2010. június 24., csütörtök

29 rész

Ahogy beszálltunk az autóba, indultunk is hazafelé. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen hamar megjárjuk. Még csak két óra volt, és mi, vagy is Taylor végzett. Mondtam Mr.Lautner-nek, hogy vigyen haza, de Taylor észveszejtő barna szemeinek hála, elérte, hogy inkább náluk menjek, és majd hazamegyek. De viszont, gondoltam, hogy ha náluk megyek és Makena is otthon lesz, tuti, hogy gitározni akar. Ezért mondtam Tayloréknak, hogy legalább hadd szaladjak be pár dologért, ami kellhet a gitározáshoz. Részletesebben, egy gitár, amit majd Makenának adok, viszek neki 1-2 pengetőt, hangolót, és egy könyvet, amiből tanulhat. Gyorsan felkaptam ezeket, még elmondtam anyukámnak, hogy hol leszek délután, aztán visszapattantam az ülésre Taylor mellé.
- Na, minden megvan?
- Igen.
- Hű, te aztán tudod, hogy kell oktatni. Biztos, hogy elég cuccot hoztál? – kérdezte viccesen Taylor.
- Hát, a tanuláshoz nem csak egy gitár kell. – vágtam vissza. – De azért megköszönném, ha majd segítenél.
- Oh, persze. – vette el tőlem a sötétkék színű, fényes gitárt. – Talán majd egyszer én is meg tanulhatnék ezen játszani. – húzta végig az ujját a húrokon.
- Majd egyszer. – mosolyogtam rá.
Kiszálltunk a szép házuknál, és bementünk. Már Mrs. Lautner várt minket.
- Na, hogy ment? – lépett oda a fiához.
- Nagyon jól.
- Jaj, örülök neki – ölelte meg Tay-t. – Szia, Szandra. Jó, hogy itt vagy. – ölelt meg engem is.
Ez igazán jól esett. Nagyon megkedveltem a családját, mindenki nagyon kedves velem. Ezek szerint, akkor nem kell miért idegeskednem. Hírtelen egy dobogó hangot hallottunk meg, ami a lépcsőktől hallatszott.
- Végre. – Ujjongott Makena. – Ez az enyém? Köszi bátyus, köszi – ölelte meg Taylort, és kapta ki a kezéből a gitárt.
Én pedig egy halk kuncogást rejtegettem el.
- Ez…- kezdte Taylor.
- Igen, a tied. – fejeztem be helyette. Persze erre Makena felszaladt a szobájába.
- De..
- Hagyd csak – mosolyogtam rá. Ő pedig kérdőn nézett rám. – Majd elmagyarázom.
- Jössz már Szandra? – jött a hang az emeletről.
Makena kérésére, vagy inkább kérdésére elindultam, de egy selymes kéz megfogta a kezem.
- Ez a tied. Nem engedhetem, hogy Makenának add.
- De neki adom. 5 gitárom van, most már 4. Amúgy se sokszor használom. Tényleg.
- Akkor hadd háláljam meg valamivel. – húzogatta a szemöldökét. – De most komolyan. Megtanítod gitározni, és még a cuccokat is ingyen kapja. Ne már.
- Én pedig nem kérek semmit.
- De hadd vegyek valamit.
- De ne vegyél.
- De veszek.
- Nem kell semmi.
- Makacs. – forrt össze eggyé a kezünk.
Rám mosolygott azzal a tökéletes fogaival, és én már is az olvadás szélén álltam. Elkezdett közeledni egy csók erejéig, és én ismét számban érezhettem azt a leírhatatlan édes érzést amikor megcsókol.
- Fúúj. Nem volt szó csőrözésről – szakított félbe minket Makena.
- Makena… nem tudnál egy kicsit várni? – kérdezte Taylor.
- Nem – vágta rá határozottan.
- Elég élénk húgod van – súgtam neki Taylornak.
- Tudom – húzta el a száját.
Ezzel Makena megfogta a kezem és magával húzott az emeletre. Még gyorsan visszanéztem, hogy mit reagál Taylor de ő csak mosolygott csípőre tett kézzel és csóválta a fejét.
- Na mivel kezdjük?
- Először is tanuld meg az akkordokat.
- Elmagyarázod?
- Persze. – álltam fel az ágyról.
Elkezdtem neki magyarázni az alapoktól, hogy rendesen megértse. És mint egy rendes kis diák, szorgalmasan figyelt is. Mikor már ott jártunk, hogy végre megtaníthatom az első akkordot, vagy is az E-mollt, valakinek a karjait megéreztem a derekamon, ahogy körbe fog hátulról.
- Héé – fordítottam meg a fejem.
- Csak én vagyok. – Puszilta meg az arcom Tay.
- Jah. Szia – csókoltam meg, nem érdekelve, hogy közben ott figyel Makena.
- Hahóó, én is itt vagyok. – zavaróan szólt Makena.
- Itt maradhatok? – kérdezte Taylor Makenára nézve, aztán majd rám.
- Felőlem – rántotta meg a vállát.
- Remek. – ült le Taylor az ágyra.
Leültem én is az ágyra, és oda adtam Makenának a gitárt. Megmutattam neki az első lefogásokat, amit ő szívvel, és ügyesen tanult. Addig Taylor csak figyelt, és mosolygott. Egyszer-kétszer bele-bele beszélt, vagy küldött egy megjegyzést, amin mindhárman nevettünk. Az egész délután így ütöttük el. Makena szépen tanult, és nagyon ügyes. A nap végére már megtanulta a C moll dúrig. És már mindent megértett, ezért nem kellett a segítségem már. Mikor ránéztem az órámra majdnem kiakadt a szemem. Fél 8?? – gondoltam. Mikor ment el így az idő?? – kérdeztem magamtól.
- Nekem lassan mennem kellene. – néztem rá Taylorra.
- Még 8 óra sincs. Tudják, hogy itt vagy.
- Ez igaz. –csillant fel a szemem.
Nem sok kedvem volt még hazamenni. Miután már Makena elengedett, lementünk a konyhába és az anyukája épp a vacsorához terített.
- Ó tényleg megyek most már. – mondtam, amikor megláttam, ahogy terít Mrs. Lautner.
- Dehogy, maradj csak nyugodtan vacsorára. – mosolygott rám Deborah [ugye bár így hívják Mrs. Lautner-t. – És szeretném, ha tegeződnénk. Nem lenne jó mindig Mrs. Lautnernek nevezni nem igaz? Csak Debi.
- Öhm. Kicsit furcsa lesz, de rendben…Debi – mosolyogtam vissza.
- Nem vagyok, én még olyan öreg. – nevetett.
- Óh nem úgy értettem. – mentegetőztem.
- Tudom, tudom. Szeretnél segíteni?
- Persze. – mentem közelebb. Ha már itt vagyok miért ne? – gondoltam. Taylorra ránéztem, és ő csak elégedetten mosolygott.
- Fiatalúr, te sem maradsz ki a segítésből – szólt Debi Tay-nek. Amire Taylor egy szájhúzással reagált.
Én pedig egy halk kuncogásba kezdtem, amit Taylor meghallott.
- Ne nevess. – mondta szintén nevetve. Erre én még jobban nevetésbe törtem ki.
Megterítettünk, aztán mindenki asztalhoz ült, és ettünk. Meg kell hagyni, Debi nagyon finomat főzött. Egész végig a szülei arról kérdezősködtek, hogy mit tervezek a jövőre nézve. Én pedig elmeséltem az álmaimat, és az elképzeléseimet. Viccelődtünk, meg jókat beszélgettünk. Teljesen úgy éreztem, mintha ide tartoznék. Nagyon megszerettem őket. A vacsora végén, bejelentettem, hogy tényleg mennem kell. Már 9 óra felé járt az idő. Megköszöntem a vacsorát, és elindultam felhúzni a cipőm.
- Csak nem gondolod, hogy egyedül mész haza? Sötétben. – Szólt utánam Taylor.
- Nem vagyok már kislány.
- Ó, dehogy is. Hazaviszlek kocsival – jött oda Taylor Apukája.
- Nem, nem szükséges.
- Dehogynem, ilyenkor már nem ajánlott egyedül mászkálni. – vette fel a kulcsot.
- Hát akkor… köszönök mindent. – néztem rájuk hálásan.
- Szívesen. Megyek, beindítom a kocsit – ment ki Mr. Lautner.
- Holnap találkozunk? – nézett rám Taylor.
- Szerintem igen. Majd megbeszéljük.
- Oké.
Kikísért még az autóig Taylor és ott egy „Jó éjt” csókkal, búcsúzva, beültem és már mentünk is.
Ahogy hazaértem, meglepően nem támadtak le a szüleim. Csak anyukám kérdezte, hogy, hogy éreztem magam. Meg elmeséltem neki mindent.Kicsit már fáradt voltam. Felkóvályogtam a szobámba, és egyszerűen csak bele estem az ágyba. Pár percig ott hason feküdtem, aztán feltápászkodtam és elvánszorogtam a fürdőbe. Letusoltam, felvettem a szokásos alvós cuccot, aztán bekapcsoltam még a tv-t. A szemem már csukódott lefelé, ezért inkább kikapcsoltam, hasra fordultam és már aludtam is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.