2010. június 24., csütörtök

24 rész

Másnap reggel a vakítóan fényes napsütésre ébredtem, abban a tudatban, hogy ez nap egy igazi csajos nap lesz. Már 9 óra volt, és lementem a konyhába valamit enni. Az anyukám ismét egy üzenettel kecsegtetett meg. „ Megint el kellett mennem, de már 2 órára itthon leszek, csak szóltam, ne hogy megijedj. Szeretlek, anya”. Azt hittem megint nekem kell Stelláért menni, de meg könnyebbültem, ahogy leraktam a fehér, és vékony papírt. A hűtőből vettem ki valami gyors kaját, amit bekaphatok, meg valami innivalót és felmentem a szobámba. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, így a gardróbom elé álltam és kábé 10 percen át ott ácsorogtam. Aztán úgy döntöttem ,hogy egye fene, felkapok magamra egy egyszerű de még is tök jó rövid nadrágot, és egy hozzá illő felsőt. Nem is rossz- gondoltam amikor belenéztem a tükörbe. Visszamentem a fürdőbe, és egy előre hajfonatot csináltam magamnak, raktam még bele egy édes hajráfot dísznek, felkaptam a táskámat, és már mentem is lefelé a földszintre. Ahogy le értem eszembe jutott, hogy a telefonom fent maradt. Ajj már – mondtam magamnak. Leraktam az elő szekrényre a táskám, és visszamentem a szobámba. Hol lehet? – gondoltam. Kutattam az ágyam előtt, mellett, mindenhol. Aztán az íróasztalom fiókjában találtam rá. Hogy kerül ide? – nem emlékeztem, hogy ide raktam volna. Lementem, felvettem egy papucsot, meg a táskámat, és elindultam Kírához.
Az úton sok ismerőssel találkoztam, meg osztálytársakkal. Amikor már közel voltam Kíra házához, éreztem, hogy elkezd rezegni a telefonom, aztán már a csengőhangom is elkezdődött csengni, amit Taylornak állítottam be. Hírtelen elmosolyodtam, hogy már ilyenkor Taylor hív. Kicsit húzni akartam az agyát, így furán vettem fel a telefont.
- Ó szija Joe, tök jó volt veled este beszélgetni. De sajnos már másé a szívem, bocsi.
- Haha, nagyon vicces. – nevetett.
- Sziaa. – váltottam rendes hangnemre.
- Azt hittem még alszol. De gondoltam megpróbálkozom velem hátha már nem.
- Hát, már fent vagyok mint hallod. És már Kírához tartok.
- Ó. Már indultok is a csajos napra?
- Igen, nem akartam időzni. Tudod, nálunk egy nap úgy telik el mintha 1 óra lenne.
- Lányok…
- Most meg is sértődhetnék – mondtam morcosan.
- Tudod, hogy nem úgy értettem.
- Reméltem – nevettem fel ismét. – És te mit csinálsz?
- Hát, olvasgatom a forgatókönyvet, amit kaptam próbálás képpen.
- Jól teszed.
- Holnap akkor jössz?
- Persze. Reggel 10 igaz?
- Igen.
- Várlak majd titeket.
- Oké. Amúgy…hiányzol – mondta kicsit félénken.
- Aaw, de aranyos vagy. Te is nekem. – menten elolvadok.
Erre mindketten elkezdtünk kuncogni. Én már Kíráék házánál álltam, így elbúcsúztam tőle.
- Ne haragudj, most mennem kell. Már itt vagyok Kíránál.
- Semmi baj. Azért még ma hallom a hangod?
- Remélem.
- Okés. Szia.
- Szia.
Ahogy letettem, beleraktam a táskámba és bekopogtam. Hallottam hogy valaki szalad lefelé a lépcsőn. Bár valahogy gondoltam, hogy Kíra az.
- Sziaaa – kiáltotta nekem, ahogy kinyitotta az ajtót. – Gyere be.
- Szia. – ahogy beléptem, éreztem a finom illatokat, ami a konyhából jött.
- Szia Szandra. – köszönt az anyukája.
- Csókolom. Hm mi ez a jó illat?
- Áh semmiség, csak egy kis reggelit csináltam. Kérsz?
- Nem köszönöm, már reggeliztem.
- Biztos?
- Persze. Köszönöm.
- Gyere már fel – kiáltotta Kíra.
- Ja igen, megyek.
Felszaladtam utána, és épp keresett valamit.
- Keresel valamit? – kérdeztem ahogy beléptem a szobájába.
- Ömm, tudod van az a rózsaszín övem, nem találom sehol.
- Nem a táskádban van? A múltkor amikor a plázába voltunk, azt hiszem oda raktad.
- Ó, hogy te milyen okos vagy. Tényleg
Gyorsan elővette fekete bőr táskáját, és kihúzta az övét.
- Imádlak. Köszi.
Elmosolyodtam, és bólintottam. Kíra gyorsan felrakta magára és intett, hogy mehetünk. A földszinten még felhúzta a cipőjét, felkapta ő is a táskáját és már indultunk is.
- Majd csak délután jövünk haza. – kiáltott az anyjának.
- Rendben. Vigyázzatok magatokra. – még épp hogy hallottuk.
Ahogy elértük a járdát mindketten elkezdtünk nevetni. A nevetés oka pedig, hogy egy teljes egész nap vár ránk, amit valószínűleg vásárlással fogjuk eltölteni.
- Na merre menjünk először? – kérdezte tőlem buzgóan.
- Nem is tudom. Mit szólnál ha elmennénk a Rodeo Street-re.
- Tökéletes. Butik város megyüünk. – kiáltotta.
- Hogy hogy ilyen lelkes vagy most? – kérdeztem
- Már rég voltunk vásárolni. Főleg csak ketten.
- Ez igaz.
- Na és hogy van a te nagy szerelmes? – húzogatta a szemöldökét.
- Még nem nagy. De alakul. És jól. Ma már felhívott.
- És?
- Hát csak hallani akarta a hangom.
- Milyen aranyos.
- Nagyon is. – mutattam a levegőbe egy szív jelet.
- Találkoztok ma?
- Nincs tervbe. De holnap valószínűleg egész nap együtt leszünk – pirultam bele.
- Tényleg. A meghallgatás. Milyen film lesz ez?
- Hát valami vámpíros filmről beszélt.
- Komolyan?
- Aha – mosolyodtam el.
- Imádom az olyan filmeket. És kit fog játszani?
- Jacobot. Azt hiszem.
- Milyen mázlista vagy. Egy sztár a pasid.
- Hát igen. – húztam ki magam. – De azért még nem sztár. Csak színész, és nem olyan ismert. Még.
- Még. Ki tudja mi lesz itt. Lehet ez lesz neki a kirobbanás.
- Lehet.
- Mikor mentek?
- 10-re jönnek értem.
- Ó szóval még cipelnek is. – viccelődött.
- Aha. – vágtam rá. – Hé és Jace meg te újra együtt?
- Honnan veszed? - fintorgott.
- Tegnap láttam, hogy beszéltetek.
- Hát, már mondtam. Barátok vagyunk. És ennyi.
- Tuti?
- Aha.
- Úgy mondd, hogy nem mosolyogsz. Szóval tuti?
- Igen – mosolygott.
- Háhá mosolyogtál.
- Mert nevettetsz.
- Jól van. Nem faggatlak. Úgy is elmondod ha akarod. – bandzsítottam oda.
Ezek után nevetve vonultunk végig a Rodeo Street butikjai között. Jobbnál jobb cuccokat vásároltunk, és beszereztünk 1-2 egyedi darabot is. A vásárlás után nem volt még kedvünk hazamenni, így gondoltuk beülünk valahová ebédelni. Bár már délután 2 óra volt, de semmi gond. Rendeltünk magunknak, és nem sokára már jött is a rendelés. Amíg ettünk, közben persze beszélgettünk, hülyéskedtünk meg ilyenek. Miután végeztünk, még csak 3 óra volt. Nem tudtuk mivel üssük el az időt, és már nem nagyon bírtuk cipelni a cuccainkat ezért hazamentünk lepakolni. Megbeszéltük, hogy majd délutánra kitalálunk valamit aztán én is hazaindultam. Már kicsit sajgott a lábam, alig vártam, hogy végre hazaérjek.
- Szia kicsim, megjöttél? – szólt ki anyukám a konyha mögül
- Igen, megjöttem. – mentem be hozzá
- Milyen volt? Miket vettél?
- Jóó volt. És sok mindent.
- Ugye tudod, ha apád megtudja akkor prédikálni fog?!
- Szerintem megoldom. Meg amúgy is régen voltam vásárolni.
- Ez is igaz – mosolygott rám
- Nah de megyek, felviszem ezeket a dolgokat.
- Rendben.
Lassan felmásztam a szobámig és kipakoltam a ruhákat. Szépen beleraktam a gardróbomba. Aztán leültem az ágyamra kicsit pihenni. Kicsit már hiányzott Taylor hangja, ezért felhívtam…
- Szia mancsim– hangzott 2 csörgetés után.
- Szia Tay.
- Van valami baj?
- Dehogy. Semmi. Miért?
- Olyan szomorkás a hangod – mondta édesen.
- Csak fáradt vagyok. Egész délelőtt jártam a várost. Jobban mondva egy utcát. – nevettem.
- Ó. És miket vettél?
- Ruhákat, cipőket. Meg ilyeneket.
- Szeretném majd látni.
- Ne huncutkodj velem. – ismét nevetésbe törtem ki.
- Most miééért?
- Okés. Holnap majd meglátod.
- Alig várom. Tervezel még valamit délutánra?
- Kírával még csinálunk valamit. De nem tudjuk, hogy mit. Amúgy készültél ma?
- Igen, egész nap szinte.
- Jól megy?
- Szerintem igen. Majd te megmondod.
- Még is mikor?
- Holnap.
- Jah rendben. Biztos, hogy nem tudunk ma találkozni?
- Ó ennyire hiányzok?!
- Ahaa.
- Meglátjuk. De nem hiszem – vette le a hangját.
- Kár. Nah de akkor leteszem most már, nem zavarlak.
- Nem zavartál.
- Okéés. Majd beszélünk. Szia
- Sziaa. Im..
És letettem. Az elejét értettem, és azt hiszem azt akarta mondani, hogy „Imádlak”. De nagy kár, hogy így letettem. Én is mondtam volna neki.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.