Living the Dream 1 rész

Itt ülök a tükör előtt. Szívem már a torkomban zihál. Pedig már sokszor csináltam ilyet. Nem félek, csak rettenetesen izgatott vagyok. „Még 10 perc” hangzott egy hang, ahogy az ajtóm kinyílt résnyire. Nem hiszem el, hogy itt vagyok. Önmagam még mindig, minden tökéletes az életemben. Meg van, amit akartam. A rengeteg támogatás, dolgozás, korai kelés, meghozta a gyümölcsét. Mindig is hittem ebben, és magamban. Az a legjobb, ha magamra nézek, még mindig ugyanazt a lányt látom, mint egy évvel ezelőtt. Mosolygok. Elértem a célom. 16 éves vagyok, és sikerült. Sikerült megvalósítanom azt, amit eddig csak álmodtam. Most már élem az álmomat, szó szerint. Mindent a támogatóimnak, a családomnak, a barátaimnak, de legfőképpen a drága rajongóimnak köszönhetek. Miattuk tartok ott ahol most vagyok.
- Szandra, gyere várnak a táncosok. 5 perc és kezdés – hangzott az egyik statiszta szájából.
- Éppen koncentrálok – szóltam neki kedves hangon.
- Ne haragudj, de most már jönnöd kell. A rajongók majd ki ugranak a bőrükből. – mosolygott.
- Már is – álltam fel a tükör előtt.
Kilépdeltem az ajtó felé, ahol már várt Michael a menedzserem, anyukámmal együtt. Hatalmas mosollyal kísértek a színpad mögé, ahol már mindenki készen állt.
- Sziasztok – csiripeltem vidáman a táncosaimnak.
- Szia – jöttek oda hozzám.
- Gyertek, kezdjük az imát – fogta meg a kezem anyukám, és mindenki egy körbe állt.
- Köszönjük, hogy itt lehetünk, ezekkel a csodás és tehetséges emberekkel. Akik végig kísértek minket az utunkon, akik létrehozták azt a helyet, ahol megvalósíthatjuk minden alkalommal egy különleges lány álmát. Köszönjük ezt a rengeteg embert, akik eljöttek ide és élvezik azt, amit adunk nekik. Köszönjük, hogy az utunk végéig kísértél minket. Íme, itt vagyunk, az utolsó megállónál tele izgalommal. Reméljük, most sem fogsz cserbenhagyni minket és meglepetés nélkül zajlani fog ez az utolsó műsor. Ámen. – fejezte be apukám.
- Így legyen – szólt Kenny a rendező. – Kezdjünk bele.
- 1 2 3 Living the Dream – hangoztattuk egyszerre a kezünket egymásra helyezve.
A táncosok elfoglalták a helyüket én pedig anyukámmal kézen fogva igyekeztünk a statiszták után, akik elvezettek oda ahol kezdenem kell.
- Izgulsz már? – kérdezte izgatott hanggal.
- Igen, nagyon. – mosolyogtam és szorítottam meg a kezét. – Mindenki itt van. A barátaim, az egész család. Mindenki. Meg kell mutatnom mit, tudok. – szorítottam össze a fogam.
- Nyugalom. Minden rendben lesz, mint máskor. – Simogatta meg a hátam.
Már messziről hallottam a rajongóktól áradó hangrezgéseket. Ahogy lekapcsolták a lámpákat a stadionban még nagyobb sikításba kezdtek. Már a színpad szélénél voltam, ahol teljesen sötét volt. Nem láttam semmit sem. Szerencsére az egyik statiszta felkapcsolta a lámpát, így már jobb volt.
- Siessünk – fogta meg a karom egy fiatal fiú, aki szintén egy segítő volt.
Elkezdtük a tempót gyorsabbra venni, hogy időben a színpad közepére érjek. Anyukám persze követett, még mindig a kezemet szorongatva. Ahogy a megfelelő helyre értem a kezembe nyomták a rózsaszín strassz kövekkel kirakott mikrofonom és még gyorsan a fodrász illetve a sminkes odajött ellenőrizni.
- Készen állsz, hogy újra kettérobbantsd a stadiont? – kérdezte anyukám nevetve. Persze a „kettérobbantsd” szót úgy érti, hogy „készen állok –e zúzni egy nagyot”.
- Persze – mondtam még izgatottabban.
Megölelt és sok szerencsét kívánt, aztán már vissza is sietett a néző térre a családhoz. A szívem 300-al zihált, csoda, hogy még nem kaptam szívinfarktust. Még csak az kellene. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és már csak arra koncentráltam, hogy a rajongóknak vissza adjam azt, amit kaptam tőlük 8 hónappal ezelőtt, csak zenében….
***2,5 órával ezelőtt***
- Mehetünk? – szólt be Michael a hotel szobámba.
- Igen – kaptam fel a táskámat.
Kilépdeltem a szobámból és már indultam is a lift felé, ahol már az anyukám, a testőröm és Stella várt. Lassan leértünk a földszintre és elindultunk a kijárat felé. Ahogy kiléptem, fotósok és rajongók ezrei rohamoztak le. Még szerencse, hogy itt van nekem Tom, a testőröm. Elém jött és a paparazzi fotósokat próbálta eltuszkolni. Bár a rajongók előtt vasrács volt, de így is majd ledöntötték. Imádom őket, ezért szerettem volna pár percre megállni és autogrammot osztogatni vagy közös képet csinálni, de jelenleg az idő nagyon sürgetett, és a helyzet sem volt megfelelő. „Hátrébb, hátrébb” csak ennyit hallottam az előttem álló Tom felől. Gyorsan behuppantam az autóba, utánam pedig a többiek és már a sofőr indult is.
Nos, hát, így egy év elteltével az életem teljesen megváltozott. Valóra vált az álmom. Rajongók ezrei sikítoznak utánam, és akárhol vagyok, mindig megállítanak egy kép, vagy autogramm kedvéért. Mindig is ezt akartam. Hírtelen lettem híres, még most sem fogtam fel teljesen. Emlékeztek még a Mandy Moore-os találkozóra? Hát igen, elmentem, de végül egy kisebb szerepet kaptam az új filmjébe, aminek persze nagyon örültem, hiszen újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. Az áttörés akkor jött, amikor egy rejtélyes valaki felvett azon a fesztiválon, ahogy énekeltem, a videót pedig felrakta egy nagyon ismert videó megosztóra. Előtte felvette velem a kapcsolatot és megkérdezte, hogy szabad-e én pedig igent mondtam. Rá két hétre felhívott két stúdióból, két zenei producer, hogy szeretne velem egy demót csinálni. Az egyik stúdió a „The Succesfull”, a másik pedig a „Hollywood Records”. Mindkettőre elmentem, és mindkét demóm nagyon jól sikerült. Ekkor mindkét stúdió szerződtetni akart, de választanom kellett. Mivel a „Hollywood Records”-at jobban ismerem, és rengeteg fiatal énekes/énekesnő van ott, ezért azt választottam. Az apámat illetően.. emlékeztek mennyire féltett? Nos, hát mostanra teljesen megváltozott. Na, jó, annyira nem. De mindenbe bele egyezett, ami nekem volt jó. Sokkal jobban bízik bennem, aminek nagyon örülök. Szóval a stúdióban bemutattam a saját dalaimat, ami nagyon tetszett mindenkinek. Először csak egy dalt vettünk fel próbaként, hogy, hogy fogad a világ. Ez a dal a „First love” volt. Először a rádiók kezdték játszani, aztán már mindenhol ez ment. A zenei producer Jason, úgy döntött, hogy ebből a dalból illene egy kislemezt csinálni. Felvettük a kapcsolatot egy rendezővel, aki egyből bele egyezett. Három napig dolgoztunk a klipen. Mivel ez a dal az „Első szerelemről” szól, ezért egy ahhoz illő klipet álmodott meg Ronnie, a rendező. Egy fiú válogatót szervezett, ahol kiválaszthattam ki legyen a „klipbeli” pasim. Ryan volt az, akivel első perctől jól kijöttünk egymással, ezért őt választottam. Ja, igen, említettem, hogy Taylorral szakítottunk? Jobban mondva ő szakított. Na, még ez is egy jó sztori…
Amikor elment, na, utána két hétig minden rendben volt. Majdnem minden nap felhívott, vagy én hívtam. Aztán ezek a hívások egyre ritkábbak lettek, ami nagyon fájt, mert még mindig ugyanúgy szerettem. Persze azt gondoltam, hogy elfoglalt és nincs túl sok ideje rám. Amikor 3 nap után felhívtam és végre felvette, még 5 percet sem beszéltünk. Egyszóval, lerázott. A hangjából is hallottam egyfajta furcsaságot, és meg is kérdeztem, de ő csak azt válaszolta, hogy „fáradt és nincs kedve beszélgetni”. Ez rosszul esett ezért nem is hívtam többször. Majd egy hét múlva küld egy sms-t amire még most is tisztán emlékszek. Ez állt benne „szia. Ne haragudj, hogy így mondom el, de nekem ez nem fog menni. Nincs időm rád, és minden nap totál ki vagyok merülve. Úgy érzem, hogy már nem szeretsz, nem is hívsz fel meg semmi. Mintha semmi közöd nem lenne hozzám. Jelenleg a karrierem fontosabb, mint te. Szóval… szakítok!”. Mai napig, ha felidézem ezeket a sorokat nagy szúrást érzek a szívemben. Az a legborzasztóbb benne, hogy elhitette velem, hogy Mindennél fontosabb vagyok neki. Erre azt vágja a képembe, hogy a karrierje fontosabb. Soha többé nem hívtam fel. Minden kapcsolatot megszakítottam vele. A telefonszámomat is lecseréltem hírtelen haragomba. Rettenetesen megbántott. Kiderült, hogy a családja Chicago-ba költözött, de meg tartották a Los Angelesi házukat is, mert nem tudták mennyi ideig lesznek ott. Viszont szupersztár lett belőle. Ha bekapcsolom a tv-t mindenhol a Twilight-ról beszélnek és róla. Bevallom, én is nagyon szeretem a filmet és szívesen megnézem. Várom a következő részét.Taylorral a repülőtérről búcsúzás óta sosem találkoztunk, amit nem is bánok. A klipforgatásra visszatérve, Ryan-el nagyon jól kijöttünk, és elkezdtünk randizgatni. A harmadik randi után, elhatároztuk, hogy meg lehetne próbálni a járást is, ami a mai napig bejött. Bevallom, az elején azért randizgattam vele, hogy Taylort elfelejtsem, aztán valahogy beleszerettem. De valahol mélyen, néha még mindig hiányzik Taylor. Ezt persze titokban tartom. Volt egy időszak, amikor a Ryannel való kapcsolatomat, a média teljesen kiforgatta, de aztán minden tisztázódott. A klip után mindenhonnan kaptam meghívásokat. Aztán elkezdtünk dolgozni az első albumomon. Két hétig szinte a stúdióba éltem. Minden nap ott voltam, és a dalokat vettük fel. Gyorsan kellett dolgozni, mivel már a rajongók tűkön ültek. Tényleg mindent beleadtam. Minden nap 6 órakor keltem, hogy 7-re a stúdióban legyek és egész nap ott voltam. Mikor már minden dal fel lett véve, és tökéletesítettük az én tetszésem szerint, elmentem egy fotósorozatot készíteni a cd borítóhoz és a videó kliphez. Minden nagyon jól sikerült, de a megjelenésig 1 hónapot kellett várni. Addig mindenféle műsorban szerepelhettem, a média „az újonc rock-pop királynőnek” nevezett el. És arról faggattak, hogy milyen érzés hírtelen belecsöppenni ebbe a világba?! Én pedig pár mondatban elintézem mindig. Rengeteg interjún vettem részt. Mivel már túl sok minden volt a nyakamba és nem tudtam rendesen a dolgaimat megcsinálni, ezért muszáj voltam egy menedzsert keresni, aki végül sok keresgélés után Michael lett. Nagyon jól döntöttem, mert rettenetesen sokat köszönhetek neki. Minden dolgomat rendben tartja, és akármit kérek tőle, ő egy órán belül teljesíti. Nagyon meg vagyok vele elégedve. De ez még semmi. A Cd megjelenése előtt Michael bejelentette, hogy turnézni fogok május elejétől augusztus közepéig. Még mindig emlékszem, hogy örömömben elkezdtem ugrálni és fel-le mászkálni. De mivel ekkor még csak november volt, így ráértünk a szervezkedéssel. Amikor végre eljött a Cd megjelenésének napja, szerencseként elmentem az egyik Los Angelesi lemez boltba és megvettem a legelső darabot. Nagy meglepetésemre, nagyon sokan voltak. Mondjuk tudták, hogy meg fogok jelenni, de álmomba se gondoltam volna, hogy ennyi ember lesz ott. Aznap rengeteg autogrammot adtam, és sok közös képet csináltak velem. Mikor végre megvettem a Cd-t és átrágtam magam a tömegen beültem az autóba és haza furikázott. Persze az anyukám mindenhová jön velem, és Michael is. A turné kezdetéig még több műsorban szerepelhettem, és fel is léphettem. Voltam díjátadókon, és Hollywood-i partikon. A szüleim folyton azt hangoztatták mennyire büszkék rám, főleg azért, hogy nem merültem el a sztár életben. És nem szipolyozták ki belőlem az életet az újságírók. Nos, igen ezek mellett Michael talált egy megfelelő testőrt, Tomot. Így már teljes biztonságban érezhettem magam mellette. A turné előtt rengeteg szervezni való dolog akadt, amiben nagyon sokan segítettek. Lehetőségem volt megtervezni a színpadot, s közben egy bandát is össze kellett szednem. Rengeteg munka van egy ilyen turnéban. Először is az időpontok. 9 országban voltam és 60 városban, 80 fellépéssel. Aztán még az utazást, hogy mivel menjünk. Természetesen én a turné buszra gondoltam, de Michael inkább a repülőt ajánlotta, mert a fellépések és a próbák mellett minden városban többen is akartak interjút csinálni velem, rádiókban kellett szerepelnem, autogramm osztogatás stb... és nem lett volna időm a busszal utazgatni. Plusz még ahol voltunk, azokban a városban még szét is akartam nézni. Amire nem mindig volt lehetőségem. És este hamar lefekvés, mert másnap hajnal 5-kor kelés. Persze egyértelműen a rajongóim ösztönöztek és rájuk gondoltam, ha reggel nehézkesen keltem fel. Jelenleg most az utolsó turné állomáson vagyunk, ami nagyon jó befejezés, hiszen Los Angeles nagy Stadionjában lesz a koncert, ahol mindig is szerettem volna fel lépni. Los Angelesben vagyunk, de még mindig távol az otthonomtól, ezért még utoljára egy hotelben szálltam meg. Most a Stadionba megyünk próbálni. Kicsit már kifáradtam, hiszen ebben a három hónapban nagyon keveset pihentem. De ha arra gondolok, hogy este ismét énekelhetek, mindig rákapok egy kis energiára. Ma este, a Hollywood Records szervezett nekem egy partit a turné végét befejezőleg, ahová a barátaimat és a rokonokat hívtam meg. Bevallom nem is emlékszem mikor voltam utoljára bulizni, így remélhetőleg jó lesz kicsit kikapcsolódni. Ami a legjobb, hogy itt van Ryan is, mivel ő színész és ő is utazgat így keveset tudtunk találkozni. Most is egy forgatáson van, de megígérte, hogy el fog jönni.
- Mindjárt ott vagyunk. – zökkentett ki anyukám a gondolataimból.
- Tényleg? – kaptam fel a fejem anyukám válláról.
- Mi jár a fejedben? – fordult felém Michael.
- Áh, semmi. Csak azért örülök, hogy ez az utolsó koncert. Kicsit már kifáradtam. – mondtam egy sóhaj között.
- Hát az látszik rajtad – sunyított felém Stella.
Amire csak egy gúnyos mosollyal feleltem.
- El ne felejtsd, hogy holnap este lesz a Teen Choice! – figyelmeztetett Michael.
- Igen, tudom. Készülök rá nagyon. – mosolyodtam el.
Ez egy nyári díjátadó, ahol most először jelöltek a „Legjobb új előadó” címért. Nagyon várom már. Rengeteg híres színész és zenész lesz ott. Többek között a Twilight sztárok is ott lesznek. De bízom benne, hogy nem kerülök, szembe tudjuk kivel. A díjátadóra majd Ryannel fogok érkezni, úgy hogy még ez is jó. Amint vége lesz a koncertnek és kipihenem magam holnap, el kell mennem ruhát vásárolni Szombatra.
- Holnap délután 4-re jön a fodrász, fél 6 órára pedig a sminkes. – adta le nekem az infót Michael.
- Rendben.
- Tudod, már milyen ruhába mész? – kérdezte Stella csillogó szemekkel.
- Fogalmam sincs – húztam el a szám.
Tényleg nem tudtam, de majd biztosan megtalálom az igazit. A merengésem közepette anyukám rázta meg a karom.
- Gyere, megjöttünk – nyitották ki az ajtót.
Kiszálltam és szerencsére most senki nem volt ott. Bementünk a stadionba és már minden készen állt. A színpadot is felállították és már nagyban mentek a táncpróbák.
- Sziasztok – köszöntem hangosan, hogy mindenki hallja.
- Szia – köszöntek egyszerre felém fordulva.
- Áh, megérkezett Szandra – ölelt meg Kenny, a rendező. – Szóval, tudjuk, hogy ez az utolsó helyszín, és hogy mindenki itt lesz, igaz? – nézett rám
- Igaz – mosolyogtam.
- Akkor mindent bele kell adnunk. 200% energiát kell belefektetnünk, hogy felejthetetlen legyen ez a ma este mindenkinek – hatalmas mosollyal nézett rám.
- Oké – kuncogtam el magam.
Igazából már nem volt újdonság ez a próba, hiszen majdnem minden fellépés előtt ugyanezt megcsináljuk. Felmentem a színpadra és a kezembe vettem egy sima mikrofont. A kezemmel legyintettem a bandámnak, hogy kezdhetjük és Frenk, a dobos már kezdte is. Az első dal, minden koncertnél a „Starting now”, mivel ez a dal arról szól kábé, hogy „itt vagyok, megjöttem és ez csak a kezdet”. Általában inkább azokat a dalokat próbáljuk el, amiben több a tánc, így a kezdő szám után jöttek ezek. Miután sikeresen és gond nélkül minden fontosabb számot elpróbáltunk, lementem Missy-vel inni valamit a büfébe, az egyik táncosommal, és a turné alatt elég jó barátnőkké fonódtunk össze. Leültünk az egyik asztalhoz, és elkezdtük kortyolgatni a gyümölcslevünket, közben pedig beszélgettünk. Megbízom Missy-ben, mert szinte már legjobb barátnőm. Jól megértjük egymást, és a turné alatt nem egyszer volt rá példa, hogy velem utazott. De tudom, hogy ha vége a körútnak, akkor elválnak az útjaink, hiszen neki van egy Tánc csapata és velük kell foglalkoznia. Megbeszéltük, hogy amikor tudjuk, hívjuk egymást, és nem nagyon hanyagoljuk el egyikünket sem. Biztosan emlékeztek Kírára! Sajnos most márciusban elköltöztek Kanadába, mert az apukája ott kapott munkát. Még szoktunk beszélni telefonon, de nagyon ritkán. Ez az egyik legrosszabb a hírnévben. Hogy nem lehetnek igaz barátaid, mert nem tudhatod, hogy most tényleg a barátod akar-e lenni, vagy csak a pénzért és a sztárságért lóg-e veled. Persze én mindent megteszek azért, hogy a régi életemből is sok minden megmaradjon. Még tartom a kapcsolatot pár régi barátnőmmel, de nem sokkal. Igazából a legjobb barátnőm az az anyukám. Ő mindent tud rólam, és elmondhatok neki mindent. Jelenleg a második pedig Missy. Ahogy ezek a jó tulajdonságok átfutottak az agyamon, egy mosoly jelent meg az arcomon Missy felé.
- Mit mosolyogsz ennyire? – kérdezte kuncogva.
- Semmi, semmi. – mosolyogtam tovább.
Aztán egy furcsa, és olyan „Szandra féle” idiotic ötlet ugrott be.
- Mi lenne, ha az egész csapatból mindenkivel külön-külön csinálnék egy fotót? – ugrottam fel az asztal mögül.
- Miért? – nézett rám értetlenül.
- Ez az utolsó fellépés, holnap pedig újra a régi kerékvágáson fog menni minden, lehet, hogy már nem fogok velük találkozni többé. – csaptam rá az asztalra.
- Oh, tényleg. Segítsek akkor? – mosolygott.
- Megköszönném, ha elszaladnál az öltözőmbe. Ott van a táskámba a fényképező. – néztem rá hálásan.
- Szaladok – kezdett futásba.
Addig körbenéztem, hogy kik vannak még itt a büfé környékén. Hát, úgy látásból beugrott pár ember, de a nevüket nem tudtam. Sokan dolgoznak egy ilyen turnén, nem jegyezhetem meg mindenkinek a nevét. Remélem, majd elnézik nekem – gondoltam.
Húztam egyet a vállamon, és felálltam, hogy közelebb lépjek hozzájuk, de mire kettőt léptem már Missy itt volt a fényképezővel.
- Tessék – adta a kezembe.
- Hű de gyors voltál. Köszönöm – öleltem meg.
- Mit vársz egy táncostól? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Igaz, igaz – kuncogtam. – Dee, tudom már kivel lesz az első és egyben „utolsó” bár nem minden estben, fénykép. – néztem rá.
- Aw, most rám gondolsz? – hatalmas mosoly kerekedett az arcára.
- Naná. Na, gyere ide – öleltem át az egyik karommal. – Mondd, fagyi kehely – mondtam vicces hangon, mire mindketten elkezdtünk nevetni. Véletlenül be is nyomtam a gombot és már el is hangzott a kattanás.
- Na, ez biztos nem lett jó – mondta Missy a fényképezőre nézve.
- Na, lássuk. – fordítottam magam felé a fotót. – Ez nem is rossz – néztem Missy-re.
- Huh, tényleg jóó. – értettünk egyet. – Már tudom is mi lesz a címe – nézett rám olyan „na, most egy jó címet találtam ki a képnek” féle arccal.
- Na, mi? – kérdeztem nevetve.
- A két idiotic újra akcióban – húzta ki magát.
Mire mindketten nevetésbe törtünk ki.
- Tök jó, hogy ilyen hülyék vagyunk – állapítottam meg.
- Ühüm – nevetett továbbra is.
- Na, menjünk és pózoljunk. – húztam ki magam.
Egymást karolva indultunk a „nem nagyon ismert” emberkék felé.
- Sziasztok, csinálhatok veletek egy fotót külön-külön? – néztem rájuk mosolyogva.
- Öö – dadogtak – persze – álltak fel az asztaltól.
- De lehet egyszerre is. – adtam oda Missynek a fényképezőt.
- Na, hová álljak?
- Szerintem középre – szólalt meg az egyik fiú.
- Rendben – értettem vele egyet.
Beálltam középre és Missy fejbiccentésére kihúztam magam, és mosolyogtam, aztán már el is hangzott a kattanás.
- Köszi, srácok – fogtam velük kezet. Közben pedig bemutatkoztak. Miután mindenki bemutatkozott, és elmondták, hogy „nagy csodálóim” amire próbáltam nem unott fejjel reagálni, hanem mosolyogva, megfordultam és mentem tovább Missyvel az oldalamon. Ez így ment mindenkivel, akivel szembe találkoztam. A végén már csak szaladgáltunk ide-oda, hogy a fontosabb emberekkel is tudjak fotót csinálni. Mire nagyjából mindenkivel csináltam fotót, Michaelt láttam, meg, ahogy jön utánam.
- Hát te még mindig így vagy? – jött közelebb.
- Mi? – kérdeztem értetlenül.
- Tudod hány óra? – tette a kezét a vállamra.
- Jaj, ne – csaptam a kezem a homlokomra. – Hány óra? – húztam félre a szám. Tudtam, ha így kérdezi Michael, hogy hány óra, akkor tuti, hogy késében vagyok.
- Mindjárt fél nyolc.
- Komolyan? – tátottam O formára a szám.
- Komolyan.
Mikor kimondta futásba kezdtem száguldani az öltözőm felé.
- Már várnak.– még hallottam, ahogy kiabálta utánam.
Amire csak egy kézlegyintéssel feleltem. Száguldottam, mint egy ló, amikor rácsapnak a hátsójára. Mikor oda értem kicsaptam az ajtót és majd tüdőmet kiköpve huppantam bele a tükör előtt lévő székbe, ahol már ott állt a fodrász.
- Itt vagyok – lihegtem.
- Rendben – kuncogott.
Hagyta Poby, hogy kifújjam magam és aztán elkezdte csinálni a hajam. Minden koncerten csak beszárítja, és kiegyenlíti a természetes hullámokat a hajamban. Miután kész lett, már helyet is cserélt Lorival a sminkesemmel. Sminkben mindig rábízom, de általában ez is egyforma szokott lenni. Nem kérek sok sminket, mert tudom, hogy meleg lesz és meg fogok kicsit izzadni, amitől elmosódhat.
- Na, még egy kis spirál – hangzott tőle.
Aztán már kész is lettem. Sürgetett az idő, ezért mindketten siettek, hogy legyen még idő a hangomat behangolni, és felöltöznöm meg persze a szokásos dolgoknak is. – Még van 20 perc – néztem rá az órára.
- Hé, Lauren, gyere, kész vagyok – kiáltottam ki az ajtóból.
- Jövök. – hozta a ruháimat.
Lauren, a stylist. Örök kedvencem. Nagyon szuper cuccokat gondolt ki. Bár csak a turnéra vettük fel, de tudom, kihez forduljak, ha ruha problémám van. Sőt, még kedves is.
- No, tessék – adta ide a fekete csőnacit, a sötét rózsaszín flitteres igazi ilyen „rockos” felsőt, és a hozzá illő cipőt.
Segített felvenni, aztán elvégezte a kisebb igazításokat még.
- Nem fotózásra megyek – néztem rá, s nevettem el magam.
- Egy hölgy mindig legyen káprázatos – nézett rám mosolyogva.
- Oké – húztam el a szám.
- Na, kész is. Megyek, elviszem a többi ruhád a színpad alatti öltözőbe. – fordult ki az ajtón.
- Rendben.
Ez azt jelenti, hogy minden koncerten másodpercek alatt kell átöltöznöm abban az öltözőben. 2-3 szám között. A turné elején minden számnál hosszú nadrág volt rajtam, de mindig nagyon melegem volt és többször volt olyan, hogy kicsit megszédültem a színpadon a melegség miatt. Ezért kitaláltuk Laurennel, hogy szoknyát, vagy rövidnadrágot fogok felvenni a koncert közepétől. Én inkább a rövidnadrágnál maradtam, mert ugye ti sem szeretitek, ha belátnak a szoknyátok alá?! Visszatérve a valóságba, ismét kimentem az ajtóhoz és elkiabáltam magam.
- Mary! – kiabáltam az énektanáromnak.
- Itt vagyok- lépett elém.
- Uh, király, kezdhetjük?
- Igen, gyere. – ültünk le szembe egymással.
Elkezdtük a hangomat behangolni. Tudom, aki nincs ebbe benne, azt hiszi, hogy a hangunk csak úgy van, és nem kell behangolni, mint a hangszereket. Ez nem igaz, a saját hangunk is olyan mintha egy hangszer lenne. Ugyanúgy be kell hangolni, hogy minden hang a helyén legyen, és ne legyen hamis.
- Szandra – nyitott be Ryan az öltözőbe. Én pedig tátott szájjal rohantam oda hozzá, s öleltem át.
- Végre, hogy itt vagy – mondtam nyugodt hangon.
- Megígértem, vagy nem? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- De. – mosolyogtam rá.
- Nem is zavarok tovább, csak gondoltam beköszönök gyorsan. – karolta át a derekam. – Ott leszek a szüleiddel a nézőtéren.
- Rendben – adtam neki egy csókot, aztán már ki is fordult az ajtón.
Visszaültem Mary-vel szembe. Miután minden hang a helyére került, Mary magamra hagyott az öltözőmbe, mint általában minden koncert előtt. Ilyenkor szeretek pár percet egyedül lenni, hogy végig tudjam gondolni, hogy is kerültem ide és, hogy mit köszönhetek mindenkinek. Ez mindig segít, hogy a legjobb formámat mutassam. „Még 10 perc” hallottam ahogy az ajtó résnyire nyílt…..