19 rész

„Neked is. Szia.”
Ahogy letettem a telefont, már jött is az sms Kírától. Elmentettem a számát. Meg akartam lepni Taylort. Először is azzal hogy felhívom, pedig csak itt van szomszéd szobába, és azzal hogy nem rejtettbe hívom, vagy is most megkapja a számomat. Elkezdett kicsöngeni….. második csörgetésre felvette.
- Halló?!
- Szia.
- Ne haragudj, de így most nem tudom ki vagy.
- Azt hittem már ismered a hangom.
- Na várj csak.
1 perc múlva…
- Szandra??!!
- Talált süllyedt.
- Honnan tudod a számom?
- Vannak kapcsolataim.
- Ühüm értem. Akkor már megvan a számod is- nevetett.
- A megérdemelt díj.
- Úgy mondtad mintha verseny lett volna.
- Csak vicceltem.
- Itt vagyok a szomszéd szobába, nyugodtan átjöhetsz ha szeretnél valamit.
- Nem, nem. Csak gondoltam poén ezek után végre megadnom a számom.
- Hát az. Mit csinálsz? – kérdezte már kicsit komolyabb hangon.
- Hát az előbb beszéltem Kírával, és majd nem sokára lefekszek. És te?
- Én az előbb fürödtem meg, és közben pakolgatom a ruháimat befele.
- Már is? Elég lenne holnap délelőtt.
- Tudom, csak unatkoztam. És lefoglalom magam.
- Aaaaa értem.
Valami szomorúságot hallottam a hangjában.
- Valami baj van?
- Nem dehogy.
- De hallom. Mi a baj?
- Tényleg semmi. Csak….
- Csak mi?
- Ezt lehet nem telefonon kellene.
- Taylor. Mi a baj?
- Lehet még sem olyan jó ötlet ez.
- Micsoda?
- Az együtt lét.
- Ugye most viccelsz velem?
- Sajnos nem.
- Na jó. Én ezt nem hiszem el. Most azonnal átmegyek és beszélünk.
- Rendben.
Dühösen levágtam a telefont, és felálltam. Nem tudtam elhinni amit hallok. Egyik percben velem akar lenni, a másikban meg már nem?! Hülye ez? Most nem azért. Forrtam a dühtől. De próbáltam ezt takarni. Bekopogtam, és bementem.
- Mi az hogy még sem jó ötlet? – kérdeztem finoman. Mivel nem akartam veszekedni.
- Nem tudom.
- Taylor te most hülyülsz velem?
- Nem.
Elképzelni sem tudtam mi van vele. Annyira szomorúnak tűnt. Leültem szembe vele.
- Miért Taylor? Magadba bolondítasz, és most meg azt mondod még sem jó ötlet? Miért nem?
Nem szólt semmit, csak lesütött szemmel nézte a padlót. Megsimogattam a haját, mert éreztem hogy nem ő akar velem szakítani. Hanem valaki más.
- Mondd el….. Kérlek.
- Nem lehet.
- Miért?
- Mert, bár nem szó szerint de kinyírnak akkor.
- Mi? Kicsoda? Taylor kérlek mondd el. Nem lesz baj.
- Ömm apukád félrehívott beszélgetni.
- Jaj ne. Miatta van? Mit mondott?!
- Azt mondta ha közeledni merek hozzád, nem lesz jó vége.
- Jézusom, hogy mondhat ilyet. Na most kiosztom.
- Ne lécci.
- Ennyire félsz az apámtól?
- Elég komolynak tűnt.
Elmosolyodtam mert tudtam, hogy apám milyen. Mindent meg tesz azért hogy ne legyen barátom. Meg is fenyegeti. Nagyon véd engem, de úgysem fogom engedni hogy ezt tegye. Azt is tudom apámról, hogy azt akarja, hogy boldog legyek. De ha ezt teszi akkor nem leszek az…. Megfogtam Taylor kezét és a gondolataimat vele is megosztottam. A bánat a szemében kezdett eltűnni, és már ő is elmosolyodott.
- Nyugi, beszélni fogok apámmal.
- Nem akarom hogy miattam vesszetek össze.
- Hé, nem miattad. Hanem apám természete miatt. Nem tudja megérteni hogy én már nem az a kislány vagyok, aki mindig az apja nyakán lóg. Tudom hogy védeni akar meg minden. De…. mindegy. Beszélek vele, és megpróbálom megértetni. Tudod anyukámmal nincs ilyen gond. De neki is elmondom és majd ő intézkedik ha nekem nem sikerül. Anyukám nem csinál ilyet, ő engedi, ha tetszik neki ha nem. Mindig azt mondja, hogy ő is ilyen volt ennyi idősen. Kell a tapasztalat, amit apám szinte eltilt tőlem.
- Rendes anyukád van.
- Tudom.
- Apukád megijesztett. Szó szerint mintha azt mondta volna „Ne merj a lányomhoz nyúlni, mert kinyírlak”.
- Azért ennyire nem durva. Na jó néha. Próbál jó apa lenni, de én vagyok a kedvence szóval tudod…..úgy véd mint a szeme fényére.
- Aha.
- Azért édes hogy ennyire szomorú vagy e-miatt.
- Persze hogy az vagyok. Már mióta harcolok érted, és erre tessék.
- De ne légy az. Ha nem fog engedni apám, akkor elszökök.
- Óhóóó azt azért ne.
- De.
És egy nagy mosoly terült el azon az édes arcán. Megfogtam a kezét, és adtam egy puszit az arcára. Aztán kimentem apámhoz.
- Apu beszélhetnénk?
- Mi az kicsim?
- Miket mondtál te Taylornak?
- Semmit.
- Ne hazudj. Mindenről tudok.
Anyukám is bejött, és bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Min veszekedtek?
- Ó anya, csak azon hogy apu folyton beleszól az életembe. Olyat mondott Tay-nek hogy ne merjen közeledni hozzám mert akkor nem lesz jó vége. Milyen apa vagy te?
- Olyan aki aggódik.
- De nincs miért aggódnod. Te is tudod hogy Taylor nagyon rendes srác. És csak hogy tudd, nagyon kedvelem. Nem fogok csak miattad szakítani vele. Nem érdekel mit mondasz. Apu nem sokára 15 éves leszek. Meddig akarod még ezt csinálni?
- Túl fiatal vagy.
- Senki sem túl fiatal a szerelemhez. Talán te 20 évesen kezdtél csajozni? Nem hiszem.
- Igaza van Szandrának – értett egyet anyukám.
- Amikor Joe-val jártam nem mondtál semmit csak hogy nem jöhet hozzánk. Pedig ő szó szerint egy állat volt. És most? Szegény Taylort megrémíted. Hogy tehetsz ilyet? Azt hittem neked az a fontos hogy boldog legyek.
- Persze hogy az.
- Hát ha eltiltod Tőlem Őt, akkor felejts el engem.
Ezzel hátat fordítottam, és elmentem. Tudom, nem kellett volna így kiabálnom apámmal, mert még is csak ő az édesapám. De megérdemelte. Mindent tudott Joe csalásairól mégsem tett semmit. Most pedig ártatlan Taylort így megrémíti. Esküszöm nem normális. Felmentem a szobámba, és lefeküdtem. Már a lányok is bent voltak, de még tv-t néztek. Átgondoltam ezt a napot, és lényegébe nagyon jó volt ma. Kivéve az este. Remélem elgondolkodik azokon amiket mondtam apunak, és észhez tér kicsit.
*********
Taylor szemszögéből.
Adtam neki még egy Jó éjt csókot, és bement a szobába. Tőle angyalibb, és tökéletesebb lányt el se tudnék képzelni. Édes csók, édes arc. Kicsit elgondolkodtam. Normális ez hogy ennyire kell nekem ez a lány? Nem tudom. Bevallom kicsit érzékenyebb vagyok ha erről van szó. De nem mutatom ki. Amikor be akartam menni a szobába egy hang hátulról leszólított.
- Hé Taylor, beszélhetnénk?
Szandra apja volt. Mesélt róla egy két dolgot, hogy nem engedi hogy pasija legyen meg ilyenek. De reméltem hogy velem nem erről akar beszélni.
- Persze.
Így mentem utána. Kimentünk a teraszra.
- Tudom hogy mi megy köztetek a lányommal.
- Igen?
- Nem vagyok vak. Szóval csak hogy tudd édes fiam, nem akarom hogy a lányomnak barátja legyen. Nagyon fiatal még. Nem nagyon ismerlek, de ezekből a mai fiúkból kitelik hogy csak azért kell. Ha érted miről beszélek.
Nem tudtam megszólalni…..
- Nem fogok kiabálni veled. De azt akarom hogy távol tartsd magad tőle. Nem kell mellé egy fiú sem. Majd később. Talán. Elismerem nagyon megkedveltem a szüleidet, de ez még nem azt jelenti hogy járhatsz a lányommal. Érted? Világosan megmondom hogy ha a közelébe mersz menni bizony nem lesz jó vége. Annál jobban semmit sem utálok ha egy fiú körülötte sündörög. Lehettek barátok de semmi több. Nem szeretném ha ezt elmondanád neki. Rendben?
Teljesen lefagytam. Nem tudtam semmit sem mondani, csak bólogattam.
- Most elmehetsz.
Megfordultam, és egyenesen felmentem a szobába. Most mit csináljak? Nem tudtam hogy ennyire védi. Nem akarom őt elveszíteni, de szó szerint félek az apjától. Még csak most kaptam meg Őt. És már is…. veszítsem el? Nem, nem akarom. Valahogy el kellene mondanom neki, de nem tudom hogy. Lehet most azonnal át kellene mennem hozzá és elmondani. Vagy még sem? Nem tudom. Csak ülök itt tétlenül….. már percekig bámulok ki a fejemből és nem tudom mit csináljak. Elmentem fürödni, és fürdés alatt is ezen agyaltam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Úgy emlékeztem hogy a farmer zsebembe hagytam, de nem találtam ott. A polcon volt. Felvettem.
- Haló?!
- Szia.
- Ne haragudj, de így most nem tudom ki vagy.
Fogalmam sem volt hogy ki az. Bár a hangja kicsit ismerős volt, de a szám nem.
- Azt hittem már ismered a hangom.
- Na várj csak.
Elkezdtem gondolkodni…. és beugrott. Hát persze.
- Szandra??!!
- Talált süllyedt.
- Honnan tudod a számom?
- Vannak kapcsolataim.
- Ühüm értem. Akkor már megvan a számod is- nevetett.
- A megérdemelt díj.
- Úgy mondtad mintha verseny lett volna.
- Csak vicceltem.
- Itt vagyok a szomszéd szobába, nyugodtan átjöhetsz ha szeretnél valamit.
- Nem, nem. Csak gondoltam poén ezek után végre megadnom a számom.
- Hát az. Mit csinálsz? – kérdezte már kicsit komolyabb hangon.
- Hát az előbb beszéltem Kírával, és majd nem sokára lefekszek. És te?
- Én az előbb fürödtem meg, és közben pakolgatom a ruháimat befele.
- Már is? Elég lenne holnap délelőtt.
- Tudom, csak unatkoztam. És lefoglalom magam.
- Aaaaa értem.
Lehet most kellene elmondanom neki. De nem lenne szép telefonon.
- Valami baj van?
- Nem dehogy.
- De hallom. Mi a baj?
- Tényleg semmi. Csak….
- Csak mi?
- Ezt lehet nem telefonon kellene.
- Taylor. Mi a baj?
- Lehet még sem olyan jó ötlet ez.
- Micsoda?
- Az együtt lét.
- Ugye most viccelsz velem?
- Sajnos nem.
- Na jó. Én ezt nem hiszem el. Most azonnal átmegyek és beszélünk.
- Rendben.
Szóval átjön. Mindjárt itt lesz, és mit mondjak neki? Miért? Nem akarok hazudni neki. Gyorsan át jött. Én pedig csak ott ültem az ágyon.
- Mi az hogy még sem jó ötlet?
- Nem tudom.
- Taylor te most hülyülsz velem?
- Nem.
Most mit csináljak?
- Mondd el….. Kérlek.
- Nem lehet.
- Miért?
- Mert, bár nem szó szerint de kinyírnak akkor.
- Mi? Kicsoda? Taylor kérlek mondd el. Nem lesz baj.
Megtörtem, és el akartam mondani neki.
- Ömm apukád félrehívott beszélgetni.
- Jaj ne. Miatta van? Mit mondott?!
- Azt mondta ha közeledni merek hozzád, nem lesz jó vége.
- Jézusom, hogy mondhat ilyet. Na most kiosztom.
- Ne lécci.
- Ennyire félsz az apámtól?
- Elég komolynak tűnt.
Szandra elmosolyodott, nem értettem ezen mi olyan nevetséges. Aztán megfogta a kezem, és elmondta a gondolatait. Kezdtem megnyugodni, és bízni abban hogy megoldjuk.
- Nyugi, beszélni fogok apámmal.
- Nem akarom hogy miattam vesszetek össze.
- Hé, nem miattad. Hanem apám természete miatt. Nem tudja megérteni hogy én már nem az a kislány vagyok, aki mindig az apja nyakán lóg. Tudom hogy védeni akar meg minden. De…. mindegy. Beszélek vele, és megpróbálom megértetni. Tudod anyukámmal nincs ilyen gond. De neki is elmondom és majd ő intézkedik ha nekem nem sikerül. Anyukám nem csinál ilyet, ő engedi, ha tetszik neki ha nem. Mindig azt mondja, hogy ő is ilyen volt ennyi idősen. Kell a tapasztalat, amit apám szinte eltilt tőlem.
- Rendes anyukád van.
- Tudom.
- Apukád megijesztett. Szó szerint mintha azt mondta volna „Ne merj a lányomhoz nyúlni, mert kinyírlak”.
- Azért ennyire nem durva. Na jó néha. Próbál jó apa lenni, de én vagyok a kedvence szóval tudod…..úgy véd mint a szeme fényére.
- Aha.
- Azért édes hogy ennyire szomorú vagy e-miatt.
- Persze hogy az vagyok. Már mióta harcolok érted, és erre tessék.
- De ne légy az. Ha nem fog engedni apám, akkor elszökök.
- Óhóóó azt azért ne.
- De.
Aranyos hogy ilyen kis makacs. Jól esett hogy így foglalkoztatja ez. Nem tudtam nem mosolyogni, mindig ha vele vagyok mosolygok. Aztán megpuszilta az arcom, és kiment. Édes, és finom ajka mindig csábít. Még gondolkodtam ezen egy kicsit, aztán lefeküdtem és pár perc alatt el is aludtam.