2010. június 24., csütörtök

20 rész

Reggel elég későn keltem fel. Nem tudtam mennyi az idő, de már a lányok sehol sem voltak. De jó. Megint elaludtam. Kinéztem az ablakon, jó idő volt. Legalább is jobb mint tegnap délelőtt. Megnéztem a telefonomon hogy mennyi az idő, és már 11 óra volt.
- Hűűű te jó ég.
Gyorsan felöltöztem, és lementem. Mindenki kint volt a bőröndökkel. Érdekes mert úgy emlékeztem hogy délután indulunk haza.
- Jó reggelt.
- Hát nekünk már nincs reggel- viccelődöt anyukám.
- Nem úgy volt hogy délután megyünk.
- De. Mindjárt dél után van. Csak bepakolunk.
- Én még semmit nem pakoltam be.
- Menj fel akkor, és kezdj neki.
- Rendben.
Mivel sehol sem láttam Taylort kint, így felmentem és elkezdtem pakolni a dolgaimat. Nem nagyon érdekelt a „pontosság”, csak úgy beledobáltam a ruháimat a bőröndbe. Aztán levittem, hogy berakjam az autóba. Apukám sem volt sehol, és Taylor sem. Itt valami bűzlik. Átmentem a hátsó udvarba hátha megtalálom valamelyikkőjüket. Sehol senki. Be akartam menni ott a hátsó bejáraton amikor valaki megfogta a kezem, és elkapott. Taylor volt. Hírtelen csókolt meg, lélegezni sem tudtam. Finom, és szenvedélyes „reggeli” csókot kaptam. Ismét libabőrös lettem. Keze a nyakamat melegítette, én pedig a derekán átöleltem. Amikor már befejezte-e reggeli „hadműveletet”, mélyen a szemembe nézett és csak mosolygott. Ismét úgy dörgölőztünk mint a kiscicák. Én is folyamatosan mosolyogtam.
- Mi van?! Mi történt? – kérdeztem halkan
- Nem hiszed el de…..
Taylor szemszögéből
Kora reggel már felkeltem. Nem tudtam aludni. Folyton csak Szandra járt az eszembe. Hogy sikerrel járt-e vagy akkor ennyi volt?! Megnéztem az órámat és még csak fél nyolc volt. Semmi kedvem nem volt visszafeküdni, így inkább felöltöztem. Lementem a konyhába, és már fent volt Szandra nagymamája, anyukája, és az én anyukám is. – Mi ez valami találkozó így kora reggel?! Mondtam magamba. Köszöntem nekik, és inkább visszamentem a szobába. Bekapcsoltam a tv-t és pont az egyik kedvenc műsorom ment. Az Amerika legjobb táncosai. Bár már láttam ezt a részt, de még is megnéztem. Fél kilenc környékén valaki kopogott az ajtómon…..
- Igen?
- Beszélhetnénk Taylor?
Lefagytam. Szandra apja. Azt mondta ha elmondom a lányának azt amit nekem mondott megöl. És én elmondtam. Most tuti végem.
- Öö igen.
Félénken válaszoltam. Aztán felültem az ágyon. Csak arra tudtam gondolni, hogy most biztos leszid, és kapok tőle.
- Szeretnék bocsánatot kérni!
Nem tudtam elhinni amit hallok. Bocsánatot kér? Tényleg.
- Miért? – kérdőjelen néztem rá. Nem akartam felhergelni.
- A tegnapiért. Tudod. Nem akartalak így elrémiszteni. Vagy is igen, de rájöttem hogy nem ezt kell tennem.
- Öm rendben.
- Tudod, nagyon szeretem a lányom, és nem akarom hogy csalódjon, ismét. Szerintem te egy nagyon rendes srác vagy. Nem is értem miért akadtam ki tegnap úgy. Azt is látom hogy jól elvagytok. És hogy Szandra jól érzi magát veled. Így gondoltam még is engedek, de van egy feltételem.
Nagyon örültem ennek, de kíváncsi voltam arra a feltételre.
- Rendben, mi az?
- Ha otthon vagyok, és esetleg átjössz hozzánk, nem akarom végignézni ahogy „faljátok egymást”. Szóval érted
- Igen igen, értem.
- Rendben. Remélem nem leszünk haragba.
- Én is.
Aztán kezet fogtunk, és elment. Most azonnal le akartam menni, elújságolni ezt Szandrának. De előbb össze kellett szednem magam. Miután ez megvolt, lementem az autókhoz ahol csak az anyukája volt.
- Csókolom Misis. Burke
- Szia Taylor. Igen?
- Merre van Szandra?
- Épp most ment hátra, szerintem téged keresett.
- Ó akkor elkerültük egymást.
- Biztosan.
Gyorsan még köszöntem, és hátra mentem. Épp be akart menni a házba, amikor pont elkaptam a kezét, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg mint még soha. Miután szétváltak ajkaink, kérdőn nézett rám.
- Mi van?! Mi történt? – kérdezte halkan
- Nem hiszed el de…..az apád.
- Mi van veled?
- Bocsánatot kért tőlem.
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad.
Szandra szemszögéből.
Nem hittem a fülemnek először. Az apám bocsánatot kért Taylortól. Hűű. Rettenetesen örültem. Végre senki sem tud közénk állni. Bár nem is tudna. Csak mosolyogni tudtam.
- Hé itt vagy még?
- Ja igen, csak elgondolkodtam.
- Na jó akkor, nem sokára indulunk ugye?
- Igen.
- Kár. Tök jó volt itt.
- Az ám.
Aztán kézen fogva, visszamentünk a kocsihoz, de útközben még Taylor elmondta a feltételt. Én pedig csak forgattam a szemem, de ez már haladás apámnál.
*************
Mire hazaértünk már délután 3 óra volt. Annyira jó hogy végre itthon vagyunk. Ott is szeretek lenni, de ahogy a mondás tartja „Mindenütt jó de legjobb otthon” milyen igaz is ez. Ahogy beléptem a házba, egyből a szobámat céloztam meg. Felvittem a cuccaimat, és belelöktem mindent a szennyesbe, aztán átöltöztem egy könnyebb cuccba. Pontosabban rövidnadrág, és egy szűkebb felsőbe. Nem volt sok kedvem kimenni a parkba, vagy sétálgatni így inkább itthon maradtam, és egész délután tv-ztem. Este pedig már 8 órakor elmentem fürödni. Most kádban fürödtem, jól esett kicsit ott pihenni, és lazítani. Majd csak 1,5 óra múlva szálltam ki. Felvettem a pizsamám, és vissza mentem tv-zni. Megcsörrent a telefonom, Kíra volt.
- Szija, na mizujs? Mesélj!
- Szia, hát semmi. Holnap végre megyünk haza reggel. És veled?
- Velem sem sok. Ma délután értünk haza, és egész nap punnyadtam.
- Hát az jóó. Itt is tiszta unalom van. Alig várom már hogy hazaérjünk.
- Én is várom már hogy hazaérjetek.
- Kis dilisem.
Közben párszor elnevettem magam.
- Na okés, holnap úgy is beszélünk. Majd kitárgyaljuk a dolgokat. Szia jó éjt.
- Szia, okés Jó éjt.
Ahogy letettem a telefont magam mellé már megint csörgött. Magántelefonszám volt.
- Igen tessék?
- Sziaaa
Persze egyből megismertem azt az édes hangját. Taylor volt az..
- Na mit csináltál ma Tay?
- Taayy? Na mond csak ki engedte meg hogy így hívj? – próbálta szigorúra fogni, de a végén egy nagyot nevetett.
- Ööö okés akkor Taylor.
- Csak vicceltem.
- Tudom. Szóval akkor merre jártál ma?
- Hmm hát ha ennyire érdekeeel – húzta az agyam. – Voltam pár haverommal focizni.
- És nem szóltál? Jól van megjegyeztelek. – mondtam morcosan.
- Honnan tudnám hogy jönni akarsz-e focizni? – kérdezte kicsit félénken.
- Mondjuk megkérdezed? – váltottam viccesebb hangszintre
- Vicceltél!
- Jó reggelt.
- Ooo kis humorista. Na majd legközelebb.
- Oké.
- És te?
- Hát tv-t néztem egész nap.
- Az is jó.
- Jó bizony.
- Holnap valami program?
- Nem tudom. Holnap jön haza Kíra.
- Ja akkor biztos vele akarsz majd lenni – szomorkásan kinyögte.
- Hát….- tanakodtam. – Te most azt akarod hogy döntsek közted meg Kíra között, hogy kivel akarok lenni?
- Jaj dehogy. Csak mondtam.
- Oké oké. Majd meglátom hogy holnap milyen kedvem lesz.
- Egyébként hiányzol – azt hittem ott olvadok szét az ágyon, olyan édesen mondta.
- Oaau te is nekem.
- Igen? – mondta
- Igen – huncutkodtam vele.
- Mikor fogsz lefeküdni?
- Nem tudom. Miért?
- Gyere fel Skype-ra.
- Hát… okés.
Letettem és felmentem Skype-ra. Már fent volt Tay, és kérte hogy kapcsoljam be a kamerámat meg a mikrofont. Így könnyebb beszélni. Gyorsan bekapcsoltam és már láttuk is egymást. Csak mosolygott.
- Sziaa
- Szia. Tök jó hogy feltalálták a kamerát és a mikrofont.
- Ugye? Szerintem is.
Hasra feküdtem és úgy folytattam a beszélgetést vele.
- Képzeld – kezdte Taylor.
- Igen?
- Behívtak egy meghallgatásra majd hétvégén kell mennem.
- Komolyan? Auu ez nagyon jó hír. Biztos jó lesz. Milyen meghallgatás.?
- Hát remélem. Egy vámpíros film, azt hiszem a címe Twilight. Jó, hogy vannak ilyen támogatóim mint te, amúgy.
- Szerintem sokan támogatnak. De én kifejezetten támogatlak. Ha nekem nem sikerül, akkor legalább neked sikerüljön az álom valóra váltása.
- Ne mondj ilyeneket, szerintem te vagy az egyik legtehetségesebb lány akit valaha ismertem.
- Ó te pedig ilyeneket ne mondj. De azért köszi, jól esik.
- Több önbizalomra van szükséged.
- Nem igaz.
- De igaz és itt a pont.
- Nem igaz, és nem fogok veszekedni egy ilyen hülyeségen, és itt a pont vége.
- Én nem veszekszek. Csak azt mondom hogy nagyobb közönség előtt mutasd a tehetséged.
- Majd próbálkozok.
- Oké.
- Oké. De most megyek, tv-zek még kicsit. Aztán lefekszek.
- NEE, kérlek.
- Ó ez édes volt. – mosolyogtam rá.
- Ne menj még.
- Jól van még maradok pár percig.
- Köszönööm – nézett boci szemmel.
Ilyenkor nagyon édes volt. Legszívesebben most hozzábújtam volna, de nem lehetett. Kezdtem álmosodni így tényleg mondtam Tay-nek hogy megyek. Ő még nem nagyon akart engedni, de végül megadta magát. Dobtam neki egy puszit a kezemmel, és kiléptem Skype-ról. Még tv-ztem kicsit, mivel az egyik kedvenc showm ment a tv-be így még azt megnéztem. Aztán lefeküdtem aludni…..

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.