2010. június 28., hétfő

Living the Dream 4 rész

Itt az új rész:) Nyugalom, már nem sokára Taylor is aktív részese lesz a történetnek:D

Másnap reggel fejfájással ébredtem. A szemem egyszerűen nem akart kinyílni. A kezemet átraktam Ryan-hez, hogy meg tudjam ölelni, de már csak a hűlt helyét találtam. A kezemmel simítgattam ide-oda és egy cetlit találtam, egy rózsával. Próbáltam a szemem kinyitni, de amikor végre sikerült a merő homályosságot láttam. Megdörzsöltem a kezemmel és kicsit már jobban láttam. A kezembe fogtam a cetlit, amin ez állt „Ne haragudj, el kellett mennem. Nem akartalak felébreszteni. Remélem, tetszik a virág. Imádlak, Ryan”

- Hogy mindig el kell mennie – dörmögtem.

Visszatettem a fejem a párnába, és mélyen beleszagoltam a rózsába. Nem ez a kedvencem, de ezt is imádom. Így maradtam még kábé 10 percig, aztán erőt véve magamon, felkeltem és megnéztem hány óra. 11 volt még. – Oké, időben vagyok – gondoltam. Bár még nem tudom, mit veszek fel, ezért gyorsan a fürdőbe siettem, megmostam a hajam és gyorsan beszárítottam. Fél óra alatt kész lettem. Egyedül sosem szeretek menni, vásárolni, mert nem tudok akkor dönteni, ezért, mint máskor, Lauren-t hívtam.
- Lauren? – vette fel 2 csörgés után.
- Igen. Szia, valami gond van?
- Hát, ahogy vesszük. Megyek ruhát vásárolni ma estére, nem jönnél velem segíteni?
- De, persze. Mikor?
- Hát, most indulnék.
- Rendben. Bejössz értem, vagy én menjek érted?
- Megyek én.
- Rendben.
- Akkor nem sokára ott leszek.
- Oké, oké.
- Köszi, még egyszer.
- Szívesen. Szia.
- Szia.

Letettem, és már kezdtem is öltözködni. Előkaptam egy egyszerű kis fehér, barna pöttyös nyári ruhát, amit egy barna övvel dobtam fel. Elővettem egy hozzá illő barna táskát, és bele pakoltam a telefonom, pénztárcám, kocsi kulcs és egyéb dolgokat. Lementem a földszintre, ahol már szokás szerint anyukám a konyhában tevékenykedett.

- Hová mész? – szólt utánam, ahogy elkezdtem felhúzni egy szintén barnás színű nyári csizmát.
- Megyek ruhát választani ma estére Laurennel.
- Ja, rendben. Aztán szépet válasszatok – kacsintott rám anyukám.
- Oké – indultam a garázs felé.
- És vigyázz az utakon – kiabált utánam.
- Rendben – mondtam unott hangon.
Bementem a garázsba és benyomtam azt a gombot, ami a garázs ajtót nyitja. Elkezdett felfelé emelkedni. Beszálltam az autómba, és beindítottam. Lassan kitolattam és már indultam is Lauren-ért. Szerencsére Lauren a belvárosba lakik, ezért nem kell kimennem a város másik felére. Mikor odaértem dudáltam egyet és ő már jött is kifelé.
- Szia.
- Szia – köszönt lihegve. – Hű, úgy látom, nem lenne rám szükséged. Nagyon tetszik ez a szerelésed. – nézett végig rajtam. – Főleg ez a kis ruha. Nagyon ötletes. – áradozott.
- Köszi, Lauren – nevettem el magam.
- Na, hová menjünk? Milyen márkában szeretnél?
- Igazából nem tudom, talán először nézzük meg a Mayo-ba. Aztán majd megyünk tovább a boltokon, ha nem találjuk meg.
- Rendben. – értett egyet.
Bekapcsoltam a rádiót, és már nem nagy meglepetésként épp az egyik dalom ment. Laurennel mikor meghallottuk, egymásra néztünk és mindketten elkezdtünk nevetni.
- Egyébként jó volt a buli tegnap? – nézett rám.
- Igen, nagyon jó volt – hatalmas mosollyal mondtam. – Miért kellett elmenned? – húztam össze a homlokom.
- Egy sürgős ruha vészhelyzetem volt. Az egyik ügyfelemnek kellett sürgősen egy ruha.
- Áh, értem. Kár, hogy nem voltál.
- Majd bepótoljuk.
- Éés, egyébként, hogy állsz a pasikkal? – néztem rá.
Nem igazán szoktunk ilyenekről beszélgetni, de most valahogy kibukott belőlem.
- Hát ez kicsit zűrös. Mielőtt ide jöttem volna, Seattle-ben volt egy pasim, akivel szakítanom kellett a távolság miatt.
- Ismerős – dörmögtem magamnak.
- És, pár hónapja csak úgy becsöngetett nálam egy csokor virággal és csokival. Én meg csak néztem, hogy mit keres itt. Aztán elmondta, hogy ide fog költözni és talán újra megpróbálhatnánk. Én persze örültem, de a munkám nem engedte, hogy benne legyek egy kapcsolatban. Ezért csak randizgattunk meg össze-összejárkáltunk. De nem volt olyan komoly. Aztán 2 héttel ezelőtt azt mondta, hogy talán jobb lenne ezt a dolgot úgy hagyni és inkább élnénk a saját kis életünket. Egyet értettem vele, meg minden. De másnap, amikor mentem futni, megláttam, hogy egy lánnyal reggelizik én pedig totál féltékeny lettem. – magyarázta. – És hírtelen nem tudtam mit csináljak, érted?
- Ühüm – bólintottam.
- Úgy, hogy csak futottam tovább és próbáltam nem rá gondolni. Aztán pár nappal később elmentem bulizni a barátnőimmel, és egész véletlenül ő is ott volt. Mikor megláttam haza akartam menni, de a barátaim nem hagyták. Ezért úgy döntöttem, hogy nem érdekel és csak azért is jól fogom magam érezni. Táncolgattunk meg iszogattunk, aztán odajött hozzánk és felkért táncolni. Nem akartam illetlen lenni, ezért mentem vele. Táncolgattunk meg minden jó volt addig, amíg nem kezdett el simulgatni hozzám. Aztán jött egy lassú szám, amit szintén végig táncoltunk, csak közben tudod…..éreztem ezt a szenvedélyt közöttünk. Nem tudom, hogy benne vagy-e már ebben a dologban? – nézett rám szomorú arccal.
- Igen. – próbáltam együtt érezni vele.
- Szóval igen, és olyanokat suttogott a fülembe, hogy „ő velem akar lenni” meg, hogy „nem akar elveszíteni”. Nem tudtam, hogy higgyek-e neki, de végül elhittem. Ott a parketten elcsattant egy csók Aztán még több, és ezek egyre szenvedélyesebbek és vágyfelkeltőbbek lettek. Aztán le akart velem lépni. Felmentünk a szobájára aztán … gondolom, kitalálod mi jött.
- Igen. És ebben mi olyan rossz?
- Most jön a lényeg. Azóta fel sem hív. Ha találkozunk, nem néz rám, és nem tudom miért. Hozzám sem szól, semmi.
- Miért nem beszéled meg vele?
- Nem tudom, mert félek.
- Még is mitől? Csak nem fogja a fejed leharapni. – kuncogtam el magam.
- Attól félek, hogy fájdalmat fog okozni. Vagy, hogy megint azt mondja, hogy szakítsunk. Nem tudom – hajtotta le a fejét.
- Minden rendben lesz –tettem a kezét a vállára.
- Na, ezt most jól esett elmondani – mosolygott rám. – Tudod, a korodhoz képest elég érett vagy.
- Óh, köszi – lepődtem meg.
- Ritka az ilyen lány. Szerencsések a szüleid, hogy ilyen lányuk lehet.
- Ne már Lauren. Még elpirulok – viccelődtem.
- Na és akkor, mi van veled és Ryannel?
- Jól megvagyunk.
- Ennyi? Semmi zűr? Pedig olyan kevésszer találkoztok.
- Igen, sajnos. De persze mi is szoktunk összekapni, aztán pedig kibékülünk. De elvagyunk.
- Az jó. Végül is. Ő az első fiúd? Vagy már volt?
- Igen, volt már előtte 2.
- Hű, akkor te korán kezdted. És kik azok? – húzogatta a szemöldökét.
- Az egyiket Joenak, a másikat pedig Taylornak hívják – nevettem.
- Biztos rendes srácok. Aranyos nevük van. – mosolygott.
- Hát….igen – fintorodtam el.
- Vagy nem?
- Hát röviden fogalmazva, az egyik egy elmebeteg a másik pedig egy szívtelen dög.
- Huh. – ámult el.
- Ja. – kuncogtam.
- Á itt vagyunk – rikkantott fel.
Leállítottam a motort, és kiszálltunk. Ahogy lenyomtam a gombot, ami zárja az autókat, már is három fotós jelent meg előttünk.
- Szia, Szandra – mondta az egyik fotós.
- Helló – köszöntem vissza,
- Elmondanád ki ez az ifjú hölgy veled? – kérdezte diszkréten.
- A stylist-om – mosolyogtam rá.
- Úgy hallottuk, hogy te és Chace Crawford randiztok?
- Micsoda? – bukott ki belőlem egy nevetés. – Nem randizunk, nem is ismerem. Őrület miket találnak ki – dörmögtem.
Lauren mellettem csak csóválta a fejét. Én pedig a szemem forgattam. „Köszi, Szandra” hallottam a fotósoktól ahogy beléptem a boltba. Körülnéztem és senki sem volt bent csak az eladó.
- Jó napot. Miben segíthetek? – jött oda hozzánk.
- Helló, Szandra Burke vagy ő pedig Lauren a stylistom. Ma este lesz egy jelenésem, arra kellene egy elegáns és a személyiségemhez illő ruha. – fogtam vele kezet.
- Rendben. Hozok párat, amit felpróbálhat – ment a ruhák közé.
- Köszönöm. – ültünk le, amíg várunk.
- Nem is lenne már rám szükséged – kuncogott mellettem Lauren.
- Dehogy is nem. – ellenkeztem.
1 perc múlva már jött is az eladónő 2 db ruhával.
- Parancsolj – adta ide az elsőt. – Ott az öltözőfülke.
- Köszönöm – indultam befelé.
Felakasztottam az akasztóra a ruhát. Nagyon kis nyárias darab volt, sárga színű nem épp az én ízlésem, de azért felpróbálom. Elkezdtem vetkőzni, és felhúztam magamra a kapott ruhát. Megnéztem magam az ottani keskeny tükörbe, de nem nyerte el a tetszésemet még most sem. Lauren véleményére is kíváncsi vagyok, ezért lassan elhúztam a függönyt és kilépdeltem Lauren elé. Amikor meglátott nagy szemekkel bámult rám.
- Hát nem az igazi – jött közelebb.
- Nekem se jön be – értettem vele egyet.
- Hát akkor nézzük a következőt – mosolyogott és ült vissza a helyére.
Az eladó ideadta a következő ruhát ami, egy piros elegáns pánt nélküli ruha volt. Tetszett. Visszamentem a fülkébe, lehúztam magamról a sárga ruhát, és felvettem a pirosat. A tükörbe ismét belenéztem és örömmel láttam, hogy jól áll és tetszik is, de azért még mindig nem az igazi. Ellépkedtem Lauren-ig, aki bólogatva mért fel.
- Nem rossz. De szerintem találunk ettől jobbat is.
- Nekem tetszik. – nézegettem magam a tükörbe. – De nézegessünk tovább.
- Oké. Menj és vedd le, addig keresgélek neked.
- Rendben – mentem vissza.
Levettem magamról a ruhát, és visszavettem azt, amiben voltam. Kivittem az eladónak mindkét ruhát ő pedig a helyükre akasztotta. Lauren nézelődött a ruhák közt, de arcáról leolvasva nem sok jót jósoltam. Odamentem hozzá.
- Na?
- Semmi jó – suttogta. – Most nem valami jó itt a kollekció.
- Akkor menjünk tovább.
- Szerintem is.
Megköszöntük az eladó segítségét és elsétáltunk a Dolce & Gabbana boltba. Ahogy beléptünk itt is olyan kedvességgel fogadtak, mint az előzőben. Elmondtam, hogy milyen ruhát szeretnék és már hoztak is pár darabot. Lauren ismét leült egy székre és várta, hogy felpróbáljam az elsőt. Itt vagányabb cuccok vannak, úgy, hogy bízom abban, hogy itt találok egy jót. Felvettem az elsőt, ami nem aratott túl sok sikert. Visszaadtam az eladónak, aki már adta a következő darabot. Ahogy ránéztem már is nagyon tetszett. Ilyen sötétkékes-zöldes színű ruha. Felpróbáltam és mikor megláttam magam a tükörbe csak annyit mondtam „Imádom”. Örömmel húztam ki a függönyt és mentem oda Laurenhez. Meglátott és az ő arcára is nagy mosoly kerekedett.
- Na, ez lesz az – nyugodtam meg.
- Egyszerűen imádom.
- Nekem is nagyon tetszik – igazgatta rajtam. – És ehhez menne, mondjuk egy hosszú szárú, fekete, magas sarkú, nyári csizma. És az a fekete bőrkabát, amit annyira szeretsz.
- Vagány. – mosolyogtam.
- Naná.
- Azt hiszem, ezt kérjük – néztem rá Laurenre.
- Igen – értett egyet
O formára nyitva a számat örömmel telve mentem vissza az öltözőbe levenni. Felöltöztem és elmentem a pulthoz, ahol a ruhát becsomagolják. Kifizettem és megköszöntük a ruhát, aztán mint a vihar, mentünk vissza az autóhoz.
- Úgy örülök, hogy meg van a ruhám. Hány óra? – csaptam a homlokomra.
- Nyugalom, fél kettő van. Van még időd. Úgy emlékszem, hogy a fodrász 4-re jön.
- Igen. Előtte el szeretnék menni, edzeni.
- Így is csini vagy – mosolygott.
- Köszi. De formába kell tartanom magam.
- Te mindig hajszolod magad. Pihenj egy kicsit.
- Ráérek még pihenni. Teli vagyok energiával – nevettem.
- Te tudod – húzta meg a vállát.
Hazavittem és utána siettem hazafelé. Leparkoltam a házunk előtt és bementem. Letettem a táskámat az előtérbe és felszaladtam a szobámba átöltözni valami sportosabba. Magamra kaptam egy kék toppot, rá pedig egy szürke atlétát. Alulra pedig egy sötétkék melegítőt, kék csíkkal az oldalán. Végül egy puma cipőt húztam fel. Lementem és kivettem a hűtőből egy palack vizet, felkaptam a táskámat és már mentem is. Elfurikáztam a tőlünk nem messze lévő edzőterembe és 1 órán át edzettem. Fél 4-kor összepakoltam, és kijöttem. Ahogy mentem hallottam, hogy fényképezők kattognak, de nem érdekelt. Siettem, hogy a fodrász előtt hazaérjek, és még legyen időm letusolni. 10 perc alatt hazaértem. Beálltam a garázsba, és mint akit rakétából lőttek ki, viharoztam fel a szobámba. Lekapkodtam magamról a ruhákat és beálltam a tus alá. Lezuhanyoztam és felkaptam magamra egy rózsaszín melegítő szettet. Lementem a konyhába és pont akkor csöngettek. – Hátborzongatóan pontos vagyok – gondoltam magamról ámultan.
- Kinyitom – kiáltottam.
Kinyitottam és már várva, megérkezett Poby. Megöleltem és felmentünk a szobámba. Mielőtt felmentünk volna, anyukámnak megemlítettem, hogy ha megérkezik Lori akkor küldje fel hozzám. Amikor felértünk előhúztam egy széket és ráültem. Poby kivette a fodrászos dolgait.
- Nos, milyenre gondoltál?
- Nem igazán tudom – húztam el a szám. – Rád bízom.
- Milyen ruha lesz rajtad?
- Megmutatom – álltam fel a székről.
Kihoztam a gardróbomból és megmutattam neki.
- Ühüm, csinos – kacsintott rám. – Szerintem ehhez a ruhához, így természetesen kellene hagyni a hajad. Csak igazgatok rajta néhányat, hogy azért még se legyen szétszóródva. Rendben?
- Persze – tettem le az ágyra a ruhát.
- Na, gyere- ültetett le a székre.
Elkezdte hajvasalóval egyengetni a tincseimet, aztán még egy szárítás és kész is volt.
- Kész. – mondta büszkén Poby.
Elbaktattam a tükörig és elégedetten figyeltem az egyenletesen hullámos hajamat.
- Köszi Poby drága.
- Szívesen – mosolygott rám. – Aztán vidd el azt a díjat.
- Ssz, megpróbálom – sziszegtem. – Még csak fél 5 – tátottam a számat – Mit csinálok én fél6-ig?
- Pihensz, mondjuk? Nem lenne rossz ötlet.
- Miért mondja mindenki azt, hogy pihenjek? Teli vagyok energiával.
- Csak úgy látjuk, hogy hajszolod magad. Pihenned is kell azért.
- Pihenek én este – nevettem.
- Ahogy érzed – húzta meg ő is a vállát.
- De lehet, még is kicsit lefekszek.
- Te tudod. De most megyek. Várnak.
- Rendben. – nyitottam ki az ajtót.
Lekísértem a lépcsőig, majd ott megöleltük egymást és már el is ment.
- Szép lett a hajad – szólalt meg anyukám.
- Köszi, nekem is tetszik. Felmegyek, ha jön Lori küld fel.
- Oké.
Felmentem és épp a táskámban csörgött a telefon. Kiszedtem és felvedtem.
- Szia, Michael.
- Szia, édeském. Csak érdeklődök, hogy minden rendben van-e?
- Igen, minden.
- Rendben, akkor a sofőr ott lesz 7-re.
- Oké. Esetleg valami új program, amiről tudnom kell?
- Nem, semmi. Most kicsit kikapcsolódhatsz. Tudod, hogy szólok, ha menned kell.
- Igen – mosolyogtam.
- Érezd jól magad, és hozd el a díjat.
- Remélem, meglesz. Köszi. Szia.
- Szia.
Még 5 óra sem volt, ezért Poby és Lauren tanácsát megfogadva kicsit ledőltem az ágyra. Eddig nem is éreztem, hogy fáradt vagyok. Ahogy lefektettem a fejem, már éreztem, hogy a szemem csukódik lefelé. – Nem alszunk, nem alszunk – mondogattam magamnak. Bekapcsoltam a tv-t, hátha az segít.
******
- Kicsim, keljél. Itt van Lori – szólongatott anyukám.
- Tessék? Mi? Elaludtam? Jaj, ne már – ugrottam fel.
- Nyugi, nyugi. – paskolta a vállam anyu.
- Szia Lori – csak most vettem észre, hogy az ajtóban áll.
- Szia – mosolygott. – Akkor kezdhetem? – mutatott a székre.
- Igen – ültem le kissé csipás szemekkel.
- Milyen színű ruhában leszel?
- Ott van – mutattam a ruha felé.
- Szép, csini. Akkor egy hozzá illő sminket.
- Rád bízom.
20 percig dolgozott rajta. És megérte az idő. Amikor belenéztem a tükörbe nagyon tetszett amit láttam.
- Köszi Lori. Te vagy a legjobb – hálálkodtam.
- Ezért vagyok – szedte össze a smink cuccait.
- Imádom. – kuncogtam.
- Örülök, hogy tetszik. Na de most már megyek- Nyitotta az ajtót.
- Kikísérlek.
Lorit is lekísérve megöleltem az ajtónál.
- Érezd jól magad – még mondta, hogy beült az autójába.
- Köszi. Szia – intettem neki.
Becsuktam az ajtót, és felmentem a szüleim szobájába.
- Anyu?
- Igen, itt vagyok.
- Segítenél felvenni a ruhám? – kukkantottam be az ajtón.
- Persze, megyek.
Bementem a szobámba, és már jött utánam anyukám is. Levettem a melegítőt, és belebújtam a ruhámba. A gardróbból elővettem a hosszított, fekete magas sarkú, nyári csizmámat, és a fekete bőrkabátomat és felvettem.
- Na, milyen vagyok? – néztem anyukámra.
- Döglesztő – ámuldozott.
- Ryannek tetszeni fog? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- Kicsim, ha ez nem tetszik neki, akkor semmi sem fog. – viccelődött.
Amire én is eleresztettem egy kuncogást.
- Tényleg. Nincs még itt? Reggel óta nem hallottam róla. – aggódtam.
- Szerintem mindjárt itt lesz –nézett anyu az órájára.
- Majd lent megvárom.
- Rendben. – kísért le.
Fél óra várakozás után, betoppant Ryan is.
- Hát te merre jártál? – kérdeztem ráncolt homlokkal.
- Dolgozni voltam.
- Tudják, hogy ma Teen Choice-ra mész, és még most is behívnak. Ilyet …. – húztam el a szám.
- Húh, egyébként dögös vagy – nézett végig.
- Öhm..köszi – húztam ki magam.
- Mikor indulunk?
- 7-kor.
- Oké. – ült le mellém.
- Mi az? – fürkésztem az arcát.
- Hát… csak.. olyan szép vagy.
- Oh – pirultam el. – Nem kell itt bókolni, még a végén pirosító sem kell. – nevettem el magam.
- Akkor is – nevetett velem.
Amíg nem jött a sofőr, addig beszélgettünk. Elmeséltük egymásnak a napját, és jókat recsegtünk egymáson. Aztán 7 előtt 2 perccel megérkezett a sofőr is.
- Indulhatunk? – kérdezte tőlünk.
- Igen – vágtam rá.
Ryannel beszálltunk az autóba és elindultunk. Nem sokat beszéltünk az úton. Én most ahhoz túl izgatott vagyok…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.