó alkalom, akkor nem szabad elszalasztani.
- Apu köszönöööm – ugrottam a karjai közé.
- De ne örülj előre annyira. Nem akarom elvenni a kedved, de még semmi sem biztos.
- Tudom, rendben. Köszi, nektek – öleltem meg a szüleimet. – Megyek, felhívom Kírát, és Taylort. El se hiszem. – szaladtam fel a szobámba.
- Csak óvatosan – kiabálta utánam anyukám.
Ahogy felszaladtam kiráncigáltam gyorsan a táskámból a telefonom és már is tárcsáztam Kírát.
- Szia, Kíra, képzeld most tudtam meg, hogy találkozok jövő héten Mandy Moore-al – hadartam el gyorsan.
- Hé, hé lassabban, micsoda? Hogy?
- Ma voltam Taylornál és mikor hazajöttem a szüleim mondták, hogy a fesztiválon felvett Mandy Moore menedzsere videóra és ez Mandy-nek tetszett és találkozni akar velem.
- Komolyan?
- Igeen. Nagyon is. Jövő héten fogok találkozni vele.
- Atya ég. És miért akar?
- Azt még én sem tudom, de szerintem nem azért, hogy csak úgy társalogjunk.
- Remélem azért, hogy készítsen veled egy albumot – bíztatott erre én pedig elnevettem magam.
- Azt azért még nem, de meglátjuk majd.
- És amúgy mit csináltál Tayloréknál?
- Csak meglátogattam meg beszélgettünk. Te mit csináltál?
- Hát anyukámnak kellett segítenem, de most pihenek. Tökre kifárasztott ez a nap.
- Engem is.
- Na jó csajszi, majd beszélünk.
- Rendben, jó légy.
- Oké, te is. Szia.
- Szia.
Ahogy letettem már hívtam Taylort is, és ugyanígy előadtam neki. Ő is nagy őrjöngésbe tört ki, és bízik abban, hogy a karrieremet akarja Mandy elindítani. Még beszélgettünk pár percet, és letettük. El sem hittem, ami velem történik. Akkor ez most azt jelentheti, hogy talán valóra válik az álmom és azt csinálhatok, amit a legjobban szeretek? Bízom benne, hogy igen. Annyi álmodozás, annyi dal és annyi „apu és anyu” nyüstölés után még is sikerülhet? Nem tudom, de visszább kell vennem, mert mi van, ha nem lesz ebből semmi? Akkor biztos, hogy nagyon szomorú leszek, és csalódott. De jelenleg senki és semmi nem tudta elvenni a jó kedvemet. Ugrándozva indultam le a földszintre.
- Úgy látom megtudta a „nagy” hírt – hallottam Nicktől, ahogy leértem a nappaliba.
- Igen. Miért, nem tetszik, hogy örülök neki? – flegmáskodtam vele.
- De lehet örülni. Csak ne ugrándozz, mint valami hülye.
- Na, ne mondd. – böktem meg a vállát.
- Ne bökdöss jó? – kezdett veszekedésre fordulni a helyzet.
- Mert? – incselkedtem vele.
- Mert azt mondtam.
- Mert ki vagy te itt?
- Nick.
- Én meg Szandra.
- És?
- És? – húztam fel rá a szemöldököm.
- Jól van, hagyjátok abba – szólt közbe apu.
- Na, én felhúztam a szobámba – indult el Nick.
- Jobb is – motyogtam az orrom alatt. Amit meg se hallott. – Anya merre van? – kérdeztem aputól.
- A konyhába.
- Köszi.
Átvágtatva a nappalin, már a konyhába is voltam. Anyukám épp összemosogatott, amikor felültem a pultra.
- Ugye tudod, hogy ha szupersztár leszel, akkor is fogsz mosogatni és takarítani a szobád? – nézett rám, s közben törölgette a kezét.
- Persze – vágtam rá. – De ne mondj ilyeneket, mert még elbízom magam.
- Redben – nézett bűnbánóan.
- És ti is jöttök arra a találkozóra?
- Gondolod, hogy egyedül elengedünk? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Nem. – hajtottam le a fejem.
- Én is így gondoltam. Megyünk mindketten, apád is meg én is.
- Jó, rendben – egyeztem bele. És szálltam le a pultról. – Van itthon valamilyen gyümölcs? – kérdeztem.
- Igen persze, a hűtőben találsz egy kis epret.
- Hmm nyammi. – nyúltam a hűtőhöz. És vettem ki az epres tálat aztán indultam vissza a szobámba.
- Egyébként ízlett a süti? – szólt utánam anyukám. Én pedig pördülve egyet válaszoltam.
- Igen, nagyon ízlett nekik.
- Mit csináltatok? – lépett közelebb.
- Beszélgettünk, hülyéskedtünk meg a húga megkért, hogy tanítsam meg gitározni. Majd vasárnap megyek át.
- Hát az jó. Holnap ugye akkor nem is leszel itthon.
- Nem, miért?
- Csak kérdezem. Mikor indultok?
- Reggel 10-kor.
- Rendben.
- Ha nem baj, most akkor felmegyek a szobámba.
- Menj csak –mosolygott rám.
Ezzel egyensúlyozva az eprekkel, nehogy elejtsem, ami mellesleg szokásom, elindultam felfelé. Ahogy felértem, bekapcsoltam a tv-t és lefeküdtem az ágyra. Közben pedig az epreket majszolgattam. Kapcsolgattam a tv-t és az American Idolnál megakadtam. Imádom ezt a tehetségkutatót, el is felejtettem, hogy ma lesz. Épp pár perce kezdődött. Nagy levegőt fújtam ki megnyugodva, hogy nem maradtam le róla. Annyi tehetséges énekes van benne, irigylem őket. Én még sajnos abszolút nem jelentkezhetek, mivel 16 év fölött lehet. Én pedig még csak nyáron leszek 15. Elhessegettem a gondolatot, hogy én is ott állhatnék, és csak az énekesekre koncentráltam. A kedvencem egyértelműen Travis Garland. Bízom abban, hogy ő fogja megnyerni.
Ahogy vége lett a műsornak már 10 óra volt, így gondoltam ideje végre letusolni aztán álomba meríteni magam. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Amikor végeztem, magamra kaptam egy bugyit, és egy fehér felsőt ami nagy rám, aztán visszabújtam az ágyba és kikapcsoltam a tv-t. Még kattogott az agyam, amitől nehézkesen tudtam elaludni, de végül álomra szenderedtem.

26 rész

- Na mit csináljunk? – kérdezte Taylor ahogy felértünk.
- Hát nem tudom. Eljátszhatnád nekem azt, ami holnapra kell.
- Rendben.
Leültem az ágyra, és figyeltem ahogy Taylor előveszi a kis papírjait.
- Csak felolvasok egy részletet belőle oké?
- Nekem jó. – egyeztem bele.
- Nah mondjuk, legyen az amikor Bella hazajön és megkapja az autóját.
- Oké.
- Szóval..kezdem
Ahogy figyeltem, láttam mennyire élvezi ezt a dolgot. Már tudtam, ha esetleg színészkedésre adom magam, hová forduljak segítségért. Látszott, hogy tehetséges, és szereti. Én csak figyeltem, és mosolyogtam rá.
- Na milyen voltam? – tette le a papírt.
- Ügyes, bár én nem értek az ilyenhez. De tetszett. – mondtam elismerően.
- Most nem volt a legjobb, de azért köszi – mosolygott vissza rám. – Majd holnap mindent bele adok.
- Nem félsz?
- Nincs mitől. Voltam már ilyenen, és csak fel kell olvasni. De azért persze szeretném megkapni.
- Hát én úgy is szurkolok neked.
- Igen tudom – ült le mellém.
- Mit csináljunk?
- Nem tudom – húzta gondolkodóra a száját. – Ó, el is felejtettem. Ugye tudsz gitározni.
- Persze.
- Kérhetek valamit?
- Nyugodtan.
- A húgom minden nap azzal kínoz, hogy kérjelek meg, hogy tanítsd meg gitározni. De mindig röstelltem.
- Miért? Szívesen segítek.
- Tényleg?
- Persze. Miből gondoltad, hogy nem segítek?
- Nem azt gondoltam, hanem azt, hogy nem akarlak fárasztani.
- De buta vagy – simogattam meg a fejét. – Tudod, hogy szívesen segítek és ez egyáltalán nem fárasztó.
- Makena majd ki fog ugrani a bőréből ha, megtudja. Köszi – ölelt át szorosan. – Mivel hálálhatom meg?
- Elég az, hogy vagy nekem – mondtam mélyen a szemébe nézve. Nem értettem, de valahogy kicsúszott ez a számon. Úgy látszik most már fontos a számomra Taylor.
- Azt meg tudom oldani – mosolygott és adott egy puszit.
- Szóóval..- tértem vissza a valóságba – Hol van Makena? És mikor kezdjem tanítani?
- Szerintem, ha megtudja, azonnal kezdeni akarja – nevetett.
- Van már gitárja, amin tud tanulni?
- Nincs.
- Akkor majd vegyetek neki egyet. De addig át hozom az enyémet.
- Rendben, és mennyi egy olyan gitár?
- Egy kezdő gitár nem drága, majd megmutatom, azt a boltot ahová járok.
- Köszi, mindent.
- Szívesen.
- Hát akkor,kész vagy?
- Mire? – néztem rá kérdőn.
- Hát, ha most lemegyünk, és Makenának elmondom, a nyakadba fog ugrani.
- Akkor jobb, ha túl leszünk rajta minél hamarabb.
- Egyetértek – álltunk fel az ágyról.
Taylort követve iramodtam utána. Makena már a szobájában sündörgött ezért oda mentünk. Amikor beléptünk, a kislány arcán hatalmas mosoly kerekedett ki.
- Sziasztok –csiripelte.
- Szia – folytatta Taylor – Szóval az a helyzet, hogy megkérdeztem ezt a gitár dolgot Szandrától – nézett rám.
- És? – sürgetően kérdezte Makena.
- Ééés…
- Persze, hogy segítek – nyögtem végül ki Taylor elkezdett mondatát befejezve.
- Komolyan, jaj de jó el se hiszem – ugrott a karjaim közzé.
- Hát igen – motyogta mellettem Taylor kuncogást színlelve.
- Jól van, jól van de előtte még be kell szerezned egy gitárt, könyvet, meg még egyéb dolgokat.
- Meglesz – nézett Taylorra határozott tekintettel. Aztán rám. – Akkor mikor kezdjük? – kérdezte izgatottan.
- Hát öm. Nem hiszem, hogy ma már lenne idő rá. Talán majd hétfőn. – simogattam meg a fejét.
- Miért nem honlap?! Vagy vasárnap akkor? – kérdezte szomorkásan.
- Holnap, a bátyáddal leszek – mosolyogtam rá. – Vasárnap pedig nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz – mondta Makena kihúzva magát.
- Tényleg nem zavarsz. – értett egyet Taylor.
- Majd meglátjuk oké? – mosolyogtam Makenára.
- Rendben – hajtotta le a fejét.
Kicsit megsajnáltam, de már nem lett volna idő arra, hogy hazamenjek a gitárért aztán meg vissza. Taylor kizökkentve gondolataimból, meg fogta a derekam és Makenára nézett.
- Na rendben hugi. Mi most megyünk
- Oké.
Vonszolt vissza Taylor a szobájába. De az idő már jócskán eltelt, így nem szerettem volna tovább feltartani Taylort.
- Azt hiszem, most már megyek.
- Hová? – nézett rám kérdőn.
- Hát haza. – nevettem el magam.
- Maradj még, miért mész? – nézett rám s közben megfogta a kezem.
- Ne csináld ezt. – pirultam el, és lesütöttem a fejem.
- Micsodát? – fogta meg az állam magához fordítva, és közben huncutul mosolygott.
- Hát ezt. Ha így nézel rám, nem tudok el menni.
- Az a célom. – kacsintott rám.
Én pedig szótlanul, ököllel de erőtlenül ütöttem egyet a hasába.
- De tényleg megyek. Holnap úgy is találkozunk.
- Azt hittem beválik – morcosodott.
- Majdnem teljes siker. – veregettem meg a vállát. – Na, akkor megyek, kikísérsz?
- Na, jó. Ha ennyire akarsz menni – húzta görbére a száját. – Kikísérlek.
Ahogy kifordultam az ajtón nagyot ugorva ijedtem meg.
- Jaj Makena, ezt ne csináld többször. Megijesztettél.
- Bocsi – nézett rám boci szemekkel. – Akkor vasárnap?
- Ha neked jó. – adtam fel végül.
- Juhé, vasárnap – ugrált örömébe Makena.
Aztán visszaszaladt a szobájába, én pedig Taylorral a hátam mögött indultam lefelé a lépcsőn.
- Ne haragudj miatta – mondta Tay az ajtónál állva.
- Dehogy, semmi baj. Tök jó, hogy ennyire lelkes.
- Hát igen.
- Biztos, hogy nem fogok zavarni vasárnap?
- Tuti. – mondta nyugodt hangon.
- Nah, akkor majd holnap 10 órára igaz?
- Igen – mosolygott. – Jó kis nap lesz.
- Remélhetőleg. Na majd beszélünk. Szia – adtam neki egy csókot, és haza indultam.
Hazafelé úton csak a holnapra tudtam gondolni. Örültem, hogy végre egy teljes napot tölthetek Taylorral és figyelhetem a meghallgatáson. Ha beengednek.
*********
Ahogy beléptem az ajtón, a szüleim már karba tett kézzel és anyám nagy mosollyal fogadott. – Hát itt meg mi történt? – gondoltam magamba, és néztem rájuk felhúzott szemöldökkel.
- Végre, hogy hazaértél. Mondanunk kell valamit. Vagy is két jó hírt. – hadarta el anyukám.
- Gyere, beszélgessünk – komor arccal ültetett maga mellé apám.
Fogalmam sem volt, mit akarnak mondani, de nagyon felkeltették az érdeklődésemet.
- Miről lenne szó?
- Hát először is, a testvéredet felvették a Harwardra – mondta el anyám, amit már egyébként is tudok, és ült le mellém.
- Igen, erről már tudok. Mi a másik dolog? – kérdeztem izgatottan.
- Tudom, hogy erről már beszélgettünk, nem is egyszer, hanem vagy százszor is – kezdte apu. – De tudjuk, hogy helyt fogsz állni, és mindent megteszel ezért, harcolsz érte, és nem adod fel – folytatta anyukám. – Szeretném, ha tudnád, hogy mindenben támogatunk, akármit teszel. Melletted leszünk. Tudom, hogy már nem vagy gyerek, és bízom abban, hogy okos maradsz. – szólt ismét apám.
- Bökjétek már ki… - szóltam rájuk.