2010. június 24., csütörtök

21 rész

Másnap reggel 9 óra környékén keltem fel. Még picit álmos voltam, így nem másztam ki egyből az ágyból, hanem bekapcsoltam a tv-t és néztem. Valami mese ment benne, gondoltam „Jó ez”, már régen néztem ilyet. Aztán mikor meguntam, és kihevertem az álmosságot, kiugrottam az ágyból és lementem a konyhába. Jó illatokat éreztem. Anyukám reggelire rántottát csinált. Köszöntem neki, aztán leültem enni. Közben lejöttek a testvéreim is, és apukám is, így végre egy normális családi reggelink volt. Közben beszélgettünk egy két dologról, aztán megköszöntem anyukámnak ezt a finom reggelit és felmentem a szobámba. Már 10 óra volt, így felöltöztem. A szekrényből egy farmer szoknyát, és egy egyszerű fehér-rózsaszin felsőt húztam elő, és felvettem őket. Aztán beágyaztam, és lementem a zene szobába. Be akartam fejezni azt a dalt amit elkezdtem. Leültem a zongorához, gitárral a kezemben és elkezdtem….. közben az apukám lejött hozzám.
- Szia apu.
- Szia kicsim.
- Na hogy vagy?
- Én jól. És te?
- Én is köszi.
- Min dolgozol?
- Hát egy új dalt írok.
- És miről szól?
- Az álmokról.
- Á értem. Még mindig zenész szeretnél lenni??
- Tudod apu hogy ez minden vágyam.
- Persze kicsim, tudom.
- És mit szerettél volna mondani?
- Hát semmit, csak gondoltam meg kérdezem mi a helyzet veled mostanában?
- Jól vagyok, tényleg.
- És mi van ezzel a Taylor fiúval?
- Apu, komolyan most róla beszélgessünk?
- Miért ne? Kíváncsi vagyok.
- Hát…rendben. Mit szeretnél tudni róla?
- Csak meséld el mi a véleményed Taylorról?!
- Szerintem nagyon nagyon rendes srác és figyel rám. Tényleg… úgy érzem hogy ő más. Vagy is, tudod nem olyan mint a többi srác hogy csak azzal a csajjal rendes aki tetszik neki, hanem minden lánnyal. Tiszteli őket, ami nagyon ritka manapság. Jól érzem vele magam… és mindig meg tud nevettetni.
- Ez csupa jó dolog, de mi van a rosszal?
- Mire gondolsz? Semmi rosszat nem tudnék róla mondani.
- Végül is, most bevallom neked, hogy végre elnyerte a tetszésemet ez a srác. De…
- Komolyan?
- Most figyelj… de nem fogok engedni. Le akarom majd tesztelni vagy ilyesmi, hogy megfelelő-e az én lányomnak.
- Apu…ezt had döntsem el én- kuncogtam.
- Majd meglátjuk.
- De azért örülök, hogy így engedtél neki. És bocsi hogy kiabáltam veled akkor.
- Felejtsük el, én is igazságtalan voltam.
- Apu?!
- Igen?!
- Mikor mehetek meghallgatásokra?!
- Szerintem még nőj 1-2 évet és majd utána meglátjuk.
- De apu…
- Ha lesz valami ajánlat, vagy valami jó szerepre meghallgatás akkor majd, de addig nem. Először a suli.
- Rendben- egyeztem bele.
- Na de most mennem kell, be kell mennem az irodába.
- Oké. Szia apu, szeretlek.
- Én is téged Szia
Adtunk egymásnak egy puszit, és már ment is. Már elmúlt dél is mire teljesen befejeztem a dalt….csak egy cím kellett neki. Gondolkodtam hogy vajon milyen cím illene hozzá. Végül egy egyszerű címnél maradtam ami a „Dreams”. Bár ahogy ismerem magam, ha elkap az ihlet több címet találok ki neki. Eszembe jutott hogy van még egy befejezetlen dalom, ami lényegében arról szól hogy ha muszáj el kell engedned azt akit szeretsz. Nem tudom de a múltkor egy ilyen érzés ütött belém, és félig megszületett ez a dal. Próbáltam befejezni ezt is…. de nem sok ihletem volt. Inkább majd máskor folytatom. Felmentem a szobámba és felhívtam Kírát, hogy hazaértek-e már.
- Szia, na hazaértetek?
- Szia, igen már itthon vagyunk, és már ki is pakoltam.
- Wow ügyeess.
- Háát. Ki jössz ma a parkba? Lesz karnevál vagy nem tudom. Valami rendezvény.
- Tényleg? Erről nem is hallottam. De akkor szerintem kimegyek.
- Rendben, ott foglak majd várni.
- Rendben, szia.
- Szia.
Tényleg nem hallottam erről a rendezvényről. Hű. Ha tudtam volna róla, akkor már korábban kinézek. Ekkor ismét csörög a telefonom…
- Szia Taylor! – végre kiírta a nevét
- Szia, figyelj nem megyünk ki a parkba? Van valami rendezvény féleség.
- Pont ezt beszéltem az előbb Kírával, és igen ki szeretnék menni.
- Mi lenne ha bemennék hozzátok és majd együtt megyünk oda?
- Ez tök jó ötlet. Gyere akkor ide, itt várlak majd.
- Oké.
- Rendben. Szia.
- Szia.
Hát akkor ez is megbeszélve. Azért örülök, hogy Tay-el megyek ki, így minden barátom láthatja, hogy összejöttünk. És nem fognak majd hívogatni, hogy „Na igaz a hír??” vagy „mesélj el mindent” stb…
****15 perc múlva****
Már kint vártam Taylort a bejáratnál, leültem a lépcsőre, és nézelődtem hol bukkan fel. Amikor megérkezett felálltam, és adott egy puszit az arcomra.
- Na mehetünk?
- Ahaa.
Kézen fogva indultunk el a parkba.
- Egyébként mi ez a rendezvény? – kérdeztem
- Nem tudom, de úgy hallottam hogy jó. Jace felhívott hogy menjek ki, én meg gondoltam akkor már veled megyek.
Nem mondtam semmit, csak egy nagy mosolyt mutattam neki.
- Lesz egy énekverseny, vagy karaoke. Már nem tudom mit motyogott Jace. Jelentkezhetnél!
- Majd ha odaértünk meglátom.
- Szerintem tuti te nyernél.
- Hát azért vannak tőlem sokkal jobbak is.
- Én azt nem hiszem.
- De én igen.
- Én meg nem
- De én igen - próbáltam dúrcás fejet vágni, de a végén nevetés lett.
- Mit csináltál ma amúgy?
- Hát reggel tv-t néztem, aztán pedig befejeztem a dalomat.
- Tényleg? Énekelhetnél belőle pár sort.
- Most?
- Aha.
- Neem, majd máskor.
- Rendben, kis mancsi.
- Micsoda???
- Mancsi.
- Mi az a mancsi?
- Így neveztelek el.
- Hmm aranyos.
- Tetszik??
- Igen!
- Akkor hívhatlak így?
- Igen!- vágtam rá határozottan.
- Okés, mancsi.
És adott még egy puszit.
- De honnan jött ez a név?
- Nem tudom. Csak úgy jött. Te olyan mancsis vagy.
Erre nevetésben törtem ki. Mancsis?! Hű. De tényleg tetszett ez a „név”, aranyos.
- De ugye nem baj ha nekem csak Tay maradsz?
- Dehogy is.
- Majd szólok ha találtam rád becenevet.
- OOkéé – közben nevetett, azokkal a csillogó fogaival.
Átöleltem a derekát, ő pedig az enyémet, és így sétáltunk tovább. Már láttuk a parkot, és azt is hogy nagyon sokan voltak kint. Épp valami tánc csapat táncolt a színpadon. Én egyből kiszúrtam Kírát, meg a többieket, és hozzájuk vettük az irányt. Jace is ott volt, észre lehetett venni a Kíra és közte lévő feszültséget. Amikor megláttak minket, kigúvadt szemekkel bámultak. Főleg a barátnőim.
- Sziasztok – mondtuk egyszerre Taylorral.
- Sziaasztook – hosszúra nyújtva vágta rá Kíra. – Bocsi Taylor, dee elrabolhatom egy kicsit a barátnőnket??!
Taylor értetlenül nézett rá, de végül le esett neki, és elengedte a kezem. Közben persze az arcomról nem lehetett levakarni azt a mosolyt. Kíra odavezetett a barátnőkhöz, és egyszerre mondták hogy „Mesélj el mindent!”. Már Kíra ismerte a sztorit, de még is neki kezdtem. Ahogy elkezdtem mesélni mindenki elhallgatott. Őrület. Persze közben lehetett hallani olyan hangokat, hogy „na végre” vagy „ez igen”, és végül olyan is elhangzott hogy „de édes”. Amikor a sztori végére értem, mindenki elkezdett pluszba kérdezősködni.
- És hogy csókol?? – kérdezte először Lili
- Nagyon jól – vágtam rá egyből.
- Tudtam hogy össze fogtok jönni – hangzott Mesi-től.
- Igaz, hogy karatézott?
- És milyen a teste?
- Biztos tök édes lehet alvás közben.
- Jajj csajok egyszerre egy kérdést!!- már összezavartak a sok kérdéssel, de megpróbáltam válaszolni rájuk. – Először is, igen karatézott. Másodszor, izmooos. És az utolsó, drága még nem láttam aludni.
- Aaww.
- Hé azért ne ide csorgassátok a nyálatokat. Remélem egyikőtök sem akar rászállni. – figyelmeztettem őket.
- Neem dehogy – kürtölték
Persze tudom, hogy ebben a kis csajos „baráti társaságban” volt egy-két féltékeny liba akiket ki nem állhatok. És majd próbálkoznak Taylor-nál. De úgy sem fogom engedni. Amikor visszanéztem, hogy merre van Tay, láttam hogy a barátaival beszélget. Ő is pont ide nézett, és mindketten elmosolyodtunk. Pár perc múlva már ő is ott állt mellettünk a barátaival együtt.
****15 perccel később****
- Gyerünk jelentkezz a karaoke versenyre. Tuti megnyered – bíztatott legjobb barátnőm.
- Igaza van Kírának. – értett egyet Taylor.
- Rendben, benevezek de akkor Te – mutattam Kírára. –Velem jössz.
- Mi?! Nem. Na jó.
És magammal húztam, egészen odáig ahol jelentkezni kell. Leadtam a nevemet, és aztán kiadták hogy a 15-ös az én számom. Nem választhattam zenét, hanem majd ők fogják kisorsolni. Nagyon reméltem hogy olyan dalt kapok, amit ismerek és szeretek is. Miután jelentkeztem visszamentünk Taylorékhoz, és ők pedig beszélgettek. Aztán már pár perc múlva el is kezdődött a karaoke. A színpad mellett megálltam, hogy ha én jövök ne kelljen szaladgálni, mellettem állt Kíra is, és folyton bíztatott, hogy menni fog, menni fog. Jó egy ilyen barátnőt magam mellett tudni. Közben kerestem hogy merre állnak Taylorék, és a színpadtól pár méterre voltak, már drukkolásra készen. Mire észbe kaptam már én jöttem. Rettenetesen ideges voltam. A dalt egy cetlin a színpadra állás előtt adták a kezembe, és amikor megláttam nagy mosoly kerekedett az arcomra. Az egyik kedvenc dalomat kaptam cím szerint Cascada-Everytime we touch. Kívülről tudtam, és az idegesség foka már is lentebb ment a mérőn. Felmentem és a kezembe nyomták a mikrofont, a többiek pedig egy ilyen „Minden oké” jelet mutogattak. Elindult a dal, én pedig alig mertem énekelni. Még soha nem énekeltem ilyen nagy közönség előtt. A torkomat mintha elvágták volna. Egyszerűen nem mertem megszólalni. Pánik rohamom lett, de amikor oldalra néztem, láttam hogy ott áll Kíra, és tátogta nekem „Minden rendben, kezd el”, egyből kezdett elmúlni az a görcs a torkomban. Aztán mikor már tényleg eljött a szöveg, és az éneklés ideje, hát elkezdtem. Vártam az első reakciókat a közönségtől, de semmit sem adtak. Csak néztek rám, gondoltam gyorsan elengedem magam, és buliként fogom fel. A hangom kezdett erősödni, és egyre szebb hangok hagyták el a számat. Az izgulás is kezdett múlni, próbáltam ellazulni sikerrel. Amikor újból a közönség sorai közé néztem, láttam hogy egyre több ember arcán ott virít az a megdöbbenés, először nem tudtam hogy ez jót vagy rosszat jelent-e. A szám vége felé, már sokkal több erővel adtam ki magamból a hangokat. Újra lenéztem, és most már mindenhol mosolyt láttam, és tapsoltak. Gondoltam ez már akkor csak jót jelenthet. A dal végén, egy nagy tapsvihart kaptam, nagyon megkönnyebbültem. Vissza adtam a mikrofont, és lementem a színpadról. Kíra már majd ki ugrott a bőréből. Amikor leértem a lépcsőkről a nyakamba borult és folyton azt hangoztatta „Igen, Igen, az én barátnőm”. Én pedig csak mosolyogtam. A többiek is mind odaszaladtak hozzánk, és mindenki megölelt. Taylortól kaptam egy ilyen „homlok puszit”, és szorosan átölelt. Persze tudom, nem nagy dolog egy ilyen verseny, de ez az első alkalom hogy ki mertem állni, ennyi ember előtt. Örültem hogy meg tudtam csinálni. Amikor már nem ujjongtunk, és átvágtuk magunkat a tömegen, visszamentünk a park végébe ahol alig voltak. A fiúk hoztak magukkal focit, és így elkezdtek játszani, mi pedig leültünk a padokra és figyeltük őket. Aztán megcsörrent a telefonom…
- Halló?!
- Szia, Liza vagyok.
- Óh de jó. Szia. – örömmel köszöntem neki.
- Fel nézek arra felétek a hétvégén, gondoltam felhívlak, hogy találkozhatnánk.
- Ez nagyon jó ötlet. Persze.
- Mikor és hol tudnánk?
- Tudod még hol lakunk?
- Azt hiszem igen.
- Rendben akkor gyere nálunk délelőtt vagy amikor szeretnél és majd elmegyünk valahová. Mondjuk vásárolni vagy ilyesmi.
- Ez nagyon jó ötlet, benne vagyok. Rendben akkor megyek mondjuk délre?
- Az jó lesz. Várni foglak.
- Okés, köszii.
- Nincs mit. Akkor majd beszélünk.
- Rendben, Szia.
- Szia.
Örültem hogy Liza felhívott, már nagyon régen beszéltünk egy jót.
- Ki volt az?- kérdőn nézett rám Kíra.
- Az egyik régi jó barátom Liza. Jön a hétvégén és találkozunk.
- Ja értem, de nem úgy volt hogy velem jössz vásárolni?
- Hát, nem baj ha lemondom?
- Nekem mindegy – mondta kissé sértődötten.
- De ha gondolod jöhetsz velünk.
- Nem kösz nem megyek. Nem állok közétek.
- Most mi bajod van?!
- Semmi – flegmáskodott.
- Honnan veszed hogy közénk állsz?
- Csak úgy és kész.
- Ne légy már féltékeny.
- Dehogy nem. Egyszer csak felbukkan ez a Liza vagy ki és már is az ő barátnője vagy.
- A te barátnőd is vagyok.
- Jó.
- Emlékszel amikor tavaly ugyanez volt, csak fordítva? És azt mondtad egy igaz barát nem féltékenykedik. Amikor én voltam féltékeny arra a kis …. Tiffany-ra?!
- Hát jó hogy mondod. Még most is beszélünk tök jó fej, imádom őt.
- Ó tényleg?
- Aha.
- Okés akkor menj oda a kis Tiffany-dhoz jó?
Ezzel hátat fordítottam. Nagyon jól tudja Kíra mennyire utálom Tiffany-t és még is ezzel jön. Oda mentem Taylorhoz…
- Figyelj –kezdtem. – Haza megyek, már nincs kedvem itt lenni.
- Naa, mi a baj?
- Semmi. – szóltam sértődötten.
- Látom.
- Tényleg, csak elment a kedvem ettől az egésztől. Csak…haza megyek.
- Oké, hazakísérlek.
- Nem kell. Nem muszáj. Nyugodtan maradj ha szeretnél.
- Neem. Úgy is már mindjárt este 7 van, megyek én is hazafelé.
- Biztos?
- Persze, gyere menjünk.
- Redben.
Elköszönt a barátaitól, és elindultunk.
- Közben elmondhatnád mi a baj?!
- Áh semmi, haggyuk.
- Mire valók a barátok?!
- Fájdalmakra.
- Megbántottalak?! – nézett rám rémülten.
- Nem te. Dehogy. – simogattam meg a fejét.
- Hát kicsoda?
- Az állítólagos legjobb barátnőm.
- Összevesztél Kírával?
- Igen.
- Micsodán?
- A hülyeségén. Féltékenykedik Lizára, mert felhívott hogy találkozni akar velem hétvégén.
- Ennyiért?!
- Látod, én is ezt mondom. Ilyen baromság miatt.
- Hű.
- Hát ja.
- Majd kibékültök.
- Hát majd…biztos.
- Mindenesetre, én itt vagyok…..neked – nézett rám azzal az édes pillantásával.
- Tudom. – mosolyogtam vissza.
Aztán már azt a pár métert csendben tettük meg. Mikor a házunk elé értünk, Taylor adott egy búcsúcsókot és ő is hazaindult. Én pedig bementem a házba, és felmentem egyből a szobámba.
****fél órával később****
- Szia Liza. Na mondjad.
- Figyelj, állítsd le a barátnődet Kírát, hogy hagyjon engem békén. Az előbb felmentem skype-ra és behívta a barátait közösbe aztán ott elkezdtem nekem befele szólogatni.
- Micsoda? Ez most komoly?! – kérdeztem megdöbbenve.
- Igen. – sértődött hangon válaszolt.
- Miket mondtak?
- Hát hogy száljak le rólad, meg valami Tiffany elkezdi hogy szálljunk le Kírájáról mert rossz lesz a vége. Meg még ott mondtak 1-2 csúnyább kifejezést.
- Figyelj, ne foglalkozz velük. Főleg azzal a Tiffanyval ne.
- De akkor is felhúztak.
- Tudom, engem is. Most is tök ideg vagyok hogy mondod. De próbálj megnyugodni.
- Rendben, megpróbálok lenyugodni.
- De remélem nem rám haragszol most ezért?!
- Nem haragszok csak nem értem.
- Hát mikor felhívtál pont ott volt Kíra, és mondtam neki hogy hétvégén találkozunk, erre pedig elkezdett féltékenykedni, és így összevesztünk.
- Aw értem.
- De légyszi ne haragudj.
- Rendben.
- Köszi.
- És nagyon összevesztetek?
- Rettenetesen haragszok rá ezek után. Még a féltékenykedés oké, az megbocsájtható de az hogy azzal a személlyel van most egybe akit ki nem állhatok….az a Tiffany.
- Elhiszem.
- Mindig ott voltam mellette, bármikor kellettem. És ezt kapom érte. Hát nagyon szép megmondom. Nagyon jól esik. És ez csak egy kis féltékenykedés miatt?? Hát komolyan eldobom az agyam. Ezek után nem tudom mi lesz.
- Nyugodj meg. Majd biztos kibékültök.
- Hát a jelenlegi helyzetben nagyon nem hiszem.
- Te tudod.
- Na jó, köszi hogy elmondtad.
- Nincs mit.
- Most megyek és lenyugszok valahogy. Szia
- Szia.
Egyszerűen nem hiszem el. Most meg Tiffanyval van. Hát komolyan..hűűű. Ha jobban bele gondolok nem is érdekel. Nem én féltékenykedtem, és nem is én vagyok a hibás. Nem érdemes ezen felhúznom magam. Nyugtatóképp gondoltam veszek egy jó forró fürdőt hátha segít…. és végül tényleg segített. Megnyugodtam, és már tényleg nem nagyon érdekelt ez az egész. Majd ha békülni akar, vagy bocsánatot kérni akkor okés. De addig viszont ne is várja hogy hozzá szólok. Tudom ez gyerekes, de ez van. Miután kiszálltam a kádból, felvettem a pizsamámat és lementem a konyhába. Anyukám még mosogatott. El akartam újságolni neki a szereplésemet…
- Szia anya.
- Szia kicsim.
- Képzeld ma énekeltem több száz ember előtt.
Hírtelen megtorpant….1 perc múlva.
- Komolyan? És nem szóltál?
- Én is csak úgy neveztem be, a többiek mondták.
- És jó voltál?
- Vihartapsot kaptam!
- Az én lányom.
- De viszont nem nyertem meg. Igazából bunda volt az egész, mivel a rendező lánya vitte el a díjat pedig alig volt hangja.
- Hát az a lényeg hogy te elkápráztattad a közönséget.
- Végül is igen.
- Kérsz valamit esetleg?
- Igen. Szomjas vagyok, egy kis ásványvizet öntök magamnak.
- Rendben.
Amikor gyorsan megittam, elköszöntem anyukámtól és felmentem a szobámba…nem voltam fáradt. Tv-t néztem és egy tök jó film ment benne. A film végére elálmosodtam, és végül úgy bealudtam hogy a tv-t is elfelejtettem kikapcsolni……

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.