2010. június 24., csütörtök

22 rész

Hajnalban arra keltem, hogy a tv szinte már üvölt. Kikapcsoltam, mert nem tudtam volna tovább így aludni. Nem kellett 5 perc sem, már vissza is aludtam….
******
Reggel amikor felkeltem, nem volt valami jó kedvem. Már ezt az összeveszés ügyet máshogy láttam. Nem érdemes ilyen hülyeség miatt haragudnom rá. De úgy gondoltam, ha békülni akar benne vagyok. Semmihez sem volt kedvem, de elég kupis volt a szobám így muszáj voltam ma kitakarítani. De előtte még visszafeküdtem az ágyba tv-t nézni. Majd fél óra múlva, kivettem a szekrényből egy fekete melegítő alsót és egy fehér trikót, szerintem ez takarításhoz tökéletes. Úgy is szerintem ma nem fogok sehová sem menni. Aztán felöltöztem. Még mielőtt neki állok a szobámnak, lementem reggelizni. Anyukám meglepő módon nem volt ott, de hagyott egy kis levelet nekem amiben ez állt „Ne haragudj, hogy nincs reggeli, de be kellett mennem a céghez, apádnak segíteni kell. Majd csak este felé érünk haza. Stellát elvittem az óvodába, majd menj érte délután 4 órára. A bátyád is itthon van, majd nézz rá. Puszi Anya”. Végül is örültem, hogy nem fog anyu szekálni a szobámmal. Nem fog minden percben bejönni, hogy kész vagyok-e már, hanem nyugodtan csinálgathatom. Vajaztam magamnak kenyeret, és raktam rá szalámit, aztán megettem. Volt főzve tea, így azt ittam hozzá. Amikor ránéztem az órára már fél11 volt. „Hát én jól elaludtam megint”- gondoltam magamban. Miután megreggeliztem felmentem Nicholas-hoz, és már fent volt. Épp ő is tv-zett, közben pedig egy levelet olvasgatott.
- Jó reggelt Nick!
- Szia hugi!
- Mi az a levél? – leültem mellé az ágyra
- Hát ha minden igaz…szeptembertől irány a Főősulii – emelte ki a fősulit.
- Komoly? A Harward-ról jött?
- Igen….el se hiszem.
- Te csak itt ülsz, és így örülsz?? – ezután felálltam az ágyán és elkezdtem ugrálni rajta.
- Jó, jól van. Elég. – állított le.
- Én akkor is Gratulálok.
- Köszi.
- Akkor szeptembertől el mész?
- Úgy néz ki.
- Apáék tudják már?
- Nem hiszem. Tegnap jött reggel, de még nem volt időm megnézni csak most reggel.
- Hát ha meghallják… valószínűleg ugyanazt fogják csinálni mint én. –nevettem.
- Hát azt azért nem. De remélem örülni fognak.
- Biztos vagyok benne. Mész ma valahová?
- Igen, találkozok a haverokkal de majd délután jövök hazafelé. Te mit csinálsz ma?
- Hát szerintem szinte egész nap a szobám fogom fényesítgetni.
- Mintha nem lenne már olyan fényes.
- Akkor takarítani. Most mindent kitakarítok, meg a régi dolgaimat átnézem.
- Rendben, akkor jó takarítást.
- Köszi, de megyek is.
- Okés.
Örültem, hogy felvették a Harward-ra, elvégre ez az egyik legjobb suli szinte az egész világon. De viszont, hogy szeptembertől nagyon ritkán fogom látni, annak már kevésbé. Amikor átértem a szobámba, nem tudtam hol kezdjem. Először inkább beágyaztam, aztán kezdtem a portalanítással. Közben bekapcsoltam a zenét, hogy ne unatkozzak. Aztán a számítógép asztalom körül kezdtem a pakolászást. Rengeteg könyvem van ott szana-szét, így azokat is összeszedtem, és elrakosgattam az asztal fiókjaiba. Ott is mindent letöröltem. Aztán jött az a polcom, ahol a fontos tárgyakat, és azokat a könyveket tartom amiket szeretek olvasni. Lepakoltam mindent sorban, és letöröltem ott is mindent. Ahogy nézegettem a dolgaim között, megtaláltam egy fotót amin Joe és én vagyunk, nézegettem egy ideig, és rájöttem, hogy milyen jó döntést hoztam vele kapcsolatban. A képet összetéptem és kidobtam. Mivel szeretem a plüss macikat, így azokat is mind ott tartottam. Van pár különleges plüss, amit nagyon szeretek. Például van egy amit még 1 éves koromba kaptam a nagypapámtól, az az egyik legfontosabb. Egy fehér közepes mackó, aminek a hasán ez áll „Always be yourself” vagy is „Mindig légy önmagad”. Bár régebben nem értettem ennek a lényegét, de most már én is tudom, hogy mindig önmagunkat kell adnunk. Nem kell mást lemásolni, azért, hogy menő légy. Az a legjobb ha úgy szeretnek ahogy vagy, Ahogy nézegettem ezt a mackót egy mosoly villant elő. Aztán visszatettem az összes többivel együtt. Kábé 1 órakkor végeztem a szobámmal, és már csak a gardróbom maradt hátra. Egy kicsit pihentem, lementem inni valamit, aztán folytattam. Mivel nem szeretem a ruháimat pakolgatni ide-oda, így össze visszaság volt ott is. Kezdtem a nadrágokkal, szépen sorba tettem mindet, aztán a felsőkkel, jöttek a cipők, és végül a kiegészítőim, amiből rengeteg volt. A tükrös szekrényemhez sorba raktam őket. Már csak a legfelső polc maradt, ahová eddig még sosem értem fel. Most is úgy nyújtóztam ahogy csak bírtam, de nem ment. Már kezdtem idegeskedni e-miatt, amikor már ott jártam hogy még is behozok egy széket valaki megszólalt…
- Úgy látom jól jön egy ügyes kéz.
- Hát te hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepően Taylortól.
- A bátyád engedett be.
- Azt hittem már elment.
- Hát ezek szerint még itthon van – közölte velem egy fényes mosollyal az arcán. Közben pedig le emelte azt a dobozt, amiért annyira nyújtózkodtam. – Tessék.
- Köszi.
- Hű, de nagy a gardróbod.
- Hát tudod, egy lánynak még ez sem elég.
- Aha. – nézett körbe
Aztán elindultam kifelé a gardróbból, és jött Tay is. Leültem az ágyra aztán kinyitottam azt a dobozt, amiben a legeslegfontosabb emlékeimet tartom.
- Mi van ebben a dobozban? – nézett rám kérdőn – Talán titkok? – váltott huncutra.
- Nem, nem titkok. A legszebb emlékeim.
- Oh. Ez tök jó.
Ahogy kinyitottam egyből rengeteg képpel találtam szembe magam. Az első kép amit a kezembe fogtam, az egy régi nagy családi fotó. Már majdnem csak elfelejtkeztem arról hogy Taylor itt ül velem szembe amikor megszólalt..
- Én is megnézhetem?
- Persze – adtam neki oda a képet.
- Aranyos vagy rajta.
- Nem igaz.
- De igaz.
- Na jó, most az egyszer Legyen igazad – emeltem ki a legyen szót.
Ahogy néztem a többi képet, előkerült egy Kírával közös képem is. Az első közös nyaralásunkról, 12 évesen, amikor Ausztráliába utaztunk még a régi osztállyal. Aztán még egy kép bukkant fel, ahol az egyik barátunk házi buliján nevetünk. Sok ilyen képem van rólunk, de valamiért ez olyan más kép volt. És végül megtaláltam a BFF nyakláncunkat. Megígértük egymásnak, hogy akkor fogjuk hordani, amikor külön válnak útjaink, és messzire kerülünk egymástól. Remélem, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Ezek után a szemem kissé könnyes lett, hiszen hogy most „nem beszélünk” nagyon rossz, és rájöttem hogy hiányzik. Taylor csak nézett rám, de most nem értetlenül. Látta a kezemben, a fotót és a nyakláncot, már nem kellett semmit sem mondanom neki.
- Minden rendben lesz.
- Csak hiányzik.
Rám nézett, és egy jelenleg mindent jelentő ölelést adott.
- Miért nem hívod fel? – suttogta a fülembe.
- Nem tudom.
- Szerintem hívd fel.
- Inkább Lizát hívom, és lemondom a hétvégi találkozót.
- Oké.
Gyorsan tárcsáztam és lemondtam a találkozót vele. Fontosabb Kíra ettől, és ha neki jobb így akkor jó. Nem tudtam, hogy hívjam- e fel Kírát. Nem tudom, mit mondhatnék neki.
- Talán majd később felhívom.
- Biztos?
- Igen…azt hiszem.
Ezután az ajtó kezdett nyílni, én pedig azt hittem, hogy anyukám vagy valaki más jön befelé. Aztán a kiskutyám Bella jelent meg, és egyből felénk vette az irányát. Nagyon jó kedvű volt, össze vissza ugrándozott.
- Hé szia Bella – nyalta meg az arcomat.
- Ó neked még kutyád is van?
- Miért ,nem szereted a kutyákat? – néztem rá kicsit morcosabban.
- Dehogy. Imádom őket. És Bella nagyon édes.
- Akkor jó. Köszi.
De mire kimondtam ezt a mondatot, Bella már Taylorral játszott. Lefeküdt és forgolódott a hátán jobbra meg balra. Én pedig csak nevettem rajta. Közben Taylort is figyeltem, és nagyon édes volt ahogy játszott a kutyámmal. Ez jobb kedvre derített. Ránéztem az órámra és már fél3 volt. Közben még mindig Taylor játszott Bellával. Eszembe jutott valami….láttam hogy Taylor mennyire összehaverkodott a kutyámmal, és arra gondoltam mi lenne ha kivinném vele a parkba?! És akkor Kíra is talán ott lenne, aztán kibékülhetnék vele, vagy legalább beszélhetnénk.
- Taylor?! Mi lenne ha kicsit rám figyelnél – bukkant elő az ágy aljából.
- Jaj ne haragudj, csak ez a kutya..imádom. Aranyos.
- Látom nagyon összehaverkodtál vele.
- Ahaaa – közben simogatta
- Nincs kedved kivinni velem a parkba?!
- De igen – csillant fel a szeme.
- Király. Akkor menjünk.
- Jól van… de várj – fogta meg a vállam
- Mi az?
- Vihetem én a pórázon igaz?!
- Persze, hogy viheted – közben előtört belőlem egy kuncogó hang – De először is, átöltözök. Addig keresd elő a gardrób-ól a pórázát.
- Okéé.
- És ne leskelődj – vágtam oda neki.
- Oké. Mert én pont olyan vagyok – kiabálta utánam.
Felvettem egy egyszerű kis nyári ruhát. És a hajamat is szebben összefogtam. Amikor kiléptem az ajtón, Taylor még mindig Bellával volt.
- Na mehetünk?!
- Igen csak… - nézett rám – Wow csini.
- Köszi. De csak..?!
- Csak nem találtam meg a pórázt. – közelebb jött.
- Nem vagy még itt jártas.
- Még. – húzogatta a szemöldökét.
- Haha – ütöttem a hasába, persze nem nagyot.
Aztán megkerestem a pórázt. Meg is találtam ott ahová tettem.
- Na rá rakod?
- Aha. Éés mehetünk.
- Oké.
Ahogy elnéztem nagyon elvoltak.
- Remélem nem úgy nézek ki mint egy rossz homokos.
- Mi? Dehogy. Miért mi bajod van velük?
- Semmi, tényleg semmi. Csak ezzel a kutyussal, azt gondoltam.
- Taylor, nyugi már. Miért egy normális pasi nem vihet sétálni kutyát?
- Dehogy nem.
- Hát akkor meg?!
- Óh ha jól látom, ott van mindenki – nézett rám.
- Igen, ott van Kíra is. Hé egyébként mikor lesz az a meghallgatás?! – tértem el a témától
- Szombaton.
- Az már csak 2 nap. Nem készülsz rá?
- De igen, persze készülök.
- Miről szól majd a film?
- Ha jól tudom, ez egy könyv alapból. Egy ilyen, vámpíros film lesz.
- Te mit játszanál benne?
- Jacobot.
- És sokat szerepel benne?!
- Azt még nem tudom.
- Hát remélem, hogy sokat fog. – mosolyogtam rá.
- Figyelj, nem akarsz majd eljönni velem?
- A meghallgatásra?
- Aha – mosolygott.
- De, az hű, az jó lenne. Nagyon jó.
- Mondjuk először meg kell kérdeznem apámat – húzta el a száját.
- Hé. Nekem is közölnöm kell a szüleimmel, de szerintem nem lesz baj.
- Nálam sem lesz gázos. Remélem.
- Tök jó, hogy a szüleid ennyire támogatnak.
- Miért a tieid nem? Azt nem hiszem.
- Támogatnak, de valahol apukámnál azt érzem, hogy nem akarja, fél valamitől.
- Szerintem csak fél, hogy elveszíthet. Hogy ha mondjuk szupersztár leszel. És már nem leszel önmagad.
- Sosem fogok megváltozni. Vagy is nem akarok.
- Hát tudod szerintem, ha valaki sztár lesz. Akkor úgy is meg fog változni. Ez az egyik legrosszabb dolog.
- Honnan tudod?
- Nem tudom, csak gondolom. Bár én sem szeretnék megváltozni. És nem is fogok, remélem. Még az sem biztos, hogy híres színész leszek.
Kicsit elgondolkodtam ezen. Hogy érti? Megváltozhatok?! De nem fogok, nem akarok. Apu pedig, hogy gondolhatja , hogy elveszíthet? Elmerengtem ezen egy ideig.
- Hahó, most mondtam valami rosszat?
- Nem dehogy.
- Hát?
- Csak elgondolkodtam ezen.
- Aw értem.
Közben már odaértünk a többiekhez, és Kíra rám nézett. Nem akartam halogatni a beszélgetést, ezért azonnal intettem neki, hogy jöjjön velem. Ő pedig szemrebbenés nélkül jött is.
- Ezt meg kell beszélnünk.
- Egyetértek.
- Nem akarok veszekedni, szóval csak annyi, hogy ne haragudj. Nem tudom mi ütött belém. Elég hülye voltam.
- Én nem haragszok, csak nem értettem miért húztad fel magad.
- Furcsa, mert én se tudom.
- Esetleg ha tettem valami bántót, akkor bocsi.
- Nem. Nem tettél semmit. Csak zárjuk le, és felejtsük el, oké?
- Benne vagyok. Egyébként lemondtam a találkozót.
- Nem kellett volna.
- Dee… jól tettem, mert képzeeld. – húztam – Szombaton Taylor elhívott magával egy meghallgatásra.
- Komolyaan?!
- Az ő meghallgatására. Csak, hogy kísérjem el.
- De édes tőle. És elmész?!
- Ha minden igaz, akkor igen.
- Én sem hagynám ki!
- Amúgy, hogy állsz Jace-el. Az előbb mintha már jóban lennétek.
- Megbeszéltük, hogy barátok maradunk. De … nem tudom. Valahogy hiányzik nekem.
- Miért nem mondod meg neki?
- Szerintem, ő nem így érez. Úgy, hogy inkább hagyom.
- Fogadjunk ha egy másik pasival látna, majd megenné a féltékenység.
- Lehet. De nem hiszem.
- Ti tudjátok.
- Holnap megyünk vásárolni?
- Király ötlet. Felőlem mehetünk. – öleltük meg egymást
- Rendben. Hogy állsz Taylorral?
- Jól elvagyunk. Ma eljött hozzánk, és képzeld Bella úgy elcsavarta a fejét. Még majdnem féltékeny lettem rá – viccelődtem.
- Hát.. látom – nézett feléjük.
Aztán eszembe jutott, hogy nekem mennem kell 4 órára az óvodába Stelláért. Gyorsan megnéztem az órám, és még csak 3 óra volt. Huh, megnyugodtam. Aztán visszamentünk a fiúkhoz.
- Kíra, figyelj. Nekem 4 órára el kell mennem Stelláért, ha van kedved jöhetsz velem?!
- Hát, szerintem te inkább mással szeretnél menni – nézett Taylorra.
- Ó ne hogy azt gondold hogy ő fontosabb. Vagy is, ugyan olyan fontosak vagytok.
- Tudom, tudom. De holnap úgy is egész nap együtt leszünk. Nyugodtan hívd el Taylort.
- Tuti?
- Persze – mosolygott rám.
- Imádlak.
- Én is. Szia.
Aztán gyorsan oda szaladtam Taylorhoz, és megkérdeztem tőle is. Persze szívesen jött velem. De előtte még haza kellett vinni Bellát, mert nem szeretem messze elvinni. Nincs messze az óvoda, de közel sincs, úgy hogy el kellett indulni hamarabb.
- Hogy van a húgod?
- Jól. Miért?!
- Csak úgy. Stellával elég jóba lettek.
- Igen, ami nincs ellenemre.
- Nekem sincs. De Makena most óvodás vagy már suli?
- Ez az utolsó óvodás éve. Szeptembertől már suliba jár.
- Aha, értem. Jó bátynak tűnsz, és ezt csak úgy mondom.
- Igen, tudom hogy az vagyok. Imádom Makenát.
- Én általában mindig veszekszek a bátyámmal, de mostanában már kevesebbet. Eléggé hogy is mondjam… még gyerekes néha.
- Hát van ilyen.
- Egyébként, a meghallgatáson ha megkapod a szerepet! Már pedig szerintem megkapod. Akkor milyen karakter lesz ez?
- Hát, végül is nem sokat tudok róla. Annyit, hogy egy indián srác aki Bella régi barátja.
- Bella?!
- Igen, a másik főszereplőt Bellának hívják. Nem sokára majd elolvasom a könyvet is, hogy minél jobban átvegyem a karaktert.
- És ki az első főszereplő?
- Edward. A vámpír.
- Ismered a színészeket, akik majd játszák?!
- Nem tudom, még hogy kik fogják játszani.
- Ó tényleg – csaptam a homlokomra. – Most biztos bolondnak, vagy szőkének nézel.
- Nem dehogy - nevetett.
- Ó itt vagyunk. És 5 perc múlva négy óra. Pontosak vagyunk.
- Azért valljuk be, tudunk valamit.
- Jók vagyunk együtt.
- Totálisan egyetértek – karolt át.
- Ne csináld ezt.
- Micsodát? – nézett édesen.
- Hát ezt. Az arcoddal.
- Mit csináltam az arcommal?
- Úgy nézel, hogy én direkt olvadjak tőled. Ez nem fair.
És erre elkezdett nevetni. Tényleg amikor rám néz azzal a barna szemeivel, olvadok elfele és teljesen magába bolondít.
- Ne nevess. Ez komoly. – a végén már én is nevetésbe törtem ki.
- Hát persze. Komoly ügy – húzta ki magát.
- Hülye. – vágtam rá a hasára.
- De aranyosan hülye, nyugtass meg.
- Igen, aranyosan hülye.
- Huh – sóhajtott nagyot.
Aztán közelebb jött. Sejtettem hogy mit szeretne. Persze végig mosolygott.
- Hmm szeretnél valamit? – kérdeztem halkan
- Ühüm – válaszolt ugyanolyan halkan.
Amikor végre kaphattam volna tőle ismét egy édes csókot, pont kijött Stella.
- Úgy látszik ez már szokássá válik lassan – mondta morcosan
- Csak nyugalom – simogattam meg a fejét.
- Sziasztok – köszönt Stella
- Szia Stella. Na mehetünk?
- Igeen.
Hazafele Stella elmesélte a napját. Mi pedig végig hallgattuk. Aztán mire hazaértünk Stella is befejezte a mondanivalóját.
- Bejössz?
- Hát ha lehet.
- Ne viccelj már, gyere csak. Iszunk valamit.
- Oké.
Amikor bementünk már a szüleink is otthon voltak.
- Ó szia Taylor – köszönt anyukám.
- Csókolom.
Apukám a nappaliba tv-t nézett, és mikor meghallotta hogy Taylor is itt van, egyből felnézett. De nem szólt semmit sem.
- Mit kérsz inni?
- Hát nem tudom. Amit te iszol.
- Hát ha neked gyümölcs lé jó. Akkor az.
- Tökéletes.
- Oké. Nyugodtan ülj le addig.
Miután kiöntöttem és leültem mellé, folytattuk a beszélgetést…
- Holnap találkozunk? – mondta Tay.
- Hát én Kírával leszek, szerintem egész nap.
- Ó értem. Nekem úgy is készülnöm kell a meghallgatásra.
- De ha még is ráérsz. Szerintem össze lehetne hozni a barátainkkal egy pizzázást?!
- Nem rossz ötlet. – mosolygott
Én közben oda hajoltam hozzá…
- Figyeled apámat? Kukkol minket! – nevettem halkan.
- Tényleg. Mitől félt ennyire?
- Nem félt. Remélem. Csak áh hagyjuk. Tudod miért figyel minket.
- Igen,igen. Tudom. Vagy is megmutatnád miért?!
- Ne huncutkodj velem. Majd talán máskor megmutatom – húzódtam vissza.
- Oké. – hajtotta le a fejét.
- Amúgy merre lesz a meghallgatás?
- Itt lesz Los Angelesben a Stúdió City-ben.
- Jah.
- Miért nem kérdezed meg most, hogy jöhetsz-e?
- Tényleg. Jössz velem?
- Ahaa.
Gyorsan felálltunk és elindultam apu felé. Ő persze úgy tett mintha végig tv-t nézett volna.
- Apu?!
- Igen? Valami gond van?
- Semmi gond nincs, csak szombaton el mehetek Taylorral egy meghallgatásra? – nézett rám kérdőn.
- Milyen meghallgatás?
- Nyugi, nem én megyek. Csak elkísérem. Behívták, egy szerep kedvéért.
- Merre lesz ez?
- Itt lesz a Stúdió City-be.
- Az nem épp itt van.
- Jaj apu. Hazahoznak, és el is visznek. Ugye? – néztem Taylorra, ő pedig bólintott.
- Oké. Felőlem mehetsz, de kérdezd meg anyukád is.
- Rendben köszi, - gyorsan megöleltem,aztán nagy mosollyal húztam magam után Taylort és anyukám fele vettem az irányt.
- Hé lassabban – szólt Tay.
- Bocsi, csak olyan izgatott lettem.
- Oké, oké.
Mikor végre megtaláltam anyukámat is, tőle ugyan így megkérdeztem, és ő hezitálás nélkül elengedett. Aztán fel mentünk a szobámba..
- Tudom, tök béna, hogy meg kell kérdeznem – szóltam miközben leültem az ágyra.
- Dehogy. Nekem is még mindig kell kérdezősködnöm. Eléggé aggódóak. – leült velem szembe
- Ne is mondd. Anyukámmal tényleg abszolút nincs gond, de apu…. – fintorodtam el.
- Nekem meg fordítva.
- Ó, szóval te vagy anyuci pici kisfia – gúnyolódtam vele.
- Te meg apuci pici kislány – vágott vissza.
- Igen, sajnos. Bár sokszor ez jó. De… nem akarja, hogy felnőjek. Pedig egyszer úgy is meg fog történni.
- Az tuti.
Anyukám hurrikánként rontott be a szobába…
- Kértek tortát? El is felejtettem kérdezni.
- Van itthon torta?
- Igen. Kértek? Hozzak fel?
- Nekem jöhet – mondtam egyértelműen.
- Hát, akkor én sem utasítom vissza – értett egyet Taylor.
- Már is hozom.
- Köszi anyu – kiabáltam utána.
- Tényleg jó fej.
- Aha, tudom – néztem rá.
- Nem tudom, feltűnt-e de most kettesben vagyunk. – kivillantotta csodaszép fogait.
- Igen, feltűnt. – mosolyogtam vissza. – Kérhetek valamit?
- Persze.
Hezitáltam kicsit, aztán….
- Csókolj meg…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.