26 rész

- Na mit csináljunk? – kérdezte Taylor ahogy felértünk.
- Hát nem tudom. Eljátszhatnád nekem azt, ami holnapra kell.
- Rendben.
Leültem az ágyra, és figyeltem ahogy Taylor előveszi a kis papírjait.
- Csak felolvasok egy részletet belőle oké?
- Nekem jó. – egyeztem bele.
- Nah mondjuk, legyen az amikor Bella hazajön és megkapja az autóját.
- Oké.
- Szóval..kezdem
Ahogy figyeltem, láttam mennyire élvezi ezt a dolgot. Már tudtam, ha esetleg színészkedésre adom magam, hová forduljak segítségért. Látszott, hogy tehetséges, és szereti. Én csak figyeltem, és mosolyogtam rá.
- Na milyen voltam? – tette le a papírt.
- Ügyes, bár én nem értek az ilyenhez. De tetszett. – mondtam elismerően.
- Most nem volt a legjobb, de azért köszi – mosolygott vissza rám. – Majd holnap mindent bele adok.
- Nem félsz?
- Nincs mitől. Voltam már ilyenen, és csak fel kell olvasni. De azért persze szeretném megkapni.
- Hát én úgy is szurkolok neked.
- Igen tudom – ült le mellém.
- Mit csináljunk?
- Nem tudom – húzta gondolkodóra a száját. – Ó, el is felejtettem. Ugye tudsz gitározni.
- Persze.
- Kérhetek valamit?
- Nyugodtan.
- A húgom minden nap azzal kínoz, hogy kérjelek meg, hogy tanítsd meg gitározni. De mindig röstelltem.
- Miért? Szívesen segítek.
- Tényleg?
- Persze. Miből gondoltad, hogy nem segítek?
- Nem azt gondoltam, hanem azt, hogy nem akarlak fárasztani.
- De buta vagy – simogattam meg a fejét. – Tudod, hogy szívesen segítek és ez egyáltalán nem fárasztó.
- Makena majd ki fog ugrani a bőréből ha, megtudja. Köszi – ölelt át szorosan. – Mivel hálálhatom meg?
- Elég az, hogy vagy nekem – mondtam mélyen a szemébe nézve. Nem értettem, de valahogy kicsúszott ez a számon. Úgy látszik most már fontos a számomra Taylor.
- Azt meg tudom oldani – mosolygott és adott egy puszit.
- Szóóval..- tértem vissza a valóságba – Hol van Makena? És mikor kezdjem tanítani?
- Szerintem, ha megtudja, azonnal kezdeni akarja – nevetett.
- Van már gitárja, amin tud tanulni?
- Nincs.
- Akkor majd vegyetek neki egyet. De addig át hozom az enyémet.
- Rendben, és mennyi egy olyan gitár?
- Egy kezdő gitár nem drága, majd megmutatom, azt a boltot ahová járok.
- Köszi, mindent.
- Szívesen.
- Hát akkor,kész vagy?
- Mire? – néztem rá kérdőn.
- Hát, ha most lemegyünk, és Makenának elmondom, a nyakadba fog ugrani.
- Akkor jobb, ha túl leszünk rajta minél hamarabb.
- Egyetértek – álltunk fel az ágyról.
Taylort követve iramodtam utána. Makena már a szobájában sündörgött ezért oda mentünk. Amikor beléptünk, a kislány arcán hatalmas mosoly kerekedett ki.
- Sziasztok –csiripelte.
- Szia – folytatta Taylor – Szóval az a helyzet, hogy megkérdeztem ezt a gitár dolgot Szandrától – nézett rám.
- És? – sürgetően kérdezte Makena.
- Ééés…
- Persze, hogy segítek – nyögtem végül ki Taylor elkezdett mondatát befejezve.
- Komolyan, jaj de jó el se hiszem – ugrott a karjaim közzé.
- Hát igen – motyogta mellettem Taylor kuncogást színlelve.
- Jól van, jól van de előtte még be kell szerezned egy gitárt, könyvet, meg még egyéb dolgokat.
- Meglesz – nézett Taylorra határozott tekintettel. Aztán rám. – Akkor mikor kezdjük? – kérdezte izgatottan.
- Hát öm. Nem hiszem, hogy ma már lenne idő rá. Talán majd hétfőn. – simogattam meg a fejét.
- Miért nem honlap?! Vagy vasárnap akkor? – kérdezte szomorkásan.
- Holnap, a bátyáddal leszek – mosolyogtam rá. – Vasárnap pedig nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz – mondta Makena kihúzva magát.
- Tényleg nem zavarsz. – értett egyet Taylor.
- Majd meglátjuk oké? – mosolyogtam Makenára.
- Rendben – hajtotta le a fejét.
Kicsit megsajnáltam, de már nem lett volna idő arra, hogy hazamenjek a gitárért aztán meg vissza. Taylor kizökkentve gondolataimból, meg fogta a derekam és Makenára nézett.
- Na rendben hugi. Mi most megyünk
- Oké.
Vonszolt vissza Taylor a szobájába. De az idő már jócskán eltelt, így nem szerettem volna tovább feltartani Taylort.
- Azt hiszem, most már megyek.
- Hová? – nézett rám kérdőn.
- Hát haza. – nevettem el magam.
- Maradj még, miért mész? – nézett rám s közben megfogta a kezem.
- Ne csináld ezt. – pirultam el, és lesütöttem a fejem.
- Micsodát? – fogta meg az állam magához fordítva, és közben huncutul mosolygott.
- Hát ezt. Ha így nézel rám, nem tudok el menni.
- Az a célom. – kacsintott rám.
Én pedig szótlanul, ököllel de erőtlenül ütöttem egyet a hasába.
- De tényleg megyek. Holnap úgy is találkozunk.
- Azt hittem beválik – morcosodott.
- Majdnem teljes siker. – veregettem meg a vállát. – Na, akkor megyek, kikísérsz?
- Na, jó. Ha ennyire akarsz menni – húzta görbére a száját. – Kikísérlek.
Ahogy kifordultam az ajtón nagyot ugorva ijedtem meg.
- Jaj Makena, ezt ne csináld többször. Megijesztettél.
- Bocsi – nézett rám boci szemekkel. – Akkor vasárnap?
- Ha neked jó. – adtam fel végül.
- Juhé, vasárnap – ugrált örömébe Makena.
Aztán visszaszaladt a szobájába, én pedig Taylorral a hátam mögött indultam lefelé a lépcsőn.
- Ne haragudj miatta – mondta Tay az ajtónál állva.
- Dehogy, semmi baj. Tök jó, hogy ennyire lelkes.
- Hát igen.
- Biztos, hogy nem fogok zavarni vasárnap?
- Tuti. – mondta nyugodt hangon.
- Nah, akkor majd holnap 10 órára igaz?
- Igen – mosolygott. – Jó kis nap lesz.
- Remélhetőleg. Na majd beszélünk. Szia – adtam neki egy csókot, és haza indultam.
Hazafelé úton csak a holnapra tudtam gondolni. Örültem, hogy végre egy teljes napot tölthetek Taylorral és figyelhetem a meghallgatáson. Ha beengednek.
*********
Ahogy beléptem az ajtón, a szüleim már karba tett kézzel és anyám nagy mosollyal fogadott. – Hát itt meg mi történt? – gondoltam magamba, és néztem rájuk felhúzott szemöldökkel.
- Végre, hogy hazaértél. Mondanunk kell valamit. Vagy is két jó hírt. – hadarta el anyukám.
- Gyere, beszélgessünk – komor arccal ültetett maga mellé apám.
Fogalmam sem volt, mit akarnak mondani, de nagyon felkeltették az érdeklődésemet.
- Miről lenne szó?
- Hát először is, a testvéredet felvették a Harwardra – mondta el anyám, amit már egyébként is tudok, és ült le mellém.
- Igen, erről már tudok. Mi a másik dolog? – kérdeztem izgatottan.
- Tudom, hogy erről már beszélgettünk, nem is egyszer, hanem vagy százszor is – kezdte apu. – De tudjuk, hogy helyt fogsz állni, és mindent megteszel ezért, harcolsz érte, és nem adod fel – folytatta anyukám. – Szeretném, ha tudnád, hogy mindenben támogatunk, akármit teszel. Melletted leszünk. Tudom, hogy már nem vagy gyerek, és bízom abban, hogy okos maradsz. – szólt ismét apám.
- Bökjétek már ki… - szóltam rájuk.