2010. június 24., csütörtök

Living the Dream 2 rész

Meghallottam azt a jelző hangot, ami jelzi a műsor kezdődését. Joe volt mellettem az egyik főbb statiszta, aki nagy segítség volt a hangzásnál. Megfogta a karom és beállított egy dobozszerű valamibe, ami fel fog vinni a magasba, aztán ott a levegőbe kezdek majd énekelni, közben pedig jövök lefelé.
- Itt a füldugó – adta a kezembe.
- Köszi – vettem el.
Beletettem mindkét fülembe. Muszáj, mert nem szeretném, ha a hallásom sérülne. Azért szerintem mindenki tudja, hogy milyen nagy hangzás van egy nagy koncerten élő zenekarral.
- Kész vagy? Mehet? – kérdezte Joe, ahogy jó helyre álltam.
- Igen – bólintottam.
Arrébb lépett, és már éreztem is hogy kezdek emelkedni.
- Fogózkodj. – hallottam még tőle.
Megfogtam a mellettem lévő csövet, hogy ne essek el. Már megszoktam, de biztos, ami biztos. Elkezdődött a zene is, amit kétségtelenül jól hallottam. Amikor megálltam a levegőbe, már el is kellett kezdenem az éneklést….
Ahogy leértem és felemelkedett előttem az a „doboz”, ismét megcsodálhattam a drága rajongókat, akik torkuk szakadtából sikítoztak. Elkezdtem a táncosokkal együtt mozogni, és közben a nézőkkel is kommunikálni. Mikor vége lett a dalnak, már kezdtük is a következőt, ami a „Life what you love” címet kapta. Egy igazi pörgős szám. Bár az ilyen nagy koncerteken amúgy sem szeretek sok lassú dalt énekelni, mert lelombozhat minket, főleg ha szomorú. De ne értsetek félre, imádom a lassú és romantikus dalokat, és az ilyenekből is írtam jó párat. De úgy gondolom, hogy egy ilyen nagy bulihoz nem nagyon illik. Azért nem árt 1-2 sem. Ennél a dalnál már kicsit közelebb merészkedtem a közönséghez, akik tombolva nyújtózkodtak utánam. Mosolyogva figyeltem őket, és hajolgattam feléjük. Nagyon szenvedélyesen rajonganak értem, amit sokszor nem is értek miért, de én akkor is hálás vagyok. Minden koncerten, kicsit félek a kezemet közéjük ereszteni akár egy percre is, mert talán le is húzhatnak, és ki tudja mi lesz velem. Bár még sosem fordult elő, és a testőrök is ott vannak, ha kellenek. Most is, mint máskor azért még is kockáztatok és megfogom a kezüket pár másodpercig. Miután sikeresen nem estem le a színpadról, és a dalnak is vége volt, kifújva mentem vissza a mikrofon állványomhoz.
- Köszönöm – mondta bele a mikrofonba, a levegőt kifújva.
Éreztem, hogy már szárad a torkom ezért a színpad elején nekem hagyott vízből kortyoltam párat, és már kezdtük is a következőt.
A negyedik dal után úgy gondoltam, ideje egy kicsit a közönséggel beszélgetni. Ezért közelebb mentem hozzájuk.
- Na, jól érzitek magatokat? – kiáltottam bele a mikrofonba.
A közönség pedig sikítozással válaszolt, amiből semmit nem értettem. De ebből levágtam, hogy jól érzik magukat.
- Jöhet a következő dal? – tártam szét a kezem.
Felmentem a zongorához és leültem. Ujjaimat a megfelelő billentyűkre helyeztem és elkezdtem a dalt..
- Ha történt már veletek olyan….. hogy csak úgy elhagytak….. vagy megbántottak. És ez…. nagyon fájt….. az nyújtsa fel a kezét. – mondtam el szünetekkel s néztem, ahogy rengetegen nyújtják a kezüket. Azt, hiszem, ebből lejött nektek, hogy ezt a dalt Taylorról írtam, amikor itt hagyott, és aminek az a címe, hogy „Just go”. Az első lassú dal a koncerten. Ennél a dalnál, amikor hallom, ahogy velem éneklik, mindig úgy érzem, hogy megértenek engem, és nem én vagyok az egyedüli, aki így járt. Persze, most itt van nekem Ryan, de amikor játszom a zongoránál ülve és éneklem, teljesen átérzem azokat az érzéseket, amiket akkor éreztem. Aztán majd elmúlik. Mát túlléptem rajta, ezért könnyek nélkül is megy. De sokszor, amikor lenézek a rajongókra, látom, ahogy könnyekkel küszködve próbálják visszatartani a kitörő könnycsatornájukat. Olyankor engem is elöntenek az érzések, de visszatartom és folytatom. Ryannek sosem mondtam el, azt, hogy Taylor Lautner az ex pasim. Csak annyit mondtam neki, hogy Taylor és kész, pedig néha ha szóba jön, megkérdezi, hogy milyen Taylor?! De én ügyesen mindig témát váltok. Nem meséltem olyan sok mindent róla, csak még annyit tud, hogy elköltöztek és azért kellett szakítani. Nem akarom vele megosztani, hogy mennyire szerettem, pedig illene. Majd talán egyszer.
A dal végét befejező utolsó mollt leütve, felálltam a zongora mögül, és amikor lekapcsolták a fényeket, pár másodperces szünetet színlelve, leszaladtam a lépcsőről a színpad alatti öltözőmbe, hogy ez alatt a színlelt szünet alatt, át tudjak öltözni. Miután 20 másodperc alatt sikerült, visszamentem és már kezdtük is a következő dallal…
Az egész koncert csodásul sikerült. Sokszor néztem a barátaimra, akik szintén a nézői sorok közt álltak, és a szüleimre is, akik büszkeséget mutatva tapsoltak nekem. A rajongókhoz a dalok alatt többször közelebb mentem, és ajándékokat dobáltak fel nekem, amiknek nagyon örültem. Jól esik, hogy ennyire szeretik azt, amit csinálok. A 2 órás műsor után, elbúcsúzva a rajongóktól, lementem a színpadról, és széttárt kézzel szinte rám ugorva öleltek át az embereim.
- Tökéletes, tökéletes – harsogtam.
Miután kimásztam a statiszták és a táncosok öleléséből, el akartam indulni az öltözőmbe, de Joe is elkapott és átölelt, a kezembe pedig egy törölközőt és egy üveg vizet nyomott.
- Nagyon jó volt – mosolygott rám.
- Köszi. – néztem rá hálásan, hogy ide hozta a szükséges dolgaimat.
Rá néztem a woki toki-ára és mintha a gondolataimban olvasna, mosolyogva bólintott egyet.
- Csak nyugodtan.
- Köszi – mondtam neki. – Köszi, srácok, mindenkinek a munkáját, nagyon hálás vagyok. Imádlak titeket – jöttek a szavak a számból, amit szívemből mondtam nekik.
Kiengedett az ajtón és már igyekeztem is az előcsarnokba ahol már a családom várt.
- Büszkék vagyunk rád – ölelt meg apukám, amit anyu ölelése váltott fel.
- Az én húgom – jött oda hozzám Nick.
- Nick!!! – szaladtam átölelni. – Hát te? Hogy, hogy itt? – ámuldoztam az örömtől.
- Hát, most egy ideig itthon leszek.
- És én, hogy, hogy nem tudok erről? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nem akartalak zavarni. Túl elfoglalt vagy mostanában – kacsintott rám.
- Hát, szántam volna rád azért időt – mosolyogtam.
- Szandraa – szaladt oda hozzánk Stella. – Én vagyok a legnagyobb rajongód – vettem fel az ölembe, ő pedig szorosan ölelt át.
- Ne már – néztem Stellára. – Még mindig a nővéred vagyok – simogattam meg a fejét.
- És? Akkor is imádlak!
- Én is. De nem kapok levegőt – sziszegtem.
Majd letettem az ölemből.
- Engem már meg se ismersz? – hallottam a hátam mögött jövő hangot.
- Jajj, Ryan – nevettem el magam.
- Nagyon jó voltál – ölelt meg
- Köszönöm – adtam neki egy puszit. – De most ha nem baj, megyek és átöltözök – húztam fel a vállam.
- Menj csak. A partyn találkozunk. – mondta Ryan, és Nick.
- Oké.
Kifordultam az ajtón és végre a célzott helyre beértem. Senki sem volt bent, így kifújva a levegőt kezdtem el magamról lekapkodni a ruhákat. Laurennek hála, már ki volt készítve az a szett, amit fel fogok venni a bulira. Egy kis levelecskét találtam a vállfára akasztva.
„Nagyon jó volt a műsor, mint mindig. Remélem, tetszik a szett, amit kiválasztottam neked. Érezd jól magad a bulin, nekem sajnos le kellett lépnem. Hívj, ha kellek. Lauren”
Imádom Laurent, de ezt már említettem. Imádtam, ami ki volt készítve. Mivel nem valami nagy buliról van szó, csak az ismerősök, a barátok és természetesen a családom lesz ott. Nem akartam nagyon kiöltözni, és ennek megfelelően készítette ki a ruháimat. Belebújtam, és még a tükörbe megigazítottam magam kicsit, aztán kinyitottam az ajtót és már mentem is kifelé. Közben csatlakozott hozzám Tom és Michael is. Ahogy kinyílt az ajtó, ismét paparazzik hada várta, hogy lekaphasson. Jó kedvem volt, ezért most kicsit pózolgattam nekik, hogy ne mondják rám azt, hogy milyen kis mogorva vagyok. Kérdezgették, hogy milyen volt a műsor, amire csak annyit feleltem, hogy „Nagyon élveztem, mint mindig” és egy mosolyt odabandzsítottam nekik. Egy másik fotós, aki előttem állt szembe, kérdezte még, hogy milyen a kapcsolatom Ryannel, amire szintén egy rövid válasszal elintéztem „Olyan mint másoknak”. Általában válaszolok az ilyen kérdésekre, mert ha nem teszem, akkor valószínűleg ismét elindulnak a pletykák, hogy talán szakítottunk vagy mi van velünk? Tudom ez a mi magánéletünk, de én nem szeretem, ha hamis állításokat állítanak rólunk. Tom elkísért a Bmw X5-ös autómhoz, amit sofőr vezet. Ezt az autót csak olyankor használom, amikor vinni kell valahová. Nem nagyon szeretem a puccos limuzinokat, csak akkor, ha a baráti társasággal valami nagy buliba megyünk, vagy valami nagy eseményre esetleg. Egyébként van még egy autóm, amit természetesen a civil életben használok. Mivel imádom a Bmw autókat, ezért a 16-dik születésnapomra a szüleimtől megkaptam a Bmw X6-os-t, és a jogsimat is megszereztem ezért már szülői felügyelet nélkül is furikázhatok kedvemre az álom autómmal.
Beültem az autóba és már indultunk is. Amikor odaértünk kiszálltam és gyorsan belépkedtem a klubba. Már nagyon sokan voltak. Szerintem csak én hiányoztam. Befordultam az ajtón és a szám O formájúra kerekedett….

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.