Szandra Burke's life 62 rész

Másnap reggel pihentem nyitottam fel a pilláimat. Bevallom már izgatott voltam a New Yorki út miatt. Utoljára a turnémon jártam New Yorkban, és akkor is nagyon jó volt. Gyönyörű este a város. Egyetlen egy hibája van, az, hogy a legfőbb utakon illetve járdákon akkora tömeg van, hogy szerintem egy kis szál ropi sem fér el közöttük. Viszont semmi pénzért nem laknék New Yorkban. Itt is, L.A-ben vannak, olyan helyek ahol nagyon sok ember van egyszerre, de azért itt nyugisabb minden, meg persze az állandó jó idő is közrejátszik az imádatomhoz. Miután elgondolkodtam ezen, első dolgom az idő felfedezése volt, s a telefonomért nyúlva megállapítottam, hogy már majdnem csak 11 óra. Hogy aludhatok ilyen sokat? – tettem fel magamban a kérdést. Hiszen körülbelül 10, esetleg fél11 lehetett, amikor elaludtam. Lehet erre tényleg csak az a megfelelő válasz, hogy hét alvó vagyok. Nehéz lesz majd átállni a korán keléshez, hiszen az ünnepek után, be fog indulni a munka. Jön a klipforgatás, promó képek, a turné további szervezése, és persze nem utolsó sorban még fel kell venni a bónus dalt, persze ha Jasonnek tetszik. Meg még ki tudja, mi jön közbe – gondolkodtam el mindezen. De igazából nem is bánom, ha végre megint beindul az életem. Mondjuk így sem unalmas, de jobb az, ha tudom azt csinálni, amit szeretek. Az elmélkedéseimből feleszmélve, Taylorra gondolva, hogy talán bármelyik percben betoppanhat, kiugrottam az ágyból, majd a fürdőbe mentem, ahol elvégeztem a szokásosakat. Ezek után a gardróbból gyorsan elővettem egy itthoni kék melegítő alsót és egy fehér atlétát és végül még gyorsan lófarokba fogtam a hajam, majd a gyomrom korgó hangjára, lementem enni valamit.

- Szia – köszöntem Nicknek, aki szintén épp reggelizett – a többiek? – húztam fel a szemöldököm az üres konyhán körbe nézve.
- Fent vannak… gondolom, New Yorkra pakolnak befelé – vonta meg a vállát.
- Ja. Te bepakoltál már?
- Mindenki úgy csinál, mintha 1 hétre mennénk, közbe meg egy napra – forgatta a szemét – nem sok mindent kell bepakolni, úgy, hogy majd nem sokára hozzá kezdek – mondta semlegesen, mire kezdtem aggódni, hiszen ritkán láthatom ilyennek.
- Mi van veled?! Tök rossz kedved van – ráncoltam a homlokom, s közbe csináltam magamnak reggelit.
- Áh, semmi – húzta el a száját.
- Mondhatod nyugodtan.
- Nem tudom… csak nincs sok kedvem New Yorkba menni.
- Nekem nem hazudhatsz! Imádsz utazni. Nem hiszem el, hogy nem akarsz NY-be jönni – ültem le vele szembe, s kezdtem falatozgatni.
- Jól van – vonta meg a vállát – lány van az ügyben.
- Szinte sejtettem. Milyen lány?
- Rachel a neve. Nem olyan régóta ismerem és az elején tetszett is meg minden, csak mióta tudja, hogy te vagy a húgom, folyton rólad kérdezget, ezért most bizonytalan vagyok – magyarázta s hajtotta le a fejét.
- Úgy érted, félsz attól, hogy miattam van-e veled vagy tényleg tetszel-e neki?
- Pontosan – bólogatott szomorú szemekkel.
- Hm… hát derítsd ki valahogy – vontam meg a vállam.
- De, hogy?
- Nem tudom… mondjuk, udvarolgass neki meg ilyenek, és ha látod rajta, hogy értékeli, akkor biztosan érdekled, de ha nem akkor… nem – húztam el a szám – félsz attól, hogy kihasznál, igaz? – eszméltem fel a tényleges érzésére.
- Ühüm – bólogatott.
- Pocsék tesó vagyok – ingattam a fejem.
- Nehogy már magadat okold! – horkant fel – sajnos vannak ilyenek. Csak az a szerencsém, hogy nem gabalyodtam bele ebbe a lányba – húzta fél mosolyra a száját – nem tehetsz róla.
- Nem haragszol rám? – néztem rá aggodalmasan.
- Ne viccelj már. Hiszen a húgom vagy. Meg amúgy sincs miért haragudnom rád – legyintett s állt fel tárt karokkal – na, gyere ide – mosolygott.


Erre én is fülig érő mosollyal, öleltem meg. Jól esett ez a kis „tesói” ölelés. Azért sajnálom Nicket, hiszen elég rossz érzés, ha ilyennel találkozik az ember. De biztosan majd lesz egy olyan lány, akit tényleg mellé rendelt a sors. Kibújva az öleléséből, gyorsan még bekapkodtam néhány falatot, majd a szobámba felmentem, hogy én is elkezdjek pakolni. Előtte a hifimet bekapcsoltam, hogy azért legyen némi zene is, majd Michael szavaira gondolva, a melegebb ruháimat kezdtem bepakolni az úti táskámba. A pakolás közepette, hírtelen egy kopogásra kaptam az ajtó felé a fejem, s elmosolyodva néztem Taylorra, ahogy áll az ajtóban.

- Szia – mosolyogtam s mentem oda megölelni.
- Szia – mosolygott vissza.
- Anyu engedett be? – indultam vissza a választott ruhákhoz, s közben pakoltam befelé.
- Ühüm – bólogatott és ült le az ágyam szélére.
- Nem baj, hogy még pakolgatok? – néztem rá.
- Dehogy is. Csináld nyugodtan – mosolygott.
- Nem rég keltem, úgy, hogy… - vontam meg a vállam – szólj, majd ha untatlak – kuncogtam el magam.
- Te? – húzta fel a szemöldökét – te sosem untatsz – vonta meg a vállát.
- Oh, akkor okés – kuncogtam el a végét.
- Amúgy lent találkoztam Nickel, de elég… fura volt. Mi van vele? – ráncolta a homlokát.
- Csaj ügy. Épp ma beszélgettem vele. Azt mondja, hogy lehet, kihasználja az a csajszi azért, mert én vagyok a húga. Ettől meg tök rosszul érzem magam – húztam el a szám.
- Oh, értem – nézett együtt érzően – de ne okold magad e-miatt.
- Persze – forgattam a szemem – a baj, hogy mindent a szívemre veszek – vontam meg a vállam.


Erre csak egy fél mosoly kúszott fel Tay arcára.

- És, mi a helyzet az otthoniakkal? – váltottam témát.
- Semmi, megvannak – mosolyodott el – amúgy mikor is lesz Ryannek a bulija?
- Öhm… nem tudom. Az sem biztos, hogy elmegyek. Bár kíváncsi vagyok a rejtélyes barátnőjére. És… ha elmegyek, jössz velem? – rebegtettem felé a pilláimat.
- Persze. De szerintem kicsit talán kínos lesz… - húzta el a száját.
- Nem lesz. Jó fej srác. Lehet még a végén haverok is lesztek – mosolyodtam el.
- A jövő kérdése. Bár mindig is hálás leszek azért, hogy ott volt veled a nehéz időszakban – rogyott le a mosoly az arcáról.
- Ühüm – hajtottam le a fejem vissza emlékezve.
- Nem akartam elrontani a kedved – éreztem magamon a pillantását.
- Nem rontottad el, csak… előjöttek az emlékek – mutattam egy ilyen „jól vagyok, nyugi” féle mosolyt.
- Beszélhetsz róla, ha szeretnél.
- Már elmondtam neked mindent, és úgy érzem, hogy tényleg kezdek túl lenni az egész dolgon – mosolyodtam el – végre 1 év elteltével.
- Jó ezt hallani – mosolygott ő is.


Amíg pakoltam addig továbbra is beszélgettünk, kisebb-nagyobb megszakításokkal, s Tay unaloműzés képp belenézett a lap-topomba, majd az újonnan kirakott fotóimat fürkészte végig, huncut mosollyal azon a cuki képén. Amikor végeztem, már alig 1,5 óra maradt az indulásig, így, úgy döntöttünk, hogy csak a partra megyünk le kicsit sétálni.

Kábé egy órát sétáltunk lent, immár kézen fogva, ami nagyon jó volt. Nem sokat beszélgettünk, inkább csak élveztük egymás társaságát és a gyönyörű kék vizet, ami néha séta közben ellepte a lábunkat. Amikor visszaértünk már alig fél óra volt az indulásig, így lassan elkezdtem készülődni, de látva Tay arcát, hogy talán úgy érzi, hogy útban van, megnyugtattam.

- Maradj nyugodtan. – mosolyogtam rá, ahogy a szobámba értünk.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.
- Persze – vágtam rá és mentem a gardróbhoz.


Míg válogattam a ruhák között, gondolva arra, hogy New York-ban hideg lesz, továbbra is beszélgettünk néhány dologról. Sosem értettem, hogy tudunk ennyit beszélgetni, de az csak jó dolog.
Végül egy szűk farmernál és egy vajszínű kötött pulcsinál maradtam, gyorsan átöltöztem, majd a fürdőben még igazítottam magamon. Még gyorsan felhúztam egy szintén vajszínű, kényelmes csizmát, és a kezembe véve a bőrdzsekimet, indulásra kész voltam.

- Csini – nézett végig rajtam kaján mosollyal.
- Köszi – mosolyodtam el rejtve a pirulásomat – menjünk le – biccentettem neki az ajtó felé.


Segítség képp, az utazómat a kezébe vette, majd ahogy leértünk a földszintre már mindenki toporzékolva várt.

- Nem jött még Michael? – kérdezte anyukám felé fordulva.
- A-a – ingatta a fejét.
- Mehettek nyugodtan, szerintem mindjárt itt lesznek.


Ja, még nem mondtam, de külön megyünk a reptérre, mert nem akarják a szüleim, hogy utánuk is fotósok száguldjanak. Meg azért is, hogy a menedzseremmel, meg a többi szokásos emberrel lássanak együtt.

- Rendben – bólintott rá apukám, és indult a garázs felé.
- Majd a reptéren akkor találkozunk – intettek még gyorsan.


Így Tay-el kettesben maradtunk néhány percre és ezt a kis időt arra használtuk, hogy normálisan elbúcsúzzunk egymástól. Egymásra néztünk, majd értve az arckifejezésünket – ami azt sugározta, hogy öleljük meg egymást – szorosan egymás karjaiba zártuk magunkat és apró csókokkal halmoztuk el egymást. Mint gondoltam, néhány perc múlva meg is érkeztek Michael-ék, így kisétáltunk hozzájuk, s Taylor gyorsan berakta még a táskámat a csomagtartóba, majd még egyszer megöleltük egymást.

- Hívj fel, ha megérkeztetek – motyogta a fülembe.
- Oké – suttogtam én is.


Miután kibontakoztam az öleléséből, még adtam egy puszit az arcára, majd az autóba Lauren mellé bevágódva, indultunk is.

- Látom, dúl a love! – kuncogott mellettem Lauren.


Erre csak szótlanul elmosolyodtam. Ennyire látszana?! – tettem fel magamban a kérdést. Hát… ha igen az csak jó.

- De a tegnapi az nagyon jó volt! – szólalt meg ismét Lauren – elmehetnénk többször így bowlingozni.
- Szerintem is – mosolyogtam és értettem egyet.
- Durva volt az a versengés köztetek – kuncogott.
- Hát… na – vontam meg a vállam – mi ilyenek vagyunk.
- De aranyos volt – mosolygott – hallod. Olyan nagy mázlid van ezzel a sráccal.
- Mert? – mosolyodtam el.
- Mert olyan jól kijöttök egymással.
- Persze – horkantam fel – azért veszekszünk annyit.
- Azért mert több közös van bennetek, mint gondoljátok.
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.
- A kutya is látja. Mindketten makacsak és büszkék vagytok, és… - tette fel a mutató ujját – imádjátok egymást. Ezt még a vak is látja – fejezte ki a gondolatait – vagy akkor most mond azt, hogy nincs igazam! – vonta meg a vállát.


Csak elmosolyodtam, azon, hogy tényleg milyen igaza van Laurennek. Jól látja a dolgokat. Bár a veszekedésünk fő okai mindig valami butaság. Nem tudom, de valahogy majd le kellene szoknom erről a „gyorsan megsértődök és felkapom a vizet” tulajdonságomról. Nem tudom kitől örökölhettem, hiszen se anyukám se apukám se Nick se Stella nem ilyen. Lehet akkor ezt – is – az én drága nagyapámtól örökölhettem, bár őt sem láttam ilyennek. Mindegy, nem olyan érdekes. Mikor kiértünk a repülőtérre, kiszálltunk, majd a táskáinkat a kezünkbe véve az épületbe igyekeztünk. Gyorsan túl lettünk az ellenőrzésen, és a repülő bejáratához indultunk, ahol kint már a család, a banda és a többi szükséges ember állt.

- Na, megjöttünk – mosolyogtam rájuk, ahogy közelebb értünk.
- Akkor üljünk be – indultak felfelé Stelláék.


A helyünkre leheveredtünk Laurennel, bekötöttük magunkat, majd néhány percnyi várakozás után, már éreztem, hogy elkezdenek alattunk forogni a kerekek. Unaloműzés képp, elővettem a telefonomat és mivel Laurennek is olyan kedve volt, így elkezdtünk „fotózkodni” a repülőn. Mondjuk így sok közös képünk van már, de mindig jól jönnek az újak.

Úgy belemerültünk a nagy fotózkodásba, hogy végül mindenkivel csináltam egyet-egyet, meg csoportosat is. Jó hangulat volt fent. Szokás szerint végig viccelődtünk Jens-el. Kész az a csávó. Mindig is olyan bolondos volt. Majd mikor meguntuk, visszaültünk a helyünkre és vártuk a hamarosan következő leszállást, ugyanis össz-vissz körülbelül 1 óra hossza az út.

Ahogy leszálltunk és ismét túl lettünk egy ellenőrzésen, fotósok kíséretével mentünk a műsor által rendelt autóhoz, és indultunk a Hilton szállodába. Mikor oda értünk, kikértük a több szobás lakosztályt – hogy mindenki egy helyen legyen – és a hatodikra indultunk. Egyébként nem tudom Michael miért pont ezt a luxus hotelt foglalta le, mikor elég lenne 1 napra egy egyszerű is, de hát, ha már lefoglalta, akkor nem fogok cirkuszolni neki. Biztos voltam benne, hogy egy nagyon szép lakosztályt kaptunk, hiszen ez még is csak Paris Hilton egyik hotele. Személy szerint még nem találkoztam vele, de egyszer majd szeretnék. Nem mondom, hogy csodálója vagyok, de kedvelem a csajszit. Amikor felértünk, és kitárult előttem az ajtó, azt hittem dobok egy hátast. Nem csalódtam az már biztos. Nagyon szép volt a nappali. Ráadásul még egy koktél pult is volt. Na, az minek kellett? – kérdeztem magamban. Egyből az első szobát céloztam meg magamnak, ami szintén nagyon tetszett. Városra néző kilátás… tökéletes ráadásul Laurennel leszünk egy szobában, még jobb. Mindenki elfoglalta a szobáját majd pár perc múlva a csomagjaink is megérkeztek. Miután körbe jártuk ámuldozva Laurennel a lakosztályt, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a benti medencéhez a srácokkal együtt, de először Michael-höz fordultam.

- Michael – mentem oda hozzá, aki a kanapén szürcsölgette az üdítőjét.
- Igen?
- A próba mikor lesz?
- Holnap délelőtt.
- Ja, rendben. Akkor lementünk a medencéhez – fordultam immár a szüleim felé, akik bólintásukkal engedélyt adtak rá.


Csak aztán az eszembe ötlött, hogy nem is hoztam magammal se bikinit se fürdőruhát.

- Lauren! – néztem rá – nem hoztam fürdő ruhát.
- A fenébe! Én sem – húzta el a száját – lent van egy ruhás bolt. Hátha van egy pár fürdő ruhájuk is.
- Télen? Szerintem nincs – húztam fel a szemöldököm.
- Próbáljuk meg – vonta meg a vállát – hátha szerencsénk lesz.
- Neked legyen igazad – indultunk le.


Lementünk a lifttel, majd Lauren már rutinosan ment a boltba és az eladónőhöz lépve, már tette is a kérdést.

- Elnézést, szeretnénk fürdőruhát nézni, esetleg van önöknél?! – kérdezte határozottan.
- Azt hiszem maradt néhány bikini a nyári kollekcióból, megyek megnézem a raktárban, addig várjanak itt – indult el a nő.
- Na, látod! – fordult felém mosolyogva.
- Így kell ezt csinálni – pacsiztam vele össze nevetve.


Pár perc múlva a nő már hozott is a kezében néhányat, mi pedig sietősen kiválasztottuk azt, ami a kezünkbe akadt, majd a lakosztályba visszaérve átöltöztünk és kezünkben egy kendővel, leindultunk a medencéhez, ahol már a többiek ott voltak.

- Hol voltatok már csajok? – kérdezte Lukas.
- Vásárolni! – vágtam rá – nem terveztük, hogy medencézni fogunk, így muszáj volt gyorsan intézkedni.
- Oh, értem – kuncogott.


Leraktuk a törölközőket, majd mielőtt csobbantunk volna, megszoktuk a picit hidegebb vizet, aztán újra kimászva a medencéből, Laurennel kézen fogva, nekifutásból ugrottunk bele.

Így telt el az egész délután. Nagyon jól szórakoztunk. Egymást löktük befelé, és általában mindig Nick nyomott le a víz alá, mire én is viszonoztam. Kakasoztunk, fogócskáztunk és marháskodtunk. Néhányszor sikerült vizet is nyelnem, de nem nagyon izgatott, hiszen tiszta volt. A fogócskánál nem egyszer volt olyan, hogy a medence szélénél majdnem elcsúsztam, de ezt már tőlem meg lehetett szokni. Mikor épp már kicsit kifulladtunk a nagy játékba akkor beültünk a jakuzziba és ott pihentetve magunkat, merültünk bele a beszélgetésbe. Este felé, már mikor rendesen kiáztattuk a bőrünket, mindünk kiszálltunk és magunk köré csavarva a kendőt, megtöröltük a lábunkat, és felsétáltunk a lakosztályba.

- Pont, most akartam szólni nektek – lépett elém anyukám – készüljetek lassan, mert mindjárt megyünk le vacsizni.
- És… muszáj kiöltözni? – tettem fel neki a kérdést, mert nem igazán volt kedvem ezek után még ahhoz is.
- Nem – ingatta a fejét – nyugi. Felhozatjuk a vacsit – nyugtatott meg.
- Ja, akkor okés – indultam a szobánk felé Laurennel.


Elsőnek a fürdőt céloztam meg, ahol megfürödtem és a hajamat is megmostam, majd mikor végeztem, magam köré csavartam egy kendőt, na meg a hajamat is kendőbe tekertem, és a táskámhoz léptem. Gondolva arra, hogy én már ma nem megyek ki a városba, egy fehér atlétát és egy kényelmes piros melegítő alsót vettem fel. Megtörölgettem a hajamat és Laurennek átadtam a terepet, aki szintén gyorsan elvégezte ugyanezeket. Pont mikor kész lett ő is, anyukám bekukkantott hozzánk.

- Gyertek lányok – mosolygott – itt a vacsora.
- Oké – indultunk el.


Eddig észre sem vettem, de már tényleg éreztem, hogy éhes vagyok, sőt egy picit még fáradt is. Biztosan a víz és a sok móka fárasztott le. Kisétáltunk az ebédlő asztalhoz, ami hatalmas volt, és látva a sok gusztusos ételt, még nagyobbat morgott a gyomrom. Leültünk és miután drága édes apukám elmondta az áldást, neki láttunk az evésnek. Ritkán van ez, hogy az egész csapat együtt vacsorázik, de ezek az élmények mindig jók. Ha jobban belegondolok, már ők is a családhoz tartoznak. Illetve, amikor turnézok akkor ők a családom, hiszen olyankor maximum anyukám van velem a családból.

A vacsora közben ismét jó hangulat volt. Jens hozta a formáját. Sokat beszélgettünk, főleg az ünnepek utáni teendőkről. Michael elmagyarázta, hogy jövő héten már kezdődik a klipforgatás, viszont előtte lesz egy megbeszélés a rendezővel, hogy mi, hogy legyen meg ilyenek. A stúdió munkálatok is szóba kerültek, és szót ejtettünk a turnéról is. A vacsi végén, elégedetten dőltem hátra, a pocimra rakva a kezem, jelezve, hogy igen ám jól laktam. Szerintem ezen az éjszakán híztam vagy 2 kg-t. Esküszöm, beperelem a szakácsot, hogy ilyen jól főz – kuncogtam magamban. Miután mindenki pihentette magát a bőséges vacsora után, jó éjt kívántunk Laurennel és bevonultunk a szobánkba, ahol egyből pizsamába vetődtem át. Majd a tv elé leheveredtünk. Ahogy kapcsolgatta Lauren a tv-t, az egyik adón épp a Twilight ment, amiről eszembe jutott Taylor. Elfelejtettem felhívni – csaptam a homlokomra.

- Mi az? – nézett rám értetlenül Lauren.
- Áh, semmi. Csak megígértem Tay-nek, hogyha megérkezünk, felhívom – magyaráztam, s közben vettem elő a telefonom.
- Hát, kicsit elkéstél ezzel – kuncogott – na, de megyek ki egy kis teáért, hozzak neked? – állt fel az ágyról.
- Igen, köszi – mosolyogtam rá.


Gyorsan előkerestem Tay számát és elkezdtem tárcsázni. 1 csörgés után már fel is vette.

- Szia – szóltam bele egyből azzal a „ne haragudj” hanglejtésemmel.
- Szia – mosolyogott bele, mire kicsit megnyugodtam.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak eddig – húztam el a szám.
- Hát… ami azt illeti már kezdtem aggódni.
- Bocsi – kértem bocsánatot még egyszer.
- Semmi gond – mosolygott.
- Csak amikor megérkeztünk lementünk medencézni aztán meg vacsiztunk és én hülye – ingattam a fejem – most jutott eszembe, hogy megígértem.
- Akkor jól érezted magad – mondta lágyan.
- Igen, nagyon. Ha tudnád, kikkel vagyok összezárva – forgattam a szemem – egyik bolondabb, mint a másik – kuncogtam el a végét.
- Oh – nevetett ő is.
- Ráadásul úgy jöttünk Laurennel, hogy nem terveztük a medencézést, ezért le kellett mennünk a ruha boltba, fürdő ruhát venni.
- Hol kapnátok fürdőruhát télen?
- Szerencsénk volt, mert még maradt a raktáron néhány, de szerintem az eladó nő kicsit se nézett minket hülyének – kuncogtam.
- A lényeg, hogy még is volt – nevetett ő is.
- De egyébként nagyon szép lakosztályt kaptunk. Jó, mert így mindenki egy helyen van, nem össze-vissza.
- Melyikben száltatok meg?
- A Hiltonban.
- Azt nevezem – emelte fel a hangját meglepődötten és nevetett.
- Michael néha túloz – legyintettem.
- Hát… azért még sem olyan rossz dolog luxus lakosztályon aludni.
- Tényleg nem – kuncogtam – na, és te mit csináltál?
- Semmit – mondta unottan – tv-ztem, meg mi is nem rég vacsoráztunk. Anyu már nagyon izgatott a holnap miatt – kuncogott.
- Gondolom – nevettem vele – majd segíts neki.
- Persze – mosolygott – lesz majd próba?
- Igen, majd holnap délelőtt. Este pedig 8-kor fog kezdődni a műsor. Kérdezni akartam, hogy nézni fogsz-e de szerintem úgyis a vendégekkel leszel elfoglalva.
- Nézni foglak – mosolygott.
- Tényleg? – örültem meg.
- Ühüm – kuncogott.
- Akkor jó. – mosolyodtam el.


Közben bejött Lauren és az ágyam melletti éjjeliszekrényre tette a bögre teát, mire egy „köszi”-t tátogtam neki.

- Amúgy, Laurennel vagyok egy szobába – kapta fel erre a fejét Lauren.
- Kivel beszélsz? – tátogta
- Az jó – mondta Tay közben, mosolyogva.
- Taylorral beszélek – mondtam normálhangon Laurennek, mire csak elmosolyodott.
- Ki az? – szólt bele Tay.
- Oh, csak Lauren kérdezte, hogy kivel beszélek.
- Jah. És az út milyen volt?! Nem is kérdeztem.
- Jó volt – gondoltam vissza a sok hülyéskedésre és kuncogtam el magam – majd bemutatom neked egyszer a banda tagjaimat. Nagyon bolondok.
- Oké, rendben – nevette el magát.
- Hé, és kitől fogok új évi csókot kapni?! – tettem fel a kérdést tetettet kétségbeeséssel.
- Hát igaz az nem éjfélkor lesz… de tőlem – váltott kacérra a mondat végén – jó lesz? – képzeltem el magamban, ahogy fel-le húzogatja a szemöldökét.
- Igen – mondtam én is huncuton – holnap felhívsz?!
- Mindenképp – válaszolt immár lágyan és édesen – nem tudnék úgy elaludni, ha nem hallom a hangod – lágyultam el ez után a mondata után.
- Oh, édes vagy. Apropó… édes. Mikor kapom meg a csokimat?!
- Mihelyst találkozunk – mosolygott.
- Nagyon helyes – nevettem el magam – alig várom!
- Én is – mondta ismét kacéran.
- Na, jól van. Rakom lassan. Kicsit már fáradt vagyok.
- Pihenj nyugodtan. Majd holnap felhívlak még a műsor előtt, oké?
- Oké – mosolyogtam – Jó éjt.
- Neked is. Szia – mosolygott.
- Szia – bontottam a vonalat.


Bevallom, ahogy elbúcsúztunk egymástól, rám tört egy amolyan „nagyon hiányzik Tay” érzés. Rossz volt tőle innen búcsúzkodni. Ráadásul még holnap sem fogom látni. Ez a legrosszabb abban, hogy utazgatunk mindketten. A hiány. Olyan jó lett volna, ha látom még elalvás előtt a mosolyát…. tényleg hiányzik. Az elmélkedésemből Lauren szakított félbe.

- Figyelj, elhoztam a turnés fellépő ruháid terveit – vette elő a táskájából – gyere, nézd meg – mosolygott.


Felálltam és leültem szembe vele az ágyon, majd elkezdte mutogatni a terveit. Mint mindig, most is nagyon jó ötletei voltak és az ízlésemnek is tökéletes volt. Ilyenkor hálát adok az istennek, hogy egy személyben találtam meg a tökéletes stylistomat, barátnőmet és még a tanácsadómat is. Miután végig néztük és elmagyarázta a további frappáns terveit, visszabújtunk mindketten az ágyba, és a tv-t kezdtük el bámulni, amiben semmi értelmes nem ment. A pilláim is kezdtek már leragadni, így nyakig magamra húztam a takarót, majd Laurennek Jó éjt kívántam, és percek alatt bealudtam….



A hilton

Szandra Burke's life 61 rész

Tessék emberkék:D:D ez lenne a meglepim!! Nem szokásom ilyen hamar hozni a friss-t, de most úgy döntöttem, hogy még is hozok:D Remélem tetszeni fog mindenkinek:D Jó olvasást, puszi(L)



Hol vagyok? – néztem körbe a sötétségben. Olyan sötét volt, hogy az orromig sem értem el. Nagyon megijedtem, hiszen előtört belőlem a régi rossz emlék… a legrosszabb. Imádkoztam, hogy felkeljek, de egyszerűen nem ment. Aztán hírtelen mintha egy erdőben lettem volna. Egy zöldes, füves és… tök szép erdőben. Csak az volt a gáz, hogy kezdett sötétedni… itt is. Jaj, ne – mondtam magamban immár reszketve. Majd miután lassan megfordultam, megkönnyebbülve néztem az ismerős stáb tagokat, akik a tengerpart felé magyaráztak. Bizonyára valamilyen forgatáson lehettem. Egy ismerős alak közeledett hozzám, és ahogy még közelebb ért, ráeszméltem, hogy Whitney az, Lauren kollégája.

- Gyere, mindjárt kezdjük a kliped forgatását – mosolygott.
- Rendben, mindjárt – szólaltam meg.


Miért mondtam azt, hogy mindjárt, ha most nincs semmi dolgom? – forgott az agyamban. Hírtelen a testem magától fordult 90 fokot, majd fülig érő mosoly szökött az arcomra, ahogy megláttam az autónál álldogáló Taylort. Ő is visszamosolygott. A lábaim maguktól lassan elindultak felé, s ahogy oda értem lábujjhegyre álltam, majd finoman és lágyan megcsókoltam a homlokát. Annyira kellemes érzéssel töltött el. Egyszerűen késztetést éreztem, hogy meg kell puszilnom….






Hírtelen felébredtem. Ahogy felnyitódtak a pilláim egy mosoly terült el az arcomon. Olyan valóságos volt és még mindig érzem azt a kellemes, bizsergető érzést. Azt hiszem nem hiába álmodtam Taylorral. Azt hallottam, hogy legtöbbször arról álmodunk, amitől félünk, vagy azzal, aki nagyon érdekel. Az én esetemben tuti, hogy az utóbbi. Bár az elején tényleg féltem. Akkor ez amolyan kettős álom volt?! Hm… nem tudom. De sajnálom, hogy nem folytatódott tovább az álom. Az biztos, hogy emlékezni fogok az utolsó jelenetekre. Néhány percig még ezen tépelődtem, majd lehunytam álmos pilláimat és újra álomba estem…



Reggel viszonylag fitten keltem. Egyből a telefonomért nyúltam, hogy meglessem az időt, s ahogy a képernyőre néztem, megkönnyebbülve láttam, hogy még van egy kis időm a lustálkodásra. Kábé 15 perc pluszpihenés után, kimásztam az ágyból, s a fürdőbe érve elvégeztem a szokásosokat, majd a gardróbhoz indultam. Ma olyan semleges kedvem volt a ruhákkal kapcsolatban így nem sokat vaciláltam azon, hogy mit vegyek fel. Egy sima farmert húztam elő, és egy egyszerű, mintás ujjatlan felsőt, gyorsan felöltöztem, felhúztam egy papucsot, a vállamra akasztottam a táskám, s a korgó gyomromra eszmélve, lementem a földszintre.

- Jó reggelt, család! – köszöntem nekik mosolyogva
- Jó reggelt – mosolyogtak.
- Mi a reggeli? – ültem le Stella mellé.
- Egy kis pirítóst csináltam, ha jó neked – nézett rám anyu.
- Persze, hogy jó – tettem is a tányéromra néhányat.


Lassan a családdal nevetgélve, megreggeliztem, majd hallva, Lauren autójának dudáját, gyors búcsút vettem tőlük és mosolyogva huppantam be Lauren mellé.

- Szia, csajszi – mosolygott
- Szia – mosolyogtam.
- Mehetünk?
- Ühüm – bólogattam.


Elindultunk, majd miután a rádiót bekapcsolta Lauren, újra szóra nyitotta a száját.

- Na, és milyen volt a tegnap?
- Jó volt – mosolyogtam – Tayloréknál ebédeltem utána meg elmentünk fagyizni, este pedig néztünk egy filmet. Oh, míg el nem felejtem – jutott eszembe a bowling – ma este elmennénk páran bowlingozni, ha van, kedved gyere el.
- Persze, hogy van. De ki jön még?
- Felhívom még 1-2 barátnőmet. Te meg mondjuk, ha gondolod, elhívhatod Whitney-t is, vagy Jason-t.
- Szerintem Whitney úgy is a barátjával lesz, Jason pedig talán eljön.
- Rendben – mosolyogtam.
- És mikor, melyik klubban?
- Azt még nem tudom, de ha nem bánod Missy-től megkérdezem, hogy ő jön-e aztán Taylort felhívom, hogy egyeztessünk.
- Rendben, csak nyugodtan – mosolygott


Gyorsan elővettem a telefonom, majd Missy-t tárcsázva 2 csörgés után fel is vette. Ő is igen-t mondott, majd Taylort is gyorsan felhívtam.

- Szia – mosolyogtam a telefonba.
- Szia – mosolygott ő is.
- Akkor egyeztetünk az estével kapcsolatban?
- Ühüm.
- Én elhívtam Lauren-t, meg Missy-t, de lehet, Lauren hozza a… az egyik barátját.
- Oké, velem Jace meg Tony jön.
- Mikor és hol találkozzunk?
- Én a Luna klub Dc-re gondoltam és mondjuk úgy 6 óra körül?
- Oké, az jó lesz – bólogattam.
- Érted menjek, vagy külön menjünk?
- Hát… szerintem majd úgy fogok menni, hogy Laurennel meg Missy-vel.
- Rendben.
- Akkor majd ott találkozunk.
- Oké, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Majd ismét Missy-t tárcsáztam és elmondtam neki, hogy majd én megyek érte, illetve, hogy Lauren is velünk jön. Az út többi részét, csevegéssel töltöttük, aminek a fő témája az esti program és a mai vásárlás volt. Ahogy megérkeztünk az első kiszemelt cipő bolthoz, leparkolt Lauren a közelben, majd kiugrottunk az autóból és – szokás szerint – paparazzi „testőrök” vezetésével, siettünk be az üzletbe. Lauren egyből kinézett néhány a ruháinkhoz illő cipőt, majd a kezembe nyomva az elsőt, gyorsan felhúztam és a tükör előtt bámészkodva néztem a lábamat.

- Szerintem nem olyan jó – húztam el a szám.
- Nekem tetszik, de ha nem érzed jól benne magad, akkor nézzük a következőt – mosolyodott el – elvégre időnk, mint a tenger.


Így gyorsan lehúztam, és a következőt – ami már jobban tetszett – próbáltam fel, majd ismét a tükör elé sétálva, végig mértem magamon.

- Ez már sokkal jobb – mosolyogtam.
- Szerintem is nagyon szuper – bólogatott elégedetten.
- Akkor ez marad – vontam meg a vállam.
- Helyes.


Visszahuzakodtam és a kosarunkba belöktem a választottat, majd Lauren ruhájához kezdtünk el keresgélni, s végül pár percnyi és néhány próbálás után, végre ő is megtalálta az „igazit”. Mivel még egyikünknek sem volt kedve még hazafelé menni, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már vásárolunk, akkor tényleg vásároljunk, így miután fizettünk, visszaugrottunk az autóba és immár a ruhás boltokat céloztuk meg.


Annyira belemerültünk, hogy végül több órás vásárlás után, teli csomagtartóval indultunk haza. Nem tudom, hogy uralkodhatott el rajtam ez a vásárlási dolog, hiszen már kinőttem belőle, de úgy tűnik, hogy még nem teljesen hagytam el ezt a „rossz” szokásomat. Az tuti, hogy a kelleténél többet költöttem, de majd megpróbálom, eltitkolni a szüleim elől valahogy, mert ha ez kitudódik, akkor biztos, hogy kapok egy szép fejmosást minimum. Ahogy leállt előttünk Lauren, hírtelen elgondolkodtam azon, hogy, hogy a fenébe vigyem el ezt a sok holmit a nélkül, hogy valaki észrevenné?! Csak abban reménykedtem, hogy hátha épp fent van mindenki az emeleten. Kiszálltam az autóból, majd Lauren segítségével a kezemre aggasztgattam a szatyrokat – amik majd leszakították a kezem – és megbeszéltük, hogy 6 előtt valamikor ott leszek nála, majd egy gyors búcsúzkodás után, elindultam befelé. Ahogy beléptem, egyből anyukám összevont szemöldökével találtam szembe magam. – Ne már! – gondoltam magamban, egyre gyorsabban dobogó szívvel. Esküszöm úgy éreztem magam, mintha valami nagyon nagy bűnt követtem volna el, pedig csak vásároltam. Mondjuk, a szüleim amúgy sem szeretik, ha túl sokat költünk olyanokra, amik nem is annyira szükségesek.


- Hát… látom bevásároltál a következő szezonra is – ráncolta a homlokát.
- Öhh…. – hebegtem, miközben gyorsan forgó agyam valami hihetőt akart kitalálni – most kaptam egy magazintól, ajándékba. Tudod… a fotózás meg az interjú miatt, amit nem olyan rég csináltunk – dőlt belőlem a füllentés.
- Azt nem házhoz szokták szállítani?
- De… csak… a futár… öhm…. lerobbant az autója és felhívtak nem-e tudnék elmenni érte, mi pedig Laurennel pont arra jártunk – vontam meg a vállam.
- Oh, értem – bólogatott – segítsek felvinni?
- Oh, nem köszi. Felbírom – indultam felfelé megkönnyebbülve.


Bár elég rossz érzés ötlött belém, hogy hazudtam anyukámnak, de bevallom csak menteni akartam magam. Sőt még magamon is meglepődtem, hogy tud ilyen badarság az eszembe jutni. Még, hogy lerobbant az autója… - forgattam a szemem magamon. Ahogy felértem a szobámba, lepakoltam az ágyra a sok szatyrot, majd miután leültem pár percre pihenni, elkezdtem elpakolni a vásárolt ruhákat. Mire végeztem, már épp ott volt az idő, hogy kezdjek készülődni.Nem igazán akartam túl öltözni, mert csak bowlingozni megyünk, így pár percnyi nézelődés után egy farmert és egyszerű szűrkés-fehér felsőt vettem elő. Átöltöztem gyorsan, majd a fürdőbe bevonulva, lófarokba kötöttem a hajam, hogy ne zavarjon majd a gurításban, megigazítottam az egyszerű kis sminket, ami épp rajtam virított, majd a táskámat a vállamra akasztottam és a converse tornacipőmet felhúztam, majd utolsó pillantást vetve magamon, indultam el a földszintre.

- Elmentem bowlingozni a barátokkal. Nem hiszem, hogy sokáig leszek. Majd jövök – kiabáltam a szüleim felé, akik épp tv-ztek a nappaliban.


Felkaptam a kocsi kulcsom, majd mielőtt még megvártam volna a válaszukat, sietve rohantam a garázsba. Majd behuppantam a kormány mögé, kigurultam és már indultam is Lauren felé. Hogy ne untassam magam, bekapcsoltam a rádiót, s közben azt hallgattam. Ahogy Lauren elé értem, érkezés képp dudáltam neki egyet, majd néhány másodperc múlva, mosollyal az arcán ült be mellém.

- Szia csajszi – mosolyogtam rá.
- Na, szia.
- Jason? – vontam fel a szemöldököm, hiányát észlelve.
- Áh, dolgozik – legyintett s húzta el a száját.
- Oh, de kár – rogyott le a mosolyom.


Tovább indultunk Missy-hez s közben épp a rádióba a kedvenc dalunk ment, így mindketten elkezdtünk poénból énekelni, amire személy szerint én egész felpörögtem az estére. Mikor megérkeztünk, gyorsan felvettük Missy-t is, majd ugyanazzal a hangulattal, immár Missy hangjával beépülve, indultunk tovább. Alig vártam már, hogy megint láthassam Taylort. Ma még nem is láttam. Ahogy ezen elgondolkodtam, rájöttem, hogy igen ám, már is hiányzik. Majd hírtelen, amikor az egyik piros lámpát pont elkaptuk, megcsörrent a telefonom, ami meglepetésemre Taylor számát jelezte. Mosolyogva nyúltam érte, majd vettem fel.

- Na, már is hiányoltok minket? – kuncogtam bele.
- Mondhatni – nevetett fel ő is – na, de csak szólni akartam, hogy vigyázz mert lesznek fotósok.
- Nem gond, akkor megyünk hátul – vontam meg a vállam.
- Én is hátul mentem be.
- Ja. Hát… akkor megint kapnak egy kis fizut. Nekik is kell valamiből élni.
- Ez is igaz – kuncogott – amúgy merre jártok már? – kérdezte gyanakvóan.
- Nem sokára ott leszünk. Eltart egy ideig, míg elkészülünk…
- Nők – mondta semlegesen.
- Hé - sértődést színlelve horkantam fel.
- Jól van, na – nevette el magát – siessetek.
- Oké, szia – nevettem még mindig vele.
- Szia – bontotta a vonalat.


Gyorsan elhadartam Laurennek és Missynek az előbbi telefonhívásomat, majd néhány további piros lámpa után, végre megérkeztünk. Leparkoltam a klub hátsó parkolójába, majd Taylor szavaira gondolva, másodpercek alatt jelentek meg a fotósok. De még ők sem tudták elvenni a jó kedvünket. Mi csak mozogtunk nyugodtan, mintha ott se lennének. Lezártam az autót, majd a klubba beérve, egyből a pálya felé vettük az irányt. Persze mielőtt beléptünk volna, elkértük a lábméretünkhöz megfelelő bowling cipőt, áthúztuk és élénk tekintettel próbáltam keresni Taylort és a többieket. Néhány perc múlva, végül meg találtuk őket a hátsó szárnyban, s immár mosolyogva lépkedtünk tovább hozzájuk, akik már tűkön ülve vártak minket. Bevallom messziről meg sem ismertem Jace-t – ugyanis akkor láttam utoljára, amikor leérettségiztem – úgy megváltozott. Tony-t pedig abszolút nem ismerem. Biztos valami kollégája lehet Tay-nek. Ahogy odaértünk legelsőnek Taylorhoz „ugrándoztam” oda, jelezve, hogy már tényleg hiányzott. Szorosan megöleltem, majd mikor kibújtunk egymás öleléséből a többieknek is köszöntem.

- Héé Jace. Meg se ismerlek már – mentem oda hozzá kuncogva.
- Hát… én meg már azt hittem, hogy csak a tv-ben láthatlak – vonta meg a vállát.
- Áh, dehogy – öleltem meg
- És a barátnődet hol hagytad? – kérdezte miután kibújtam az öleléséből.
- Melyiket? – szökött az egekbe a szemöldököm.
- Hát… szerinted?
- Jah, Kíra. Kanadába van, már hogy lenne itt – néztem rá értetlenül.
- Csak azt hittem, hogy itt tölti az ünnepeket.
- Áh, nem – ingattam a fejem.
- Amúgy te is sokat változtál. Mennyi minden történt ebben a 1,5 évben.
- Nekem mondod – mosolyodtam el.


Gyorsan bemutatkoztam még Tony-nak is, akiről kiderült, hogy Taylor egyik régi Michigan-i barátja, csak ide költöztek, majd eldöntöttük, hogy fiúk-lányok ellen lesz a „harc”, beírtuk a gépbe még gyorsan a nevünket és már kezdődhetett is a játék.

- Lányoké az elsőbbség – virította ki Taylor 100 Wattos fogsorát.
- Így van! – vágtam rá, s gondolva arra, hogy senki sem szeret elsőnek lenni, így úgy döntöttem, hogy merész leszek és elvállalom az elsőbbséget. – csak figyeljetek… és tanuljatok! – emeltem fel büszkén a fejem, és tettem bele a három megfelelő ujjamat a golyóba.
- Oh, majd meglátjuk ki tanul kitől! – vágott vissza Taylor.


Na, azt hiszem ez Taylornak az egyik legjobb tulajdonsága. Csipkelődhetek vele, mert érti a viccet és nem olyan, mint a többi nyálas fickó, hogy még társaságban is a „nyali-fali” megy. Eléggé társasági ember vagyok és ezért jó az, hogy ilyen ő is. Egy kis koncentrálás után, elhajítottam a golyót, majd izgatottan – nehogy elbénázzam, és a végén kiröhögjenek – álltam ott, hogy mennyi bábut sikerül ledöntenem. Majd magamon meglepődve, de ennél büszkébben fordultam meg, mikor mindegyik bábut sikerült egyszerre letipornom.

- Ez könnyű volt! – csapkodtam össze a tenyerem, megvont vállal.
- Höh, nézd már milyen laza a kis csaj! – bökte oldalba Jace, Taylort – még mindjárt trónfosztás lesz.
- Ne hamarkodd el a dolgokat – válaszolt Jace-nek, s közben vizslatott engem azzal a huncut mosolyával.


Miután összepacsiztam Laurenékkel, leültem melléjük, majd figyeltem az állítólagos „bajnokot”, az az Taylort. Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetem, hogy mindkettőnkben meg van a versenyszellem, pedig én nem is szeretek sportolni. Viszont, le akartam győzni Tay-t minden áron, hiszen mindenben jeleskedik, legyen az karate, foci, színészkedés és még bowling is. De mivel karatézni és focizni nem tudok, és a színészi tehetségem sem nagy, így maradt a bowling. Viszont abban úgy éreztem, hogy muszáj győznöm. Valamiért szerettem legyőzni Taylort. Persze azért sosem vettem olyan komolyan. Az elmélkedésemből a golyó szakított félbe, ugyanis Tay végre ellökte és izgatottan figyeltem a golyó mozgását. Végül Tay is büszkén ült le, annak ellenére, hogy egy híján az összest letarolta.

- Még nincs vége! – mondta nekem, fél mosollyal, s ült vissza.
- Úgy látom emberedre akadtál! – nézett Tony rá vészjóslóan.
- Áh, csak mázlija volt – legyintett s nézett rám incselkedve.


Majd adok én neked mázlistát – kuncogtam magamban. Apukámnak köszönhetően – mivel ő elég jól bowlingozik – rám is esett némi tehetség, így majdnem biztos voltam benne, hogy talán „legyőzhetem”. De persze volt némi bizonytalanság is bennem.


Nagyon jól éreztük magunkat. A hangulat egyszerűen fenomenális volt. Szinte az egész játékot végig röhögtük. Tony is nagyon jó fej volt, ahogy így megismertem, Jace pedig annak ellenére, hogy kívülről változott, belül még mindig ugyanaz a bolond maradt. Az utolsó menetben, utolsóként Taylor gurított, amit nagyon izgatottan néztem végig, hiszen rettentően szoros volt az állás köztem és közte. Majd ahogy legördítette a bábukat, oda siettem a monitorhoz, ami mutatja az eredményt, s néhány másodperc múlva már Taylor is ott állt a hátam mögött, szeme a monitorra szegeződve.

- Na, lássuk. Lesz trónfosztás vagy nem lesz – jött közelebb Jace is.


Ahogy kimondta, már jöttek is az eredmények én pedig örömömben, úgy mond „vonyítottam egyet”, ahogy megláttam első helyen az én nevemet. Majd megfordultam, és ahogy Taylor fintorgó és csalódott arcára néztem, eluralkodott bennem egy egyfajta bűntudat. Erre én is már csak fél mosollyal, mosolyogtam, majd vigasztalásként, megöleltem és a fülébe súgtam:

- Nálam, mindig Te vagy a győztes! – bújtam ki az öleléséből miután megsúgtam.


Immár jobb kedvvel és csillogó szemekkel nézett rám, amit ismét nem tudtam szó nélkül hagyni.

- De jössz nekem egy csokival! – vontam meg a vállam.
- Veszítek, és még én fizessek neked? Micsoda világ ez kérem – ingatta a fejét.
- Te vagy a pasi! – vontam meg ismét a vállam.
- Oké, jogos! – kuncogott – majd megkapod.
- Behajtom rajtad – húztam fel a szemöldököm.


Amin csak megint elkezdett nevetgélni. Majd néhány perc múlva, elkezdtünk pakolászni és indulni hazafelé, mivel már az idő is 9 óra környékén járt. Leadtuk a bowling cipőket, s gyorsan visszahúztuk a sajátunkat, majd mielőtt kiléptünk volna a – szerintem – még mindig hadseregben várakozó fotósok színe elé, elbúcsúztunk egymástól és az autóhoz igyekeztünk a lányokkal. Én is éreztem, hogy lassan rám telepszik a fáradtság és a lányokon is meglátszott már, így miután kibeszéltük a ma estét, nem igazán akadt több téma, inkább csak csendben élveztük egymás társaságát.

Hamar haza vittem Missy-t majd utána Lauren-t is kiraktam, majd ahogy beálltam a garázsba, fáradtan baktattam fel a szobámba. Első utam a fürdőbe vezetett, ott gyorsan megfürödtem és a pizsimbe bújva, a tv elé letelepedtem. De még hallani akartam elalvás előtt Tay hangját, így úgy döntöttem, hogy felhívom, már ha fent van még. Reménykedtem benne, hogy így van. Előkaptam a telefonom és elkezdtem tárcsázni.

- Szia – mosolyogtam bele 2 csörgés után – már aludtál?
- Nem, dehogy. Épp most fürödtem meg.
- Oh, én is – lepődtem meg az azonos elfoglaltságunkon – csak még mielőtt elaludnék hallani akartam a hangod – vallottam be, kissé elpirulva.
- Oh – kuncogott – úgy is felhívtalak volna, mert én is így vagyok ezzel – mosolygott.
- Oh – ógattam megint elalélva – de egyébként jól vagy?
- Persze, miért?
- Hát… csak láttam némi bántást rajtad, hogy rosszul esett vagy valami… érted.
- Hát… igen. Nagyon szíven ütött – mondta komolyan. Bár az elején bevettem, de aztán véltem felfedezni egy kis komolytalanságot a hangjában - Dehogy is. Ez csak egy játék – kuncogta el magát.
- Tuti?
- Tuti.
- Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülve – holnap délután már utazok.
- Igen… tudom – sóhajtott – de délelőtt még találkozhatunk nem?
- Mindenképp – erősítettem meg a bizonytalanságát – gondolod, csak úgy elmennék? – ráncoltam a homlokom.
- Nem – mosolygott.
- Bár nekem pakolnom kell… - húztam el a szám, eszembe jutva – mondjuk, nem sok mindent kell bepakolni, úgy, hogy lehet, hamar végzek. Attól függ, mikor kelek.
- Semmi gond. Majd akkor átmegyek délelőtt és majd csinálunk… valamit – váltott huncut hangüzemmódba a „valamit” szónál.
- Mire gondolsz, valami alatt? – kérdeztem ugyanazzal a kaján hanggal.
- Nem tudom… majd meglátjuk – mosolygott.
- Jól van – kuncogtam- Most már fekszek lefelé, elfáradtam egy kicsit.
- Igen, én is.
- Majd gyere akkor.
- Persze.
- Szia, jó éjt.
- Szia, neked is – bontotta a vonalat.


De jó. Holnap délelőtt átjön, és még együtt lehetünk indulás előtt egy kis ideig – örömködtem magamban. Viszont, hogy frissen keljek, már tényleg ideje volt lefeküdnöm, így nem húzva az időt, kikapcsoltam a tv-t, majd a párnára hajtva a fejem, percek múlva aludtam is….

Szandra Burke's life 60 rész

Ahogy bentebb mentünk, megláttam a családot, akik kirobbanó örömmel fogadtak engem. Mivel Debi a konyhában sütött-főzött, ezért hozzá indultam először megölelni.

- Szia Debi – integettem neki mosolyogva.
- Oh, végre itt van az én második lánykám – ölelt meg szorosan.


Második lánykám? Oh, igen. Mindig mondta, hogy olyan vagyok, neki mintha már a lánya lennék, biztosan így értette – magyaráztam meg magamnak. Debi után, Dan következett, aki a nappaliban üldögélve, vajon mit nézett? Nagy meglepetésre, persze, hogy foci meccset.

- Szia Dan – állt fel és öleltem meg őt is.
- Szia – mosolygott.


És végül a drága és nagyon aranyos Make maradt. Épp az udvarról jött befelé, és amikor meglátott ő is kitörő örömmel ölelt meg. A köszönések után visszamentem Taylorhoz, aki mosolyogva figyelte végig az előbbi jelenetet, s indulásra kész fordultunk a kijárat felé.

- Hová mentek? – szólalt meg Debi.
- Hát… csak lógunk egy kicsit – vonta meg a vállát Taylor.
- Miért nem ebédeltek velünk? – kérdezte Debi mosolyogva.
- Rendben – mondtam elmosolyodva, s néztem Taylorra, aki egyetértve bólogatott.
- Nagyon helyes – nézett ránk Debi – jó idő van, így kint eszünk, és már az ebéd is kész van. Menjetek nyugodtan ki, mindjárt viszem – magyarázta.
- Segítsek valamiben? – ajánlottam fel a szíves segítségem.
- Hát… ha szeretnéd, a poharakat kiviheted. Elfelejtettem a terítésnél.
- Persze – indultam a kikészített poharas tálcához.


Óvatosan a kezembe vettem – mert ugye elég béna vagyok ebben, ezért féltem is, nehogy elejtsem – és elindultam a teraszra, ahol már a kész asztal várt. Addig a többiek is már kimentek, s ahogy leraktam sikeresen a poharakat, visszamentem Debihez.

- Segítsek még valamiben? – mosolyogtam rá.
- Nem, köszi – mosolygott – még kell pár perc a húsnak, de gyere, addig beszélgessünk egy kicsit – invitált magához.


Bevallom kicsit megijedtem. Nem tudom mit ért azon, hogy beszélgessünk, de biztos nem a zenetanárom számát akarta elkérni.

- Látom, most már minden rendben közöttetek? – kérdezte halkabban, ahogy közelebb léptem hozzá.
- Igen – mosolyodtam el – és sajnálom, hogy karácsonykor nem úgy sült el az este.
- Semmi gond – legyintett – de örülök, hogy megoldottátok. Mondjuk Taylor csak annyit mondott, hogy veszekedtetek, de min? Tudom nem az én dolgom, de azért még is érdekelne.
- Hát úgy mond badarságon vesztünk össze – vontam meg a vállam füllentve. Imádom Debit, de még az ő orrára se akartam rákötni az igazságot. Elég, ha én, Lauren és Taylor tudjuk.
- De ennyire?
- Tudod, milyenek vagyunk – forgattam a szemem.
- Igaz – bólogatott – na, és hol leszel szilveszterkor?
- New Yorkban leszünk a családdal. Benne leszek egy szilveszteri showban és azt hiszem, majd csak másnap jövünk haza – húztam el a szám.
- Oh, tényleg. Anyukád is említette. Pedig jó lett volna, ha ti is itt vagytok a kis itthoni házibulin – mosolyodott el.
- Ühüm-, értettem egyet.
- Ma szerettetek volna menni valahová Taylorral?
- Hát… igazából csak lógni akartunk egy kicsit, de így még jobb – mosolyodtam el.
- Azt hittem már, hogy keresztbe tettem egy tervetekben.
- Jaj, dehogy – legyintettem.


Ezután megkönnyebbülve mentem ki, csatlakozva a többiekhez s ültem le a Taylor melletti székbe. Néhány perc múlva Debi már hozta is a finom ebédet, majd mind az öten miután szedtünk magunknak – személy szerint, én éhesen – hozzáláttunk.

Az ebéd nagyon finom volt és nagyon jól éreztem magam. Imádom ezt a családot. Annyira aranyosak és kedvesek velem. Az ebéd közben néhányszor – Taylor szerint – beégette Dan, az apja, majd elpirulva pirított rá Taylor, de én csak jókat nevettem rajtuk. Amin a legjobban nevettem az az volt, amikor Dan elmesélte Taylor eltévedését L.A-ben. Na, hát akkor azt hittem meg fulladok a nevetéstől. Nem is tudtam, hogy ilyen jó humora van Dannek. Tényleg nagyon jól állt neki, ahogy elmondta. Az biztos, hogy kábé 1 hónapja nem nevettem ilyen jót. Minden esetre hibátlan volt a hangulat és úgy minden egybevéve. Miután segítettem Debinek elpakolni mindent, már majdnem csak délután 4-et ütött az óra. Nagyon gyorsan elment az idő. De még mindig volt kedvem egy kicsit lógni Tay-el, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk fagyizni egyet a pinkberry-be, a közös kedvenc helyünkre. Gyorsan bevágódtunk az autójába és már indultunk is.

**********

A fagyizás is nagyon jó volt. Bár Taylornak nem lett volna szabad ennie, de mindig csal egy kicsit, ami persze nem olyan nagy baj. A fagyizás után, már egyikünknek sem volt már kedve lófrálni, a fotósok elvették a kedvünket, ugyanis amikor visszaértünk az autójához, fotósok százai álltak ránk várva. Így úgy döntöttünk, hogy egy kicsit még átmegyek náluk aztán majd hazavisz.

- Istenem. Hülye paparazzik – ingattam a fejem, mérgesen, amikor beléptünk a házba.
- Nyugi – mosolyogva tette le a kocsi kulcsot.
- Hát… mindegy.
- Ne hagyd, hogy idegesítsenek – fogta meg a kezem, amitől hírtelen elkezdtem megnyugodni.
- Igaz. Felesleges. – mosolyodtam el.
- Na, gyere királylány – húzott magával a nappali felé. És tessék, még egy becenév. Bár bevallom ez a kifejezés egyáltalán nem engem illet.
- Nem vagyok királylány – mormogtam neki az orrom alatt.
- Nekem igen – kuncogott.
- Oh, hát, ahogy gondolod – vontam meg a vállam.


A nappaliba mikor beértünk, épp Debi és Dan tv-ztek, s szóltunk nekik, hogy itt maradok egy kicsit, majd felmentünk Taylor szobájába én pedig egyből az ágyra leheveredtem.

- Beraksz valamit? – kérdeztem tőle, látva, hogy a filmek között keresgél.
- Mire gondolsz? – csillant fel a szeme egy kaján mosollyal az arcán.
- Nem bírom ezeket a perverz gondolataidat – ingattam a fejem kuncogva – mégis mire? Filmre.
- Oké, mit szeretnél? – mosolygott.
- Valami horrort! – jelentettem ki határozottan. Tényleg olyan horroros kedvem volt most.
- Hmm… oké. Akkor… Csendes Hallgatás? – mutatta fel a dvd lemezt.
- Azt még nem is láttam.
- Akkor itt az ideje – rakta be gyorsan a lemezt és huppant mellém gyorsan.
- De, ha ijesztgetni mersz esküszöm, hazamegyek – jegyeztem meg mielőtt elkezdi. Ugyanis mindig ezt csinálja, ha együtt nézünk horrort.
- Oké – nevetette el magát.


A film inkább volt undorító, mint félelmetes. Na, jó. Volt 1-2 rész ahol szépen megugrottam, de Taylor sem tartotta be a szavát, mert az ijesztős részeknél direkt csipkedett szóval még ő is rá tett. Na, ezért nem szeretek vele horrort nézni. Nem éli bele magát pedig színész, hanem inkább engem csipked. Persze nem haragszok rá e-miatt, mert már megszoktam. Mikor vége lett a filmnek, Taylor kikapcsolta a Dvd-t én pedig addig felkapcsoltam a villanyt, majd leültem vele szembe.

- Azt mondtad nem fogsz csipkedni – húztam fel a szemöldököm.
- Nem csipkedtelek – mosolyodott el.
- Áh, dehogy – legyintettem.


Nem akartam későn hazamenni, így az órára pillantottam ami, majdnem 8 órát mutatott. Úgy gondoltam, hogy most már lassan ideje lenne hazamennem.

- Azt hiszem mennem, kellene – húztam el a szám – vagy… maradhatnék – játszottam el a gondolattal elmosolyodva.
- Az jó lenne – mosolyodott el kajánul – de nem lehet – rogyott le a mosoly az arcáról.
- Áh, tudom – vontam meg a vállam – Majd fűzöm kicsit anyuékat és akkor majd megengedik, hogy néha ott aludj. Ha Ryannek megengedték, akkor neked is – mosolyodtam el.
- Várj! Ryan ott aludhatott, amikor akart? – ráncolta a homlokát.
- Hát… nem, épp amikor akart, de akkor igen, amikor valami díjátadóra mentünk vagy csak bulizni.
- És le is feküdtél vele?
- Taylor! – pirítottam rá.
- Mi az?! Tudni akarom – emelte fel a fejét.
- Miért akarnád tudni?
- Tudni akarom, hogy voltál –e valakivel utánam – vonta meg a vállát.
- Igen – hajtottam le a fejem.
- Legalább jó volt? – ráncolta a homlokát.
- Taylor, ne már…. – hajtottam le a fejem elpirulva.
- Mi az? – kuncogott.
- Most komolyan a…. szexről beszélgessünk? – húztam fel a szemöldököm – mert ez kényes téma.
- Akkor csak annyit mondj, hogy jobb-e mint én?!
- Oh, szóval erre megy ki a játék.
- Nem, de kíváncsi vagyok.
- Nem bízol magadban?
- Dehogynem – püfögött – ne térj ki a kérdés alól – mosolyodott el.
- Nem fogom növelni az egod – vontam meg a vállam mosolyogva. Egyébként egyértelmű lenne a válaszom: persze, hogy Ő. Hiszen azzal mindig sokkal jobb, akit tényleg szeretek – amúgy meg mióta lettél ilyen… perverz? Vagy ennyire ki vagy éhezve? – mosolyodtam el kajánul.
- Azt hiszem az utóbbi – vallotta be.
- Gáz – vontam meg a vállam.
- Most akkor mondd azt, hogy te nem!
- Én nem vagyok „kiéhezve”. Tudok szex nélkül élni.
- Na, persze.
- Nem vagyok én pasi, hogy az eszemet a gatyámba hordjam.
- Mert szerinted én ott hordom?
- Hát néha igen.
- Hát mit csináljak, én is… pasi vagyok – ráncolta a homlokát.
- Ja, jó tudni – húztam fel a szemöldököm.
- Ezt úgy érted, hogy nem vagyok… férfias? – húzta fel ő is a szemöldökét.
- Nem én mondtam – vontam meg a vállam.
- Chh – fordította el a fejét.


Tessék. Már megint egy hülye vitatkozás, ráadásul egy ilyen hülyeségről. És még azt mondja, hogy én vagyok forrófejű, miközben most is ő sértődött meg. Ráadásul ő erőltette ezt a témát. Nekem kínos ilyenről beszélni. Ha a szexről akar beszélgetni, akkor beszélje meg valamelyik haverjával. Tudja, hogy nem szeretem fényezni a dolgokat, de ezzel csak magát akarja fényezni. Ha azt mondom, hogy „igen, nagyon jó vagy” akkor meg lehet még nagyobbra nő az ego-ja és valami felfújt nagyképű hólyag lenne belőle. Így is tudja magáról, hogy minden második lány utána epedezik, akkor meg miért akarja fényezni magát. Jézusom… ennyi erővel én is kérdezhetném tőle, hogy miért tetszek neki annyira, meg, hogy – ha már témánál vagyunk – milyen vagyok az ágyban, azért, hogy jókat halljak magamról. Fuh… most megint felidegesített egy kicsit. Egy kínos csend állt be közöttünk, és tisztán éreztette velem, hogy nem akarja, hogy itt legyek ezért megtörtem a csendet.

- Megyek, ha már megint nincs mondanivalód – álltam fel várva a válaszára, de sértődötten még felém se nézett - Na, jó. Hello – mentem ki a szobájából.


Bár már sötét volt, de a horror film ellenére, bátran neki akartam vágni a haza útnak, mivel semmi kedvem nem volt nézni a sértődött kisfiú szerepét. Ha ilyen gyerekes, akkor tessék, csak csinálja. Én jeleztem neki, hogy nem akarok ilyenről beszélni, még is erről akart. Akkor meg mit van odáig meg vissza, azért mert nem mondom ki a nyilvánvalót. Amikor leértem a földszintre épp Dan eszegetett a konyhában.

- Hová mész? – kérdezte egy mosollyal az arcán.
- Hazafelé – mosolyodtam el én is.
- És Taylor? – húzta fel a szemöldökét.
- A szobájában duzzog – mondtam semlegesen.
- Haza se akar vinni? Mert ugye már elég sötét van. Veszélyes ilyenkor kint sétálni.
- Hát… ahogy látod – vontam meg a vállam.
- Na, majd mindjárt beszélek én vele – kapta be az utolsó falatot.
- Hagyd csak. Had duzzogjon. Egy hülyeségen kezdett el velem vitázni – ingattam a fejem.
- Jól van. Akkor gyere, majd én, hazaviszlek – fogta meg a kocsi kulcsát.
- Nem szükséges – mosolyodtam el.
- Én ragaszkodok hozzá – nyitotta ki az ajtót.
- Akkor, köszönöm – mosolyogtam.
- Nincs mit.


Gyorsan beugrottunk Dan autójába és már indultunk is. Még mindig kicsit mérges voltam, hogy ilyenen felhúzta magát, de már kezdett elhalványulni a mérgem.

Ahogy leállt elénk, kiszálltam, még egyszer megköszöntem és elbúcsúzva tőle, bementem a házba, ahol a nappaliban épp Nick és anyu tévéztek.

- Sziasztok – köszöntem nekik egy fél mosollyal az arcomon.
- Szia – köszöntek – hogy telt a napod? – mosolygott anyukám.
- Elég jól – mosolyodtam el.
- Mi az, hogy így le vagy lombozva? – ráncolta a homlokát anyu.
- Áh, semmi. Csak kicsit fáradt vagyok már – füllentettem – megyek is, lepihenek. Jó éjt.
- Oké, rendben. Jó éjt – mosolygott anyu.


Nem akartam, hogy tudjon róla. Hiszen ez olyan kis semmiség. Biztos kibékülünk majd, ha végig gondolja Tay miért is haragudott meg. Ahogy felértem a szobámba, a fürdőbe rontottam, levetkőztem, majd a zuhany alá állva, elkezdtem áztatni a bőrömet.

Azt hiszem egy órát állhattam a zuhany alatt. A hajamat is megmostam, de legfőképp nagyon jól esett most ez a zuhany. Már abszolút nem haragudtam Taylorra. Ismerem milyen. Én is ilyen vagyok. Felhúzom magam a hülyeségeken aztán már 5 perc múlva megbánom. Reméltem, hogy ő is megbánta már, hiszen tényleg nem érdemes ezért haragudni egymásra. Miután kiszálltam, magam köré tekertem egy törölközőt és megtöröltem a hajamat. Aztán gyorsan a pizsamámat felvettem, majd a tv elé, az ágyamba bújtam. Az éjjeli szekrényemről a kezembe vettem a telefont azzal a céllal, hogy talán felhívom Taylor-t. Már épp, hogy benyomtam a zöld gombot, de aztán még is úgy döntöttem, hogy még sem hívom fel. Lehet, már alszik. Nem szívesen ébresztem fel. Így unottan a tv-t bámulva kapcsolgattam az adókat, míg végre találtam egy jót, amin épp egy tök jó film ment. A filmnézés közepette, hírtelen elkezdett rezegni a telefonom és én egyből a fejemet felkapva a kezembe vettem, majd látva, hogy Taylor keres, mosolyogva vettem fel.

- Hello – szóltam bele lágyan.
- Szia – hallottam meg a szomorú hangját – ne haragudj. Én… tök hülye vagyok. Sajnálom.
- Nem haragszok – mosolyodtam el.
- Tényleg? – kérdezte immár picit jobb kedvvel.
- Tényleg.
- De tényleg sajnálom. Csúnya dolog volt tőlem, hogy haza sem vittelek, főleg, hogy apámnak kellett hazavinni.
- Tényleg nem haragszok. Felejtsük el – mondtam kedvesen. Tényleg ahogy mondtam nem haragudtam rá és végre túl akartam lépni ezen a badarságon.
- Rendben – mosolyodott el még jobb kedvűen – és sajnálom, hogy olyan témáról faggattalak, amit nem akartál.
- Az rendben van, csak… - sóhajtottam nagyot – úgy éreztem akkor, hogy kezdesz te is olyan nagyképű és önimádó lenni. Mert azokból indulva, amiket kérdeztél, nekem az jött le, hogy magadat akarod fényesíteni. Pedig tudod, hogy nálam ez nem jön be. Tudom, hogy nagy Hollywoodi sztár lettél meg minden, örülök neked, de nagyon kérlek, hogy ne változz meg. Rendben van, hogy tudod magadról, hogy jól nézel ki, hiszen ez a Hollywoodi sztárok első szabálya, de ne hangoztasd, mert akkor sok utálót fogsz szerezni. Tudod, hogy nem szeretik az ilyen embereket – mondtam lágy hangon – imádom azt, aki vagy ezért sem azt kérem, hogy változz meg, hanem, hogy ne változz meg. Mert akkor azt hiszem, tudod, mi lesz a vége. Ha így folytatnád ezt az önimádást, akkor nálam csak azt érnéd el, hogy megutállak, vagy halálosan haragudni fogok rád. Én sem szeretem az ilyen embereket. Légy magabiztos, de ne hangoztasd – nyeltem nagyot.
- Hmm… az egyik dolog, amit imádok benned, az, hogy ilyen őszintén tudsz velem beszélni – mosolygott a telefonba – és, mióta lettél te ilyen bölcs? – kuncogta el magát – egyébként igazad van. Tényleg néha elkap ez a Hollywoodi járvány.
- Majd én teszek arról, hogy földhöz ragadt maradj – mosolyogtam.
- Az jó lesz – kuncogott – akkor nincs harag?
- Nincs – ingattam a fejem, bár nem tudom miért, hiszen nem látja.
- Helyes – mosolygott – és amúgy mit csinálsz?
- Punnyadok a tv előtt – húztam el a szám – megy valami vicces film és azt nézem. És te?
- American Idol – kuncogta el magát.
- Gondolhattam volna – nevettem el magam én is.
- Találkozunk holnap?
- Hát… attól függ, mikor végzek Laurennel.
- Hová mentek?
- Vásárolni – mosolyodtam el.
- Az nem ér rá máskor? – ráncolta a homlokát.
- Nem, mert cipőt kell venni ahhoz a ruhámhoz, amiben a bálba, leszek.
- Milyen bál?
- Jah, még nem mondtam. Kiderült, hogy New Yorkba valami puccos álarcos bálra vagyok hivatalos.
- Ja, értem.
- Nem sok kedvem van menni, de Michael azt mondta, hogy muszáj a jelenlétemet adnom.
- Biztosan jó lesz – mosolygott.
- Hát… majd meglátjuk – vontam meg a vállam.
- Szóval…?
- Ja, igen. Ha végeztünk Laurennel és még nem lesz, késő akkor felhívlak, aztán találkozhatunk.
- Oké, jól hangzik. És New Yorkba akkor mikor indultok?
- Csütörtök délután 4-kor indul a gép. A vissza jövetelről még semmit sem tudok.
- Ühüm, értem.
- És mit akarsz holnap csinálni?
- Nem tudom… csak veled akarok lenni – mosolyodtam el meglágyulva.
- Oh, aranyos vagy – motyogtam neki.


Mire csak ő is elnevette magát. Hírtelen eszembe jutott egy jó ötlet a holnap estére.

- Te, figyelj. És mi lenne, ha elmennénk egyet bowlingozni? A barátokkal.
- Ez is egy jó ötlet. Felőlem mehetünk. Akkor majd holnap felhívom néhány barátomat.
- És én is megbeszélem a barátnőimmel.
- Rendben… akkor már tuti, hogy találkozunk – mosolygott.
- Tuti – mosolyodtam el én is.
- Cool – nevette el magát.


Bár még nem akartam letenni, de már fáradtnak éreztem magam, így még gyorsan elbúcsúztam Taylortól, megbeszélve, hogy majd hívjuk egymást holnap a bowlinggal kapcsolatban is. Még néhány percig néztem a tv-t, majd kikapcsoltam, nyakig betakaróztam, és hamar el is aludtam….