2011. május 30., hétfő

Szandra Burke's life 111 rész

Teltek múltak a napok, és a hónapok. Minden nagyon jól ment, és Taylorral a kapcsolatunk minden nap csak egyre jobb lett. Ahogy reménykedtünk mindannyian, hamar minden a helyes kerékvágásban ment tovább, és semmiféle feszültség nem volt a két család között. Taylorral mondhatni minden nap együtt vagyunk, még este is, hiszen most már nem igazán kérünk engedélyt ahhoz, hogy egymásnál aludhassunk, mert a szüleink sem szóltak semmit sem. Így mostanában olyan mintha már tényleg együtt laknánk, mert vagy mindig ő van nálam, vagy fordítva. Persze még mindig szoktak kisebb összekapások lenni köztünk, de percek alatt kibékülünk, és lépünk tovább, mintha mi se történt volna. A nyaraláson is túl vagyunk, s ahogy Taylor mondta még a kórházban, Hawaiira mentünk. A két család, és még Lauren és Jace is. Eszméletlen volt az egész hét. Bár én kicsit betegen indultam el nyaralni, hiszen eléggé megfáztam és legyengült a szervezetem, így muszáj volt gyógyszert vinnem magammal, hogy ne legyek betegebb. De hál’ hamar kievickéltem a náthából, és a nyaralásunk harmadik napján, már szinte kutya bajom se volt, de persze attól még a gyógyszereket szednem kellett. A lényeg, hogy életem egyik legjobb nyaralása volt, főleg, hogy Taylor is ott volt. Sokat nevettünk, és… sok szép éjszakánk volt. Persze egy szobába voltunk, mert a szüleinknek kitettük, hogy csak úgy megyünk el, ha együtt aludhatunk. Az elején ellenkeztek, de aztán még is meggyőztük őket. Szinte minden nap lent voltunk a parton, és mindenki szépen le is barnult. Hál’ a partnál rengeteg izgalmas játék volt, amit ki is próbáltunk. A kedvencem az a jacki volt és a banán hajó. Nagyon sokszor mentünk rajta és imádtuk mindannyian. Bár a banán hajón az elején féltem, hiszen annak az a lényege, hogy menet közben essünk bele a vízbe, de miután legyőztem félelmemet, már merészebb voltam.

A nyaralás után pár héttel vagyunk, s épp egy szombati kiruccanásra készülünk a családdal, az állatkertbe, mivel Stella és Make kívánsága az volt, hogy menjünk el megnézni a kis tigriseket, amiket nem rég hoztak az állatkertbe. Bár kicsit megijedtünk Taylorral, hogy ilyen sok ember közé merészkedünk, a testőrük nélkül, de reménykedünk, hogy megbirkózunk a tömeggel. Bevallom már én is nagyon vártam, hogy menjünk, mert vagy 8 éves lehettem, amikor utoljára állatkertbe jártam. És általában mindig jók ezek a családi kiruccanások. Így már kora reggel, ahogy felkeltem, kipattant a szemem, és látva, hogy még Taylor mellettem nagyban alszik, fogtam magam és óvatosan kiszálltam az ágyból. Mostanában sokszor filmezem magunkat, és ez valami szokás lett nálam, így most is egyből a kameráért nyúltam, gondolva arra, hogy majd egy kis kamerás ébresztést kap tőlem most Tay. Beállítottam gyorsan és halkan visszaültem az ágyra, közben rázummolva édes kisfiús arcára, ahogy aludt. Észrevehette, hogy már fent vagyok, mert mocorogni kezdett.

- Hmm…. – motyogott valamit az orra alatt, s lassan nyitotta ki szemét.


Elmosolyodtam, hiszen tényleg annyira aranyos volt, mint mindig. S ahogy a kamera felé jobban felébredt, morcosan fordította a másik oldalra a fejét.

- Na, lécci – kuncogtam el magam – nézz a kamerába – kérleltem mosolyogva.


Kérésemre, visszafordította a fejét, és hunyorogva intett egyet, amin megint kuncognom kellett.

- Jó reggelt Taycica – mondtam neki ismét kuncogva. Nem említettem még, de a hisztis kirohanásai miatt elneveztem Taycicának, ami az elején nem tetszett neki, de utána már megbékélt új becenevével, amin csak én hívhatom.
- Neked is – ásított nagyot elmosolyodva – most már leállíthatod a kamerát.
- A-a – ingattam a fejem – várod a mai napot?
- Ühüm – bólogatott kómásan.
- Mit fogunk ma csinálni? – beszéltettem.
- Megnézzük az ikertesóidat – motyogta – a nagycicákat.
- Így van – kuncogtam. Oroszlán a horoszkópom, így érhető, hogy miért vagyok oda értük.
- És megnézzük a papagájokat. A másik ikertesóidat – erre már kérdőn néztem rá – te is sokat beszélsz – válaszolt arckifejezésemre.
- Ah – nyúlt O-ra a szám és kuncogtam el magam – Nem is – védtem magam – na, jó. Talán egy kicsit – kuncogtam – és ugye megnézzük a nagy cápákat is – erre kimerevedtek a szemei, ugyanis köztudott, hogy Tay fél a cápáktól.
- Még az kellene – kuncogta el magát.
- Úgy is akváriumba vannak. Az ócenárium résznél. És oda is bemegyünk majd, ugye?
- Ühüm – bólogatott, megadva magát.


Megpusziltam az arcát, reggeli pusziként, majd leállítva a kamerát, kiugrottam az ágyból és izgatottan mentem a fürdőbe elvégezni a szokásos dolgaimat. Miután végeztem, a gardróbba indultam, s mosolyogva figyeltem, hogy Taylor is már felkelt az ágyból, viszont még mindig elég kómásan ült ott.
Jó kedvem volt és az idő is csodás volt odakint, így egy kis nézelődés után, egy nyárias ruha mellett döntöttem. Hamar felkaptam magamra, és a fürdőbe lépve, Taylor elé bevágódtam a tükörhöz, aki csak elmosolyodva figyelte, kitörő jó kedvemet. A hajamat összefogtam, és egy hajráfot raktam még bele, hogy ne lógjon a szemembe a frufrum, és a sminkes dobozomhoz nyúlva, felkentem egy kis festéket. Taylor is nagyban „szépítkezett” a hátam mögött a tükörben, s látva hogy szerencsétlenkedik a hajával, ránéztem, majd unottan nézett vissza rám a tükörből.

- Ne segítsek? – kérdeztem elmosolyodva.
- Jó, lenne – morogta – most sehogy se sikerül beállítani.
- Ne idegeskedj már ezen – kuncogtam rajta és fordultam vele szembe – hogy is szoktad? Így oldalra? – emlékeztem vissza, hogy is szokta bezselézni a haját.
- Aha, valahogy úgy – motyogta.


Gyorsan megcsináltam neki, majd kicsit oldalra hajoltam, hogy megnézhesse a tükörbe.

- Jó lesz?
- Nagyon is – mosolyodott el.


Még egyszer megnézte magát a tükörbe, amit végig figyeltem, majd két kezével közre fogva a szekrénynél, lágyan megcsókolt. Mosolyogva váltunk szét és visszatérve a szobámba, felhúztam egy papucsot, illetve elővettem egy kisebb oldaltáskát, amibe bele is pakoltam a fontosabb dolgaimat. Majd miután Taylor is kész lett, lementünk a földszintre, ahol már Stella izgatottan nyüzsgött.

- Megyünk a tigrisekhez, megyünk a tigrisekhez – ugrándozott körülöttünk, ahogy lementünk.
- Hát téged meg mi lelt? – kuncogtam rajta és simogattam meg a buksiját.
- Megyünk a tigrisekhez, megyünk a tigrisekhez – folytatta tovább.


Taylorral összenéztünk, majd ő is elnevette magát. Látva, hogy anyukám jön-megy a konyhában úgy döntöttem, hogy segédkezek neki összecsomagolni azt, amit akar hozni.

- Segítsek? – néztem rá mosolyogva.
- Hát… - nézett körbe magán – nem kell, köszi – mosolygott.
- Mikor is jönnek Debiék?
- Hm… - nézett az órára – 10 perc múlva talán.
- Akkor biztos ne segítsek? – kérdeztem rá mégegyszer.
- Biztos – mosolyodott el.


Így visszamentem Taylorhoz, aki körül, még mindig Stella ugrándozott, s kuncogva figyeltem, ahogy Taylor már majd elszédül attól, hogy Stella körbe-körbe ugrándozik.

- Imádom a tigriseket, imádom a tigriseket! – újított a mondatán Stella, mire még nagyobb nevetés tört ki belőlem.


Jó volt látni, hogy ennyire várja már ezt a kis kirándulást. Csak nehogy véletlenül beszökjön a tigrisek közé a végén, mert akkor, ajaj, lesz.

- Segíts! – tátogta Tay nekem.


Erre ismét csak elnevettem magam, hogy nem tud leszerelni egy 8 éves kislányt, de segítettem rajta. Kézen ragadtam és kimentünk az autóhoz, ami már készenlétben állt.

- Félelmetes húgod van – mondta elnevetve magát.
- Te meg nem bírsz el egy 8 évessel!
- Hát dehogynem! – vágta rá.


De mielőtt válaszoltam volna, elmosolyodtam és hírtelen Debiék érkeztek meg, s ahogy leparkoltak Make egyből kiugrott az autóból, majd Stella is kijött, és egymás kezét megfogva kezdtek el ugrándozni.

- Megyünk a tigrisekhez, megyünk a tigrisekhez – ugrándoztak mindketten.
- Hajaj, mi lesz ma itt – vakartam meg a fejem a két felpörgött kiscsajra nézve.
- Hát… nem tudom – kuncogta el magát – lehet nyugtatót kéne csempészni az italukba.
- Jaj, de bolond vagy! – durrogtam le a rossz ötlete miatt.
- Csak vicceltem – kuncogott.
- Reméltem! – vágtam rá.


Hírtelen olyan éhség tört rám, hogy majd éhen haltam. Nem tudom honnan jött elő ez az érzés, de előtört valahogy. Úgy éreztem, hogy azonnal ennem kell valamit.

- Te nem vagy éhes? – néztem Tay-re.
- Nem. Mert, te igen?
- Majd éhen halok! – vágtam rá.
- Akkor menj és kapj be valamit gyorsan – vonta meg a vállát.
- Igaz – bólogattam.


De mielőtt bementem volna, gyorsan köszöntem Debiéknek, és látva, hogy még anyukám pakolászik, elcsentem egy szendvicset az orra elől, amit csak mosolyogva figyelt, és mohón bekapkodtam. Bár kicsit ülepedett az éhség érzetem, de még mindig az voltam. Arra gondoltam, hogy majd az állatkertben eszünk valamit, így próbáltam nem enni többet. Visszamentem Taylorhoz, aki már nagyban Nickkel beszélgetett, s várták, hogy végre induljunk.

- Na, ettél? – mosolyodott el, ahogy odaértem.
- Ühüm – bólogattam.
- És mit ettél?
- Elcsentem egy szendvicset – vallottam be elkuncogva magam.
- A kis malac – hülyéskedett velem Nick, amire kissé sértődötten reagáltam, hiszen lányoknak nem mondhatnak olyat, hogy kis malac.
- Vagy te kis malac! – vágtam rá.
- Ne malacozd már le! – szólt rá Taylor, védve engem.
- Látod? Ennyi vagy! – nyújtottam ki Nickre a nyelvem.
- Persze, most nagy a szád, mi? – húzta fel a szemöldökét Nick.
- Nagy a szám nekem Taylor nélkül is – vágtam vissza.
- Persze, persze. El hisszük – bólogatott.
- Persze akkor meg nyalizol, amikor ilyen meg olyan VIP klubba akarsz menni, mi? – mondtam viccelődve.
- Hát, nem?! – vonta meg a vállát
- Testvéri szeretet, mi? Pföh – mondtam Nicknek incselkedően, a szám sarkában megbújó mosollyal.


Pár másodperc múlva, mindannyian elnevettük magunkat, s rá már jöttek is a többiek kifelé. Így Stella, Make Debi és Dan beültek, majd én, anyu, apu, Tay és Nick, szintén beültünk, és elindultunk az alig 1 órás útra. Út közben nem sokat beszélgettünk, csak hallgattuk a zenét a rádióba, én pedig nem értettem miért, de még mindig éhes voltam. Persze nem mondtam, mert Nick megint elkezdene viccelődni és lehet ezúttal megsértődtem volna, mert vannak néha csípős beszólásai. Igazából izgatott is voltam, de az egész oda úton csak azon járt az eszem, hogy mikor fogunk már enni. Pedig még ott se voltunk. Legszívesebben megettem volna, egy nagy lángost. De, hogy eloszlassam a gondolataimat, Taylorhoz bújtam, s inkább a rádióban lévő zenékre koncentráltam, hátha az eltereli a finom ételekről a gondolataimat.

Reményeim valamilyen szinten beálltak, mert az út további részében csak magamban dúdolgattam a dalokat, és néha-néha amikor Nick elmondott egy viccet, azon kezdtünk el nevetgélni. Viszonylag hamar oda is értünk, de mivel elég sokan voltak, így beletelt 10 percbe, míg parkolóhelyet találtunk. Végül a bejárattól kicsit távolabb tudtunk leparkolni, s ahogy kiszálltam, kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Megvártuk, míg mindenki összeszedi magát, majd Taylorral kézen fogva, indultunk meg a családdal. Látva a sok autót, és a sok embert, bevallom beparáztam egy kicsit, hiszen nem számítottam arra, hogy pont ma ilyen sokan lesznek.

- Jaj, Taylor mi lesz itt! – néztem rá félve – látod, mennyien vannak? Lehet jobb lett volna, ha valamelyikünk testőrét magunkkal hozzuk.
- Nem lesz itt semmi gond – kuncogott mellettem.
- Remélem – fújtam ki a levegőt.


Sokak pillantását éreztem magunkon, de mondjuk ez még nem is zavart, hiszen megszoktam. Attól féltem, hogy nehogy egy csoport letámadjon minket, aztán a végén meg az lesz, hogy be se jutunk az állatkertbe. De ahogy sétálgattunk egyre jobban elmúlt az a kis félelmem, főleg látva, hogy erre rendőrök is járkálnak. A pénztárhoz érve, mindegyiknél volt jócskán nagy sor, de mi kifogtunk egyet, ahol épp nem sokan voltak, így a szüleink egyből megálltak ott, kiváltani a jegyeket. Én csak nézelődtem jobbra-balra és próbáltam bekukucskálni az ajtó túloldalára, hátha látok valamit, aztán hírtelen elénk jött három tini lány, akik csillogó szemekkel álltak meg Taylor előtt.

- Ssszz… sziasztok – néztek ránk hitetlenkedve.
- Sziasztok – köszöntünk szinte egyszerre.
- Csinálhatunk egy képet Taylor? – néztek rá izgatottan – és veled is Szandra? – néztek rám
- Persze – mondta Tay, s mosolyodott el


Idehívták gyorsan az anyukájukat – gondolom, hogy ő lehet az – majd beálltunk, és le is kaptak minket.

- Köszönjük szépen – mondták a lányok vigyorogva.
- Nincs mit – válaszolt helyettem is Taylor.


Miután elmentek, csak elmosolyodtam, tudva, hogy ez sem lesz valami békés nap számunkra.

- Kezdődik – motyogta Taylor mosolyogva.
- Ühüm – bólogattam, s kuncogtam el magam.


Belepusziltam az arcába, majd látva, hogy épp anyuék megvették a jegyet, odaléptünk hozzájuk, és elindultunk befelé. Leellenőrizték a megvett jegyeket, és már mehettünk is befelé. Már az eleje szép volt az egész vadasparknak. Mindenhol fák, és jó volt a levegő is. Stelláék egyből nekifutásból indultak az első állatokhoz, amik a pingvinek voltak, egy szép medencében. Csillogó szemekkel nézték, ahogy úszkálnak ott, s üvegen keresztül kezdtek nekik dobolni, amin kuncognom kellett, olyan édesek voltak. Apukám volt a fotós most, így persze lefotózta Stellát és Make-t, egy amolyan „pillanatkép” keretében, így megmaradt az aranyos emlék, ahogy szólongatják a pingvineket. Ezután átmentünk a szemben lévő medencéhez, ahol fókák úszkáltak. Csodálkozva néztem, hogy milyen nagyok és még hozzá milyen szépek. Folyamatosan ott úszkáltak a medence szélénél, s a két kislány, ismét felhevülve köszöngettek nekik. De mivel volt egy korlát, amin nem nagyon tudtak átlátni, Taylorral fogtuk őket, és ráállítottuk, hogy jobban lássanak. Apu ismét kattogtatta a fényképezőjét, s ezeken már mi is rajtuk voltunk. Pár percig még ott álltunk, míg a lányok kiélték magukat, s tovább mentünk immár egy nagy ketrechez, amiben a jegesmedve úr volt.

********

Körülbelül 1,5 órája sétálgathattunk ebben a nagy parkban. Megnéztük a jegesmedvét, a rénszarvasokat, sirályokat, sőt megjártuk az ócenáriumot, ahol rengeteg gyönyörű hal volt, és három nagy cápa. Egyszerűen csoda szépen meg volt csinálva az a hely. Sokat fotózkodtunk ott. Ebben a trópusi épületben, fentebb mentünk, ahol meg lehetett nézni a kígyókat, és az egyéb csúszó-mászókat, amiket végig egy undorral az arcomon néztem, hiszen utálom a csúszó-mászókat. Ebben az épületben rengeteg állat volt. Találkoztunk még 2 krokodillal is, és a többi hüllővel. Aztán már majdnem a tetején voltunk, ahol iszonyat meleg volt. Ott legfelül volt két maki majom, akik épp játszottak így jól elszórakoztunk rajtuk. Sőt az egyik még grimaszolt is. Aztán lefelé kellett indulni, és két függő hídon kellett átmenni, amit a drága Taylorom és a drága bátyám, Nick elviccelt. És nekik az volt a vicc, hogy amíg mi átmentünk azon a félelmetes függő hídon, ők mozgatták. Persze jól lemorogtam őket, mert megijesztettek mindketten, de utána csak nevettünk rajta. Volt ott egy szép vízesés is, ahol ismét csináltunk néhány fotót. Bevallom már alig vártam, hogy kijöjjünk ebből az épületből, mert iszonyat melegem volt, nem csak nekem, de mindenkinek. Majd végre, ahogy kiértünk leültünk az ottani egyik lócára, pihenni egy kicsit. Hírtelen megcsapta az orromat egy finom illat, s erre ismét elkapott egy nagyon heves éhség érzet. Az illat fele fordítottam a fejem, s csillogó szemekkel néztem oda, látva, hogy finom friss nagy perecet árulnak. Nagyon megkívántam. Pedig nem igazán vagyok oda a perecért, de most valahogy enni akartam belőle.

- Kértek perecet? – néztem mindenkire – mert én veszek. Éhes vagyok – simogattam meg a hasam kuncogva.
- Úgyis mindjárt eszünk, kibírod – mondta anyu.
- A-a. Perecet akarok enni! – makacskodtam.
- Én is! – állt fel Stella, s így már ketten voltunk.
- Én is kérek – szólalt meg Make, mire elvigyorogtam, győzedelmet aratva.
- Jól van, vegyetek! – sóhajtott anyu.
- Majd én, meghívlak titeket – fogtam meg a kezüket és indultunk a pereces standhoz.


Vettem mindhármunknak egyet, egyet, majd fizettem és visszamentünk a többiekhez. Közben nem bírtam ki, hogy ne harapjak bele, így ahogy letörtem magamnak egy kicsit, és bekaptam, mintha nem is tudom… a mennyországba lennék, annyira jól esett.

- Kérsz? – ültem le Tay mellé s kínáltam meg.
- Nem – ingatta a fejét kuncogva.
- Mit nevetsz? – kaptam be egy újabb falatot.
- Úgy tömöd magadba ezt a perecet, mintha sose ettél volna ilyet – kuncogott még mindig, látszólag rajtam.
- Hm… - vontam meg a vállam – éhes vagyok.
- Azt látom – mosolygott.


Míg megettük a kiscsajokkal a vett kaját, addig ott pihentünk és meglepetésemre egész békés volt. Bár néztek ránk sokan, de nem nagyon jöttek oda, maximum 1-2 rajongó. És ennek örültem is, hiszen legalább enni hagytak. Miután megettük, elindultunk azzal a tudattal, hogy keresünk egy asztalt magunknak, ahol mindenki tud enni. Mintha piknikeznénk. Sokan csináltak így ebben a parkban. Közben persze folyamatosan néztük az állatokat. S elhaladtunk a orrszarvúknál, a zebráknál, a zsiráfoknál, a fekete párducoknál, ahol meg is álltam jó néhány percre, majd elértük a fehér tigriseket is. S ezen állatok látványára, a két kiscsaj szinte azonnal „bevadult” és egyből ahhoz a ketrechez indultak. Nagyon szépek voltak. Gyönyörű fehér tigrisek. Apu gondoskodott arról, hogy megmaradjanak képek formájában. Jó néhány percet töltöttünk ott, míg a csajok csodálkoztak ezekben a szép állatokban. Majd valahogy rávettük őket, hogy induljunk tovább. Így folytattuk az asztalkeresést. Közben ismét elmentünk több állat mellett, mint például az elefántok, akik mellesleg nagyon aranyosak és jó nagyok voltak, s elhaladva mellettük, végre találtunk egy üres nagy asztalt, ahová egyből lepakoltak anyuék. Mivel volt az asztaltól pár méterre egy orrszarvú szobor, amire fel lehetett ülni, Stella és Make rá akartak ülni erre, s amíg anyuék kipakolták az enni-inni valókat, addig kézen fogva mentem el velük addig. Majd mihelyst szabad lett a szobor, felültek rá külön-külön és csináltam róluk 1-1 képet. Ezután visszamentünk, és a sok ennivaló látványára, újra megéheztem és majd kilyukadt a gyomrom, annyira megkívántam az előttem lévő ételeket. Egyből vettem abból, ami a kezem ügyébe került, és falánkan kezdtem el magamba majszolni. Közben jókat nevettünk és jól éreztük magunkat. Esküszöm így kint enni sokkal jobban esik, mintha egy étteremben vagy bárhol ennék. Tényleg minden falat olyan jól eső érzéssel ment le.

- Csappant az étvágyad Szandra – hallottam meg apu hangját, mire felkaptam a fejem, s elszégyellve magam figyeltem, hogy mindenki engem néz.
- Mert? – nyeltem le az épp megemésztett falatot.
- Hát… csak úgy látom lement néhány szendvics, meg a sütiből is ettél meg jó párat – magyarázta – nem mintha baj lenne. Úgy is mindig olyan keveset eszel.
- Hát… most jól esik – vontam meg a vállam.


Taylorra néztem, aki mosolygott rám felhúzott szemöldökkel, amit nem igazán értettem.

- Mi az?
- Semmi – mondta kuncogva rajtam.
- Jaj, már! – hajtottam le a fejem hírtelen elmenve a jókedvem.
- Mi a baj? – kérdezte anyu.
- Áh, semmi! – hajtottam le a fejem megsértődve – csak egész nap ezzel az evéssel szekáltok. Ha eszek az a baj, ha nem eszek meg az a baj! Reggel az a bolond lemalacozott – néztem Nickre sértődötten – te is nevetsz rajtam – néztem immár Taylorra – meg apu is izél, hogy mennyit eszek. Na! – vágtam be a durcát.
- Jaj, én nem azért nevettem – húzott magához Taylor próbálva kibékíteni.
- Mindegy – húzódtam el tőle sértődötten.
- Én is csak viccelődtem – motyogta Nick.
- Jó. Mondom, hogy mindegy! – mondtam ismételve önmagamat, immár kicsit ingerültebben.


Próbáltam azt mutatni, hogy nem foglalkozok vele, hogy ne legyen feszültség miattam, de Taylorra tényleg megsértődtem. Rosszul esett, hogy így kinevetett. Lehet, túlreagálom, de most ezt érzem. Főleg most, hogy nem vagyok jó kedvemben. Éreztettem is vele, azzal, hogy pár centire elhúzódtam tőle. Hál’ istennek a többiek között nem lett feszültség, mert tovább tudtak jó kedvűen nevetgélni, majd miután mindenki jól lakott összepakoltunk, és tovább indultunk, állatokat fürkészni. Direkt elkerültem Taylort, s két karomat magam elé fontam, hogy még véletlenül se fogja meg a kezem. Magam mögött hagytam, s inkább anyuval, Debivel és a két kiscsajjal mentem tovább, hátra hagyva a férfiakat. Éreztem, hogy végig engem néz, de nem néztem hátra, hogy biztosra vegyem ezt. Pont egy olyan ösvényen jártunk, ahol épp nem voltak állatok, csak néhány láma, amit nem sokáig néztünk, majd egy boltos sorhoz értünk, ahol mindenféle ajándéktárgyak voltak. Volt egy egyfajta jósoló automata vagy micsoda, amibe bele kellett tennünk a kezünket és állítólag megjósolja a jövőt, amire egyből „rácuppantak” a kislányok, így megálltunk ott, hogy megcsinálják. Engem jobban vonzott az ajándék boltban látott nyakláncok és karkötők, illetve mindenféle különleges tárgyak, így míg megcsinálták, addig ott elkezdtem nézelődni. Mindig is szerettem a különleges karkötőket, így kiválasztottam kettőt, és meg is vettem. De mikor visszanéztem ahhoz a jósolós micsodához, szem forgatva néztem, hogy már mindenki akart csinálni belőle. Így visszamentem, s Taylortól pár méterre, karba tett kézzel álltam meg. Tudtam, hogy engem néz, mivel végig ezt éreztem. Majd hírtelen, a szemem sarkából láttam, hogy felém indult, de nem mozdultam semmit sem. Közelebb lépett, s átkarolt a nyakamnál, majd óvatosan magához húzott.

- Mi a baj? – suttogta a fülembe.
- Semmi – vágtam rá semlegesen.
- Látom rajtad – motyogta – mi a baj? – kérdezte még egyszer.
- Hát szerintem neked is rosszul esne, ha rossz kedvedben kinevetnélek! – mondtam rá se nézve.
- És ezen akadtál így fent?


Erre csak felhúztam a szemöldököm, de mielőtt valami cifrát vágtam volna a fejéhez, inkább úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak, így elkerülve a veszekedést.

- Hm…? – motyogta.
- Hagyjál inkább! – mondtam ridegen.
- Most miért kell ilyennek lenned?
- Te meg lehetnél kicsit megértőbb! De mindegy! – mondtam semlegesen.
- Hát nekem nem mindegy – mondta halkan, hogy mások ne értsék – amúgy se gúnyból nevettem – motyogta.
- Hát? Akkor te azt minek neveznéd? „Jaj de kövér vagy és ezért röhögök rajtad” féle nevetés, vagy mi? – húztam fel a szemöldököm sértődötten.
- Dehogy – vágta rá – ki mondta, hogy az vagy? Nagyon is csini vagy.
- Aha – mondtam semlegesen.
- Felőlem annyit eszel, amennyit csak akarsz. Azon nevettem, hogy milyen aranyos fejet vágtál – motyogta elmosolyodva.
- És ezt most higgyem is el?
- Ez az igazság – mondta lágyan, s puszilt bele az arcomba.
- Persze – vágtam rá.
- De azt se szeretném, ha elrontanád a gyomrod. Ezért is csodálkoztam, hogy így mindent összeeszel ma – magyarázta.
- Te csak ne félts engem. Nem fogom elrontani.
- Rendben, de akkor se haragudj, jó? Nem akartalak én bántani, vagy… kinevetni. Tudod, hogy nem lennék képes arra, hogy tudatosan bántsalak meg – simogatta közben a hajam.


Erre bizony már meglágyultam és kezdtem elhinni, azt, amit mondott. Nyakához borítottam a fejem, így végre hozzáérve, amit máris hiányoltam.

- Csak… egész nap azzal traktál mindenki, hogy eszek állandóan – motyogtam a nyakába – és felhúztam magam.
- Ők se azért mondták. Csak viccelődtek – mondta lágyan.
- Tudom, hogy túlreagáltam, de most mit csináljak, ha ilyen hangulatingadozásaim vannak?!
- Semmi baj – mondta elmosolyodva – oké? – emelte fel az államat, hogy a szemébe nézhessek.
- Oké – forgattam meg a szemem.
- Mosolyt! – mosolyodott el, s erre az egyszavas mondatára, akárhányszor mondja nekem, tényleg mindig elmosolyodok, és így tettem most is – ez a beszéd! – csókolt meg röviden.


Elmosolyodva és sértettség érzés nélkül mentünk vissza a még mindig jósoltató többiek közé.

- Te akarsz csinálni egyet? – kérdezte Tay rám nézve.
- A-a – ingattam a fejem – szerintem a fele se igaz.
- Azért jót lehet rajta nevetni. Én csinálok egyet – vonta meg a vállát.
- Oké – vontam meg én is a vállam.


Épp apukám csinálta ezt a jósolási micsodát, s addig elolvasgattam a többiekét, és meglepő, de tényleg vicces eredmények születtek. Majd Taylor is megcsinálta, és félig-meddig igaz is volt, de ugyanakkor ő is vicces eredményt kapott.

A nap ezután alapjába véve, hamar eltelt. A jósolás után még sok állatot néztünk meg, s késő délután, miután fagyiztunk egyet még bent a parkban, hazaindultunk. Bár ahogy kiléptünk, és megláttam a lángos-t kiírva az egyik boltnál, ami mellesleg bosszúságomra zárva volt, nagyon megkívántam. Mindennél jobban szerettem volna lángost enni, így szegény Taylort azzal zavarítottam meg, hogy kerítsen nekem valahonnan lángost. Hazaúton, apukám és Dan ötlete az volt, hogy álljunk meg még egyszer fagyizni, mert állítólag ismernek valami nagyon jó helyet, ahol isteni a fagyi, így megálltunk ott. De ahogy megláttam, hogy vannak ott ennivalók is, főleg lángos, egyből mondtam, hogy én azt is kérek, mire mindenki meglepően nézett rám, de nem tehettem róla, hogy ennyire megkívántam. Így apukám vett nekem lángost is, és fagyit is, amit hamar be is habzsoltam. Már a nap vége felé nekem is fura volt, hogy állandóan azt érzem, hogy éhes vagyok, de nem igazán foglalkoztam vele. Úgy is, míg Taylorral külön voltunk, rengeteget lefogytam és legalább, most visszajön az eredeti súlyom. Ezekkel nyugtatgattam magam.

Ahogy hazaértünk, kiszálltunk és mivel, ma úgy beszéltük meg, hogy mindenki otthon alszik, így muszáj voltam Taylortól elbúcsúzkodni, holnapig. Majd miután elmentek, segítettem anyukámnak elpakolászni, és azt követve, felmentem a szobámba, és a lap-topomat elővéve, az ágyra heveredtem. Megnéztem a közösségi oldalakat, és mindent ahol fent vagyok, illetve válaszolgattam néhány kedves levélre, majd lassan elkezdtem érezni, hogy az egész napi sétálgatás fáradtsága kezd rám telepedni, így kikapcsoltam a gépet és a fürdőbe indultam. Hamar lezuhanyoztam, majd a pizsamámat felvéve, az ágyba feküdtem, s a tv-t kezdtem kapcsolgatni. Sokáig unottan kapcsolgattam, de hamar rá is untam, így inkább kikapcsoltam, majd magamra húzva a takarót hamar el is aludtam…

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,van egy olyan érzésem hogy Szandra terhes,de nem bisztos,siess a kövivel puszi niki

B írta...

Névtelen, nem csak neked :D
Nekem is bűzlik a dolog. Remélem XD

pappfruzs írta...

na akkor már hárman vagyunk, mert vannak tipjeim, mert azt írtad, hogy hetekkel a csodás éjszakákkal tarkított nyaralás után... mindegy, jó rész volt, imádtam:D siess:D
puszi:D

Fanncs írta...

most én is csatlakozom...
Pici Tay-Szandra??? :D
nagyon gyanús a dolog... :D
imádtam, ahogy mindig, és bocsi, hogy nem írtam eddig komit, de nem nagyon értem rá olvasni, de most behoztam a lemaradásomat :)
*-* Taylllooooor :D
várom a következőt :)
puszi, Fancsy

pixie.. :DD írta...

szia!
akkor már öten vagyunk.
egész végig azon gondolkodtam hogy terhes, mert eléggé sokszor voltak együtt :DD
persze ez is remek volt mint mindig.
siess a következővel.
puszii.:)

Molly H. írta...

köszi mindenkinek:D
majd meglátjuk mi fog történni:D
puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.