2010. június 24., csütörtök

23 rész

Taylor elégedetten, és megkönnyebbülve hajolt felém. A szívem ismét a torkomban dobogott, készültem rá, hogy végre újra megérezhetem ajkai édes ízét. Kezét a nyakamra helyezte, én pedig már türelmetlenül, és hevesen akartam megcsókolni erre….
- Tessék itt a süti.
- Hát ezt nem hiszem el – fogtam az arcom a két tenyerembe.
- Valamit megzavartam?
- Mint mindig – makogta Taylor. De anyukám nem hallotta meg.
- Kössz anyu. Mindent.
- Köszönjük – mondta Tay.
- Szívesen. Jó étvágyat. Majd hozzátok le a tányérokat.
- Rendben. Szia – nyomtam meg a „szia” szót.
- Ookéé- nézett rám kérdőn. – Sziasztok.
- Végre – fújtam ki a levegőt.
- Úgy látszik minket sosem fognak egyedül hagyni – kezdte enni a tortáját.
- Ne viccelj már. – nevettem el magam.
- Anyukádnak tökéletes az idő érzéke.
- Igen. Az – húztam el a számat. Közben pedig elkezdtem enni a tortát.
Csöndben ettünk amíg Taylor valamin elkezdett kuncogni…
- Most miért nevetsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel
- A szád. Tejszínhabos lett.
- Ó. Bocsi. – tettem le a tányért.
- Majd én – nyúlt hozzám, finom és puha kezével.
Közben pedig farkas szemet néztünk, aztán mint a filmekben most jött volna a csók. De ő csak letörölte a számról, és visszavette a tányérját. Én pedig lebiggyesztett szájjal figyeltem mit csinál. A tortámat már nem volt kedvem megenni.
- Valami baj van? – kérdezte
- Semmi – mondtam elnyúlt szájjal.
- Most mit tettem?
- Tényleg semmi.
Most azért vagyok mérges mert nem használta ki a csókra, az alkalmat? Tiszta hülye vagyok. Pedig eddig mindig azt akarta, és most amikor kihasználhatná nem teszi. Most úgy kívántam a csókját. Pedig nem vagyok ilyen, és még sosem éreztem ilyet. De most még is érzem.
Elkezdtem vakargatni a fejem, azt a jelzést adva , hogy talán jobb ha most megy. Ismét farkas szemet néztünk, a szemében a nagy semmit láttam. Mi baj lehet? Csak nem…megunt? Vagy mi? Komolyan nem értem. Egyszer „imád” egyszer meg nem is tudom. Olyan semlegesen viselkedik. Úgy éreztem muszáj utána járnom.
- Taylor mi a baj?
- Csak elgondolkodtam valamin.
- Mi az? – mosolyogtam.
- Semmiség.
- Mondd el.
- Csak az, hogy ha mondjuk tudod, megkapom a szerepet. És híres leszek, vajon ugyan úgy fognak a barátaim viszonyulni hozzám? Vagy már csak azért fognak haverkodni velem, mert híres vagyok?!
- Komolyan ezen gondolkodsz?! – néztem rá, egy furcsa pillantással. – Taylor. A régi barátaid azért szeretnek aki vagy, nem aki leszel. Ne haragudj, de ilyeneken kár gondolkodni.
Most komolyan?! Megint a híresség. Kezd untatni hallóóó. Bár tudom még csak pár napja vagyunk együtt, de másról még nem is beszéltünk. Csak a jövőről…De azért még mindig tetszik, nagyon.
Elkezdtem húzogatni a számat, egyik oldalról a másikra.
- Lehet mennem kellene. Kezd sötétedni – törte meg a csendet Taylor.
- Rendben.
- Holnap akkor nem találkozunk?
- Szerintem nem valószínű – válaszoltam kicsit flegmán.
- Jó – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Ó jaj, bocsi. Nem úgy értettem, csak… mindegy.
- Semmi baj. – mosolygott. – De tényleg megyek most már.
Éreztem valami feszültséget közöttünk, de nem értettem miért van ez. Felálltam és kikísértem az ajtóhoz. Szerencsémre nem volt senki sem a konyhában, sem a nappaliban, így normálisan elbúcsúzhattam Tay-től.
- Hát… akkor Jó éjt – mondtam neki hezitálva.
- Csak nem gondolod hogy búcsú nélkül megyek el, főleg úgy hogy holnap nem is látlak? – húzta fel a szemöldökét, és bevetette azt az észveszejtő mosolyát.
Én pedig csak az ajkamat harapdáltam ide- oda. Amikor ismét csókra nyitotta a száját, kezemet a mellkasához nyomtam, és visszaszorítottam gyengéden.
- Figyelj Taylor. – mondtam komolyan.
- Igen?! – félénken kérdezett vissza.
- Szombaton mikor jössztök értem? – kérdeztem őt nevetve.
- Többet ilyet ne csinálj! – jelentette ki. – Azt hittem valami baj van már. – aggodalmaskodott.
- Miből gondolod, hogy mindig baj van?
- Még nem ismertelek ki teljesen, úgy hogy…
- Áh értem. Szóval?
- Ja igen. Hát, tudod mondtam hogy megkérdezem apámat, de szerintem úgy is bele egyezik, és akkor mondjuk reggel 10-re.
- Rendben. Addigra kész leszek.
- Oké – kezdett mosolyogni.
Erre persze, töretlenül az én arcomra is mosoly fagyott. Pár perc farkas szem nézés után…
- Ne légy már olyan félénk – kuncogva mondtam Taylornak. – Gyere ide.
Megfogtam a nyakánál fogva, és magamhoz húztam. Átkarolta a derekamat, és a homlokunk egybe forrva, kezdtünk el csókolózni. A szívem hevesen dobogott, és boldog voltam, hogy végre újra számban érezhetem édes csókja ízét. Taylor úgy babonázott meg, mintha drog lenne. Ez a Taylor Lautner féle drog. Mindig többet, és többet akarok belőle. A nyelvünk cikáztak egymás szájában, mint hal amikor kiveszik a vízből. Ezután a forró és édes csók után, még egy aprót leheltünk egymás ajkára, aztán egy mosollyal és egy „Hiányozni fogsz”-al köszöntünk el egymástól. Amikor elment, magam mögött bezártam az ajtót, és óriási mosollyal csúsztam végig az ajtón, a végén pedig kinyújtott lábbal ültem ott mint egy nem is tudom micsoda. Ha most valaki látna, biztos egy félnótásnak nézne, hogy mit ülök itt nagy mosollyal az arcomon. Hát istenem aki szerelmes, biztos ilyen. Pár percig még ott ültem szótlanul, aztán mielőtt felmentem volna a szobámba, magamhoz kaptam egy üveg ásványvizet, és felmentem. Kinyitottam a kádban a csapot, és megengedtem. Rakosgattam bele mindenféle olajt, és habfürdőt. Aztán belemásztam, és jól eláztattam magam. Kábé 2-szer engedtem újra a kádat, mert egyszerűen semmi kedvem nem volt kiszállni belőle. Majd 2,5 óra múlva, gondoltam ideje végre kiszállni, és lefeküdni. Jól kipihentem ezt a mai napot. Gyorsan belebújtam a pizsamámba, és lefeküdtem majd pár perc múlva már horpasztottam.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.