2010. június 24., csütörtök

18 rész

„Én még lefürödtem gyorsan, aztán feküdtem le.”
Este nem nagyon tudtam aludni, egyszerűen nem voltam álmos. Csak forgolódtam. Nem akartam felkelteni a lányokat, ezért lementem a konyhába valamit inni. Amikor lementem megláttam hogy még maradt egy kicsi a desszertből, így megettem, és ittam egy kis gyümölcslevet is. Még mindig nem voltam álmos, gondoltam hátha segít a meleg tej. Ezért azt is ittam, de nem nagyon segített. Felvettem a köntösömet,és a gitáromat. Elővettem azt a dalt amivel félbe voltam, egy ceruzát és átmentem a pajtába, vagy is annak a padlására. A dal lényegében az álmaimról szólnak, és arról hogy nem mindig válik valóra, ha nem teszünk érte semmit. Jelenleg most ilyen érzések is kavarognak bennem, szeretném már próbára tenni magam. Csak egy baj van: apukám. Aki nem szeretné, hogy 14 évesen meghallgatásokra járjak, vagy esetleg a demómat elkészítsem. Azt mondta majd ha elég érett leszek. De én úgy érzem már készen lennék rá. Már éreztem hogy kezdek álmosodni, és a kép is már mosódik előttem. Letettem mindent, és ott feküdtem le. Már nem bírtam vissza vánszorogni a házba, és féltem hogy megint kimegy az álmosság a szememből.
********
Reggel egy hangra ébredtem fel….
- Hahóó Szandra itt vagy? – kiabált anyukám
Először mikor válaszoltam egy „igennel” túl halkan mondtam és nem hallotta anyukám.
- Hahóó.
- Itt vagyok – mondtam hangosabban
- Végre hogy meg vagy. Mit csinálsz te itt?
- Ömm, este nem tudtam aludni ezért ide jöttem.
- Rendben, de menj be most már a házba. Még megfázol
- Nem fázok meg, nagyon jó az idő odakint. Vagy nem?
- Hát most nem épp az a nagyon jó idő van. Nagyon fúj a szél meg el van borulva.
- Aj nee.
- Siess a házba.
- Oké.
Összeszedtem azokat amiket felhoztam, és már mentem is. Amikor kiléptem a pajtából azt hittem elvisz a szél. Tényleg rossz idő volt sajnos. A kezemből majdnem kitépte a gitárt, gyorsan bementem a házba, de még csak a szülők voltak fent. Felmentem a szobába, és kiderült hogy már a lányok is fent voltak csak tv-t néztek. Végül is igazuk van, ilyen rossz időben nem érdemes kimenni. Kivettem a szekrényből egy nadrágot meg egy felsőt és elmentem fürödni. Egy pajtában voltam este. Nem lehetett valami jó illatom. Ismét azon agyaltam hogy mit lehet bent csinálni. Mert ahogy elnéztem ez az idő egész nap elfog tartani. Hmm mindegy. Felöltöztem, de még kicsit fáradtnak éreztem magam, ezért bementem a csajokhoz a szobába és tv-t néztem velük. Lefeküdtem az ágyra, és a macimat magamhoz öleltem. Pár perc múlva kopogtak….
- Hahó lányok, be jöhet egy fiú is a „Princess” lakosztájra?
Stella és Makena elkezdtek nevetni. Ja igen, Taylor volt az.
- Igen, gyere – mondták.
- Te sem bánod? – kérdezte tőlem, egy huncut mosollyal.
- Dehogy, gyere ülj le vagy feküdj le. Nem bánom.
Az ágyamon bentebb mentem és leült a szélére. Nézte ahogy fekszek ott, már félig lecsukott szemmel.
- Nagyon fáradtnak látszol.
- De jó szemed van. Jól látod.
- Mit csináltál te az éjjel?
- Nem tudtam aludni, ezért a pajtában voltam és ott aludtam el.
- Aha értem. Miért nem keltettél fel?
- Viccelsz velem. Dehogy keltelek!
- Oké oké.
Közben a lányok elkezdtek nekünk „pssszt”-egni, és inkább nem beszéltünk mert még kirúgnak minket az úgynevezett „Princess” lakosztályról. Nem bírtam nézni ahogy ott ül kényelmetlenül az ágy szélén, ezért szóltam Taylornak hogy üljön fel a falhoz az ágyamon, úgy még is kényelmesebb. Én pedig előrébb csúsztam, és a lábamat felhúztam, hogy ő is elférjen.
- Nyugodtan rám rakhatod a lábad.
- Nem kínozlak.
- Na ne mond. Ha úgy jobb nyugodtan rakd rám magad.
- Ha-ha, nagyon vicces.
- Nem úgy.
- Aha.
A lányok pedig ismét leszóltak minket. Háát micsoda kislányok ezek. Mikor már kezdett zsibbadni a lábam, úgy döntöttem hogy még is Taylor lábára rakom a lábam, röviden kinyújtom. Amikor ráraktam, rám nézett és mosolygott.
- Na ugye.
- Jól van na.
Már nagyon álmos voltam, és ahogy Taylorra ránéztem, ő is az volt. Akartam mondani neki hogy nyugodtan lefeküdhet a hátamhoz, de féltem hogy nagyon elbízza magát ha ezt mondom neki. Még is kockáztatok inkább.
- Ha gondolod ledőlhetsz ide a hátamhoz.
- Tényleg?
- Hát látom hogy te se bírod már sokáig. Ezért gondoltam….
- Szeretnék veled beszélni ha lehet.
- Mond csak.
- Négyszemközt.
- Jaj ez komolynak hangzik. Most?
- Igen. A szobámba várlak.
- Oké.
Hű vajon mire készülhet. Remélem semmi olyanra. Minden esetre felálltam és Taylor után bementem a szobájába.
- Miről van szó?
- Oké, akkor most kimondom. Egyszerűen nem bírom tovább.
- Micsodát? – mondtam rémülten
- Azt hogy megvan az a nem tudom hány méter távolság közöttünk. Érted? Akarlak téged. Nem tudom de annyira megfogott benned valami hogy egyszerűen nem tudok szabadulni tőled. Mindig te jársz a fejembe. Mindig, mindenhol. Tudom hogy ez nem amolyan „csak barátság” féleség. Csak azt kérem hogy engedj magadhoz. Nem fogsz csalódni bennem, ígérem. Nem mindenki olyan mint Joe. Teljesen más vagyok, hidd el. Én sem úgy terveztem, hogy amikor átjövök az új suliba egyből beleszeretek egy lányba. Ezt nem lehet megtervezni, csak jön és kész.
Én pedig csak néztem és hallgattam. A fejemet vakartam, mert nem tudtam hogy ennyire bejövök neki. Minden érzését kiadta magából. Már csak azt vártam hogy mikor fog megcsókolni. Nem tudtam mit mondani neki csak annyit hogy
- Hűű
- Igen, tudom. Lehet ezt már betegesnek tartod.
Megfogta a kezem és a szemembe mondta:
- Csak azt szeretném tudni, hogy te mit szeretnél?
- Tudod, nekem elég nehéz megnyílni valakinek. Nehezen bízok az emberekben. De igazad van, teljesen. Jelenleg azt érzem hogy neked bármit elmondhatok, és komolyan jól esik hogy ennyire törődsz velem. Nem gondoltam volna hogy ennyire akarod ezt…. velem. Egy olyan lánnyal aki mindig a problémáival jön, és fél. Igen, félek mindentől, mert nem akarok csalódni. Félek a fájdalmaktól. Pedig tudom hogy úgy is elfog érni. Még egyszer, vagy többször. Téged csak pár hete ismerlek, még is olyan mintha ez a pár hét már ezer év lenne. Azóta veszekedés óta csak össze vagyok zavarodva. Nem tudom mi legyen veled, velünk. Na jó most úgy tettem mintha már régóta együtt lennénk, pedig nem is. De azt hiszem kockáztatnom kell… most.
És egy kellemes mosolyt küldtem neki. Taylor ismét közeledett hozzám, de most gyorsabban. A szívem a torkomba vert. Elfelejtettem levegőt venni is. Hallottam a lélegzetét, ahogy a fülembe súgta:
- Az én szívem is összetört már, de kockáztatni akarok.
Egymás szemébe néztünk, aztán finoman, és lágyan megcsókolt. Először csak apró csókok voltak, és egyre szenvedélyesebbek lettek. Finom és érzékeny csókjától egész testemben libabőrös lettem. Már alig kaptam levegőt, de már az sem érdekelt. Ő érdekelt, Taylor. Eltűnt minden kétségem iránta. Az, hogy még is csak barátok vagy többek legyünk-e?! Már tudtam, többek leszünk. Nyakát átkaroltam mindkét kezemmel, és hajába túrtam. Mikor már elvadultak a dolgok, mindketten leálltunk. Biztos voltam abban hogy nem fogom megbánni ezt. Ismét egymás szemébe néztünk, mosollyal. Az arcunk olyan közel volt egymáshoz hogy hallani lehetett a lélegzetünket. Úgy dörgölőztünk, mint két szerelmes kiscica. Taylor finoman megpuszilta az ajkam sarkát, és szorosan átölelt, a nyakamhoz bújva. Annyira jó érzés ment át rajtam. Én is átöleltem. Bíztam abban, hogy senki sem foglya megzavarni ezt a tökéletes pillanatot. Minden bánatom elszállt, boldog vagyok. Igen, az vagyok. Azt hiszem. A mosolyomat most senki sem tudta lehervasztani az arcomról. Megfogta a kezem és adott még egy apró csókot, aztán már lassan anyukám szokásává vált hogy benyitott….
- Ó ne haragudjatok valamit megzavartam?
- Nem anyu.
- Taylor apukád hív, hogy menj le valamiért.
- Rendben már is megyek.
- Oké.
Elengedte a kezem, és lement. Én még mindig mosolyogtam mint egy vadalma. De aztán észhez tértem, és visszamentem a lányokhoz a szobába. Még mindig tv-t néztek, és közben jókat nevettek. Én már egyáltalán nem voltam álmos. Sőt, úgy éreztem most robbanni tudnék az energiától. Eszembe jutott hogy a bátyám be szokott rakni egy társasjátékot az ilyen napokra. Megkerestem és megkérdeztem a lányoktól hogy van-e kedvük játszani. Persze, hogy volt kedvük. Mindenki választott magának bábut, és már kezdtük is. Pár perc múlva megjelent Taylor is. Amikor belépett egyből a felső ajkamat harapdáltam. Ő pedig mosolygott. Isteneem azok a fogak.
- Na csajok, mit játszotok?! Beszállhatok?
- IGEN- mondta Makena.
Stella és én pedig egy „Igen” bólintással válaszoltunk. Mellém leült és az a tipikus huncut mosoly ismét megjelent.
- Remélem most nem veszítek – mondta felém fordulva.
- Hmm ne reménykedj.
Az egész játékot végig nevettük. Eddig elég unalmas volt ilyet játszani, de Taylorral még ez is jobb. Mindig mond valami hülyeséget, amitől persze mi pukkadunk a nevetéstől. Már délután 4 óra környékén járt az idő amikor erőteljesen kisütött a nap, és eltűnt minden szürke felhő.
- Gyerekek. Mit szólnátok egy kis lovaglós délutánhoz? – lépett be ezzel a mondattal apukám.
- Apu, tiszta sár minden.
- Nyugalom, mire észrevesszük eltűnik.
- Felőlünk mehetünk- jelentette ki Stella és Makena.
Annyira jó barátnők lettek, hogy már mindent egyszerre mondtak. Magamat és Kírát látom bennük, amikor ennyi idősek voltunk mi is ilyenek voltunk. Én meghúztam a vállam egy ilyen „nekem mindegy” húzással. És Taylor pedig bólintott egy „igent”.
- Akkor gyertek, megyünk felnyergeljük a lovakat. Kell a segítség.
- Megyünk.
Felálltunk mind a négyen és lementünk a pajtába. A ló nyergeléshez legjobban a nagypapám és az apukám értett, de én is tudtam azért. Mivel most sokan vagyunk, kellett a segítség. 11 lovat kellett felnyergelni, még jó hogy van annyi lovunk. Végül is apukámnak igaza volt, ilyen időbe jó kimenni egy kis túrára, eső után. Na de én is mentem és felnyergeltem az én, Taylor, és a Makena lovát. Taylor végig segített, ő hozta a nehezebb cuccokat. Nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak mindketten mosolyogtunk. Szerintem simán le lehetett az arcunkról venni hogy most már együtt vagyunk. Anyukám már ismer, és egyből tudta mi van. Csak nem mondta, de láttam rajta. Amikor mindenki lova kész lett, felültünk és elindultunk az erdő felé. Persze előtte egy kis oktatásban volt részesük a vendégeinknek, mert nem lehet csak úgy felhuppanni egy lóra, de szerintem ezt mindenki tudja. Keskeny volt az út, épp hogy egy ló elfért ott, ezért egyesével mentünk egymás után. Amikor kiértünk egy nagyobb helyre, Taylor mellém vágódott.
- Szia.
- Szia.
- Most hová is megyünk?
- Fogalmam sincs- mondtam nevetve
- Az jó. Bírnám ha eltévednénk, ketten.
- Na ne mond. Szeretnéd?
- Aha.
Egy percre elgondolkodtam. Volt a közelben egy gyönyörű hely, egy vízesés amiről csak a mi családunk tud. Meg akartam mutatni Taylornak. De nem akartam hogy a szüleink azt higgyék, eltűntünk.
- Mindjárt jövök.
Aztán gyorsan anyukám mellé mentem valahogy. És nagyon halkan megkérdeztem hogy elvihetem-e oda. Megengedte, de mondta hogy semmi hülyeséget ne csináljunk. Aztán gyorsan megfordultam és visszamentem Taylorhoz.
- Szeretnél látni valami nagyon szépet?
- Most is épp azt nézek.
- Aj nagyon vicces. De most komolyan,
- Persze.
- Akkor gyere utánam.
- Remélem nem valami kínzó cellába viszel.
- Hülye…… Tudod, van egy hely amiről csak a családom tud. És ezt meg akarom mutatni.
- Komolyan?
- Igen. Itt van nem messze.
- Ismét egy újabb megtiszteltetés.
- Úgy is veheted.
Amíg mentünk sokszor egymásra néztünk, és nevettünk meg mosolyogtunk. Persze volt beszélgetés is. És amikor odaértünk Taylor arcán láttam a csodálkozást.
- Ez…ez… ez egyszerűen gyönyörű. Hogy találtátok ezt?
- Tényleg az.
Közben mindketten leszálltunk a lóról.
- Úgy találtam rá erre a helyre, hogy egyszer kiskoromban szülők nélkül, ellovagoltam mérgemben az erdőbe. És eltévedtem, aztán nem tudom, valahogy ide találtam. A vízesés mögött van egy kicsi barlang. Ott húzódtam meg addig amíg nem találtak rám. De szerencsém volt mert addigra apukám ismerte ezt a helyet és könnyen megtaláltak.
- Értem. Ez tényleg nagyon szép.
- És ez még semmi.
Meeert, volt itt egy csúszda is amit a természet alakított ki magának, és egy kötél is amiről beleugorhatunk a vízbe. De a kötelet már apukám kötötte fel régebben. Lehúztam a cipőm,felmentem a kötélhez és ruhástól, mindenestől a kötélről lógva beleugrottam a vízbe. Nem volt mély, a nyakamig ért. Bár kicsit hideg volt a víz, de megbirkóztam vele. Intettem Taylornak hogy ő is ugorjon egyet. És ment is. Amikor belerepült a vízbe a kötélről, és feljött a víz alól közelebb jött hozzám.
- Köszi hogy elhoztál ide.
- Szívesen.
- Azt hiszem most már kijelenthetem hogy a barátnőm vagy. – mondta kicsit komolyabban.
- Hát ha szeretnéd kijelentheted. De amúgy igen.
- Igen. Kijelentem a világnak is. Hadd tudják.
- Jó nem kell, nyugi.
- Csak vicceltem.
- Tudom.
Aztán közelebb jött, és ismét elkezdtünk csókolózni. Minden csókja egyre finomabb. Nedves ajkunk mágnesként tapadtak egymásra. Tudtuk hol a határ, de legszívesebben minden percben csókolnám. Hideg volt a víz, még is melegem volt. Most kimondhatom hogy igeen fűt a szerelem. Egyáltalán nem fáztam. Most érzem ezt először. Rettentő jó érzés volt. Akárhányszor a közelembe van a szívem majd ki ugrik a helyéről. Azt hittem csak nekem van ez így. De amikor Taylor mellkasára tettem a kezem, éreztem hogy az ő szíve is zakatol. A nyakamat kezdte el puszilgatni, ami szintén jól esett. Beleharaptam az alsó ajkamba. Egy hang megszólalt a fejembe „héé 14 éves vagy, óvatosan”, Bár nem érdekelt a korom, de jeleztem Taylornak hogy hol a határ. Adott még egy csókot és mondta…
- Tudom.
Bólintottam. És mosolyogtam. Aztán kimásztunk a vízből. Nem nagyon érdekelt hogy csurom vizesek vagyunk.
- Ideje lenne vissza menni.
- Egyetértek – mondta Tay.
Így ahogy voltunk felültünk a lovunkra és elindultunk hazafelé. Közben beszélgettünk, nevetgéltünk meg hülyültünk. Amikor hazaértünk bevittük a lovakat, és elpakoltuk a cuccaikat. Utána pedig kézen fogva mentünk be a házba, ahol persze mindenki minket nézett. Először is azért mert vizesek voltunk, aztán meg hogy kézen fogva. De mi csak egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Nem mondtunk semmit, csak annyit hogy felmegyünk megszárítkozni, persze külön-külön. Vettem ki nadrágot, meg egy felsőt és átöltöztem, aztán megszárítottam a hajam, és egy csuriba összefogtam. Mivel már 6 óra környékén járt az idő, épp vacsoraidő, ezért lementem én is enni. Persze egymás mellett ültünk. Azon gondolkodtam, hogy legalább a bemutatkozáson már nem kell aggódni. A szüleim ismerik Taylort, és kedvelik is. Ezzel sem lesz baj. Amikor végzett mindenki, kimentem a teraszra csillagokat nézni. Nem ültem le. Csak nézelődtem. Olyan meghitt volt, és nyugtató. Meglátta Taylor hogy kint vagyok, és kijött utánam.
- Hát te mit állsz itt egyedül?
- Csak csillagokat nézegetek.
- Ó, szóval csillagokat- huncutkodott
- Aha.
Közelebb jött és átölelte a derekamat. Nem beszélgettünk, csak néztünk. Hozzábújtam, és ő megpuszilta az orrom. Ismét az ajkamat harapdáltam.
- Tudod, imádom mikor harapdálod az ajkad. Aranyos
Én pedig nevettem, és adtam neki egy puszit. Még így maradtunk 10 percig kb. Aztán mivel mindketten elfáradtunk, felmentünk. Taylor elkísért a szobámig.
- Már holnap délután ugye megyünk haza?
- Igen. Eddig ez eszembe se jutott.
- Életem egyik legszebb nyaralása volt.
- Hmmm…. nekem is. – ajak harapás
- Holnap találkozunk.
- Rendben. Jó éjt.
Adtunk egymásnak egy „Jó éjt” csókot.
- Jó éjt neked is.
Aztán bementem a szobába. A lányok még fürödtek, és bíztam abban hogy még nem fognak jönni egy kis ideig. Eszembe jutott az én drága barátnőm Kíra. Gyorsan elővettem a telefonom és felhívtam…
- Helló. Végre. Azt hittem már sosem hívsz.
- Szijaaa – köszöntem neki örömmel teli hangon. – Na milyen ott?
- Nagyon jó. És neked?
- Nekem is nagyon jó – kiemeltem a nagyon szót.
- És Taylor?
- Először te. Kibékültél Jace-el?
- Hát felhívott, és kiderült hogy tényleg találkozott azzal a csajjal, de csak ilyen baráti ebéd volt.
- És?
- Nem tudom Szandra. Eddig el voltam vele, de hiányoznia kellene, pedig nem hiányzik. Elmúlt az iránti érzett „szerelmem”.
- Ilyen hamar?
- Tudod milyen vagyok, hamar szerelmes leszek, de hamar el is múlik.
- Igaz.
- Majd ha hazaérek meglátom mi lesz. Na akkor Taylor? Kibékültetek? Nagyon vidám a hangod!
- Igen kibékültem vele. És félreértés volt az egész. De nem csak kibékültem vele, hanem össze is jöttünk.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
- Héé óvatosan, kiszakad a dobhártyám.
- Bocsi. De úristen véégre. Mesélj el mindent.
- Hát úgy volt hogy második nap nekem kellett megmutatnom a területet nekik. És ott még duzzogtam meg minden. Aznap este vacsora után, kiültem a teraszra és Taylor utánam jött, ott nagyon sokat beszélgettünk. Elmagyarázott mindent, és ott békültünk ki. Másnap elmentünk fagyizni, meg fociztunk. Jó volt…
- És?
- Ma pedig elég rossz idő volt így bent maradtunk. Tv-t néztünk Stella, Makena, Taylor és én, amikor egyszer mondja Taylor hogy beszélni akar velem. Átmentünk a szobába ahol ő aludt és teljesen megnyílt nekem. Szó szerint szerelmet vallott. Elmondta hogy akar engem, én pedig csak néztem. Utána én is elmondtam neki az érzéseimet, aztán pedig megcsókolt. Pár percig csókolóztunk, de anyukám megzavart minket. Délután kimentünk lovagolni, és annyira jó volt.
- Lovagolni?
- Jaj teee, nem úgy. Mindenkivel, és lóval.
- Ja – mondta nevetve.
- Beszélgettünk meg nevettünk meg minden. Tényleg jól elvagyunk.
- Ugye ugye. Már megmondtam az első perctől hogy ti járni fogtok.
- Igaz, igaz. Most az előbb pedig jó éjt kívánt. Jajj Kíra olyan édes volt, hogy ááá.
- Te szerelmes vagy.
- Igen.
- Először. Taylorba. ÁÁ de jó. Végre egy rendes pasi.
- Igen, igen.
- Annyira örülök nektek. Aranyosak vagytok.
- Köszi. Figyelj csak, neked megvan Tay száma igaz?
- És már becézed is hmm. Ja amúgy igen. Meeert?
- Ha letettük nem küldöd el sms-be?
- De de, elküldöm.
- Köszii.
- Mikor mentek haza?
- Holnap délután. És te?
- Én majd szerda reggel.
- Vagy is holnap után. Király.
- Majd beszélünk.
- Rendben, megyek most már lefekszek.
- Okés. Szia. Jó éjt.
- Neked is. Szia.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.